Észak-Magyarország, 1995. október (51. évfolyam, 232-256. szám)

1995-10-14 / 243. szám

Leköszönt a putnoki jegyző Putnok (ÉM) - Proczner Vilmos, a város jegyzője október 15-i hatállyal távozik beosztásából. A jegyző levél­ben kérte az önkormányzatot, hogy közös megegyezéssel szüntesse meg közszolgálati munkaviszonyát. A képviselő-testület ehhez hozzájá­rult, és az említett határidővel meg­szüntette a jegyző munkaviszonyát. A távozás hátteréről Tamás Barna­bás, Putnok polgármestere nem kí­vánt nyilatkozni, ugyanúgy, mint az aljegyzőnek frissen kinevezett Tanner János sem. 1995, Október 14», Barcikai módszer fűtőolajra Kazincbarcika (ÉM) - A városban az egy főre jutó nettó havi jövede­lem, továbbá a lakás alapterületé­nek függvényében határozták meg a fűtőolaj vásárlásához adható tá­mogatás mértékét. Az egyszeri la­kásfenntartási támogatás legala­csonyabb összege 8, a legmagasabb pedig 32 ezer forint lehet. A támoga­tás elveiről és a konkrét összegekről a városi önkormányzat módosított szociális rendeleté intézkedik, ame­lyet tegnapi ülésén fogadott el az ön- kormányzat képviselő-testülete. KDNP: fantáziátlan a költségvetés Budapest (MTI) - A jövő évi költ­ségvetés tervezete jellegtelen és fantáziátlan, intézkedései erőtle­nek, és a Bokros-csomag sokat em­legetett „forradalmi” változtatásai sem jelentkeznek benne. Ezt Rabár Ferenc volt pénzügyminiszter, a KDNP gazdasági szakértője jelen­tette ki pénteken. Füzessy Tibor ügyvezető elnök a kabinetnek az adózás rendjéről szóló döntésével kapcsolatban úgy vélte, a törvé­nyességet veszélyezteti, hogy mi­közben az APEH ugyan nem kap nyomozati jogkört, mégis élhet bün­tetőeljárási eszközökkel. A kor­mány által elfogadott tervezet „csúcsának” azt tartja, hogy semmi­be veszi az ártatlanság vélelmét és a bizonyítási terhet a vádló (APEH) helyett a vádlottra, vagyis az adó­alanyra helyezi át. A nyugdíjemelés lehet egyszerre is Budapest (MTI) - A Nyugdíjbizto­sítási Önkormányzat jövő keddi köz­gyűlésén tárgyalja a nyugdíjemelés rendszerének módosításáról készí­tett elnökségi javaslatot. Ennek lé­nyege az, hogy 1996-tól az előző évi tényleges nettó bérkiáramláshoz igazítanák a nyugdíjemelést. (Ma még a várható keresetalakulás az emelés alapja, aim állandó vita oko­zója.) - Változna a nyugdíjemelés időpontja is. A jelenlegi évi kétszeri - márciusi és szeptemberi - alkalom helyett egyszer, júliusban emelnék a nyugdíjakat.-Mozaik • AZ MSZP NOVEMBERI KONGRESSZUSÁRA készülve Horn Gyula pártelnök-miniszterel­nök értékeli a kormány munkáját az MSZP Országos Választmányá­nak szombati tanácskozásán. • AZ USA VEZETŐ BEFEKTE­TÉSI alapjainak képviselőivel ta­lálkozik Horn Gyula miniszterelnök hétfőn, újabb befektetésekre szeret­né rábírni a világban felhasználás­ra váró tőke jelentős részét kezelő alapok képviselőit. • TÖBB ÍRÁSOS ELŐTER­JESZTÉS is hiányzik még az októ­ber 20-ára tervezett Érdekegyeztető Tanács üléséhez, ezért a fórumot egy későbbi időpontra hívják össze. • LEGALÁBB AZ ÍTÉLKEZÉSI MUNKÁBAN nagy gyakorlatra szert tett, az igazságszolgáltatásban hosszabb időt eltöltött bírák fizetését kellene megfelelő arányban növelni - értett egyet Hack Péter, az