Észak-Magyarország, 1995. november (51. évfolyam, 257-282. szám)

1995-11-02 / 258. szám

1995, November 2., DBC: igazuk volt Miskolc (ÉM) - Lapunkban már közöltük, hogy a Dreher Kupáért ki­írt felnőtt birkózó-csapatbajnokság elődöntőjét az FTC ellen vívták a di­ósgyőriek. A meccset 21-19-re elve­szítették, de óvtak, szerintük ugyanis Irinyi tussal verte Kiss S.-t, de ezt nem ítélték meg. A szövetség illetékes bizottsága ala­pos mérlegelés után elfogadta a di­ósgyőriek óvását, így az eredmény 20-20-ra alakult. A visszavágót no­vember 4-én, szombaton rendezik meg Budapesten. Közgyűlés előtt Miskolc (ÉM) - A nyáron írtunk róla, hogy a körzeti sporttársulások a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Amatőr Labdarúgó-szövetség életre hívásán fáradoznak. Most arról kaptunk hírt Pásztor Imrétől, az óz­di székhelyű Gömöri Sporttársulás szakmai vezetőjétől, hogy október 27-én már a leendő alapszabály-ter­vezetükről tárgyaltak Miskolcon. Munkabizottságokat alakítottak, s elképzeléseik szerint január köze­pén kerül sor a közgyűlésükre. Az a szándékuk, hogy a jelenlegitől ol­csóbb, egyszerűbb, úgymond alter­natív szereplési lehetőséget nyújt­sanak elsősorban a vidéki kiscsapa­toknak. Korisuli tanfolyam Miskolc (ÉM) - A Miskolci Városi Sportközpont ez év novemberétől - a jégpálya szezon kezdetével - in­dítja Korisuli tanfolyamait. A szom­baton és vasárnap a délelőtti órák­ban sorrakerülő tanfolyamok díja 2000 forint, négy hónapra. Az ér­deklődők a 357-222-es telefonon kaphatnak bővebb felvilágosítást. Jelentkezni személyesen a helyszí­nen lehet Iróczki Jánosné szervezé­si előadónál, munkanapokon reggel 8 és délután 4 óra között. Műholdsport Miskolc (ÉM) -SAT 1:19.15: Napi sportösszefoglaló. Eurosport: 10.30 és 22: Labdarúgás. 12: ATP-maga- zin. 12.30: Forma-1 magazin. 13: Traktorhúzó Eb. 14: Eurofun sport- magazin. 14.30: Kosárlabda-maga­zin. 17.30: Triatlon ITU Kupa. 18.30: Kamionverseny. 20: Ökölví­vás. 21: Profi pankráció. DSF: 9: Ví­zi sportok legszebb pillanatai. 10: A sport klasszisai. 10.15: Olasz Lab­darúgó Liga. 12: Amerikai gladiáto­rok. 13: Varázslatos sportok. 15: Te­nisz ATP-torna, nyolcaddöntő Pá­rizsból. 23: Kerékpársport. Szeles visszalépett Oakland (AP, Reuter, AFP, MTI) - Kellemetlen meglepetés érte a 430 000 dollár összdíjazású oaklan- di női tenisztorna szervezőit. Az amerikai Szeles Mónika bejelentet­te, hogy a tervekkel ellentétben mégsem kíván pályái-a lépni a ren­dezvényen. Szeles, aki a német Stefii Gráffal közösen áll a női világranglis­ta élén, komoly térdbántalmakkal küszködik. Ezért lépett vissza, s in­kább a november 13-án kezdődő New York-i Mesterek Tornájára összpon­tosít, azon szeretne bizonyítani. A szakértők szerint még az ottani rész­vétele is bizonytalanná vált.-Röviden • KOSÁRLABDA - A miskolci vá­rosi sportcsarnokban november 5- én, vasárnap 14 óra 30-tól sorra ke­rülő DKSK-Tábori - Szolnok NB li­es férfi bajnoki mérkőzésre csak a DKSK-béiietek és a DKSK - BSE NB I-es női bajnoki mérkőzésre ki­adott belépők érvényesek. • TÁJFUTÁS - Szilvásvárad tér­ségében került sor az Eger Nagydíj kétnapos nemzetközi tájfutóver­senyre. Eredmények, N 21 A: 1. Hornyák, 2. Lubinszki, 3. Zámbó (mindhárom DTC). N 21 C: 1. Vá- rady (DTC). N 18 C: 2. Tajnai (DTC). N 14 B: 2. Farkas (DTC). N 14 C: 1. Szmetankó, 2. Orosz (mind­kettő DTC). N 10 C: 1. Zsigmond, 2. Fellegi (DTC). F 21 A: 1. Domonyik Sz. (MEAFC). F 21 C: 1. Havasi,... 