Észak-Magyarország, 1995. november (51. évfolyam, 257-282. szám)
1995-11-03 / 259. szám
2 ÉSZAK-Magyarország Országban - Világban 1995, November 3-, Péntek WaUenberg-szobor — a házelnök az avatáson Washington (MTI) - Az amerikai kongresszus épületében csütörtökön felavatták a budapesti zsidók ezreinek életét megmentő egykori svéd diplomata, Raoul Wallenberg mellszobrát. A nemzetközi hírűvé vált személyiség elévülhetetlen érdemeit mások között Gál Zoltán, a magyar Országgyűlés elnöke méltatta, aki látogatáson tartózkodik az amerikai fővárosban. A Capitolium kupolatermében több száz fő részvételével lezajlott ünnepélyes eseményen rajta kívül megjelentek a kongresszus vezetői - köztük Newt Gingrich házelnök, Thomas Daschle és Dick Gephardt, a demokrata párti kisebbség frakcióinak képviselői, Seva Veisz, az izraeli kneszet elnöke és Nina Lagergren, a svéd parlament elnöke. Gál Zoltán beszédében kijelentette: A humanizmus, a másság iránti tolerancia, a csoportokkal és népekkel szembeni megkülönböztetés elítélése a magyar társadalom értékévé vált. Kulturális autonómia Kárpátalján Budapest (ISB) - A Kárpátaljai Magyar Pedagógus Szövetséggel (KMPSZ) való tárgyalásunkkal kapcsolatban szenzációról nem tudok beszámolni, igaz ma már az is nagyszerű dolog, ha nehéz körülmények között dolgozó emberek tiszteletreméltó eredményekről tudnak hírt adni - vélekedett csütörtöki sajtótájékoztatóján Lábody László címzetes államtitkár, a Határon Túli Magyarok Hivatalának (HTMH) elnöke. Orosz Ildikó, a KMPSZ elnöke rámutatott, hogy kulturális autonómiát szeretnének elérni, nevezetesen hogy helyben anyanyelven tanulhassanak a fiatalok az óvodától a főiskoláig, egyetemig. Az egész rendszert egységes tankerületbe szeretnék összefogni, és annak egységeit kiépíteni. Mint elmondta, már eddig is számos eredménnyel büszkélkedhetnek. Több olyan helyen is sikerült beindítani a magyar nyelvű oktatást, ahol korábban nem volt ilyen. Magyar tagozatok kezdtek működni több középiskolában és főiskolán. Az egyik fő célkitűzésük az önálló főiskola Kárpátalján. ESZAK-magyarország Főszerkesztő: Görömbölyi László Szerkesztők Bánhegyi Gábor, Csörnök Mariann Rovatvezetők: Bujdos Attila (társadalompolitika), Marczin Eszter (gazdaság), Filip Gabriella (kultúra), Doros László (sport), Laczó József (fotó) Szerkesztőség: 3527 Miskolc, Bajcsy-Zsilinszky u. 15. Postacím: 3501 Miskolc Pf.: 351. Telefonok: központ: 341 -611, titkárság: (fax is) 341 -888, 341-630. Rovatok: társadalompolitikai: 341 -894, gazdasági: 341-601, kulturális: 411-275, sport: 341 -700, fotó: 341 -611/207, levelezési: 341-866. Regionális szerkesztőségek: Tiszaújváros. Bartók Béla u. 7., tel/fax: (49) 343-316. Szikszó, Kálvin tér 25., tel/fax: (46) 396-174. Sátoraljaújhely, Dózsa György út 12., tel/fax: (47) 321-926. Budapesti szerkesztőség: Inform Stúdió Budapest (ISB), 1054 Budapest V., Báthory u. 7. III. em. 8. Telefon: 111-4475,269-5706 Szerkesztőségvezető: Dombrovszky Ádám Hírügynökségek: Magyar Távirati Iroda (MTI) Associated Press (AP) Kiadja az Észak-Magyarország Lapkiadó Kft. 3527 Miskolc, Bajcsy-Zsilinszky u. 15. Felelős kiadó: Thomas Koch és Nagy József Ügyvezető igazgatók: Bényeiné Kiss Éva, Boros Sándor, Fábryné Mészáros Katalin, Thomas Koch Postacím: 3501 Miskolc, Pf.: 178. Telefon: 341-817,411-276. Telefax: 341-817. Reklám és hirdetés: Toka Zoltán Telefon, telefax: (46)411-425 Hirdetésfelvétel: 3532 Miskolc, Széchenyi u. 15-17. Telefon: 341-893. Az áruspéldányokat terjeszti az Észak-Magyarország Lapkiadó Kft. Felelős: Polgár Miklós Telefon: (46) 412-162 Az előfizetők részére terjeszti az Inform Stúdió Kft., 4031 Debrecen, Balmazújvárosi út 11. (06-52) 413-101. Felelős vezető: Drágossy Richárd ügyvezető igazgató Előfizethető az Inform Stúdió Kft. hírlapkézbesítőinél, a kiadóban és a regionális szerkesztőségekben, postautalványon vagy átutalással az Inform Stúdió Kft. Postabank Rt.