Észak-Magyarország, 1995. szeptember (51. évfolyam, 206-231. szám)
1995-09-30 / 231. szám
1995» Szeptember 30-, Szombat Gazdaság ÉSZAK-Magyarország 5 ' A Coop-üzletlánc újabb tagja Egységes külső és belső megjelenés jellemzi a boltokat A gyorsan elkészült miskolci Szentpéteri kapui beruházás közel tízmillió forintba került Fotó: Végh Csaba Ismét az autópályáról Miskolc (ÉM) - Az M3-as helyett, után, mellett, északkeleti autópálya. A gond csak az - egyik sincs. Az M3- as ígéret, talán elérhető, a másik álom, inkább illúzió. Mindenesetre tegnap az Észak-magyarországi Gyáriparosok Szövetsége szakmai fórumot tartott ,A régió fejlődési lehetőségei az északkeleti autópályarendszer építésével öszszefüggésben” címmel Miskolcon. Kétségtelen, az országrész félemelkedése és fejlődése vezette a szervezőket, hogy országgyűlési képviselőket, iparosokat, vállalkozókat, szakembereket egy asztalhoz ültettek annak reményében, hogy térségünkben megépül végre az autópálya. Számosán fejtettek ki érvüket az építkezés, az autópálya szükségessége mellett, ám a biztos az, miképp Lotz Károly közlekedési miniszter legutóbbi miskolci látogatásán kijelentette: a kormány október 5-i ülésén dönt az M3-as megépítéséi formulájáról. Ott és akkor a szaktárca első embere nem említette az északkeleti autópályát, M3- asról beszélt, ami koncessziós keretek között, vagy állami nagy beruházásban valósulna meg. Még érezhető az ólombotrány Szeged (MTI) - A külföldi és a hazai piacon még mindig érezhető a tavalyi ólombotrány hatása, így kisebb a kereslet a fűszerpaprika iránt. A Szegedi Paprika Rt. ezért a múlt évi mintegy 3 ezer tonna helyett az idén csak 1900 tonna paprikára kötött szerződést a termelőkkel. Úgy tűnik azonban, hogy még ezt a mennyiséget sem tudják felvásárolni, ugyanis a vártnál kevesebb termett. Számításaik szerint 1500 tonna fűszerpaprikát dolgoznak fel ebben az évben. A felvásárlás a hónap közepén megkezdődött. Az első osztályú paprika kilójáért 25 forintot fizet a gyár, kiegészítve a kompenzációs felárral. Bár a termésátlag alacsony, a minőség a szakemberek szerint a tavalyihoz hasonlóan jó közepes. Külföldön néni kívánnak az idén paprikát vásárolni, mert a gyár tulajdonosa, a Budapest Bank Rt. csak biztosan eladható mennyiségre nyújt anyagi fedezetet. Kelendő banki kötvények Tokió (MTI) - Élénk keresletet támasztanak a japán pénzintézetek a Magyar Nemzeti Bank szerdán kibocsátott kötvényei iránt - közölte a Daiva értékforgalmi társaság vezérigazgatója. Az MNB szerdán indított útjára két új kötvényt a szamurájpiacon, a jenben jegyzett kötvények piacán: az egyik kötvény mintegy 100 millió dollár értékű, húszéves lejárattal, 6 százalékos kamat mellett keiül kibocsátásra, a másik 300 millió dollár értékű, 5 százalékos kamatozású, 12 évre szóló értékpapír. A kötvénycsomagról szóló szerződést kedden úják alá, akkor kezdődik az értékpapírok eladása, főleg magánembereknek. Határ menti vállalkozásfejlesztés Nyíregyháza (MTI) - A kereskedelmi kapcsolatok erősítése mellett közös vállalkozásfejlesztési terv készítését tartják indokoltnak a magyar, a szlovák, a román és az ukrán üzletemberek, akik csütörtökön, illetve pénteken a határ menti együttműködés lehetőségeiről tárgyaltak Nyíregyházán. A régió egységes gazdasági érdekeit szolgáló koncepció kidolgozását az egymással szomszédos területeken működő, a vállalkozásélénkítéssel foglalkozó szervezetektől váiják; a koordináló szerep betöltésére az Európai Gazdasági Közösség által