Észak-Magyarország, 1995. október (51. évfolyam, 232-256. szám)
1995-10-13 / 242. szám
Rosszkedvű írók táboroztak Tokajban _________________________________ Közös töprengés irodalomról, olvasóról, médiákról Hétfőn kerül képernyőre a 24. tokaji írótábor eseményeit ösz- | szefoglaló riportfilm. Felkészíté- í sül az ott elhangzottak befoga- { dúsára, önálló vélemény kialakítására az alábbiakban idézeteket közlünk a találkozó előtt és után az Észak-Magyarország hasábjain megjelent írásokból, nyilatkozatokból. „...A tokaji írótábor több mint két évtizedes működése során az irodalomnak, a közéletnek mindig egy fontos problematikáját vette górcső alá, hogy azokat megvizsgálva, át- és átgondolva néminemű megnyugtató ajánlással letegye a közvélemény aszta- I Iára. Az idei felvállalt téma - az irodalmi köztudat dilemmái - a kelevényes problematikák közé tartozik, hiszen mértéktartó szemmel, megbízható ítélettel egy korszak irodalmi értékeit felmutatni, szívós küzdelemben közkinccsé tenni sohasem volt könnyű vagy éppen egyértelmű. Pedig a törvény- szerűség mindig a lehető legegyszerűbb: kiválasztani, felvállalni a jót, az értékest, támadni, megsemmisíteni a rosszat, az ósdit, az értéktelent.. (Takács József: A tokaji írótábor tanácskozása elé) „...Az irodalom meghosszabbított emberi tapasztalat. Amit megtanulhatnánk belőle, azt nem kellene az élet keserű tanulságaiból elsajátítanunk. Óriási'érték mindaz, amit a magyar szellem az irodalomban létrehozott. Ezt a mérhetetlenül nagy értéket még az értelmiség sem, csak az egész magyarság képes tudatosítani, megújító-megőrző örökségként éltetni. Fontos, hogy literatúránk üzenetei ne maradjanak csupán éteri eszmék, hanem beépüljenek az élet valóságába és szemléletünkben alakítsák, elviselni segítsék napjaink zorduló valóságát... (Cs. Varga István: „Gondolkodj, török,!") „...Magyarországon is valószínűleg abba a mederbe terelődik a helyzet, mint a nyugati országokban: nem lehet programszemen olvastatni az embereket. Ez mindenkinek a saját döntésén múlik. Lesz egy réteg, amelyik rendszeresen olvas, de a társadalom nagy részéhez sajnos nem jutnak el a könyvek. Ezzel számolni kell... ...A könyvek ugye egyre drágábbak, a fizetések értéke egyre kisebb, és ez biztos, hogy háttérbe szorítja az olvasói kedvet és az olvasói kultúrát is. De - mint azt korábban nagyobb, most viszont már egyre kisebb öntudattal emlegetjük - a kultúra sorsának nem igazán a piacon kell eldőlnie. Sajnos ez nem így van, meit a kultúra is a piac termékei között jelenik meg, tehát a piac igenis nagyon erősen beleszól a kultúra sorsába. Úgy gondolom, a kultúrának az lesz vagy lehetne a törekvése, hogy egyrészt elérje azt, hogy a piac brutális követelményei ne jelenjenek meg benne, másrészt elérje, hogy a piacra ne csak az olcsó áruk kerüljenek, hanem az értékek is...” (M. L.: írótábori beszélgetés Pomogáts Béla irodalomtörténésszel) .irodalomközvetítés. Ahhoz, hogy olvashassam, azon kívül, hogy X. vagy Z. írjon, az is kell, hogy eljusson hozzám. Hová szorult az irodalom? Hátra a sarokba. Kiadója alig van, forgalmazója még kevésbé. S ha igen, akkor is szó szerint hátra kerül véres krimik és szexkatalógusok mögé. Mert ez most ilyen v ilág. Amelyiknek a léte a fontos: gazdagsága vagy szegénysége, kincsei vagy kínjai. S igen keveset gondol afelől, hogy mit gondolnak őfelőle az írástudók. Ezen persze nem érdemes keseregni, sem felemlegetni a mellőzöttséget Ez a világ, ez a kor is elmúlik. De az, amit az irodalom meglátott és rögzített belőle, az megmarad. Ez az irodalom értéke. Persze hogy jobb lenne, ha felkarolnának, ha kiadnának, ha megfizetnének, ha ösztöndíjaznának, ha olvasnának, ha értenének, ha értékelnének. De