Észak-Magyarország, 1995. november (51. évfolyam, 257-282. szám)
1995-11-11 / 266. szám
November 11., Szombat ÉM-riport ÉM-hétvége III Buzafalvi Győző A DVTK aranycsapatának csupaszív labdarúgójával, Oláh Ferenccel - aki négy mérkőzés híján másfél bajnoki évet töltött a diósgyőriek kispadján - az Eger elleni NB H-es találkozó hetének szerdáján közölték a rendkívüli elnökségi ülés után: nem látják vele elérhetőnek azt, hogy a DFC az NB I-be jusson fel. Az edzőváltás önmagában nem számít csodának sehol a világon, ám az még a beavatottakat is meglepte, hogy nem a „nagy nevek” közül választottak edzőt, hanem Leskó Zoltánt szerződtették trénernek, segítőjének pedig Bém Gábort. A fociközvélemény e döntésre természetesen különbözőképpen reagált, mint általában minden változásra. A többség azonban megdöbbenéssel vette tudomásul. „Nagy nevekben” Zombor Péter, az egyesület elnöke több helyen is azt nyilatkozta: „nagy nevekben” gondolkoztak, így például Verebes Józsefben. De a kiszemeltek nem akartak Diósgyőrbe jönni, így az ambiciózus fiatalok vehették át a stafétabotot. Lapunknak is megerősítette ezt: - Jelenleg öt - esetleg hat - EDZŐT tartok nyilván Magyarországon. Aki tíz évig nyakig benne Van az NB Il-ben, és semmi eredményt nem produkált, minek keressem meg?! A „nagy nevek” nemet mondtak, így Verebes, a Mágus is. Ezért inkább a tehetséges pályakezdőknek szavaztam bizalmat. Felmerült Palicskó Tibor főállásban való foglalkoztatása is. Beszélgettünk erről Tibi bácsival, de egészségügyi állapota miatt nem vállalta a napi kétszeri edzés megtartását. Pesti képviselőként a segítéstől eddig sem zárkózott el. Tanácsokkal látta el a vezető edzőt. Óriási tapasztalata, precíz megfigyelései korábban is a csapat hasznára váltak. A jövőben szaktanácsadóként működik közre abban, hogy visszakerüljünk az élvonalba, és támadó szellemű együttest alakítsunk ki. A foci ilyen szakma Pontosan Oláhék kényeztették el a diósgyőri szurkolókat. Az akkori bronzérem megnövelte a focirajongók étvágyát. A keserű évek után, közben csak erősödött a nosztalgia az NB 1 iránt. Diósgyőrben más célt nem is lehetett kitűzni: a feljutást a legjobbak közé, és ott a biztos bentmaradást. Az előző bajnoki évben a másodosztályban megjárta a gárda a poklot és a mennyet: az őszi szezont 12 pontos hátránnyal zárta, ám ezt sikerült ledolgozni, és az „Oláh-fiúk” felküzdötték magukat a dobogó második fokára, hogy aztán elté- kozolják az előnyt, s lépéseket tévesztve végső kétségbeesésbe taszítsák a drukkereket a 7. helyezésükkel. A remény persze mindig utoljára hal meg Diósgyőrben is. Az űj bajnokság nyitányán sem maradtak el a szokásos hangzatos fogadkozások: most majd megmutatjuk. És valóban csoda történt. Négy győzelem zsinórban, és még csak gólt sem kapott a DFC. A 11. fordulóban a rivális KTE otthonában bekövetkezett az első vereség. Hiába volt 22-3-as gólkülönbség, a DFC átmenetileg leszorult a negyedik helyre. És Oláhnak mennie kellett! Még most is nehezen ocsúdik a sokk okozta kábulatból Oláh Ferenc, aki játékosként sohasem hagyta el szeretett klubját. Az NB I-ben 350 alkalommal szerepelt, és 63 gólt szerzett. Összesen 750 hivatalos meccset játszott, és 148 gól fűződik a nevéhez. Az olimpiai válogatott sikereinek részese, de a sors fintoraként Prágában, a sorsdöntő mérkőzésen már nem léphetett pályára. Hu& billegő hinta Palicskó Tibor: Számomra közömbös, hogy ki a vezető edző. Nekem egyedül a Diósgyőr számít, semmi