Észak-Magyarország, 1995. október (51. évfolyam, 232-256. szám)

1995-10-11 / 240. szám

12 ÉSZAK-Magyarország Napról Napra 1995- Október 11., Szerda Csínján az A-vitaminnal! Boston (MTI) - A vitaminok korában a vita­min-túladagolás veszélyeire hívták fel a figyel­met bostoni kutatók. Megfigyeléseik szerint már a kis mértékben túladagolt A-vitamin is káros lehet a magzatra nézve. A vizsgálatok alapján kevés, két-három vitaminpirula hatá­sát is károsnak ítélték, különösen ha a terhes­ség korai szakaszában veszik be azokat. A vizsgálatok alapján a napi 10 ezer NE-nél (nemzetközi egység) nagyobb mennyiség ká­ros lehet a magzatra, aki arc, fej, szívdeformi­tásokat és idegrendszeri működési zavarokat szenvedhet a túladagolás következtében. Mi­nél eltúlzottabb a vitaminbevitel, annál való­színűbb a születési rendellenességek kialaku­lása: azok a nők, akik napi 20 ezer NE A-vita- mint vesznek be, megnégyszerezik a rendelle­nességek előfordulásának kockázatát. Ugyan­akkor az A-vitamin elővitaminja, a béta-karo- tin esetében nem mutattak ki hasonló hatást. Az askenázi nők és a génmutáció Párizs (MTI) - Az askenázi, azaz a Kelet-Eu- rópában élő zsidó nőknél nyolcszor nagyobb a veszélye annak, hogy az öröklődő mell- és pe­tefészekrákot okozó génmutációt magukban hordozzák - adta hírül egy tanulmány a Natu­re Genetics című folyóiratban. Normális eset­ben 800 lakosra mindössze egy ilyen rendelle­nességjut, míg az askenázik csaknem egy szá­zalékánál megtalálható a mutáns BRCA1 ne­vű gén. Az amerikai és jeruzsálemi kutatókból álló csoport 858 zsidó és 815 vegyes etnikumú nő génjeit vizsgálta meg a felfedezés bizonyítá­sához. A 858 zsidó nő közül nyolcnál, míg a ve­gyes etnikumú kontrollcsoportnál egyáltalán nem találták meg ezt az eltérést. A kutatók szerint az eredmény azt sugallja, hogy a zsidó származású nőkben nagyobb valószínűséggel alakul ki mell- vagy petefészekrák. A rendelle­nes BRCA 1 génre vezethető vissza a mellda­ganatok 16 százaléka, illetve a petefészek rosszindulatú megbetegedéseinek 39 százalé­ka az ötvenévesnél fiatalabb askenázi nőknél. .... NAPTÁR A Nap kel: 5 óra 56 perckor, nyugszik: 17 óra 04 perckor. A Hold kel: 18 óra 38 perckor, nyugszik: 8 óra 43 perckor. Névnapok: BRIGITTA, Brúnó, Celina, Csák, Csanád, Etel, Fenyőke, GITTA, Hont, Jakab, Lajos, Mária, Placida, Sán­dor, Szelina, Tódor. _IPŐIÁRÁS Folytatódik az évszakhoz képest enyhe időjá­rás. Sok lesz a napsütés, és az átmeneti gomoly- felhő-képződésekből sehol sem kell csapadékra számítani. A legalacsonyabb éjszakai hőmér­séklet 8 és 13, a legmagasabb nappali felmele­gedés 20 és 25 fok között alakul. Nyolcadik COMPFA1R a BNV-n A közel egy évtizede megrendezés­re kerülő COMPFAIR szakkiállítás az évek során komoly rangot vívott ki magának a számítástechnikai ki­állítások sorában. Az idei, október 10-én nyitotta meg képzeletbeli ka­puit. A nyolcadik COMPFAIR egy kicsit, de nem sokkal karcsúbb, mint az azt megelőző években volt. A több mint ötszáz kiállító közül íélszázan