Or- szággyúlés Alkotmányügyi és Igaz­ságügyi Bizottságának elnöke és Lomnici Zoltán, a Magyar Közigaz­gatási Bírák Egyesületének elnöke. • MAGYAR-SVÉD TITOKVÉ­DELMI MEGÁLLAPODÁST írt alá pénteken a Honvédelmi Minisz­tériumban Fehér József honvédelmi közigazgatási államtitkár és Peter Lagerblad, a Svéd Királyság védel­mi államtitkára. A svéd vendég hi­vatalos látogatásra hívta meg Kele­ti György honvédelmi minisztert. Szombat : zz Hírek - Tudósítások ÉSZAK-Magyarország 3 Feleannyi beteg Izsófalván Bizonytalanságban tartottak bennünket - állítja az igazgató Izsófalva (ÉM-U.J., KJ.)-Zakla­tott állapotok uralkodnak a me­gyei kórház izsófalvi szakkór- liázában. Az itt ápoltak közül mintegy nyolcvan beteget rész­ben már elbocsátottak, mások most készülődnek haza. Harbu- la Zsuzsanna kórházigazgató főorvos szerint a nyugtalansá­got elkerülhették vobia, ha idő­ben értesülnek az OEP szándé­kairól és döntéseiről. Az intézményben közismerten alko­holbetegeket gyógyítanak, továbbá pszichiátriai utókezelés folyik a kórtermekben. Az Országos Égész- ségbiztosítási Pénztár (OEP) dönté­se nyomán elsősorban az elmegyó­gyászati részlegen ápoltak számát csökkentették. Harbula Zsuzsanna szerint az elbocsátások folyamato­san zajlottak és zajlanak le. Utcára senkit sem tesznek ki. Azokat a be­tegeket engedték el, akiknek van családi hátterük. Az igazgatónő szerint a fővárosi egészségügyi szervezetek huzamo­sabb időn keresztül bizonytalanság­ban tartották az ittenieket. Május óta mindvégig a korábbi, 240-es ágyszám megtartásáról volt szó. Az Országos Egészségbiztosítási Pénz­tár levelét augusztus 16-án vették kézhez, amelyben valamennyi férő­hely fenntartását jóváhagyták. Két nappal később egy másik értesítést kézbesített a postás. Ebben mar csak száz ágy finanszírozását vál­lalta a pénztár.- A helyzet tisztázása érdekében - mondotta az igazgatónő - igyekez­tem megkeresni Illés Bélát, az OEP főigazgató-helyettesét, de nem sike­rült kapcsolatba kerülnöm vele. Au­gusztus 25-én a megyei önkormány­zat, az ÁNTSZ és az Orvosi Kamara értekezletén valamennyi résztvevő támogatta kórházunk fenntartását, minimális csökkentéssel. Az OEP- nek erről írtam egy levelet, amelyre nem reagáltak. Egy héttel ezelőtt érdeklődtem az egészségbiztosító megyei kirendeltségén, ahol közöl­ték velem, hogy csak egy 52 ágyas utókezelő, és a 48 ágyas alkohológi- ai részleg finanszírozására köthet­nek velem szerződést. Megpróbál­tam utánajárni a dolgoknak, de az illetékesek egyszerűen elérhetetle­nek. Miután más reális választá­sunk nem volt, kedden hozzákezd- tünk a zárójelentések elkészítésé­hez. Azóta folyik az elbocsátás. * Róth Júlia, a Megyei Egészségbizto­sítási Pénztár főorvosa kérdésünkre elmondotta: nem értesült az izsófal­vi eseményekről. Ha a társadalom- biztosítás nem finanszíroz bizonyos ágyakat, még nem jelenti azt, hogy a betegeket azonnal el kell küldeni az adott kórházból. A finanszírozha­tó ágyak számáról korábban már értesültek az intézmények. Volt ide­jük átgondolni, hogyan gondoskod­nak a továbbiakban betegeikről - hangsúlyozta Róth Júlia. A „gyorsító csomagot” már elfogadták Finkey Ferenc emlékülés - neves jogász előadókkal