támogatott, nyíregyházi székhellyel tevékenykedő PRÍMOM Szabolcs- Bzatmár-Bereg Megyei Vállalkozásélénkítő Alapítványt javasolják. Az üzletemberek azt remélik, hogy ? tervkészítéshez, valamint az elképzelések valóra váltásához, pályázat útján támogatást szerezhetnek az Európai Uniótól, illetve an- segítségével befektetőkre is ta- ,a botnak. Közös fejlesztési projekt készítésére egyébként az élelmi- szer-feldolgozás és a könnyűipar területén, valamint a mezőgazdasági rmelésben látnak lehetőséget a vállalkozók. Miskolc (ÉM),- Szeptember 27- én a 171 ÁFÉSZ 465 boltjának csatlakozásával hivatalosan is megkezdte tevékenységét Magyarország legnagyobb kiskereskedelmi üzletlánca a Coop Üzletlánc. Megyénk 20 fogyasztási szövetkezetéből 15, összesen 38 üzlettel lépett be a hálózatba. A legújabb Coop-bolt avatóra tegnap délelőtt 10 órakor Miskolcon a Szentpéteri kapuban került sor. • A Coop-boltokat a szolid árak, az egységes külső és belső megjelenés jellemzi - mondja Tóth László, a Szentpéteri kapui üzlet tulajdonos szövetkezetének, az Unió ÁFÉSZ- nek az elnöke. □ Miben nyilvánul meg az egységes megjelenés? • Az országban minden Coop-bolt fehér-kék, törtfehér-kék, vagy sárga-kék színű kívülről. Az Unió ÁFÉSZ az utóbbi színek mellett voksolt. A belső berendezések, illetve a gondolák elhelyezése, valamint 28 termék ára egységes. A vásárlói kör bővítése érdekében havonta egy alkalommal kedvezményes vásár lesz, de Borsod-Abaúj-Zemplén szövetkezeti vezetői úgy döntöttek, hogy november elejétől további egy vásárnapot is tartanak. Ezeken a heteken többféle árucikket kínálnak a boltok nagy engedménnyel. □ Milyen célt tűztek ki maguk elé? • A városi és a vidéki lakosság folyamatos kiszolgálását, mindenütt és mindig ugyanazzal a választékkal, a helyi igények figyelembe vétele mellett. Bizonyos vagyok abban, hogy az üzletláncon belül a vásárlók kulturált vásárlási körülményeket, folyamatos választékot, megfelelő árakat és igényes kereskedelmi kiszolgálást kapnak. Szállítóinknak pedig piaci térhódítást, megbízható üzleti kapcsolatokat, tervezhető sikereket, s tartós együttműködést nyújtunk. □ Hogyan tudják biztosítani a folyamatos választékot? • A megye 17 szövetkezete, évekkel Miskolc (ÉM - BAM) - Negyed évszázad nemcsak egy ember, de egy gazdálkodó szervezet életében is jelentős dátum - mondta Veres János, a Centrum Áruházak Rt. Miskolci Áruházának igazgatója, aki a huszonöt éves áruház jubileumi ünnepsége kapcsán tartott tegnap délelőtt sajtótájékoztatót. Elmondta, az eltelt időszak alatt rendkívül sok hatás érte a szervezet gazdálkodását, de mindig talpon maradt, sőt mind erősebbé vált. Visszatekintve a múltra, a kezdetkor 368 millió forintos forgalmat bonyolítottak le egy évben, tavaly már több mint 2,2 milliárdot. A fizetóve- vők száma a negyed évszázad alatt Tiszaújváros (ÉM - FL) - A regisztrált munkanélküliek száma csak kismértékben csökken a viszonylag jobb helyzetben lévő Tiszaújvárosban is. Szükség van tehát a munkanélküliek átképzésére, közmunkában történő alkalmazásukra és segélyezésükre is. A város önkormányzati képviselőtestülete tegnapi ülésén tájékoztatót hallgatott meg a munkanélküliség és a munkaerőpiac alakulásáról. Megállapították, hogy az 1993. Budapest (MTI) - A Magyar Export-Import Bank Rt. (Eximbank Rt.) a hazai exportkapacitások teljes kihasználását kívánja segíteni. Mind az Eximbank, mind a Magyar Exporthitel Biztosító Rt. vezetése azt szeretné, ha a kormány a közeljövőben a parlament elé terjesztené javaslatát