Észak-Magyarország, 1995. október (51. évfolyam, 232-256. szám)

1995-10-16 / 244. szám

4 ÉSZAKIMAGYARQRSZÁG Levelezés, Szólástér 1995» Október 16., Hétfő Az ÉSZAK-Magyarország levelezési rovata . Szerkeszti: Bodnár Ildikó A kiteregetett ruhák is eltűnnek Olvasom az újságban, hogy egy rokkantnyugdíjasnak az egyik miskolci fürdőben a szekrényéből (!) kilopták ezer forintját. Bevallom, nem le­pődtem meg, mert eszembe jutott, hogy a környékünkön a kiteregetett ruhákat is el­lopják, méghozzá fényes nappal. Már több lakótól emeltek el függönyt, ágyne­műt, ruhadarabot, szőnye­get. Bizony, aki nem akar így járni, annak a holmiját őriznie kell. A múltkoriban a virágtartónkba kiakasztot­tunk egy szép cserepes virá­got, annak is lába kelt. De lopnak, csalnak, becsapják az embert úton és útfélen. Szétszedik, tönkreteszik a buszvárókat, padokat, vi­rágtartókat, villanyoszlopo­kat, tömek-zúznak. Legutóbb két házaló (?) láttán szorult ökölbe a ke­zem, akik WC-nek használ­ták lépcsőházunk egyik sar­kát. Kést tartottak a kezük­ben - így az előbbieket látva szólni sem mertem -, s aján­lották magukat, mint köszö­rűsöket. Hát nem voltak va­lami bizalomgeijesztőek! De megfordul lakótelepünkön (Selyemrét) jó néhány ván­dorárus is. Árulnak ezt-azt, de többnyire becsapják az embereket. Sok bosszantó dolgot sorolhatnék még, amik rontják a közérzetün­ket. Ezért is hiányolom az ellenőrző szervek (közterü­letfelügyelet, rendőrség időn­kénti jelenlétét lakótele­pünkön! - észrevételezi le­velében nyugdíjas miskolci olvasónk. A korengedményes nyugdíjazásról Harminchárom évet ledolgoztam egy mun­kahelyen. Nemrégiben „fél füllel” arról érte­sültem, munkakörömre nem lesz szükség a jövőben - mindebből arra következtettem, nemsokára a munkanélküliek keserű ke­nyerét ehetem. Nem vagyok már fiatal, de a nyugdíjkorhatár mégis elérhetetlennek tű­nik a számomra, következésképp: előnyug­díjban sem reménykedhetek. Korengedmé­nyes nyugdíjra vajon jogosult lehetek-e? - kérdezi egy tiszaújvárosi olvasónk. Előrebocsátjuk: a korengedményes nyug­díj nem tévesztendő össze a korkedvezmé­nyes nyugdíjjal. (Korkedvezményes öregsé­gi nyugdíjra az jogosult, aki a szervezet fo­kozott igénybevételével járó, egészségre kü­lönösen ártalmas munkát végez.) A koren­gedményes nyugdíjazás alapja a munkálta­tó és a munkavállaló kölcsönös megállapo­dása. A munkáltató tehát egyoldalúan nem dönthet a dolgozó korengedményes nyugdí­jazásáról, illetőleg munkaviszonyának ez okból történő megszüntetéséről. A megálla­podásra a munkahelyen működő érdekkép­viseleti szerv egyetértésével kerülhet sor. Korengedményes nyugdíjazásra legfeljebb az öregségi nyugdíjkorhatár betöltését meg­előző öt évvel korábban van lehetőség. A rendelet meghatározott tartamú szolgálati idő megszerzését is előírja. Konkrétan tehát legkorábban az 50. életévét betöltött, 25 évi szolgálati idővel rendelkező nő, és az 55. élet­évét betöltött, 30 évi szolgálati idővel ren­delkező férfi jogosult erre az ellátásra. (A szolgálati időt az igénylő lakóhelye szerint illetékes nyugdíjbiztosítási igazgatóság [ki­rendeltség] állapítja