-nél vezetett 349-98911 023-02322/7007 pénzforgalmi jelzőszámára, valamint megrendelhető a kiadó címén. Az előfizetés dfja egy hónapra 465 forint, negyedévre 1370 forint, fél évre 2700 forint, egy évre 5100 forint. A lap példányonkénti ára hétfő és csütörtök között, valamint szombaton 21,90 forint, a pénteki lapszám 24,50 forint. Index: 25 655. ISSN 0133-0357. Nyomás: Inform Stúdió Kft., 4002 Debrecen, Balmazújvárosi út 11. Telefon: (52) 413-101. Meg nem rendelt kéziratokat nem örzünk meg és nem küldünk vissza! Ügyfélszolgálati telefonszámunk üzenetrögzítővel: 46/411-276 A HÍVÁS INGYENES! Tévesztési panaszaival hívja az alábbi telefonszámokat: Miskolc (46)412-542 Kazincbarcika (48) 317-157 Szikszó (46)396-174 Sárospatak (47) 311-340 Tiszaújváros (49) 349-025 Ezeken a számokon szombaton is tartunk ügyeletet! Kelet-Szlavónia: békés rendezés Washington (MTI) - Az amerikai külügyminisztérium tájékoztatása szerint a horvát és a szerb elnök szerdán Daytonban, a boszniai békekonferencia helyszínén megállapodtak abban, hogy személyesen is bekapcsolódnak a kelet-szlavóniai helyzet megoldására irányuló erőfeszítésekbe, és a maguk részéről igyekeznek felgyorsítani a tárgyalásokat. A külügyminisztérium szóvivője által felolvasott közös nyilatkozatban Franjo Tudjman és Slobodan Milosevic kifejezésre juttatta, hogy készek békés eszközökkel rendezni Kelet-Szlavónia ügyét. Nicholas Burns közölte, hogy a nyilatkozat Warten Christopher amerikai külügyminiszter közbenjárásának az eredménye. A két elnök leszögezte, hogy közösen fognak munkálkodni az országaik közötti kapcsolatok teljes normalizálása érdekében. A nyilatkozat szerint a viszony rendezésének alapjaként mindenki számára szavatolják a nemzetközileg elismert emberi jogokat, és lehetővé teszik a menekülteknek, hogy visszatérhessenek otthonaikba, vagy ha ez nem lehetséges, kárpótlást kapjanak. Kinyilvánították, hogy a horvát kormány és az érintett területek szerb képviselői között folyó tárgyalások figyelembe vételével segítséget nyújtanak a „Kelet-Szlavónia, Baranya és Nyu- gat-Szerémség problémájának mielőbbi, békés megoldásához”. Kelet- Szlavónia jövőjéről egyébként korábban kitartó, de sikertelen tárgyalásokat folytatott Peter Galbraith zágrábi amerikai nagykövet és Thorvald Stoltenberg, a Jugo- szlávia-konferencia társelnöke. Az első tárgyalási fordulón, október 5- én elvi megállapodást sikerült tető alá hozniuk a horvát-szerb megbeszélésen, utána még négy tárgyalási forduló következett, de semmilyen előrelépés sem történt. A helyi szerbek attól tartanak, hogy ugyanúgyjárnak, mint a krajinai szerb lakosok: nem lesz, aki megvédje őket. A horvátok számára a legfontosabb az, hogy legalább a helyi szerb vezetők elismerjék a horvát szuverenitást. Ez még várat magára. A halál tette testvérekké őket Az I. világháborút követően elhunytakra emlékeztek Miskolcon Miskolc (ÉM - FL) - Tegnap, a halottak napján az első világháborút követően elhunytakra és a Don mentén eltemetettekre emlékeztek a városban. A Belvárosi Kulturális Menedzser Iroda szervezésében délelőtt az úgynevezett koleratemetőben tartottak megemlékezést. Mint arra Kobold Tamás polgármester emlékeztetett: Miskolc az első világháború idején a harctéri sebesültek ezreinek nyújtott kórházi gyógyítást és a halottaknak végső nyughelyét. A meggyógyult katonák a Sajón túli szántóföldeken kialakult katonatemetőben kápolnát építettek elesett társaikért, amelyet éppen nyolcvan éve, 1915. november 2-án, halottak napján kegyeletes ünnepség keretében szenteltek fel. A borzalmas világháború első maradandó emléke volt ez, mely az országban először Miskolcon épült. A korabeli dokumentumok szerint fundamentuma a fájdalom, a szenvedés, az