hát az író embernek ismernie kellene az életet: miért éppen az ő vágyai teljesüljenek...” (Csorba Piroska: Az irodalmi köztudat dilemmái) „...Sajnos le kell mondani arról a korábbi álomról, illúzióról, hogy a tévé művészetés kultúrahordozó — közvetítő. Nem az a jellege miatt, mert, (...) amit sugároz, valóban áruként viselkedik. A tévének nem az az érdeke, hogy értéket közvetítsen, hanem a figyelem felkeltése, elterelése, a manipulálás. Hírértéke csak a szenzációnak van, és ez gyártható is. Az egész világ amérikani- zálódik, azaz feltételezi a nézőről, hogy bárgyú, csak a zanzásí- tott, szájba rágott pépet képes fogyasztani. De mert a képet szolgáltató doboz agresszív is, egy idő után a nézőre rá is erőszakolja ízlését, színvonalát. Védekezni csak úgy lehet ellene, ha kikapcsoljuk a készüléket. Minthogy azonban az egyre jobban elszegényedő tömegeknek lassan ez lesz az egyetlen szórakozás, kikapcsolódási lehetőség, az agyak eltompulása, ledugulá- sa visszafordíthatatlan folyamatnak látszik. Ellensúlyozhatná ezt az irodalom, a tudatos választás a művészetekben, de a fentebb vázolt okok miatt erre se igény, se pénz, se idő nem jut, s a kör itt bezárul. A posztmodern piacvilágnak igénytelenség kell, manipulálhatóság, mert minden áruvá válik, nagy tömegben csak igénytelenség állítható elő. A szakemberek (Nyugaton is!) már régóta aggódnak, hogy ez a nemzeti kultúrák, a sajátosság sorvadásához vezet. Illetve egy új kultúra van kialakulóban (a tömegeké), amellyel a művésznek. értelmiségnek nem szabad megbékélni, vívnia kell végvári harcát. Meit nem mondhat le az éltékekről, amelyeket a modern előtti évszázadok teremtettek.. (Horpácsi Sándor: A rosszkedvű magyar irodalom) .....Az író, a költő, akinek mindenki máshoz hasonlóan ennie, laknia, családot fenntartania kell, több mint elkeserítő helyzetbe került. Nem csak tevékenységi területétől van lassan már végérvényesen megfosztva, hanem mindemellett még el kell viselnie a szellem és az üzlet ku- peceínék és apacsainak a médiában is páváskodó önpropagandáját, a tartalmatlan figurák mennybemenetelét is. Azok dia- dalútját, akik számára a média és kultúra csupán egy nagy kaszáló, a pénz összegereblyézé- sére szolgáló terep. K övetkezésképpen az állami mecenatúrának - ha működne - elsősorban a jelen társadalmi mozgásait, a jelen emberének problémáit elemző írásokat kellene kiemelten támogatnia. Az ebben való birodalomban viszont sajnos csak annyi lehet a remény, mint abban, hogy a hajózó legénység megeszi a vacsorát, amit Tuskó Hopkins főzött számukra Rejtő Jenő Az elátkozott part című regényének egyik fejezetében. Tuskó Hopkins ugyanis azon túl, hogy egyáltalán nem tudott főzni, ecet helyett rumot öntött a levesbe. Aztán tovább kutyulta, javítani próbálta. Á végeredmény már nemcsak mámorító, butító, hanem büdös is lett. Az analógia pedig befejezésül hadd beszéljen önmagáéit: »A fedélközben komor, zendülésre hajló hangulatban ellenségesen nézett a legény-ség a vacsorára. Leves volt. Sok fokhagymával! A rum ellen.».. .” (Jánosi Zoltán: Feketeleves - rummal és fokhagymával) írótábor, október 16-a. hétfő. T\'2. 22.35 m Az Észak-Magyarország, a Kelet-Magyarország és a Hajdú-bihari Napló közös melléklete. Mb. szerkesztő: Réti János. A szerkesztőség postacíme: 4001 Debrecen, Postafiók 72. Telefon: (52) 412-144. Telefax: 412-326; lapterv és kivitelezés: Inform Stúdió Kft., Lovász Imre (felelős vezető) 1|C|ÜM A dzsungel fia A valahai nálunk tilalmi listára tett Tarzan ma a képernyő egyik „legszelídebb” igazságosztója. A Szív Tv nézői szerdától találkozhatnak az első természetvédő hőssel, akit a most induló amerikai sorozatban Wolfs Larson alakít. Szív Tv, szerda, október 18., 20.00
