Észak-Magyarország, 1995. szeptember (51. évfolyam, 206-231. szám)
1995-09-30 / 231. szám
8 ÉSZAICMagyarország Napról Napra 1995- Szeptember 30-, Szombat, Unták a sétát London (MTI) - Megunták az egyik észak-londoni kerület lakói az utcán sétáló hölgyek állandó zakla- tásait, és a mind tömegesebb „sétával” járó egyéb kellemetlenségeket. Elkeseredésükben ultimátumot fogalmaztak, és azt a helyi rendőrség elé tárták: amennyiben a hatóság nem tesz valamit a rend helyreállításáért, maguk veszik kézbe £>z ügyet, és nem biztos, hogy az elintézési mód teljesen törvényes lesz. A rendőrség eredeti ötlettel állt elő: „keresleti oldalról” igyekszik elejét venni az üzlet burjánzásának, es ennek keretében csütörtök estétol videoszalagon rögzíti a lányokkal alkuba bocsátkozó urak gépkocsija' nak rendszámát. A rajtakapottakat másnap lakásukon, vagy éppen munkahelyükön a helyi tanács alkalmazottai felkeresik. A rendőrség szóvivője szerint „tudjuk, hogy ezzel rendkívül kínos perceket szerzünk sokaknak, és nem is áll szándékunkban ezért elnézést kérni”. HfgpH! A NAP FQTOÍ A Pihen a bicaj, kikötötték... Fotók: Fojtán László ANNO. Szeptember 30-án történt 1478. I. Mátyás elfogadta az Ulászló cseh királlyal kötendő és az 1468 óta tartó cseh háborút lezáró béke módosított (március 28.) feltételeit. 1482. I. Mátyás seregei mintegy kilenchavi ostrom után elfoglalták az alsó-ausztriai Hamburgot. 1486. A magyar sereg bevette az alsó-ausztriai Laa városát. 1566. Isztambulban trónra lépett II. Szelim szultán. 1626. Drégelypalánknál (Hont vm.) Bethlen szembekerült Wallenstein hadaival, nyílt ütközet azonban nem alakult ki ........ 1705. Az országgyűlés Bercsényi Miklóst a fe- jedelém mellé rendelt szenátus elnökévé és a hadaik főgenerálisává választotta. - Rákóczi megerősítette a katolikus és a protestáns rendek közötti megállapodást. 1706. Rabutin de Bussy tábornagy erdélyi hadaival körülzárta a Radics András brigadéros által védett Kassát, és megkezdte a város ostromát. 1785. II. József- az úmapit kivéve - betiltotta a körmeneteket. 1951. Az élelmezési miniszter a burgonya forgalmát a kötelező beszolgáltatások teljesítéséhez kötötte. _NAPTAR_ Szombat A Nap kel: 5 óra 41 perckor, nyugszik: 17 óra 26 perckor. A Hold kel: 12 óra 03 perckor, nyugszik: 21 óra 27 perckor. Névnapok: Becse, Hieronima, Honória, Honóriusz, Hunor, JEROMOS, Örs, Viktor, Zsófia. Vasárnap A Nap kel: 5 óra 42 perckor, nyugszik: 17 óra 24 perckor. A Hold kel: 12 óra 58 perckor, nyugszik: 22 óra 31 perckor. Névnapok: Bazsó, Ludovika, MALVIN, Hedvig, Rémig, Rémusz, Rómeó, Teréz. JDOTARAS Folytatódik a hűvös, szeles idő. A többórás napsütés mellett átmenetileg megerősödhet a go- molyfelhőzet, amelyből azonban számottevő csapadék nem várható. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 3 és 8, a legmagasabb nappali felmelegedés 11 és 16 fok között alakul. Négyezer darabos meglepetés Fauszt Márton és Szepesi László nyolc éve gyűjti a Kinder-tojások- ban található meglepetésajándékokat. Négyezer darabos gyűjteményükből - és ebben még nem szerepel a tízezerre rúgó cserére szánt darab - tegnap nyílt kiállítás Miskolcon, a Tudomány és Technika Házában. A mától a nagyközönség előtt is‘nyitva álló bemutatón azonban nemcsak az általunk ismert, apró tojásba zárt világ játékai láthatók, hanem olyan, Magyarországon még nem forgalmazott óriás Kin- der-meglepetések, amelyek a gyűjtemény ritka darabjai. Felvételünkön a népszerű rajzfilmfigurák, a Flinstónes-család tagjai láthatók. Fotó: Végh Csaba Nem tudták, kit raboltak el Madrid (MTI) - Megtalálták pénteken egy két es,félévvel ezelőtt elrabolt madridi ; lány, Anabel Segura holttestét. Ezzel lezárult az utóbbi időkjejgyik légrejtélyecí>LV» Ac 1 nrfrt oirfiö Al>L íolL A rendőrség cs^^iö^pú' tetai'tpzta-, tott három gyanúsított,-.