elhagya- tottság érzése. Tornya a hit, a bizalom keresztjével ékes, kicsi harangja reményre hív, falazata a hála kövülete, környezete a szeretet és kegyelet szentélye, ahol az élet küzdelmeinek nagy fáradalmait pihenték ki azok, akik a harctereken talán ellenségek voltak, de akiket a szenvedés, a halál testvérekké tett. A temető és a kápolna hajdani díszeiről mára csak a régi levéltári iratok tanúskodnak. A temető kapuzatáról, a kápolnából csak romok maradtak meg. A jelenlegi állapot felveti a ma emberének felelősségét is. A hősök iránti tisztelet minket is kötelez. A világháborús emlékművek, a katonai sírok gondozása, ápolása hazafiúi kötelességünk. Az emlékhely - mondta végezetül Kobold Tamás - a béke jelképe. Azért zarándokoltunk ide, hogy kegyelettel emlékezzünk az áldozatokra, de egyben emlékeztessünk a békére, helyet adva milliók reményének, akaratáA megemlékezés koszorúi a kápolna romjainál Fotó: Fojtán László nak, vágyának, a világbékének. Orosz Árpád atya fohászkodott az elhunytak lelki üdvéért. Felidézte a kolera pusztítását, amelynek következtében orosz, olasz és magyar katonák haltak meg a miskolci kórházakban és leltek végső nyughelyét a Sajó partján. Adj Uraim örök nyugodalmat nekik, és az örök világosság fényeskedjék nekik - imádkozta az atya. A résztvevők elhelyezték a kápolna romjainál a megemlékezés koszorúit, és gyertyát gyújtottak az elhunytak emlékére. * Délután fél öttől a Doni Bajtársak Szövetségének miskolci csoportja a Szemere kertben álló kopjafánál emlékezett gyertyagyújtással a magyar nemzet hősi halottaira. Hirdetés A megbékélésről Bukarest (MTI) - Teljesen egyetértünk Tőkés Lászlónak, az RMDSZ tiszteletbeli elnökének javaslatával, amely szerint a románmagyar megbékélésre az osztrákolasz megállapodás, Dél-Tirol helyzetének rendezése lehet kiindulópont - közölte Markó Béla, az RMDSZ szövetségi elnöke. Az RMDSZ csütörtöki sajtóértekezletén hozzáfűzte, hogy meghívásra éppen a napokban utazik RMDSZ-küídöttség Dél- Tirolba, az ott élő olaszországi német ajkú kisebbség helyzetének tanulmányozására. Az RMDSZ szövetségi elnöke sajnálatosnak és elfogadhatatlannak nevezte azt a módot, ahogy a román államelnökség és a külügyminisztérium reagált Tőkés László kezdeményezésére: a javaslattevőt „szélsőségesnek” nevezték, az általa felvetett tényleges problémát azonban megkerülték. A román-magyar megbékélésre tett román javaslatot „a lehető legkomolyabban kell venni” - jelentette ki Traian Chebeleu. Ion Iliescu román államfő szóvivője kérdésekre válaszolva élesen bírálta Tőkés Lászlót, az RMDSZ tiszteletbeli elnökét, illetve a román- magyar megbékélésre vonatkozó javaslatát. Véleménye szerint a püspök „olyan modell felé akaija eltéríteni a figyelmet, amelynek semmi köze a Románia és Magyarország közötti helyzethez”. Figyelem! Felhívás árverésre! Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzata árverésen értékesíteni kívánja a Miskolc, Vörösmarty u. 146. (volt 144.) sz. alatt lévő' 6499 hrsz-ú, 657 m2 alapterületű építési telekingatlanát. Az ingatlan induló ára: 1 000 000 Ft. Részletes információkat tartalmazó tájékoztató füzet megvásárolható 500 Ft + áfa egységáron a vagyonkezelő és vállalkozói osztályon. Az árverésen való részvétel feltétele 10% bánatpénz befizetése a kiírónak OTP-nél vezetett 641-472004 sz-ú költségvetési elszámolási számlájára, mely befizetést az árverésen igazolni kell, továbbá nem magánszemély esetén cégkivonat és címpéldány bemutatása. A bánatpénz a nyertes pályázónál a vételárba beszámít és foglalóként funkcionál. A többi résztvevőnek a befizetett összeget 8 napon belül visszafizetjük. Az önkormányzat fenntartja a jogot arra, hogy az árverést eredménytelennek nyilvánítsa. Az árverés időpontja: 1995. november 21. (kedd) 10 óra Helye: Miskolc Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal