Észak-Magyarország, 1995. október (51. évfolyam, 232-256. szám)
1995-10-31 / 256. szám
1995. Október 31., Kedd Gazdaság ÉSZAK-Magyarország 7 Újabb McDonald’s nyílt A vidéki városok közül Miskolc az egyedüli, ahol két McDonald's gyorsétterem működik, a másodikat tegnap délben adták át a Széchenyi utcán, a Sötét kapu mellett. A szalagot Kobold Tamás polgármester vágta át. Az amerikai cégnek ez a harminckettedik egysége az országban. Az étterem belső alapterülete 400 négyzetméter, 45 asztal, több mint 100 ülőhely található benne, nyáron teraszon is fogyaszthatnak a vendégek. A McDonald's új étterme hatvan embernek ad munkát, az új alkalmazottak fele korábban munkanélküli volt. Egyébként miskolciak tervezték és miskolciak építették a vendéglátóipari egységet, üzemeltetését ugyanaz a házaspár végzi, akik a Búza téri McDonald's-ot is. Fotó: Vajda lános HIRDETÉS - " ---------------------------S zükség van a lobbyzásra Kamarai és gyáriparos együttműködés Miskolc (ÉM - BAM) - Együttműködési szerződést írt alá tegnap délben a Borsod-Abaúj- Zemplén Megyei Kereskedelmi és Iparkamara és az Északmagyarországi Gyáriparosok Szövetsége. A megállapodás célja többek között a közös lobbyzás a térség fejlődése érdekében. A régió gazdasági élete a huszonnegyedik órájához érkezett. Ha nem sikerül tettekre váltani az állami segítségként érkező támogatást, ha nem lesznek képesek a jövőért összefogni az itt tevékenykedő gazdasági egységek és szervezetek, a gondok „felégetik” a térséget - mondotta Bihall Tamás, a Borsod-Aba- új-Zemplén Megyei Kereskedelmi és Iparkamara elnöke tegnap Miskolcon a Tokaj Vendéglátóház Üzleti Klubjában abból az alkalomból, hogy együttműködési szerződést kötött a helyi kamara az Észak-magyarországi Gyáriparosok Szövetségével. Csornai Zoltán, az Észak-magyarországi Gyáriparosok Szövetségének elnöke úgy fogalmazott: Bár sokan és sokat beszélnek a megye nehéz gazdasági helyzetéről, a kibontakozás még csírájában sem létezik. Ellenkezőleg, mintha bizonyos „gettósodás” jellemezné a térséget. Ebbe a vállalkozói réteg nem csupán lokálpatriotizmusból, de a felelőssége illetve jövője okán sem nyugodhat bele - szögezte le. Szükség van a közös célok megfogalmazására, az erők egyesítésére, az egészséges lobbyzásra. Ennek deklarálása a most aláirt együttműködési szerződés is. A megállapodás kapcsán tartott sajtótájékoztatón szót kapott Szent- péteri István, a Vállalkozók Polgári Egyesületének elnöke is, aki tevőlegesen segítette az együttműködés megszületését. Elmondta, minden jó kezdeményezés, így ez is, annyit ér majd, amennyire azt a gazdasági élet meghatározó szereplői komolyan veszik, és amennyi konkrétan megvalósul a szándékból. A vállalkozók tettekre készek, s a külső környezettől tetteket várnak. HP LaserJet 5L. Itt az ideje, hogy 0 # On is pórázon vezesse a csúcstechnikát. A lézerminőségű nyomtatás idáig kizárólag a nagyvállalatok dzsungelében volt őshonos. Mostanra azonban sikerült megszelídíteni és a kis irodákba is becsalogatni. A HP LaserJet 5L tartása nem igényel nagy teret, hiszen mérete mindössze 33 x 27 x 35,5 cm. Az ára minden eddig gyártott LaserJet közül a legelérhetőbb, így sok pénz sem kell hozzá. A dzsungel királya képes arra, hogy dobozából kiugorva mindössze tizenöt perc alatt harcra készen álljon. Üzembehelyezés után a HP LaserJet önmagától bekapcsol, amint Ön nyomtatni kezd rajta. Az első oldal kinyomtatásához húsz másodpercre van szüksége, és ezt a következő hatvan másodpercben újabb négy oldal követi. Meg fog lepődni azon, hogy milyen háziassá szelídíthető egy ilyen erőteljes nyomtató. Otthonosan mozog bármilyen