más! Szabó István felvételei szonhat éve a diósgyőri egyesület alkalmazottja. Labdarúgóként 1963-tól 1987-ig állt csapata rendelkezésére. Aztán levezetésként még Mádon is focizott. Az edzői pályafutását is itt kezdte. A vasgyáriak hívó szavára természetesen nem mondhatott nemet. Legrosz- szabb álmában sem jelent meg az idő előtti elküldés réme. Bár jól tudta: sehol sem nyugdíjas állás az edzőé. A világon mindenütt a tréner viszi el a balhét. Mégsem fordult meg a fejében, hogy így ér véget megbízatása. Éeldol- gozni e traumát ilyen rövid idő alatt nem lehet. Érthető, ha egyelőre nem vágyik kispad után. Közérzete zaklatott. Csendesen formálja a mélyből kiszakadó szavait:- Az etalonnak számító olasz szu- percsapatoknál is előfordul olykor a vereség, az első kudarc után azonban nem követelik az edző fejét. Szóval, ellenpéldák is akadnak, nálunk persze más a módi. A foci ilyen szakma. Azt fájlalom leginkább, hogy sohasem bizonyíthatom már be: bevittem volna a csapatot az NB I-be!- Menesztése mennyue érte váratlanul?- Csak a tényeket hívom segítségül. Irányításom alatt először a Tiszavasvá- rit léptük le 3-0-ra, majd Kábán nyertünk 2-0-ra. Itthon 2-0-ra győztük le Nyíregyházát, majd Salgótaijánban diadalmaskodtunk 1-0-ra. Aztán a III. kerületet fogadtuk. Tíz emberrel Mezei játékvezető indiszponáltságának köszönhetően 0-0-ra végeztünk. Utána Tiszakécskén 1-0-ra vezettünk, de egy bedobást begyötörtek. Az első kritika ekkor hangzott el: „Már egy falusi csapat ellen sem tudtok nyerni!” A III. kerület elleni döntetlennek sem örültek, mondván: „az iksszel nem lehet haladni!” Ez ugyan igaz, de van, amikor nem jön ki a lépés, és be kell érni az egy ponttal. Osztom Temesvári Miki véleményét: a remit is meg kell becsülni! Gödöllőt 4-0-ra, Hódmezővásárhelyt 5-0-ra ütöttük ki. Hajdúnásánon 1-1-re végeztünk, majd a Sényő elleni 3-0 következett. A KTE ellen idegenben 1-0- ra alulmaradtunk. Hiába támadtuk le őket agresszíven, hogy ne csinálhassák sokpasszos játékukat, mert egyetlen helyzetüket gólra váltották. Ráadásul Takácsot kiállították. Palicskó Tibor mégis azt mondta: „Nem játszottatok elég bátran!” Ép ésszel nem gondolhattam az őrségváltásra. Az Eger elleni bajnoki előtti szerdán (október 25-én) még én tartottam az edzést, utána mégis kirúgtak Váradi Ottóval együtt.- Mik voltak a „vádpontok”?- Nem elég látványos a játék. Defenzívnek nevezték a harcmodorunkat. Kifogásolták a kétcsatáros, négy hátvédes hadrendet. De kérdem én: nem önmagáért beszél-e júniustól a 25 meccs 90-14-es gólkülönbsége és a 20 győzelem?! Abban persze biztos voltam: egymás után két vereséget nem élek túl. Máig sem tudom megemészteni, hogy a cél felé haladva az első vereség után lapátra tesznek. Intő jélek ugyan voltak, mert már akkor kikezdték, amikor még veretlen volt a csapat. A DVTK-MVSC öregfiúk meccs szünetében a díszpáholyban hajdani válogatott játékostársaim jelenlétében szakmailag bíráltak, nem éppen hízelgő jelzőkkel illettek. De az meg Oláh Ferenc az olimpiai válogatott tagjaként... Verebes József: Diósgyőr? Nem. Nem kerestek meg. sem fordult a fejemben, hogy az első fiaskót követően elküldjenek. Utólag persze megtudtam: már két hete mindenki erről beszélt a városban. Pedig nem távolodtam el a kitűzött céltól, hiszen itthon ötször nyertünk, egyszer remiztünk, és gól sem kaptunk. A 17-0-s gólkülönbség 2,8-as átlagnak felel meg. Ez sem védett meg. Ha rutinosabb vagyok, bizonyára odafigyelek a