a két intézmény tevékenységét szabályozó törvény módosításáról. Azt akarják elérni, ezelőtt közös raktárt hozott létre, amelyet nonprofit alapon üzemeltet. Éz teszi lehetővé egyébként azt is, hogy bizonyos árucikkeket egységes áron kínálhassunk. □ Minden ÁFÉSZ-bolt átalakul Coop-üzletté? • Ez a terv, de egyelőre nem lehetséges. Egy-egy üzlet átalakítása ugyanis sok pénzbe került. A Szentpéteri kapui beruházás például majd tízmillió forintot emésztett fel. Ezt az üzletet a múlt pénteken zártuk be, szombattól csütörtökig éjjelmegközelíti a hetvenmilliót. Már a nyitáskor korszerű áruház - itt volt például az országban elsőként mozgólépcső - az eltelt idő alatt mind külsejében, mind belsejében többször megváltozott, így mindig újszerűnek hatott. Időközben a vásárlói és a kereskedői szokások gyökeresen megváltoztak. Míg a hetvenes években az áruhiány, és a keresleti piac volt a jellemző, ma az árubőség s az, hogy meg kell küzdeni a vevőkörért. Felértékelődött az üzleti tisztesség, a megbízhatóság. A Centrum Áruház továbbra is nagy hangsúlyt fektet a fogyasztói érdekvédelemre. Á cég életében a közelmúlt legjelentősebb gazdasági hatása a privatizáció, amely sikeresen zárult. Tárévi 9,6 százalékról 8,1-re csökkent a munkanélküliek aránya. A megyében tapasztalható tendenciákkal megegyezően a szakképzetlen, fizikai munkát végző, tartósan munka- nélkülivé vált munkavállalói réteg újraelhelyezkedése itt is egyre reménytelenebb. A gazdálkodó szervezetek többsége ugyanis a termelés stagnálásával számol, beruházás nem történik, csekély mértékben csupán a mezőgazdaság foglalkoztató és eltartó képessége nőtt. Valamelyest érzékelhető a magán- és kisvállalkozások térhódítása a hogy a két pénzintézet a jelenleginél rugalmasabban támogathassa a magyar exportot. Többek között ezt hangoztatta Kolláth György, az Eximbank Rt. elnök-vezérigazgatója azon a szakmai tanácskozáson, amelyet Hitelezési kockázatok és garanciavállalás a külkereskedelemben címmel a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara rendezett pénteken. nappal dolgoztak a felújításon, s le kellett cserélni a teljes belső berendezést is ahhoz, hogy teljesen megújuljon. □ Milyen üzleti sikereket remélnek az üzletlánc révén? • Már most vannak számszerű tapasztalataink. Megvizsgáltuk azoknak a boltoknak a forgalmát, amelyek tagjai a láncnak. Megállapítottuk, hogy a forgalom néhány hét alatt megkétszereződött, tehát a rövid idő ellenére úgy látjuk, a siker biztos. saságon belül a miskolci Centrum Aruház országosan is élen áll, éves forgalma alapján a budapesti Corvin mögött a második. Az áruház vezetői egyhetes rendezvénysorozattal készültek a negyedszázados születésnap megünneplésére. így az ünnepi hét első napján, tehát hétfőn lesz a nyugdíjasok napja. Kedd, október 3-a a jubileumi nap, sok-sok meglepetéssel. A nyitva tartás is hosszabbított, ezen a napon este kilenc órakor zárnak. Szerdán a hölgyek felé irányul a figyelem, csütörtökön a férfiak következnek. Péntek a fiatalság jegyében telik el, míg a szombat a gyerekeké. Már reggel kilenc órától vidám műsorral váiják a legfiatalabb városlakókat. kereskedelemben, a vendéglátásban és a különböző egyéb szolgáltató ágazatokban. A munkanélküliek foglalkoztatását napjainkban leginkább a környezetvédelmi és egyéb közmunkaprogramok segítik elő. A helyi munkaügyi központ az aktív foglalkoztatáspolitikai eszközrendszer hatékonyabb működtetésével, a munkaközvetítő és ügyfélszolgálati tevékenység javításával, az