képviselői tárgyaló Miskolc, Városház tér 8. III. udvar tsz. Felvilágosítást ad: Hegedíísné Szakács Éva, vagyonkezelő és vállalkozói osztály > Miskolc, Városház tér 8. sz. I. udvar II. emelet 218-as iroda. . Tel.: 46/327-211/348-as mellék. T| ____________________________________________________________W A merikai nukleáris robbantások Washington, Moszkva (MTI) - Az Egyesült Államok a következő két évben nukleáris anyagok felhasználásával hat, a kritikus határértéket nem meghaladó erejű föld alatti robbantást hajt végre. Tervek szerint közülük kettőt a jövő esztendőben, négyet pedig 1997-ben végeznek el egy 300 méter mély föld alatti aknában. A robbantásokat a Nevada állambeli kísérleti telepen hajtják végre, azzal a céllal, hogy szavatolják a meglévő nukleáris fegyverkészletek „fenntarthatóságát és megbízhatóságát”. A közlemény külön hangsúlyozza: a minisztérium különleges óvintézkedéseket foganatosít, hogy ne kerülhessen sor „ellenőrizetlen nukleáris láncreakcióra és nukleáris robbanásra”. Szakértők szerint a kísérlet- sorozat folyamán nukleáris energia nem szabadul ki. Következésképpen az USA továbbra is betartja a nukleáris kísérletekre több mint egy éve bejelentett moratóriumot. Állapota kétséges, hatalma marad Moszkva (MTI) - Borisz Jelcin csütörtökön ismét fogadta első számú tanácsadóját, Viktor Iljusint, aki aláírandó rendeleteket, illetve információs jelentéseket juttatott el neki. Ugyanakkor ellentmondásosak voltak a csütörtöki közlések a szívpanaszokkal kórházban ápolt orosz elnök állapotára vonatkozóan. Az elnök hivatalának vezetője, Szergej Filatov arról beszélt, hogy tudomása szerint Jelcin már jobban érzi magát, illetve majdhogynem normális a közérzete. Ezzel szemben Iljusin korábban azt mondta: nem lehet azt állítani, hogy egészségesnek tűnne az államfő. Ugyanakkor Filatov és Iljusin egyaránt megerősítette: nincs szó a hatalom átadásáról. Merényletek - sikeres nyomozás Párizs (MTI) - Jelentős sikert értek el a franciaországi terrormerényletek ügyében nyomozó rendőrök: csütörtökön Párizsban sikerült letartóztatniuk a legradikálisabb algériai iszlám terrorcsoport, a GIA egyik feltételezett vezetőjét, s Lille-ben rábukkantak egy újabb, készülő pokolgép alkatrészeire. A férfi - akit a nyomozók a merényletek értelmi szerzőjének, a parancsok kiadójának tartanak - éppen arra akarta utasítani tettestársait, hogy helyezzenek el pokolgépet Lille piacán: a mostani akcióval tehát a jelek szerint sikerült megakadályozni egy újabb terrorcselekményt. ^Röviden _________ • WASHINGTON - Irán folyamatosan fejleszti és bővíti vegyifegy- ver-készleteit, valamint a gyártásukhoz szükséges berendezéseket - jelentette ki a CIA egyik vezetője a szenátus egy bizottsága előtt. • WASHINGTON - Bili Clinton amerikai elnök szerdán fogadta a (protestáns) Ulsteri Unionists Párt vezetőjét, David Trimble-t. A megbeszélésen arról biztosította az északír politikust, hogy továbbra is nyomást gyakorol a (katolikus) Sinn Feinre a lefegyverzés kérdésében. • TEL-AVIV - Csütörtökön reggel két pokolgépes merényletet követtek el ismeretlen tettesek a palesztin irányítás alatt álló Gáza övezetben, zsidó települések közelében. A gépkocsikban robbanó szerkezetek két embert - feltehetőleg magukat a merénylőket - megölték, tizenegyen könnyebben megsérültek. • BELGRAD - Két földrengés rázta meg csütörtök hajnalban Dubrovnik és a hercegovinai Bileca térségét. Károkról és sérülésekről nem érkezett jelentés. • PÁRIZS - November végétől hivatalosan is bevetésre kész állapotba kerül a nyugat-európai államok együttműködésével létrehozott, strasbourgi központú Eurohadtest. • MOSZKVA - Moszkva kénytelen lesz új katonai szövetségeseket keresni a NATO bővítése esetén - jelentette ki csütörtökön Pavel Gra- csov orosz védelmi miniszter Moszkvában.