meg, illetőleg igazolja. További - s talán a legfontosabb! - felté­tel, hogy a munkáltató vállalja, hogy az öregségi nyugdíjkorhatár betöltéséig a kor- engedményes nyugdíj - évenkénti emelések és kiegészítések nélküli - összegét, továbbá a nyugdíjhoz megállapított házastársi pót­lékot, illetőleg házastársi jövedelempótlékot megtéríti. Közvetlen járat a kórházig Jó barátság klub Munkám során sok nyugdíjasklubbal is- merkedek meg. Jó érzés olyan közösségekbe eljutni, melyeknek igazi ereje az összetar­tásban rejlik. Nemrégiben Mezőkeresztesen jártam, ahol 1985. november 30-án hívta életre a klubot Dózsa György és Berecz Ber­talanná, akik napjainkban is hivatásuknak tekintik a nyugdíjasok összetartását. A klub munkája során országos hírnévre tett szert. Az Arany János irodalmi vetélkedőn 3 nagyi és 3 diáklány képviseletével a legna­gyobb babért aratták le. A helybéli önkor­mányzati vezetők - látva a tagság aktivitá­sát - szívesen patronálják az idős embere­ket, akiknek nagyon jólesik az önzetlen se­gítség. Támogatóik még Kuzmi István, a ta­karékszövetkezet elnök-igazgatója, vala­mint Kozák Árpád magánvállalkozó. - olvashatjuk Tomorszky Istvánná tiszaújvá­rosi olvasónk levelében. Bizony alig telik el hét, hogy valamelyik vi­déki olvasónk ne tenné szóvá levélben, sze­mélyesen vagy telefonon, hogy a megye- székhely helyi közlekedése mennyire hátrá­nyosan érinti őt. Aki ugyanis látogatóként, netán járóbe­tegként utazik be Miskolcra, a Szentpéteri kapui megyei kórházat egyszeri átszállással érheti el a leghamarabb. S mert az idősza­kos bejáróknak értelmetlen bérletet váltani, marad a jegyváltás. Am ez utóbbi ugyan­csak drága mulatság! A Tiszai pályaudvartól a kórházig két darab 35 forintos bilétát kell lyukasztani, s a visszaúton is ugyanennyit. Az alig öt (?) kilométeres útszakasz 140 forintjába kerül a beutazónak, amihez még hozzákalkulál­hatja a vonatköltséget. (A szakorvosi keze­lésekre beutaltaknak ez utóbbit a társada­lombiztosítás utazásiköltség-térítés címén megtéríti.) Ráadásul ez az összeg - környe­ző településekről lévén szó - sokkal keve­sebb a helyi közlekedési tarifáknál. Mivel a téma nem új keletű rovatunk­ban, az MVK Rt. válasza - rendszertelenül kihasznált, s emiatt ráfizetéses járat lenne stb. - is közismert a közvetlen buszjárat be­indítását illetően. Arról azonban ez idáig nem esett szó, hogy a vidékiek bármilyen, pénztárcát ke­vésbé terhelő megoldásnak örülnének. Len­gyel István tarcali olvasónk szerint a „ZS”- járathoz hasonlóan legalább a hét két nap­ján — szerdán és vasárnap — a kórházi láto­gatások időpontjához igazodva indíthatna néhány buszt az MVK Rt. E céljárat bizo­nyára nem lenne „haszontalan”. Ki kellene hát próbálni! Félelmetes bozóttengeren át vezet az út Miskolci telefonálónk - ki a vasgyári posta közelében lakik - szívélyesen invitált ben­nünket egy fotózással egybekötött rövid sé­tára. Bizonyára meglepődnek majd azon, amit látnak - folytatta -, pedig fényes nap­pal nem is olyan borzasztó a Lónyai Meny­hért és a Topiczer János utcákat határoló zöldövezet. Nos, a fotó elkészült ugyan, de1 azon túl, hogy