Windows vagy DOS környezetben, alkalmazkodva a PC erejéhez. Takarékos az energiával is, feladat hiányában automatikusan kikapcsol. Speciális étrendre sincs szüksége. HP nyomtatók. Ahol a papír életre kel. A/4-es méretig bármivel táplálható, a kártyától a fóliáig. A HP LaserJet 5L-ről érdeklődjön helyi viszonteladójánál. Elérkezett a legkedvezőbb pillanat arra, hogy Ön is pórázra fogjon egyet. HEWLETT' PACKARD-SL rPAe^Mxionóé'.4M -Miskolc Kereskedelmi és Szerviz Kft Miskolc, Kis-Hunyad u. 37. sz. Tel.: 46/411-476,411-079, Tel/fax.: 46/412-054 ^ÁRFOLYAMOK Kárpótlási jegy “*• mm ......mi T őzsde Index: október 30. 1490,60 +0,29 Hivatalos árfolyamok Érvényben: 1995. október 30. Valuta Deviza Pénznem Vétel Eladás Középárf. Angol font : 209,48 213.72 211,75 Ausztrál dollár 300,89 102,93 102.15 Belga frank* 459,10 468,24 463,33 Dán korona 11 j i 24,35 24,83 24,56 fi Finn márka 31,26 31,88 31,57 Francia fi ánk 27,23 27,77 27,43 Holland forint 84,32 86,00 85,02 ír font 215,35 219,67 217,23 Japán yen* 130,28 132.96 132,09 Kanadai dollár 97,46 99,46 98,45 Kuvaiti dinár I 443,08 451.97 448.05 Nemet márka 94,35 96,23 95,28 Norvég korona I 21,35 21,77 21,56 Olasz lira** 83,41 85,07 84,11 11 Osztrák schilt. 33,40 13,66 13,54 Portugál escudo* 89,47 91.27 90,33 Spanyol peseta* 108,87 : 111,03 109,85 . Svájci frank 116,85 119.19 117.91'1 Svéd korona 20.06 20.44 20,29 USA-dolkir 182,91 135,59 134,55 ECU(KP) 178,36 176,82 174,92 A megadott számok 1 egységre értendők, forintban *: 100 egység, **: 1000 egység Pénzintézetek irányadó kamatai : Cazclálkwlú Magán- szervezetek személyek If^Betétek-” Hitelek t. Agrobank IMawstBat* 3. MHB 4. IBUSZ Bank 5. Pt is ülünk b. ÖWBank : ' 7. Mezőbank 9. Corvinbank t(K ftWuwnbBnk 11. Dunabank Takarékbank ' 28.0 § 28,0 I 38.0 I 38,0 I 33Ü 133 A I &<£ 41.0 | 41,0 I 41& 33.0 I 33,0 I 33,0 H*,0 28.0 14.0 | A Magyar Nemzeti Bank alapkamata: 28% A kamatok százalékban, egyéves időtartamra vetítve értendők. A betétekés hitelek részletes teltételeiről, a speciális konstrukciókról a bank fiókok adnak felvilágosítást. ÉRTÉKPAPÍRPIAC A hét végére stabilizálódott az árak zuhanása a Budapesti Értéktőzsdén. A tőzsdeindex jóval 1.500 pont alatt áll, ami jó 150 pontos csökkenést jelent az elmúlt pár hét alatt. Leghamarabb a slágernek számító EGIS-részvény piacára tértek vissza a vevők, jelenlegi ára 3300 forint körüli. A Richter-papírok a 2000-2025 forint közötti sávban keresettek. Az OTP elérte a 800 forintos határt, tehát kibocsátási értékének egyharmadát veszítette el a nyár óta. Csütörtökre javult a Prímagáz, a Pick és a Soproni Sörgyár megítélése, akárcsak a Do- mus és az Inter-Európa Bank esetében. Az utóbbi részvény még mindig a tőzsde legol- csóbbjának számít, egy részvény már a reá eső kétévi adózott eredményből megvásárolható. A Fotex továbbra is az átszámítva 1 USD körüli árfolyamon szerepel. A tőzsde másik, igen gyengén szereplő részvénye a Humán. Jelenlegi 830 forintos ára valószínűleg még nem az út végét jelenti. A Pannon-Váltóra már jó ideje 600 forinton születnek kötések. A tőzsdén kívüli piacon egyértelműen a Budapest Bank a legkeresettebb papír. A BorsodChem dolgozói részvények piacán az aktuális vételi árfolyamok 120-130 százalék közé tehetőek. A kárpótlási jegy a jelenlegi névértékének (174,2 százalék) már kevesebb, mint tizedrészén adható csak el. Az alacsony forgalom miatt a jövőbeni szerepléséről nehéz képet alkotni. (Az Értéktőzsde 43. heti forgalmáról szóló táblázatot lapunk holnapi számában közöljük.) Az elemzést készítette az: O )) ELSŐ MISKOLCI BRÓKERHÁZ ViWMKKOl.C UITZB 11 2 SZ TEL/FAX.46/356-Ó46.3S6-832