vannak, akik első alka­lommal jelennek meg, bemutatva a nagyközönségnek termékeiket. A cégek több alkalmazói rendszert és komplett számítástechnikai megol­dást mutatnak be, nőtt az oktatási és irányítási szoftverek kínálata is. Fotó: Nagy Gábor (ISB) Telefon(t)os rendőrriasztások Miskolc (ÉM - FJ) - Hétfőn este három alkalommal is a szemfü­les, no és persze telefonálni sem rest állampolgárok bejelentései alapján fogtak el rosszfiúkat a miskolci zsaruk - tájékoztatta lapunkat Linder Rudolf alezre­des, a forrónyomosok soros pa­rancsnoka. Elsőként a Lévay utcáról szóltak be az ügyeletre: egy sötét alak foglala­toskodik fölöttébb gyanúsan a bú­torbolt körül. És valóban, a kiérke­ző járőrök nyitva találták a megje­lölt bolt ajtaját, belülről pedig az es­ti órához méltatlanul hangos nesze- zés hallatszott. A térdig érő priusszal dicseked­hető P. Sándor volt az illetéktelen behatoló - derült ki, mihelyt a rend­őrök is beljebb kerültek. A férfi - mi sem természetesebb az ő köreiben - eleinte hallani sem akart gyanúsít- gatásról, előállításról, őrizetbe vé­telről, hasonló zaklatásokról. A bú­torbolt ajtaja igenis nyitva volt már érkezése előtt is - hangzott fáradt védekezése őt pedig valaki (bizto­san rossz viccből) beküldte oda. Ar­ról pedig, hová lett az egyik fiókból 6800 forint, ugyan mit is tudhatna. Hogy az ő zsebeiből is éppen ennyi pénz került elő? Fatális véletlen... Mivel azonban a nyomozóknak leg­feljebb a jómadarak utáni hajsza fá­radtságától piroslott a szemük, őri­zetbe vették a másfél esztendei elő­zetes letartóztatásából alig szaba­dult P. Sándort. A Vörösmarty utcában szintén egy állampolgár telefon(t)os közre­működésével sikerült a zsaruknak elfogni két csirkefogót. Cs. Dezső és a fiatalkorú B. László éppen egy La­da zárjával bíbelődtek, amikor a járőrök rajtuk ütöttek. A náluk ta­lált holmik tanúsága szerint hétfőn este bár az utolsó, de aligha az első autóskalandjuk volt ez. A Középszer utcában is az előző­höz hasonló volt a szituáció, azzal a különbséggel, hogy ott egy Merce­dest szemelt ki két mákvirág. Egyi­küket, P. Gábort kocsin belül fülel­ték le, míg társát, H. Dezsőt néhány méterrel odébb kapták el az egyen­ruhások. Nekik sem ez volt az egyet­len hétfő éji kalandjuk, tőlük is jópár zsákmánymagnót foglaltak le. Tömeges karambol az autópályán Tatabánya (MTI) - Tömeges közlekedési baleset történt kedden az Ml-es autópálya 107-es kilométerszelvényében. A katasztrófa során a kora délutáni adatok szerint hárman életüket vesztették, a tragédia 12 sérültjét pedig kórházban ápolják. A kataszt­rófa azzal kezdődött, hogy egy Buda­pest felé tartó zsákos cementet szál­lító IFA pótkocsis teherautóba a sű­rű köd miatt belerohant egy autó­busz. Az utóbbi szerencsére nem szállított utasokat. Egy mögötte ha­ladó BMW úgy rohant bele a buszba, hogy egészen a szélvédőjéig a jármű alá csúszott. Az ütközés következté­ben tűz keletkezett, a BMW teljesen összeégett, az utóbusznak pedig az utastere égett ki. A BMW férfi veze­tője a lángok között