régóta elhanyagolt területről árulkodik, másról nemigen „szólhat”. Pedig ha az embermagasságúra nőtt növényzet beszélni tudna, visszataszító dolgokra de­rülhetne fény. Például arra, hogy szipósok, italozók előszeretettel tanyáznak rejteké- ben. Ezért hát az egyik utcából a másikba csak kerülővel érdemes átmenni, A dzsungel az utóbbi időben szemétlera­kó helyként is funkcionál. Úgy tűnik, min­dent) lehet ott! Nem csoda, ha többeket ir­ritál ez a hely(zet). Telefonálónk meglehető­sen sokat tett eddig is annak érdekében, hogy lassan az autóútra benyúló gaztenger eltűnjön, vagy legalábbis megritkuljon. Be­szólt a postára, ahonnan az illetékesek ki is jöttek, s ott helyben eldöntötték: a terület, bár szomszédságukban van, nem hozzájuk tartozik. Majd panaszosunk a polgármeste­ri hivatalhoz fordult, ahol szerencsével járt mindkét fogadónapon, mert nemsokára va­lakik lekaszálták a területet, kitisztították „Péntek 13.” Az ÉM-ben az utóbbi hetekben többször rek­lámozták a Szerencsenap nyereményjáté­kot, amit jómagam csak Péntek 13,-ának neveztem el, mivel a sorsolást október 13- ára, péntekre tűzték ki. Sajnos sokunkat eleve „kizártak” ebből a játékból, mert nincs anyagi fedezetünk arra, hogy 1000 forint ér­tékben játsszunk. A kevéske nyugdíjamból megveszem a havi lottót, néha hozatok egy­két totót. Ennyire futja. A Szerencsejáték Rt. akkor lett volna igazságos, ha mint va­sárnaponként, ezen a napon is számhúzásos sorsolást rendezett volna. Mert így csak a nagy tétben játszóknak adtak esélyt. Mivel nagyon sok hozzám hasonló sorsú ember van, arra kérem a Szerencsejáték Rt.-t, ne zárjanak ki bennünket a jövőben az ilyen le­hetőségekből. Lehet, hogy e ritka nap hozná meg a szerencsénket. - írja Sáfián Imréné, Kazincbarcikai olvasónk. Zsebes vállalkozás Ülök a vonaton a kupéban, az ablak mel­lett. Nyitott ajtó, nyitott ablak. Jól esik a friss levegő e „nyári” melegben. Az ötödik­hatodik állomás után álmosság tör rám. Fejem lekókad. A lehúzott ablakhoz oda­sompolyog valaki. Nem látom őt, hiszen a félálom olykor-olykor egésszé kerekedik. Csak egy millimétemyit libben a kiskabá- tom szárnya. A finoman mozduló kéz bel­jebb és beljebb siklik. Beljebb, a zsebem fe­lé. A kutya úristenit! - csapok rá ösztönö­sen, mint amikor légy szemtelenkedik az arcomon. Még hallom a motyogását, amo­lyan bocsánatkérően. Hogy csak véletle­nül... Kinyitom egészen a szemem. Húsz év körüli fiatalember húzódik el tőlem, raj­ta vajszínű nadrág, sportos ing, Puma cipő - lehet, hogy csak a turkálóból. Az orrához emeli mutatóujját, mintha arra kéme, ne csapjak balhét. Azt mímeli, mintha pityó- kás lenne. Megfogódzik az ajtófélfában, a hatás kedvéért. En meg azon meditálok, hogy miféle ember lehet. Tulajdonképpen nem is haragszom igazán rá. Mert bele­nyúlt a zsebembe mostanában más is. Pél­dául az ilyen-olyan csomagküldő szolgálat. Az egyik úgy átdobott a palánkon, hogy ki sem merem mondani. Csak azt röstellem, hogy egy ilyen vénembert szemelt ki ez az ifi zsebes vállalkozó is. (Mérlegelt?) A cso­magküldő is azzal nyúlt a zsebembe, hogy 71. születésnapomra üdvözlő kártyát kül­dött. Ezzel manipulált. Már bánom, hogy nem hagytam a zsebest nyúlkálni egy ki­csikét. Legalább lett volna sikerélménye, s még nagyobb csalódása. Hiszen az én zse­bem is valódi nyugdíjas zseb. Nem csörög abban egy fia tallér sem... - úja Matiszkó Károly bodrogolasziból. WtOMSSr __. .............