Sárospatak (ÉM - M.I.) - A Jogá­szok a Kultúráért Alapítvány kuratóriuma szervezésében, rendezésében tartottak tegnap délután egy tudományos ülést. A Finkey Ferenc születésének 125. évfordulója alkalmából rendezett emlékülésen számos neves jogász, akadémikus, egye­temi tanár vett részt. A Református Kollégium Tudomá­nyos Gyűjteményei Nagykönyvtára dísztermében helyet foglalt Csiha Judit államtitkár, Györgyi Kálmán legfőbb ügyész, Solt Pál, a Legfel­sőbb Bíróság elnöke, Tari Ferenc vezérőrnagy, a büntetés-végrehaj­tás országos parancsnoka is. Meg­nyitóbeszédet Hörcsik Richárd, a kuratórium elnöke mondott. Az elő­Györgyi Kálmán, a legfőbb ügyész adások során megemlékeztek Fin­key Ferencről, az egykori szegedi tanárról, a büntetőeljárási jogról vallott nézeteiről. Az ülés kezdete előtt Györgyi Kálmántól, a legfőbb ügyésztől ér­deklődtünk arról, van-e esély arra, hogy a közeljövőben meggyorsuljon a bírói munka. A legfőbb ügyész el­mondotta, hogy a közelmúltban fo­gadott el egy törvényt az Or­szággyűlés, melyet „gyorsító cso­magnak” hívnak, hiszen célja, hogy a büntetőjogi felelősségre vonás bí­rói szakasza gyorsabb legyen. Azt kell elérni, hogy a bíróságok ne küszködjenek reménytelenül nagy hátralékkal, mert ha a büntetőjogi felelősségre vonás évekkel később követi a bűncselekményt, akkor az mái' nem éri el a célját. Készül az önkormányzati csődtörvény SZDSZ-tanácskozás a rendszerváltás legstabilabb intézményéről Tata (MTI) - Csalódni fognak azok, akik azt hitték, hogy a mai és a holnapi összejövete­lünkön napi politikai kérdések­kel, netán koalíciós problémák­kal fogunk foglalkozni; szigorú­an tartjuk magunkat eredeti tervünkhöz, és csak az önkor­mányzatok múltjáról, jelenéről és jövőjéről cserélünk eszmét. Pető Iván pártelnök nyitotta meg e szavakkal pénteken Ta­tán a Szabad Demokraták Szö­vetsége kétnapos országos ön- kormányzati tanácskozását. Pető Iván kiemelte: meggyőződése, hogy az önkormányzatok az elmúlt öt évben a rendszerváltás legstabi­labb intézményei voltak. Ugyanak­kor az is köztudott - folytatta a pártelnök -, hogy sok önkormány­zat nehéz anyagi helyzetbe jutott mára. Ezt tudva is ki kell mondani: az önkormányzatok pénzügyi hely­zetét nem lehet elválasztani az or­szág pénzügyi helyzetétől. Az ezt belátó önkormányzatok ésszerűsít­ési, egyszerűsítési intézkedéseket hoztak. Ugyanakkor azt is alapelv­ként kell elfogadni: a mai gazdasági nehézségek ellenére mindegyik te­lepülés jogosan várja el, hogy önálló önkormányzata legyen, ez ugyanis hozzátartozik a demokráciához. Kuncze Gábor belügyminiszter kijelentette: nincs olyan politikai erő, amely megkérdőjelezhetné az önkormányzatok elmúlt öt év alatti munkáját. Finanszírozási rendsze­rüket viszont érdemes lenne újra­gondolni, a jelenlegi megoldás he­lyett célszerűbbnek tűnik anyagi támogatásukat jobban elszakítani a költségvetéstől. Jövőre mindenkép­pen rendezni kell az önhibájukon kívül nehéz helyzetbe került önkor­mányzatok sorsát. Meglepően nagy­számú, mintegy 1700 - azaz min­den második - önkormányzat nyúj­tott be támogatási pályázatot. Áz igények egy része eltúlzott, illetve teljesen alaptalan, mert próba sze­rencse alapon nyújtottak be