Észak-Magyarország, 1995. szeptember (51. évfolyam, 206-231. szám)
1995-09-28 / 229. szám
1995. szeptember 28., csütörtök Hto-támogatás - már lehet igényelni Budapest (MTI) - A Pénzügyminisztérium szeptember 20-áig részben már átutalta, az önkormányzatoknak a Hto-utalványok helyébe lépett szociális támogatás összegét, október 20-áig pedig a fennmaradó részét is megküldi számukra. Mindazoknak, akik az összeg elosztását, felhasználását szabályozó népjóléti miniszteri rendelet szerint jogosultak a támogatásra, már érdemes kérvényezniük azt a helyi önkormányzattól - hozta nyilvánosságra szerdán Pankucsi Márta, a népjóléti tárca szóvivője. A rendelet szerint támogatást kérhetnek azok, akik tüzelőolajat vagy ezzel a tüzelőfajtával működő távfűtéses rendszert használnak, ám anyagi okokból nem tudják fedezni a költségeiket. Jövőre 10 forinttal drágulhat a benzin Budapest (MTI) - A kormány csütörtöki ülésén ismét áttekinti a jövő évi költségvetési törvénytervezetet, valamint az adótörvények módosítását, és az előterjesztéseket ezt követően benyújtja a parlamentnek. Elképzelhető, hogy ismét változik a személyijövedelemadó-tábla annak érdekében, hogy a korábbi variációknál egyszerűbb legyen a bérből és fizetésből élők adózása. Szó lehet az adósávok széthúzásáról is. Minden bizonnyal megmarad a szerzői jog és a szabadalmi jog alá eső művek 50 ezer forintos adókedvezménye. A testület tárgyal az útalap összegének növeléséről is. Az idén 9 forint 50 fillér ez az összeg, amely a benzinár része. Jövőre az emelés mértéke 2,50 és 5 forint között lesz. Mindenesetre az alsó határ elfogadása is azt jelenti, hogy 1996-tól - a fogyasztási adó 15 százalékos emelésével együtt - literenként mintegy 10 forinttal drágulhat az üzemanyag. Református szó a nyelvtörvény ellen Budapest (MTI) - A református felsőoktatási törvény megalkotása, a presbiterek képzése és továbbképzésé, valamint a református választójogi törvény módosítása szerepel a Magyarországi Református Egyház Budapesti Zsinata 14. ülésszakának napirendjén. A kétnapos tanácskozás szerdán kezdődött, a Zsinat fővárosi székházában. Hegedűs Lóránd püspök, a zsinat lelkészi elnöke megnyitójában szólt a fenyegetettségben élő vajdasági magyarokról és felemelte szavát a román oktatási, illetve a szlovák nyelvtör- ^ony ellen. Hangsúlyozta, hogy a korábban fenntartásaikat is hangsúlyozó nyugati testvéregyházak •na már a magyarok pártján állnak n kisebbségi kérdés megítélésében. A református egyház október 5-én 'stentiszteleten fejezi ki szolidaritását a határon túli magyarokkal. Csődhelyzetben a főváros Budapest (MTI) - Csődhelyzetbe terült a Fővárosi Önkormányzat: a avasszal elfogadott, és azóta havonként módosított költségvetése szeptemberre össszedőlt - foga lm aA/mív meS az önkormányzat M D f -Fidesz-KDN P frakciójának ozos, szerdai sajtótájékoztatóján. okokat a bevételek elmarádásá- an, a szinte a semmivel egyenlő vagyonhasznosításban, és az adós- gspirál elszabadulásában látják. BORSOD - ABAÚJ - ZEMPLÉN FÜGGETLEN NAPILAPJA ■KOMMENTÁR Színt keit hallani Görömbölyi László Rendkívüli kongresszust tartott kedden a Vasutasok Szakszervezete. A hogy az ilyen rendezvényeken lenni szokott, a küldöttek határozatokról döntöttek - ezúttal három kérdésben fogalmaztak testületi véleményt. Kettő ezek közül természetes szak- szervezeti megnyilvánulás: tiltakozás a nyugdíjkorhatár tervezett felemelése ellen, szolidaritás a demonstráló diákokkal. A harmadik határozat azonban túllép egy ágazati szakszervezet működési határain, érinti a legnagyobb szakszervezeti szövetség életét, sőt - tekintettel az adott politikai-hatalmi struktúrára - érintheti az ország ügyeinek alakulását is. Ez a határozat ugyanis az MSZOSZ vezetési problémáiról szól, amit a vasutasok oly' mértékűnek ítélnek, hogy kezdeményezik a Szövetségi Tanács soron kívüli összehívását. Sőt, ha ez nem elegendő, az MSZOSZ rendkívüli kongresszusának meghirdetését is. Márkus Imre, az emlékezetes vasutassztrájkok idején országos ismertségre szert tett VSZ-elnök a tv-ka- merák előtt fejtette ki álláspontját: Nagy Sándornak színt kell vallania - érdekvédelmi vagy kormányzati szerepkört vállal? Ha nem tér vissza a közéletbe a „régi" Nagy Sándor - mondta az elnök -, akkor a szövetség erejének megőrzése érdekében le kell vonni a következtetést: „új lovat kell keresni a fogat elé". Kérdés persze, hogy visszatérhet-e egyáltalán a „régi" Nagy