lelte halálát. Az IFA pótkocsija az oldalára dőlt, abba is további kocsik ütköztek. A Győr felé tartó kamionok vélhetően ész­lelték a tüzet, megálltak. Az így ki­alakult kamionsorba elsőként egy svájci személyautó rohant bele. Az ütközés nyomán egy svájci polgár a helyszínen életét vesztette. Két Lotti Budapest (EM) - A 41. heti „Két Lotti (33-ból 3-at)” játékban a 3+3- asokra jutó, összesen netto 61 014 310 forint tovább halmozó­dik. A 3 találatosok nettó nyeremé­nye 35 220 forint, a 2 találatosoké 326 forint. A „Két Lotti” nyerőszá­mai: 11,25,47 és 22,50,62. A szel­vényeket péntekig veszik át, fizet­nek nyereményt az IBUSZ- és EXPRESS-irodákban, a kijelölt pos­tákon, takarékszövetkezetekben. Sorsolás keddenként 10.08-kor a Kossuth Rádióban. „Plusz 1 millió” - 3+2-es jutalomakció a megyében. Téka-törés Nyékládháza (ÉM ) - Másfél millió forintra taksálja kárát annak a nyékládházi videotékának a tulaj­donosa, amelyiket hétfőre virradó­an tört(ek) fel ismeretlen tettes(ek). A Szent István úti üzletből cirka öt­száz darab műsoros videokazettá­nak kélt lába. Az ügyben nagy erő­ket mozgósító Miskolci Rendőrkapi­tányság ezúton is kéri mindazok je­lentkezését, akiknek gyanús erede­tű, vagy nagy mennyiségű műsoros kazettát kínál valaki megvételre. Két kerék négynek Boldogkőváralja (ÉM) — Tegnap reggel Boldogkőváralján G. Flórián 55 éves helyi lakos kerékpárjával nem adott elsőbbséget egy védett útvonalon közlekedő személygépko­csinak, amit egy 31 éves hölgy veze­tett. Összeütköztek, a biciklis sú­lyos sérüléseket szenvedett. Lezárják a határt Budapest (MTI) - Átépítés miatt október 15-től lezárják a személy- forgalom elől a nagylaki határállo­mást. Ki’isán Attila ezredes, a ha­tárőrség szóvivője kedden elmond­ta, hogy a forgalmat a battcnya’ ha­tárátkelőre terelik át. Nagylaknál továbbra is átkelhetnek a kamio­nok, a menetrend szerinti autóbusz- járatok, valamint a Magyarorszá­gon vásárolt, végleges kivitelre szánt Z-s rendszámú járművek. Gázrobbanás „Gestapo fiai” okozták a szerencsétlenséget Az arizonai vasúti szerencsétlenséget egy alig ismert, magát „Gestapo fiai"-nal< nevező neonáci csoport tagjai okozhatták. A hétfői vasúti katasztrófában egy személy életét vesztette, százan megsebesültek. A merénylők a sínszálakat a talpfákhoz rögzítő csavarok közül 29-et kicsavartak, és a szerelvény emiatt siklott ki. Fotó: AP HOROSZKÓP III. 21. - IV. 20. Az igyekezet és a valóság nem mindig jár kart karba öltve. A hétköznapi akadályokon nem könnyű túljutni. Ér­zelmi támaszra is szüksége volna. IV. 21.-V. 20. Ne feledkezzen meg ígéreteiről! Nem mindenki értékeli nagyvonalú nemtö­rődömségét. Amit ön nevetséges apró­ságnak tart, az más számára óriási je­lentőségű lehet. M V. 21.-VI. 21. Végre a pechsorozat véget ér. Ragyogó hétvégére számíthat. Régen várt ven­dég toppan be. Végre olyan valakinek is eszébe jut, aki nemcsak érdekből ke­resi önnel a kapcsolatot. «C VI. 22.-VII. 22. Töltsön több időt a szerettei körében! A gyerekeinek a gondjai ugyanolyan fontosak, mint az öné. A munka, az egész életét nem töltheti ki. fcff vn. 23.