szirénhangokra: „Miért csak a második félidőben, vagy a befejezés előtt rúgtok gólt?” A háromcsatáros játékhoz Kasol- cán leigazolása kellett volna, vagy egy lendületes ballábas támadó. A döntetlenekről meg csak annyit: vannak olyan mérkőzések, ahol ez a maximum, ami kihozható. A 4. helyet én sem tartom elfogadhatónak, ám javításra bőven lett volna még idő. És akkor még nem is szóltam arról, hogy az ellenfelek esetleges botlása is benne van a pakliban. Ézt a szívességet az utódomnak rögtön megtette a KTE a hajdúnánási betlizésével. E sanszot azonban én már nem kaptam meg. Számomra se lett volna lehetetlen feladat az Eger legyőzése. Nekünk csak a méltatlan, dicstelen búcsú adatott meg: azonnali hatály- lyal felmondtak az irodában. Alá is írtuk, és ott arra kértek bennünket, hogy ne dobáljunk sarat egymásra.- Mit csinálna másképpen?- Újra mindent alárendelnék a sikernek. De az igazolásoknál erőszakosabb lennék. Azt a tételt is érvényesíteném: egy dologban nem dönt hetnek hatan. Az összeállításban ezután sem venném figyelembe a súgásokat, még ha ez örök ütközőpont is. Zombor Péter rendszeresen elém tolta a papírját, hogy ez az ő csapata. Mindannyiszor azt válaszoltam: „Oké, ez meg az enyém!” A két lista teljesen sohasem egyezett. A cetlik akár játéknak is felfoghatók, mert sohasem utasítottak arra, hogy kit állítsak be. De ezzel is állandóan pressziót gyakoroltak. A felmondáskor azzal érveltek: szorítják őket a szponzorok. Kiüzentek a gyárból:,, Úgy szerepeljetek, hogy a hatodik helynél már megvonjuk a támogatást!” Új alapokra helyezném a Palicskó Tiborral való együttműködést is. A Sényő elleni meccs után szakmai észrevételeivel, támadásaival megalapozta, erősítette az elnök úr döntését.- Milyennek ítéli a DFC játékosállományát?- Az NB II mezőnyében összességében jónak, de a minőségi erősítés elmaradt. Egy bal oldali felfutó szélső középpályás és egy bal oldali ék nagyon hiányzott. Vitelki, Buliga és Tábori István tartós kiesését ugyancsak meg- éreztük. Hiánycikk lett az ötlet a csapatnál. Azzal is megvádoltak, hogy a mérkőzések előtt nem tüzelem fel eléggé a fiúkat, de hát állandóan nem rakhatok a zsebükbe egy marék parazsat.- Mikor látjuk újra valamelyik kis- padon?- Nagy dolgokra egyelőre nem gondolok. 67 éves édesapám nem hiába mondta: ,A kispad billegő hinta. Le! Fel! Magántervező építész vagy, ne állj ki a körforgásból, mert elfelejtenek a szakmában.” Most pótolom a lemaradásomat. Az ismerősök, jóbarátok szerencsére munkával is ellátnak, így nem kell állandóan a focival foglalkoznom. Később majd meglátjuk. Mindenesetre a stadionban és környékén eltöltött 26 esztendő nem múlhat el nyomtalanul. Alti „megfertőződött” a focival, az már képtelen szabadulni ettől a világtól. Nem merném kijelenteni, hogy sohasem térek vissza. A meccsekre kijárok, és szorítok a srácoknak. Palicskó nem rivális Palicskó Tibor ugyan már régen nyugállományba vonult, ám a pályákhoz nem lett hűtlen. Ha egy jó meccs ígérkezik valahol, feltűnik a lelátón. Diósgyőrben cseppet sem csorbult a nimbusza, hiszen nevéhez fűződik az emlékezetes feljutás az NB I-be. Ó egyébként is a „nagy felvivő” szakember hírében áll. Korábban esztendőkön át közmegelégedésre látta el a csapat pesti képviselői tisztségét. Most a vezetés szaktanácsadónak kérte fel. A kialakult új helyzetről merőben más a véleménye.- Jól meggondolta, hogy ismét szerepet vállalt?