ön- kormányzattal kialakított konstruktív munkakapcsolattal igyekszik a foglalkoztatási gondokon enyhíteni. A bank a jelenlegi keretek között idén csak 16,5 milliárd forint olyan exportgaranciát nyújthat, amely mögött állami kötelezettségvállalás áll. Mivel az Eximbankra is vonatkoznak a pénzintézeti törvény előírásai, így mindenben eleget kell tennie a hatályos tartalékolási, céltartalék-képzési kötelezettségeknek, a jegybank és a bankfelügyelet erre vonatkozó előírásainak. Huszonöt éves a miskolci Centrum Egy hétig sok kedvezmény és tarka műsor a vásárlóknak Változatlan a munkaerőpiac helyzete Rugalmasabb exporttámogatás a cél ÁLLÁSPONT kreál hér Brackó István A kifejezést egy szociálisan érzékeny ellenzéki képviselőtől kölcsönöztem. Találó és frappáns, tudva azt, hogy az idén 9 százalékkal, jövőre várhatóan 3-4 százalékkal csökken a reálbér. A politikusok és a közgazdászok között folyik a számháború, eltérőek a vélemények, csak úgy, mint annak megítélésében, hogy a '95-ös 30 százalékos infláció '96-ra 20 százalék alá nyomható-e. A pénzügyminiszter mindenesetre kijelentette, hogy a sokkterápia 1997-re megszűnik, s az életlehetőségek javulását 1998-ban a lakosság többsége (!) saját bőrén tapasztalhatja meg. Vagyis, a következő választás évében. (Ha nem jön közbe semmi. ..De ez egy másik téma, már ami a referendumot illeti.) Csak hogy ezt a két-három esztendőt valahogy ki kell bírni, muszáj kiböjtölni. Ha be- ledöglünk is. A bevezetett és kilátásba helyezett megszorító intézkedések - az alkotmánybírósági finomító enyhítés után is-sok család költségvetését borítják föl, sok millió ember pénztárcáját vékonyítják és közérzetét rontják. Nemcsak a nyugdíjasokét, a diákokét, a pályakezdő-fészekrakó fiatalokét, a nagycsaládosokét, a munkanélküliekét; hanem a bérből és fizetésből élő-adó szempontjából legjobban megfogható-réteg tagjaiét is. Mert ez a mostani és kilátásba helyezett irreálbéraz egyének kétharmadának esetében csak az amúgy is növekvő fix költségek fedezésére elég, s nemhogy luxuscikkekre, utazásra nem futja, hanem új ruhára, téli almára, könyvre sem... Nem túl nagy ár ez egy rosszul és drágán levezényelt rendszerváltásért?! A sürgető idő dönti el, hogy költői-e a kérdés. Az azonban bizonyos, hogy a magyar- országi irreálbér átlaga most 3000 schilling körül mozog. A Lajtán túl 23 ezer. A kevésből keveset elvenni több, mint a sokkal többet még többel megkurtítani... Világos? (Ez jelző, s nem az a helységnév, ahol forradalmár eleink letették a fegyvert.) „ÁRFOLYAMOK Kárpótlási jegy ..................... I ndex szeptember. 29. 1595,96 +1,23 Hivatalos árfolyamok Érvényben: 1995. szeptember 29. Valuta Deviza Pénznem Vétel Kiadás Középárf. Angol font 207,44 211,32 209,32 Ausztrál dollár ' 99,04 100.84 100,10' . Béig. és lux. frk.*450,45 459,05 454,39 Dán korona 23.81 24.27 " : 24,02 Finnmarka 30,67 31,25 31,16 Francia frank 26,81 27,31 27.05 Holland forint 82,70 84,28 83,49 ír font 211,85 215,81 ' 214,05 I Japán yen* 133,64 136.56 134,59 Kanadai dollár 97,35 99.13 98,15 Kuvaiti dinár 439,27 447,53 443,74 Német márka 92,59 , 94,37 93,44 ? Norvég korona 21,01 21,41 21,21 Olasz lira** 81,42 82.90 82.26 ' Osztrák schill. 13,16 13,42 13,28 Portugal escudo* 88,21 89,87 89,00 Spanyol peseta* 106,92'108,92 107,69 Svájci frank 115,17 117,31 116,17 Svéd korona 18,90 19,24 19,13 USA-doUar 131,19 153,61 132.50 ECU (KP) 171,29 174,53 , 172,87 A megadott számok 1 egységre értendők, forintban *: 100 egység, **: 1000 egység