-VIII. 23. Bizony választás elé kerül, és a döntés egyáltalán nem lesz könnyű. De ha megfontoltan dönt, akkor nyertesként hagyhatja el a színpadot. Most leg­alább egészségével nincs baj. & vni. 24. - IX. 23. A túlzott elzárkózás kellemetlen gon­dokat eredményezhet. Persze nehéz a változtatás, de önnek most ez nem okozhat komolyabb nehézséget. W IX. 24.-X. 23. Nem kell minden szóra felcsattanni! Legyen kicsit türelmesebb! Mindenki­nek véges a teherbíró képessége, az öné is, még ha átlagon felüli, akkor is. t*€X.24.-XI.22. Életkedve töretlen, egészsége jó, mun­kabírásával sincs semmi gond. Kap­csolatai azonban bizonytalanok, vala­mi homályos bizonytalanság fogja el. Ne aggodalmaskodjon! ék XI. 23.-XH.21. Ne legyen igazságtalan a környezeté­vel szemben! Próbálja kideríteni, mi­től támadt fel önben a kétely, de ne ke­rítsen túl nagy feneket a dolgoknak. XII. 22.-1.20. Okosan teszi, ha nem sajnálja az időt arra, hogy eltöprengjen az élet nagy kérdésein. Nézzen szembe egykori ön­magával, vágyaival, terveivel! 1.21. -II. 20. Vegye számba, mi az, amit eddig elért! Ne legyen túlzottan maximalista! A kudarcokat pedig fordítsa a maga ja­vára, tanuljon beíőlük! 2K II. 21.-III. 20. Számos kiváló lehetőség adódik, és ezt fel is ismeri, s ha ügyes, ki is ak­názhatja őket. Szervezze meg hét­köznapjait is, a szabadiő is megér ennyit, ne csak a nagy napokra ké­szüljön. Nyíregyháza (MTI) - Gázrobba­nás történt kedden Nyíregyházán, az Orosi út 12. szám Matti családi házban. Eddig még tisztázatlan kö­rülmények között egy PB-gázpalack robbant fel, és döntötte romba a 18 x 8 méteres épületet. A lakás tu­lajdonosát, Elek Istvánt, a tűzoltók mentették ki a romok alól. A 36 éves fiatalembert a mentők súlyos égési sérülésekkel szállították a nyíregyházi megyei kórházba. Bakk Zsigmond, a traumatológiai osztály főorvosa elmondta: Elek István testfelületének nagy részén II.-III. fokú égési sérüléseket szenvedett. Állapota életveszélyes. De Wiro verekedett New York (MTI) - Feljelentették Robert de Niro amerikai filmszí­nészt, amiért New Yorkban bántal­mazott egy botrányműsorok számá­ra dolgozó operatőrt. Mint a rendőr­ség egyik szóvivője hétfőn New Yorkban közölte: de Niro vasárnap támadta meg a kamerás férfit, ami­kor az videoszalagra vette, amint egy bárból lép ki. Amikor a riporter megtagadta a videokazetta átadá­sát, de Niro orrba vágta, és megkí­sérelte elvenni tőle a kamerát. De Niro néhány órával később, ügyvéd­je társaságában maga jelentkezett a rendőrségen. Stan Rosenfield, a neves filmszínész szóvivője beszá­molt arról, hogy de Niro újfajta vi­deós riporterek („video-paparaz- zik”) áldozata, akik jeleneteket pro­vokálnak, hogy aztán televíziós bot­rányműsoroknak adják el azt. ^ ............ 0bü = i tal!» Ügyeletes riporter: M. Szabó Zsuzsa Telefonszámunk: 13.00 órától 18.00 óráig 341-611/240 I A NAP FOTOIA __ Most forgatom, jövőre olvasom Fotó: Farkas Maya

Next

/
Thumbnails
Contents