- Ezt nem én találtam ki. Fordítva történt. A diósgyőriek hívó szavára csak igent mondhattam. Mert ez számomra nem mérlegelés kérdése. Azt szerettem volna, ha a korábbi felállásban folytatjuk. De a vezetés úgy döntött: változtatni szükséges.- Állítólag főállású szerződtetése is szóba került...- Igen. Egészségem megőrzése miatt a szaktanácsadásnál többet nem ...és a Diósgyőr edzőjeként vállalhattam. Ez a maximum. Ismerem a célt, a körülményeket. Tetszik a feladat. Kemény csaták előtt állunk. A kezdeti lépéseken túl vagyunk. Nagy a bizalom. Nem szeretném, ha azzal vádolnának: megint előre akarok törni a fociban. De amíg igénylik a segítségemet, a háttérből mindig a DFC rendelkezésére fogok állni. Amikor mi annak idején, edzői közreműködésemmel ismét NB I-esek lettünk, a szurkolók magukénak érezték a csapatot. A bedobá- lások, az atrocitások, a fegyelmi büntetések ártanak a klubnak. Az igazi drukkerek nem ilyenek: sokat segíthetnek a játékosoknak.- Értesült-e arról, hogy először „nagy neveket” kerestek meg?- Tudomást szereztem Verebes esetleges szerződtetéséről. Erről az a véleményem: eleve nem sikerülhetett, mert az úgynevezett „nagy nevek” nem vidékben gondolkodnak, és nincs kötődésük Diósgyőrhöz. Egészen más edzőnek lenni itt Diósgyőrben, mint a Hungária körúton. A vezetőket bizonyára a mindenáron való biztosíték megszerzése motiválhatta.- Oláh menesztéséről hogyan vélekedik?- Lelki válságba kerülhetett. Abban egyetértek vele, hogy jó a DFC játékos- állománya. Ebből a mezőnyből a tabella első helyén kell végezni. Már az ezüstérem is csalódás lenne. A támadósorban persze hiányzik egy befejező ember és egy' bal oldali középpályás is. Összességében kiegyensúlyozottnak ítélem meg a keretet. Á biztos sikerhez persze kiváló edzésmunka is szükségeltetik és az ellenfelek megfelelő fel- térképezése. Kicsit azonban ideges lettem Oláh Feri néhány kijelentésétől. Csalódtam benne, visszautasítom a célzásait. Nincs okom a magyarázkodásra. Ha az én kezem van a dologban, egészen biztos: én ülök a kispadon. Alaptalanul tekintett riválisának, mivel eszem ágában sem volt felújítanom az edzősködést. Feri jól tudta, hogy szívproblémák miatt köszöntem el anno Diósgyőrből. Elhatárolom magam a vádaskodásaitól. Számomra közömbös, hogy' ki a vezető edző. Nekem egyedül a Diósgy'őr számít, semmi más! A Mágus szelektál A „nagy' nevek” egyikét, Verebes Józsefet „szobafogságában” sikerült utolérnem. Az ő emlékezetében még a húszezres diósgyőri publikum él. Őszintén sajnálja, hogy a hajdani „foci- fővárosban” a szurkolók csak a tévében láthatnak NB I-es mérkőzéseket. Segíteni azonban nem áll módjában. Már csak azért sem, mert egyáltalán nincs tudomása arról, hogy felkérték volna edzőnek Diósgyőrbe.- Nem tárgyalt Önnel senki Diósgyőrből?- Diósgyőr? Nem. Nem kerestek meg.- Nem unja már a tétlenkedést?- Fáj a derekam. Nézem a képernyőt. Legutóbb a Fradi örvendeztetett meg Üllői úti produkciójával a világhírű Real Madrid ellenében. Minimum ennyinek már ki kellett jönni. Tényleg profik.- Tervezi a visszatérést?- Jót tett a féléves pihenés. Majd jönnek a „kérők”, aztán szelektálok... A közvélemény megdöbbenéssel vette tudomásul Oláh menesztését Az edzőváltás önmagában nem számít csodának sehol a világon, ám az még a beavatottakat is meglepte, hogy nem a „nagy nevek” közül választottak edzőt, hanem Leskó Zoltánt szerződtették trénernek, segítőjének pedig Bém Gábort. A fociközvélemény e döntésre természetesen különbőzéiképpen reagált, mint általában minden változásra.