^szeméíytj akik bevallották, hSgy Í993. április' 13-án elrabolták a 22 éves Anabelt, és még aznap meggyilkolták. Hamis hangfelvételekkel zsarolták a gazdag szülőket, előbb 50, majd 150 milliós váltságdíjat követelve tőlük. A család végig azt hitte, hogy a lány életben van, és egyszer újra köztük lehet. A rendőrségnek a hangfelvételek alapján sikerült azonosítaniuk az emberrablókat. Vallomásuk alapján kezdték el csütörtökön a holttest keresését a Toledo megyében lévő Numancia de la Sagra falu egy használaton kívül helyezett, romos téglagyárában, ahol pénteken délben meg is találták és azonosították a holttestet. Anabel Segura apja egy fontos ipari építővállalat vezérigazgatója, úgyhogy akár ki is tudta volna fizetni a kért váltságdíjat. Az elrablók azonban ezt - legalábbis az elrablás idején - nem is tudták. Nem tervelték ki előre tettüket, csak úgy az első lehetséges embert rabolták el. Zokni üdvözletét küldi Humphrey-nak London (MTI) - Humphrey hazatérése alkalmából üdvözletét küldött Sócks Washingtonból Londonba. A hír nem kódolt üzenet, szereplői méltóságos macskák, Socks a Fehér Házé, pontosabban Clintoné- ké, Humphrey pedig a Downing Streeté, a brit miniszterelnöki rezidencia lakóié, a Major családé. Utóbbiak macskája nemrégiben eltűnt, és már mindenki döglöttnek hitte, mikor rábukkantak fél mér- földnyire állandó lakhelyétől egy katonaorvosi iskola környékén. Socks üdvözlő dorombolását nem tudni ki .kódolta” szavakká, mindenesetre az üzenet megjelent a Times csütörtöki számában, és a következőképpen szól: „Bár mély aggodalommal töltött el, hogy esetleg macskarablás történt, sohasem adtam fel a reményt, hogy végül hazatér. Tudom, hogy az Egyesült Államok összes macskája nevében kívánhatom a legjobbakat Humph- reynak és Majoréknak ezen a boldog napon”. Aláírásként nem macskakaparás szerepelt, hanem Socks (azaz Zokni), az elnöki macska neve. A „történelmi korok, szőlősorok, híres borok, ásványi porok" egykori, s talán jövőbeli mezővárosában, Mádon tegnap a hegyaljai település szőlősgazdáinak borversenyével megkezdődtek a Mádi Szüreti Napok. A település legjelesebb szőlőtermelői 1.20 bormintával neveztek e rangos versenyre, az elmúlt évben szüretelt újfurmint boroktól kezdve a többéves aszú eszenciáig igen széles borpalettáyal. (A verseny végeredményét következő Kertbarát rovatunkban ismertetjük.) . HOROSZKÓP ^ra. 21.-IV. 20. Ismét nagyon sokadika van, s ön megint felhalmozott egy csomó befizetési hátralékot. Ez nem azon múlt, hogy nem Volt pénze, inkább azon, hogy az ilyen apró dolgokkal nem foglalkozik. ^ IV. 21. -V. 20. Valamivel túlfeszítette a húrt. El nem pattant ugyan, de csúnyán peng és vannak benne nagyon zavaró hangok. A hangszert talán érdemes lenne újra- hangoltatni. Mv. 21. -VI. 21. Megzavarta kissé, hogy akaratlanul is rosszul választotta meg a sebességét. Vannak dolgok amelyéket lassan könnyebben el lehet’érni mint gyorsan. Különösen a szerelemben. >€: VI. 22. -VII. 22. Ne bízza el magát, mert most éppen, nincs oka erre. Valaki elégedetlenkedik önnel, és nem biztos, hogy a munka kies mezején. Elégedetlenséget máshol is kelthet az ember. ó*ff vn. 23.-VIII. 23. Kissé szűkmarkúan osztogatja kegyeit. Lehet, hogy többet várna cserében, csakhogy sokan ismerik már önzéseit, így nem fognak önnek előnyöket adni. Amennyit ad, annyit azért kapni is fog. VHI.24.