í ..............................iailillMi ............... w mm HRHip ; Jill §B®SS81 ifi < '-ViC' mm-ß-1 Részlet az ominózus területről Fotó: Végh Csaba az árkot, legallyazták a fákat. De hol van már a tavalyi rendteremtő kezek nyoma! Több hónapja minden olyan, mint amikor telefonálónk az elhanyagolt terület felelős gazdáját kereste. (De hogy ki is valójában, biztosan azóta sem tudja.) Most kezdjen mindent elölről? De hisz már szégyelli újra és újra zargatni a hivatalt. 0 szégyelli, pedig ez ügyben nem neki lenne szégyellni- valója! SZOIASTER írja: az Olvasó Üdvözlet Cserépfalunak Örömmel olvastam az Eszak-Magyarország 1995. szeptem­ber 13-i számában a Cserépfaluról szóló tudósítást. Diákko­romban jó benyomásom volt a faluról. Később egy termelő­szövetkezeti közgyűlésen Cserépfaluban elmondtam tapasz­talataimat. Diákköri élményeimmel kezdtem, a takaros szép fehérre meszelt házakról, a középületeknek egy 100 méteres sugarú körben való létéről. Évekig Cserépfalu volt a megye legtisztább községe. Val­lomást tettem, hogy pápista (katolikus) létemre iskolai ta­nulmányaim alapján nagyon szimpatizáltam a reformáció­val. Szóltam a református prédikátorok szép magyar beszé­déről. Feltűnt, hogy e katolikus vidéken Cserépfalu egy re­formátus sziget és valahogy itt nemcsak másképp beszélnek az emberek, de valahogy mások is. Nyíltabbak, bátrabbak, őszintébbek. Itt kevés a föld, az sem a legmagasabb aranykoronájú. A nyáron summásak voltak, télen itt találtak kenyérkeresetet. A cserépi ember vállalkozó szellemű volt. Fafeldolgozás, szál­lítás, mészégetés és a portékának a messze Alföldön való ér­tékesítésén túl, egy kis világjáró tapasztalatszerzést is jelen­tett. Kövesd és Eger piacain a hóvirágok, gombák, gyümöl­csök és télen susinkát árulók között cserépit mindig talál­tunk. 1992 decemberében a község emléktáblát állított haladó könyvkiadó fiának, Cserépfalvi Imrének. Örülök, hogy ebben közreműködhettem, és az emlékező beszéd végén megdicsér­tem a megjelent sokaságot. A bogácsi gyógyfürdő a környék hasznára is van. Tudok róla, hogy Bükkzsércen is, de különösen Cserépfa­luban sorra el kelnek a megüresedett házak. Cserépfaluban telepedett le Demjén István költő, festőművész. Házat vett Gyarmati Béla, volt színházigazgató, újságíró, aki szépen írt Cserépfaluról, de Tardról is. Azt is tapasztalom, hogy az em­berek az egyre csendesebb helyeket keresik, mint például a Balaton felvidékén is. Dicséretes a cserépieknek az az elképzelése, hogy a köz­ség fennállásának 750. és a református templom 100. évfor­dulójára cselekvéssel akarnak emlékezni. A Honalapítás 1100. évfordulója -1996 - is jó alkalom a maradandó alkotá­sok létrehozására. A közelmúltban megépült a jó út Cserépfalu és Cserépvár­alja között. Remélem előbb-utóbb megépül Bogács és Tárd között