3. Madaras (DTC). F 18 C: 2. Ecsegi (Zöld Sportok Clubja). F 16 B: 1. Kottman (ZSC). F 14 B: 2. Májer (ZSC). F 12 C: 2. Fellegi (DTC). F 40 B: 2. Kovács (ZSC). F 50 B: 3. Józsa (DTC). Csütörtök Sport ÉSZAICMagyarország 11 A csoda a hajráig tartott A hazaiak (balra) minden labdáért harcoltak Fotó: Végh Csaba Miskolc (ÉM - KT) - A miskolci városi sportcsarnokban 1800 néző előtt tegnap este a női ko­sárlabda Ronchetti Kupa kere­tében visszavágó mérkőzésen találkozott a DKSK és a Brno gárdája. Majdnem sikerült a ha­zaiak bravúrja: a piros-fehére­ket egy hajszál választotta el a továbbjutástól. DKSK - BK Imos Zabovresky 106-80 (54-40). Vezette: Fiser (szlo­vén), Jovcsics (jugoszláv). DKSK: Rausch (2), Sitkéi (2), Hardmon (53), Zsolnay (5), Mosley (32). Csere: Tasnádi (2), Hollósy (4), Takács (1), Orbán (5/3). Edző: Király Sándor és Áron Balázsné. A vendégek legjobb dobói: Valóvá (24), Berukstiene (16), Samsonová (14). Az eredmény alakulása, 4. perc: 10-2. 6. perc: 16-4. 10. perc: 22-18. 15. perc: 39-29. 22. perc: 60-43. 25. perc: 75-49.27. perc: 79-51.30. perc: 87-54. 34. perc: 91-65. 37. perc: 100-69. Kipontozódott: Mosley, a 30., Hollósy, a 31., Rausch, a 31., Zsol­nay, a 32., Valóvá, a 35., Berukstie­ne, a 36. percben. Az elején a fölényeskedő csehek többször eladták a labdát. A hazai­ak viszont lendületes betörések utá­ni pontokkal jelentős előnyt szerez­tek. Mosley és Hardmon szórta a duplákat, míg a Zabovresky játéko­sai csak büntetőből voltak eredmé­nyesek. A félidő derekán megtor­pant a DKSK és némileg rendezte sorait a Brno. Az erőszakosan és jól játszó piros-fehérekkel nem bírtak a csehek, akik védekezésben - egy- egy ellen - rendre alulmaradtak. A szünet után folytatódott a diósgyőri henger. A zsonglőrként ügyeskedő Hardmon úgy ment előre, mint kés a vajba. A DKSK legszebb napjaira emlékeztetőén kosarazott, iskolajá­tékot produkált, szó szerint oktatta ellenfelét és a 28. percben már összesítésben is vezetett. Tombolt az aréna, a DKSK pedig szárnyalt a pályán. Az egymás utáni kipontozó­dások viszont zavart okoztak. Az utolsó pillanatokban némileg ösz- szekapta magát a Brno, s számára ez elegendő volt. Jók: Hardmon (a mezőny legjobbja), Mosley. Király Sándor, a DKSK vezető edzője: - Majdnem sikerült bebizo­nyítanunk, hogy léteznek csodák. Tűrhetetlennek tartom, hogy a ma­gyar ellenőr ellenünk „dolgozott”. A csehek 201-198-as összesítés­sel jutottak be a legjobb 16 közé. „Fejre állt” a Lazio és a Liverpool Münchenben Klinsmann és Babbei nyugtatta a kedélyeket Budapest, Miskolc (MTI, ÉM) - Kedden este (lapzártánk után) a labdarúgó UEFA Kupa máso­dik fordulójában a visszavágó­kat rendezték meg, tegnap a Bajnokok Ligtya keretében lép­tek pályára a csapatok. Idegenben (is) nyert a Sparta Pra­ha, Koller és Vonasek találataival. Ugyancsak házon kívül és kettős győzelemmel lépett tovább a Barce­lona és az Eindhoven. A derék hol­landusok Leedsben két hete 5-3-as eredménnyel „ajándékozták meg” a szigetlakokat, most 28 500 néző előtt hozzátettek egy hármast, eb­ből Cocu kettőt vállalt, a harmadi­kat a megzavarodott Pemberton szerezte, aki saját kapujába küldte a labdát. A bajorok is megnyerték a visszavágót, idegeskedésre csali ak­kor volt ok, amikor Herzog a 43. percben öngólt vétett. A fordulást követően aztán a gólfelelős Klins­mann gyorsan egyenlített, majd Babbei lecsorgó labdája is utat ta­lált a skót kapuba. Egy látványos pillanat a Népkertből... Jövő szeptemberben sok hasonló je­lenetet láthatnak a sportág barátai. Fotó: Mák Józsei Kellemetlen meglepetés érte a Laziót és a Liverpoolt. Az olaszokat 50 ezer fanatikus tifosi buzdította, reményt láttak a Lyonban elszenve­dett 1-2-es eredmény megfordításá­ra. A kedélyeket Maurice hűtötte le, amikor pedig a szünet után Assa- dourian is betalált a Lazio kapujá­ba, minden álom szertefoszlott. Hol van már a vasárnapi bajnoki emlé­ke, amikor a kékek a Juventust gá­zolták el 4-0-ra?... Az angolok vérmes reményekkel várták a visszavágót. Érthető, hi­szen Dámában gólnélküli döntet­lent értek el. Hatalmas csata és küzdelem jellemezte a találkozót, végül a Bröndby a 78. percben szer­zett Eggen-góllal léphetett tovább. Athénban hosszabbításra került sor, a rendes játékidőben a Pireus behozta egygólos hátrányát. A 92. minutában Juskoviak másodszor is betalált a spanyol hálóba, s a 35 ez­res publikum már rózsaszínben kezdte látni a jövőt. Fájdalom, a horvát Suker a 110. percben a Sevil­lát hozta kedvezőbb helyzetbe, dön­tött az idegenben megszerzett találat. Eredmények, UEFA Kupa, 2. forduló, visszavágó mérkőzések: Chisinau - Sparta Praha 0-2. Dina­mo Minszk - Werder Bremen 2-1. Rotor Volgograd - Bordeaux 0-1. Roda JC - Benfica 2-2. Slavia Praha- FC Lugano 1-0. Bayern München- Raith Rovers 2-1. PSV Eindhoven- Leeds United 3-0. Aalst - AS Ro­ma 0-0. Lazio - Lyon 0-2. Olympia­kos Pireus - FC Serilla 2-1. Liver­pool - Bröndby 0-1. Vitoria Guima­res - FC Barcelona 0-4. * A mai program, KEK, nyolcaddön- tő-risszavágók: (zárójelben az első mérkőzés eredménye): Hradee Kra- love - Dinamo Moszkva (0-1), FC Bruges - Real Zaragoza (1-2), Feye- noord - Everton (0-0), Rapid Wien - Sporting Lisboa (0-2), AEK Athén - Borussia Mönchengladbach (1-4), AC Parma - Halmstad BK (0-3), Celtic Glasgow - Paris St. Germain (0-1), Deportivo La Coruna - Trab­zon (1-0). Elmarad Tyson meccse Las Vegas (Reuter, AP) - A börtön­ből való szabadulása óta szombaton vívta volna második mérkőzését az amerikai Mike Tyson, az egykori profi nehézsúlyú ökölvívó világbaj­nok. A Buster Mathis elleni össze­csapás - Las Vegas volt a színhely - elmarad, mivel „hon Mike” az egyik edzésen eltörte jobb hüvelykujját. Az orvosok véleménye szerint a 29 éves bokszoló felépüléséhez 4-6 hét szükséges.- Remekül érzem magam. Nem „esem össze” ettől a sérüléstől. Vég­zem tovább a dolgomat, csakis előre tekintek - mondta Tyson. A szintén amerikai Mathis nehe­zebben tudja megemészteni, hogy elmarad a találkozó, hiszen számá­ra a nagy kiugrás lehetőségét jelen­tette volna egy esetleges diadal.- Szermtem ez csalás! Nem hiszem, hogy Tysonnak bármi baja lenne - nyilatkozta elkeseredetten a 25 éves Mathis, aki profi pályafutása során eddig nagyszerű mérleget mutatott fel. Tyson szabadulása után augusztus 19-én mérkőzött először. Jól sike­rült a visszatérése, hiszen - mint emlékezetes - 89 másodperc alatt kiütötte honfitársát, Peter McNeeley-t. Jövőre világdöntő Miskolcon Budapest (MTI) - Jövőre, szep­tember 15-én a földkerekség leg­jobbjait láthatják Miskolcon, a nép­kerti sporttelepen a salakmotorozás honi kedvelői: a borsodi megyeszék­helyen rendezik meg a csapat-világ­bajnokság szuperdöntőjét. Ebben a sportágban ilyen rangos magyaror­szági viadalra még soha nem ke­rült sor. Nádasdi János, a hazai autó- és motorsportszövetség főtitkára el­mondta, hogy a résztvevők egyelőre csak részben ismertek, a mezőny összetétele csupán az utolsó selejte­ző - augusztus 25., Pila - után válik véglegessé. Az viszont már most biztos: a magyar trió, a házigazda jogán, ott lehet az indulók között. En-e pedig a rilágdöntők történetében még egy­szer sem volt példa. _TÁBLÁZAT LABDARÚGÁS, MEGYEI SERDÜLŐ BAJNOKSÁG, ÉSZAKI CSOPORT 1 l.KBSC 7 6 1 _ 37-2 19: 2. Ózdi FC ............. 