jó né­hány kérelmet, de még a jogosakat is nehéz lesz kielégíteni, lúszen e célra ötmilliárd forint áll rendelke­zésre a 14 milliárdos igénnyel szem­ben. A miniszter bejelentette: az ön- kormányzati csődtörvény tervezetét - ilyen törvényről sok országban nem is hallottak - októberben a Parlament elé teijeszti a kormány, és így az még az idén elkészülhet. A plenáris ülés után a konferencia szekcióülésekkel folytatódott. Sátoraljaújhelyi ifjúsági napok A SIN '95 rendezvénysorozat pénteken, 13-án kezdődött. Hogy ez a nap kinek mit hozott, nem tudni, ám az biztos, hogy több program részesei le­hettek és lehetnek még ma, illetve vasárnap is az újhelyi fiatalok. Tegnap délután a cigándi mazsoretcsoport felvonulásával vette kezdetét a rendez­vénysorozat. Ezen túl volt előadás az egészséges életmódról, Simli-show, nosztalgiabál és filmvetítés. Ma lehet folytatni... Fotók: Mészáros István MDF: hol nyolc-, hol tízosztályos oktatás Budapest (MTI) - Csóti György, az MDF külügyi szóvivője tegnap meg­erősítette, hogy azt javasolta a Kül­ügyi Bizottságnak: vizsgálja meg a köztársasági elnök külpolitikai tevé­kenységét még ebben az évben. Csó­ti György ezt azzal indokolta: az or­szágnak csak egy hivatalos külpoli­tikája lehet, és véleménye szerint a köztársasági elnök külön külpoliti­kát folytat. A köztársasági elnök ugyanis a közelmúltban fogadta Mi­ra Markovics asszonyt, Milosevics szerb elnök feleségét, aki Thürmer Gyula meghívására érkezett Ma­gyarországra mint a Jugoszláv Egyesült Baloldal elnevezésű, parla­menten kívüli párt elnöke. Dobos Krisztina képviselő elmondta: a köz­oktatási törvény módosítását nem szavazták meg, mert a törvényalko­tók nem egyeztettek a fenntartók­kal, és mert a nyolc évfolyamos ok­tatást írja elő, szemben az egy héttel előbb kormány által jóváhagyott nemzeti alaptantervvel, amelyben a tíz évfolyamot hagyták jóvá. HÖKOSZ: teljesített megbízatás Budapest (ISB - D.Á.) - Gyorsan lezajlott az a találkozó, amelyen Horn Gyula fo­gadta a felsőoktatási intézmények veze­tőinek küldöttségét és a Hallgatói Önkor­mányzatok Országos Szövetségének (HÖ­KOSZ) elnökségét. Szabó László, a HÖ­KOSZ elnöke a következőképpen foglalta össze áz eseményeket:- Ezen a találkozón a miniszterelnök úr ígére­tet tett arra, hogy a kiegészítő tandíjakra vo­natkozó részeket most október 15. és 1996. szeptember 1-eje között hatályon kívül helyezi a kormány. Azaz: jogilag sem lesz lehetőség az intézményekben kiegészítő tandíjat szedni, ígéretet tett arra, hogy ’96 március 31-ig az üj tandíjrendelet megalkotása megtörténhet. Ez ideig a felsőoktatási törvénytervezet módosí­tására is sor kerülhet, és a jövő év első két hó­napjában valamikor egy felsőoktatási konfe­rencia koordinálását is vállalta. Ügy ítéljük meg, hogy mindent, amit a hallgatói önkor­mányzatok közgyűlése az elnökségre, a tár­gyaló delegációra bízott, azt sikerült teljesíte­nünk. Azaz kiegészítő tandíj nincsen.