-IX.23. Elszámította magát, s ismét pénzzavarban van - legalábbis ezt hiszi, mert még nem számolt az áremelkedésekkel. Pedig azok nemcsak lesznek, hanem már voltak is. K24.-X.23. Felszabadultabban érzi magát, s erre ismét ráfizet. Önnél a megkönnyebbülés könnyelműséggel is társul, s az mindig megbosszulja magát. Verje a fogához a garast. Bűig X. 24. -XI. 22. Erezni fogja, hogy ez nem igazán egy hosszú hónap, mégis igen nehezen telt. Történtek benne nem szeretem dolgok, s ezek önt is sújtották. Ön is túl fogja élni. áá XI. 23.-XII. 21. Amit elkerülhet, kerülje el. Ez a nap nem alkalmas semmilyen könnyelműségre. A legjobb, ha kivonul a társadalomból a természetbe, mert abban még meg lehet bízni. Iff XII. 22.-1.20. Ma már lesz ideje végiggondolni újsütetű terveit. Baljós jelek ne riasszák vissza, de ne hagyja őket figyelmen kívül. Amennyire lehet, minden szempontot vegyen tekintetbe. ißt 1.21. - II. 20. Hosszasan fog készülődni valahova, s előfordulhat, hogy a végén elkésik. Ennek ellenére se siettesse magát, mert akinek hiányozni fog, az majd jelentkezik. 5« II. 21.-III. 20. Ritkán örül annak, hogy nem kell dolgoznia, ma mégis ez lesz az egyetlen öröme. Ha a munkájával el tud, akkor a tétlenségével is el fog bánni valahogy. Kulcscsomót találtak Miskolc (ÉM) - Egy kulcscsomót találtak szeptember 27-én, Miskolcon, a Munkás utcai villamosmegállóban, Ford márkajelzésű fityegővei díszítve. A kulcscsomót igazolt tulajdonosa szerkesztőségünk titkárságán átveheti. Megnézte, elment Miskolc (ÉM) - Tegnap kora délután Miskolcon, a Gagarin utcában egy akkor még ismeretlen autós Ladájával, az úttesten elütött egy kiskocsit toló fiatalembert. Az autós kiszállt a gépkocsiból, megnézte a földre esett sérültet, majd segítség- nyújtás nélkül továbbhajtott. A fia- talember könnyebb sérüléssel megúszta a balesetet. A gázolót rövidesen elfogták a miskolci rendőrök. Villamosba révedt Miskolc (ÉM) - Nagyon elgondolkozhatott az a fiatalember, aki tegnap délután a belvárosban, a Széchenyi és a Szemere utca kereszteződésében nekiment egy villamöá- nak. Szerencséjére a villamos mar éppen fékezett, ezért csak könnyebb sérüléssel szállították a mentők a baleseti sebészet ambulanciájára. Bostoni tűzp árbaj Boston (MTI) - Sértetlenül úszott meg csütörtökön Bostonban egy merényletet Bobby Brown, Whitney Houston amerikai énekesnő férje- Egy ismeretlen fegyveres nyitott tüzet az ismert Rhythm and Blues énekes gépkocsijára egy bár bejáratánál. A tűzharcban Brown nővérének vőlegénye életét vesztette. A 31 éves Steven Sealy Brown krémszínű, Bentley márkájú autójában ült» s legalább három lövedék találta el a fején és a mellkasán. A 26 esztendős Brown a gépkocsi mellett állt testőrével. Szemtanúk szerint a Sealyt ért lövéseket tűzpárbaj követte több mint egy tucat „golyo; váltással”. A helyszínre érkező mentők azonnal kórházba szállították Sealyt, de életét már nem tudták megmenteni. Lezuhant egy B-2 6-os Odessa (MTI) - A Texas állambeli Odessa városától délre csütörtökön lezuhant egy B-26-os típusú, II. világháborús amerikai bombázó. A repülőgép legénységének mind az öt tagja életét veszetette. A Szövetségi Repülésügyi Hivatal közlése szerint a legénység éppen egy légibemutatóra készült fel, amikor gépük - eddig ismeretlen okokból - egy olajmezőre zuhant. flOTTBMT Szombaton nem tartunk ügyeletet Ügyeletes riporter: Balogh Andrea Telefonszámunk.: 13.00 órától 17.00 óráig 341-611/238 1 Bor, bor, bor, de jó ez a mádi bor