is. így 6 község egy körforgalomba kerülve, a Bogá­cson gyógyulást keresők Bükkalja egy részén sok érdekes látnivalóban gyönyörködhetnek. Lelki szemeimmel látom Cserépfalu újjászületését és fellendülését. Szívből kívánok sok sikert ehhez. Hegyi Imre Bogács, Miskolc Jövőkép Kormánypártok és ellenzék pró és kontra, kölcsönösen azzal vá­dolják egymást, hogy egyrészt az előbbiek sorozatosan nem tartják magukat választási ígé­reteikhez, sodródnak az esemé­nyekkel. A válasz erre az, hogy az el­lenzék csak felelőtlenül bírál, övön aluli ütésekkel operál, lejá­ratja az ország maradék tekin­télyét külföldön, de még egyet­len - megvitatásra alkalmas - épkézláb javaslattal sem hoza­kodott elő. Egyszóval, kölcsönö­sen a jövőképet kérik szómon egymástól. Az ’50-es évek elején - mint leendő vízépítő mérnöknek - társaimmal együtt már a kö­nyökünkön jött ki a tiszalöki vízlépcső és kapcsolt létesítmé­nyeinek méltatása. Szinte ál­munkból felriasztva is vala­mennyien tudtuk, hogy másod­percenként 60 köbméter vízzel 150 ezer hektár aszályos terüle­tet fognak öntözni, és ez szinte beláthatatlan eredményeket, forradalmi változásokat fog eredményezni a mezőgazda­ságban. Lelkes hívei voltunk, hiszen főtervezője egyik professzorunk volt, és egy nyári gyakorlatot többen is az építkezésen töltöt­tünk el. Aztán teltek-múltak az évti­zedek, és jószerével e Jövőkép” megbukott. Eközben Szaúd-Arábiában - ebben a tipikusan sivatagi ki­rályságban - egy tökéletes és korszerű öntözőberendezést üzemeltetve termelnek búzát. És lássunk csodát! Az addig 100 százalékos importra szoruló or­szág mára exportőr lett. Nálunk tehát nem csak az a baj, hogy regék, mondák, legen­dák és a mítoszok világából vett jövőképek nem teljesülnek. Ezeknek zátonyra fűtnak a raci­onális változatai is. Ezek után nem lehet csodál­kozni azon, ha az emberekből hiányzik a jövőbe vetett hit és átesvén ama bizonyos ló túlol­dalára; az apátia, a kiábrán­dultság és a teljes kilátástalan- ság jellemzi őket. Megvalósíthatatlan, propa- gandisztikus ígéretekre, rózsa­szín álmokra természetesen to­vábbra sincs szükség, mert ezekből már kaptunk eleget. Nemrég hallottam viszont egyik ismert vállalkozónk érté­kelését, aki szerint egy disznót nevelünk és másfelet eszünk. Eközben azon vitatkozunk, hogy ezt a másfelet hogyan le­hetne és kellene igazságosab­ban elosztani. Pedig e helyett az lenne az égető feladat, hogy az egy helyett két disznót nevel­jünk. Hát ilyen egyszerűen és min­denki számára közérthető mó­don is meg lehet határozni az előttünk álló feladatokat, ki le­het tűzni a célt és fölvázolni vég­re egy értelmes jövőképet Kiss József Miskolc Olvasóink figyelmébe! Kedves olvasóink tájékoztatására közösük, hogy a Szólástér rovatban megjelent írások nem feltétlenül a szerkesztőség álláspontját tükrözik. A rovatba beküldött leveleiket terjedelmi lehetőségeinket figyelembe vé­ve esetenként kénytelenek vagyunk szerkeszteni, tömöríteni. A szemé­lyeskedő, bántó hangvételű, a jogrendet, az etikai normákat sértő írások e helyütt sem jelenhetnek meg. x

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents