Észak-Magyarország, 1995. október (51. évfolyam, 232-256. szám)
1995-10-27 / 253. szám
Villamosenergia-rendszer - változás Akik elsőként léptek Európába Történelminek is nevezhetnénk azt a pillanatot, ami 1995. október 18- án 12 óra 30 perckor következett be. Nem kevesebb történt ekkor ugyanis, mint az első konkrét - igaz, kézzel ez esetben nem fogható! - csatlakozásunk Európához: a magyar energiarendszer, a cseh, lengyel és szlovák rendszerekkel együtt hozzákapcsolódott az UCPTE- hálózathoz. Vagyis része lett Nyu- gat-Európa egyesített villamosener- gia-rendszerének. A csütörtöki műsorajánlatunkban szereplő Amőba című műsor (TV1, 16.05) ezzel a nagy jelentőségű műszaki-technikai fordulattal foglalkozik, melynek hátterét igyekszünk olvasóink számára részletesebben megvilágítani. Közelebbről azt, mit jelent műszaki és mit köznapi értelemben, hogy ma már Pesten - de hasonlóképpen Debrecenben, Miskolcon, Nyíregyházán is'—, éppen olyan frekvenciájú áram folyik a vezetékekben, mint Párizsban vagy Rómában, azaz bárhol Nyugat-Európában. Az esemény jelentősége ugyanis túlmutat a villamosenergia-ipar keretein. Frekvenciabéke A korszerű energiaszolgáltatás feltételei közé tartozik a folyamatosság és a minőségi mutatók garanciája. Vagyis, hogy a feszültség szabvány szerinti értékeket mutasson - ennek egyenetlenségét a fogyasztó is érzékelné - és a frekvencia, ami a szolgáltatás döntő kérdése, 50 hertzen, illetve annak közelében legyen. Mert a frekvencia nemcsak rádió- állomások, tv-adók létét vagy' nemlétét jelenti, hanem alapját képezi mindennek, ami a legcsekélyebb módon kapcsolatban áll az elektromossággal. A villamosenergia-szol- gáltatás Magyarországon a világ- szabványnak megfelelően, váltóáramon történik. Frekvenciáját Európában 50 hertzben irták elő. Ez azt jelenti, hogy a generátorok jóvoltából az áram egy perc alatt nagyjából százszor változtatja meg az irányát. így válik lehetővé a magyar találmány, a transzformátor működése az áramátvitelben. Mert ha ez nem így működne, akkor nem lehetne transzformátor a rádiókban és televíziókészülékekben sem. azaz használhatatlanná válnának. Az előírt frekvenciát viszont ez- redpontossággal tartani kell ahhoz, hogy a korszerű technológiákat szolgáló berendezések jól működjenek, olyan teljesítményt adjanak, amilyenre méretezték, kis veszteséggel üzemeltethessék őket. Ezért a megbízható energiaszolgáltatás az ezredforduló követelményeinek megfelelő ipar tervezésénél, telepítésénél Nyugaton alapfeltétel. A törekvés arra, hogy térjünk át a keleteurópai áramszolgáltatói rendszerről a nyugat-európaira, már 1989- ben megfogalmazódott, amikor több jelenség intette arra a magyar szakembereket, de néhány környező ország energiaszolgáltatóit is, hogy a biztonságos villamosenerAz ábra közepén a CENTREL négy országa gia-kapcsolat nem kis jelentőséggel bír, ha úgy tetszik még a politikai átalakulás szempontjából sem. Kelet és Nyugat között Természetesen a rendszerek egészét tekintve a magyar energia- igény elenyészően kicsinek számított a maga hatezer megawattos részarányával a keleti rendszer akkori 150 ezer, illetve az UCPTE 260 ezer megawattjához képest. Eredményes tárgyalások, mérések, kísérletezések és egyeztetések folytak azonban arról, hogy lekapcsolódva a KGST megszűnő rendszeréről, de még nem rácsatlakozva a nyugati hálózatra, hogyan lehetne együttműködni szomszédainkkal. A feladatok újszerű összehangolására 1990-ben mindegyik említett ország bejelentette csatlakozási szándékát a nyugat-európai hálózathoz, és ezzel egyidejűleg megalakította egymás között CENTREL néven a társulást. Kiderült, hogy a CENTREL-cso- ,port, amely összesen 50 ezer megawatt energiaforgalmat képvisel, felkészült az együttműködésre: tudja tartani a