6 5 1 47-4 16 I 3. Putnok 5 _ 2 37-7 15 4,'Glas-SVSf: ÜMI 4 1 1:7; 27-14 13 1 5. Miskolci VSC 8 4­4 33-12 12 6.8ÉVSC T 8 3 3 72 33-16 12 7. DEC Ili 7 3 1 , 3 10-16 10 1 8. Edelény 2 1 4 13-15 71 9. Heiőcsaba 7 72'-** 5: 6-42 6 10. B.-gyorgy ..................7 1­6 6-35 3 ll.Sáta 7­7 2-88­Fekete László- teremfocitorna Miskolc (ÉM) - Ötödik alkalommal rendezik meg a középiskolás csapatok részére a Fekete László megyei teremlabdarúgó-tornát. A meg­nyitót november 24-én, 10 orakor tartják, a sorsolást november 8-án, délután 3 órától ren­dezik meg, a nevezési határidő október 27. Azok a játékosok szerepelhetnek a csapatok­ban, akik 1976. szeptember 1. után születtek. A nevezési díj együttesenként 1000 forint, csa­patonként 12 játékost lehet a listán feltüntet­ni. Nevezési cím: Avasi Gimnázium, 2524 Mis­kolc, Klapka György u. 2. A rendezvénnyel kapcsolatosan bővebb tájékoztatást az érdek­lődők Horváth Imrétől kaphatnak a 365-970- es telefonszámon. A programot színesíti majd öregfiú együtte­sek pályára lépése, a szervezők több csapattal vannak tárgyalásban, s bemutatják tudásukat a legkisebbek is. Ugyancsak Horváth Imrétől származik az információ, hogy szívesen veimék, ha szponzor­ként jelentkezőt találnának. Az esemény hagyo­mányos, ötödször rendezik meg, szeretnék, ha a sorozat nem szakadna meg, ám csak úgy tudják folyamatosan biztosítani a versenyzési lehetősé­get, ha a nagy érdeklődéssel kísért rendezvény megfelelő támogatottságot élvez. • A HÉTEN ÜNNEPELTE 75. születésnap­ját Fritz Walter, az 1954-ben, a magyar együt­tes ellenében világbajnoki címet szerzett né­met labdarúgó-válogatott csapatkapitánya. A jubileum kapcsán megkapta Németország egyik legnagyobb állami kitüntetését, a csil­laggal ékesített Érdemkeresztet. Miskolc (ÉM - KN) - A mindig jó kedélyű Ze- lenka László a miskolci 2. Számú Szakközép- iskola első osztályos tanulója. A 190 centimé­teres „titán” nemcsak testmagasságával nőtt társai fölé, hanem a versenysportban nagyon rövid idő alatt elért átlagon felüli eredményei­vel is. Édesapja, aki fiatal korában a Miskolci Postásnál kajakozott, ehhez a sportághoz sze­rette volna kötni. Három érig szorgalmasan járt is a Csorba-tóra, de közben „szemet vetett” rá a sportok királynője:- Érdekes volt a kajakozás - mondta -, de éreztem, hogy nem nekem való. Szerencsére az általános iskolában Harangozóné Ónodi Csilla megismertette velem az atlétikát, majd duatlonozni és triatlonozni kezdtem. A diák­olimpia megyei döntőjén 800 méteren dobogós lettem, s az idén tavasszal a Szemere Kupán ugyanebben a versenyszámban ezüstérmet nyertem. Ekkor keresett meg Kispál János és a DIAC-ba lúvott. Eleinte hetente 2-3 edzésen vettem részt, most pedig már a hét csaknem minden napján dolgozunk János bácsival. A megyei bajnokságon a 4x300-as váltó tagja­ként aranyérmet nyertem. „Csikócsapatunk” az ob-n a 8. helyen végzett. Újpesten, az ob-n 800 méteren 5., 300-on a 6. lettem. Á közel­múltban megrendezett négypróba minősítő versenyt olyan eredménnyel nyertem, amely a serdülő B aranyjelvényes minősítést jelentet­te. Kedvenc számom a 800 méter, ebben sze­retnék a dobogó legfelső fokára jutni. Hobbim a kosárlabdázás, s még mindig a duatlon, va­lamint a triatlon. Az iskolában számítástech­nikai műszerésznek készülök. Arra törek­szem. hogy a tanulást és a sportot sikerüljön megfelelően összehangolnom. ÉM-portré Zelenka László ,-k

Next

/
Thumbnails
Contents