- Hogyan viszonyulnak a Kossuth Lajos Tudományegyetemen kialakított vélemény­hez, hiszen ott a hallgatók az alaptandíjat sem kívánják befizetni. — Közgyűlésünk szombathoz egy hétre ül össze, s ott kell majd dönteni, hogy elfogadjuk- e a megállapodást, és dolgozhatunk azon, hogy egy új rendelet szülessen, vagy azt mondjuk, hogy további harcot vívunk - most már az alaptandíj ellen. Az én véleményem az, hogy a közgyűlésnek a megállapodásunk szellemé­ben kell tovább munkálkodni. Egyébként a KLTE rektorhelyettese, Nyirkos István pro­fesszor is azt az álláspontot képviselte, hogy a megállapodást a debreceni egyetem elfogadja. Javasolta, hogy a befizetett 2000 forintos tan­díjak már az idén kerüljenek a felsőoktatásba. Horn Gyula közölte, hogy nem tudja ezt az el­képzelést támogatni: ’95-ben ez a pénzösszeg a költségvetésbe kerül. * Debrecen (MTI) - A kormány és a HÖKOSZ közötti pénteki megállapodást örömmel fogad­ták a debreceni egyetemisták, de nem állítot­ták le aláírásgyűjtési akciójukat. Orbán Ba­lázs, a Kossuth Lajos Tudományegyetem hall­gatói önkormányzatának elnöke elmondta: hi­ányolják a végrehajtás garanciáit. Szemben a lakossággal Mezőkövesd (ÉM - FL) - Közmeghallgatást tartott tegnap este Mezőkövesd önkormányza­ta. A törvény által előírt rendezvényen Her- kely György polgármester tájékoztatta a részt­vevőket a testület megválasztása óta végzett tevékenységéről, a ciklusprogramban megfo­galmazott feladatokról, és azok végrehajtásá­ról. A polgármester megállapította, hogy a vá­ros - éppúgy mint az egész ország - nagyon nehéz anyagi feltételek között gazdálkodik. Megszaporodtak a lakosság megélhetési gond­jai, megnőtt azok száma, akik alig elviselhető körülmények között élnek, s ezek miatt a vá­ros kasszájából egyre több millió forintot kell fordítani szociális jellegű kiadásokra. Sokan nem akarják megérteni, hogy az önkormány­zatnak nincs több lehetősége a nehéz helyzet­ben lévők támogatására. A gondok enyhítéséért törekedtek arra, hogy a civil és a karitatív szervezetekkel, vala­mint a város környéki településekkel jó kap­csolatot építsenek ki. Az összefogás szép pél- 1 dójaként említette a polgármester azt a de­monstrációt, amelyik a kórház belgyógyászati és szülőotthoni ágyainak megmentéséért ki­bontakozott. Elhangzott, hogy az önkormány­zat minden pályázati lehetőséget, megragadva igyekszik gyarapítani forintjait. Legutóbb pél­dául a Zsóry-fiirdő gyógyrészének felújítására nyertek pénzt. A közmeghallgatáson az önkormányzat mellett működő bizottságok elnökei is beszá­moltak munkájukról, majd a város lakosságá­nak képviselői mondták el véleményüket, ja­vaslataikat. A közmeghallgatás lapzártánk­kor még tartott, az elhangzottakra a későbbi­ekben visszatérünk. _LAPZÁRTA • FIGYELMETLEN VEZETÉSE MIATT személygépkocsijával áttért a menetirány sze­rinti bal oldalra tegnap délután a 37-es úton, a gesztelyi híd közelében B. Éva 21 éves kisvár- dai lakos. Amikor észrevette ezt, hirtelen jobb­ra rántotta az autót, anű ennek következtében az árokba borult. Az autó vezetője sérülés nél­kül megúszta a balesetet, ám utasa, T. Gjrnla tiszakajári lakos - mint lapzártánk idején megtudtuk — súlyos sérülést, kulcscsonttörést szenvedett. • ISMÉT VAKRLASZTAS elszenvedő ala­nyai voltak a tűzoltók. Sárospatak közelében avartúzhöz riasztották őket tegnap estefelé, de mint a helyszínen kiderült, valaki csak „szórakozott”.

Next

/
Thumbnails
Contents