frekvenciát és jő üzemviteli viszonyokat képes a rendszer szolgálatába állítani. Sőt: nem egy ponton jobbak voltak a keleti, mint a nyugati mérések adatai. A kísérletekkel egy időben folytak a tárgyalások az UCPTE-rendszer irányítóival. aminek végeredményeként elfogadták. hogy a CENTREL csatlakozzon az energiaszolgáltatók nyugat-európai szövetségéhez. A megvalósulást az jelentette, hogy 1995. október 18-án 12.30- kor megtörtént a párhuzamos kapcsolás, és attól kezve a magyar rendszer a nyugat-európaival jár együtt. Vagyis most már ugyanolyan jó a frekvencia mindenütt az országban. mint bárhol Nyugat-Európában. Maga az együttműködés nagyon szigorú műszaki, gazdasági és szervezési előírások betartását és betartatását vonja maga után az együtt képzett üzemzavar-tartalékoktól egészen a jelentkező meghibásodások negyedórán belüli elhárításáig vagy a kiesett energia pótlásáig. Kapcsolódásunk a rendszerhez óriási jelentőségű az energiapiac szempontjából, hiszen például a francia atomerőművek olcsóbban termelnek áramot, mint a német szénerőművek és ezek versenyben állnak egymással az áramexportéit. Ebbe a versenybe mi is be tudunk kapcsolódni, természetesen nem az exportoldalon, de előnyeit vásárlóként mindenképp élvezhetjük. Az átlagfogyasztó, vagyis a lakosság természetesen aligha érzékeli, hogy milyen rendszer biztosítja számára a villamos energiát, ám közvetett módon - reméljük - hamarosan számára is jelentkeznek a változás jelei. Ahhoz ugyanis, hogy a magyar ipar és egyáltalán, a villamos energiát felhasználó gazdasági ágazatok belátható időn belül európai szintűek lehessenek, alapul szolgál az európai színvonalú és minőségű energiaszolgáltatás. Párhuzamos kapcsolás A múlt hét csütörtökétől úgynevezett párhuzamos próbaüzemelés folyik az UCTPE-hálózattal és a következő körülbelül két esztendőben folyamatosan, a mindennapok munkájában kell bizonyítani, hogy a magyar szakembergárda és az általuk működtetett rendszer megfelel a nyugati fél szigorú elvárásainak. Az energiaágazat példájából a gazdaság más területe, sőt az egész társadalom okulhat: be lehet jutni az európai közösségbe, ha magunk hárítjuk el a problémákat é.s felkészülünk a csatlakozásra. Ok elfogadnak,bennünket. de helyettünk nem oldanak meg semmit! A magyar villamosenergia-ipar és -szolgáltatás tekintélyes múltra, komoly eredményekre tekinthet visz- sza eddig is. Szervezetén belül rend van, kiegyensúlyozott viszonyok uralkodnak, szolgáltatásának színvonala megfelel a legmagasabb szintű elvárásoknak is. Nem csoda hát, ha talán elsőként a magyar gazdasági ágazatok reprezentánsai közül hivatalosan is az európai rendszer részévé lett. Befogadta és elfogadta a viilamosenergia-szol- gáltatás nagy nyugat-európai „családja." Á PAPP-HUNGARY Nemzetközi Szállítmányozási Kft. tulajdonosa pályázatot hirdet SzálMímányozási és spediciós vezető munkakörre. Feltétel: • szakirányú felsőfokú végzettség (Nemzetközi szállítmányozási és speditőr) * 3 év szakirányú vezetői gyakorlat * német nyelv ismerete Fizetés: megegyezés szerint A munkakör 1995. november 1-tól betölthető. A szakmai életrajzát tartalmazó'pályázatot a PAPP-KF.R KFT Fehérgyarmat. . • .Tömöttvár út 77. sz. alá kérem küldeni! .. | ■*g3a5íEt Az Észak-Magyarország, a Kelet-Magyarország és a Hajdú-bihari Napló közös melléklete. Mb. szerkesztő: Réti János. A szerkesztőség posta- címe: 4001 Debrecen, Postafiók 72. Telefon: (52) 412-144. Telefax: 412-326; lapterv és kivitelezés: Inform Stúdió Kft., Lovász Imre (felelős vezető) Csimpánz, te csodálatos A majmok közül a csimpánz fogadja el leginkább a fogságot, vagyis az emberi környezetet, A Közép-Afirikából származó állatfaj példányai 130-170 cm magasságúra is megnőnek, és jó néhány tulajdonságuk is egészen „emberi”. J