Sándor, az MSZP borsodi listavezetője, aki e szerepkörben (ha számszerűen ez nem is mutatható ki) vélhetően jelentős számú szavazatot hozott a tavalyi választáson elsöprő győzelmet aratott pártnak. Kérdés, hogy lehet-e meg nem történtté tenni a miniszterelnök-he- lyettességgel, majd miniszterséggel való kacérkodást? További kérdés, hogy az érdekvédő Nagy Sándor kormányzati szerepvállalásának esélye, felvetése (aminek gyakorlati megvalósítását érzékelhetően csupán az SZDSZ kitartó ellenkezése akadályozza mind a mai napig) bizalomvesztést vált ki a korábbi hívekből, vagy éppen fordítva: képviseletük erősödését remél- ték-remélik e fordulattól? A „nagypolitikát" érintő legfőbb kérdés pedig alighanem az: a VSZ felvetése visszhangra talál-e az MSZOSZ többi tagszervezeténél? A következő hetekben dől el, hogy Márkus Imre megnyilatkozása csupán gyorsan elhaló hang a legnagyobb szakszervezeti tömörülésen belül, vagy beharangozása egy átrendeződési folyamat kezdetének. George Pataki: Nem kell Marshall-terv Budapest (MTI) - George Pataki, New York állam magyar származású kormányzója nem tartja reálisnak azokat az - látogatása során gyakran hallott - elképzeléseket, miszerint valamiféle újabb nyugati Marshall-terv segíthetné ki Kelet-Európát jelenlegi nehéz gazdasági helyzetéből. Szerdán a Magyar-Amerikai Kereskedelmi Kamara ebédet adott az amerikai politikus tiszteletére, és itt elhangzott beszédében Pataki aláhúzta: segélyek helyett arra van szükség, hogy' tovább erősödjék a piac- gazdaság. A kormányzó - mint mondta - meglepetéssel tapasztalta, hogy a magyarok mennyire pesszimisták és aggodalmasak az átmenet-nehézségei miatt. - A lehetőségek azonban hatalmasak - jelentette ki, és hozzátette: elköteleztük magunkat a New York-i cégek magyarországi jelenlétének erősítése mellett. A politikus tegnap ötnapos látogatását befejezve este elutazott Magyarországról. Nagybetegek utolsó otthona Hospice-részleg nyílt a miskolci Semmelweis Kórházban A békepartnerség jó út a NATO felé John Shalikashvili, az amerikai vezérkari főnök Magyarországon Miskolc (ÉM - LGY) - Az országban negyedikként a Semmelweis Kórházban hospice-részleget adtak át tegnap. A hét szobában tíz ágyat helyeztek el gyógyíthatatlan betegségben szenvedők számára. Az itt dolgozó orvosok és ápolónővérek különleges tanfolyamon vettek részt, hiszen feladatuk nem más: csitítani a szenvedést, értelmet adni a legutolsó napoknak. Egy orvosokból, nővérekből, gyógytornászokból, szociális munkásokból és lelkészből álló kis csapat másfél évvel ezelőtt megkezdte Miskolcon a gyógyíthatatlan betegek házi A hospice-otthon barátságos társalgója - egyelőre az ápolónőkkel, orvosokkal. Az első betegeket hétfőn fogadják. Balra: Koleszár Lajos, Káli Sándor és Molnár László az átadási ünnepségen. Fotók: Fojtán László gondozását. Munkájukat az Erzsébet Hospice Alapítvány támogatja. Tegnap pedig ünnepélyes keretek között átadták a kórház egykori orvosszállójából átalakított hospicerészleget, ahol hét szobában tíz nagybeteget tudnak ápolni. Két orvos, tizenegy nővér gondoskodik arról, hogy az utolsó napok értelmet kapjanak. Művészetterápiával, a családtagok jelenlétével, lelkész, pszichológus támogatásával igyekeznek a nagyon jól felszerelt, derűs környezetben megszépíteni az élet utolsó szakaszát. Molnár László, a kórház leköszönő orvosigazgatója mondotta a megye kórházaiból az avatáson megjelent vendégeknek: - Miskolci polgárok, önkormányzati képviselők adakozásával, a kórház dolgozóinak áldozatos munkájával virág termett az egészségügy száradni készülő fáján. Káli Sándor, Miskolc alpolgármestere arról szólt, hogy a civilizált ember kevésbé tucjja kezelni az elmúlást. Míg a születés eufórikus örömmel tölti el az embereket, az élet legutolsó szakaszával nem tudunk mit kezdem. Simkó Csaba részlegvezető főorvos elmondotta, hogy a most nyíló ház és a házi betegápolás között szoros kapcsolatot építenek ki. A hospice-ház nem a halál háza, hanem az életé, ahol az empátia, a szeretet van jelen. Kárpáti Zsuzsa, az OEP Magyar Hospice Alapítvány kuratóriumának elnöke jó hírrel érkezett az ünnepségre: a tb befogadja a hospice-szolgálatot, és támogatja működését. Koleszár Lajos országgyűlési képviselő, a kórház nemrég kinevezett igazgató főorvosa a hospiceház kialakításában részt vevők tettét, és az itt dolgozókra váró rendkívül nehéz, de különlegesen szép munkát méltatta. Budapest (MTI) - Az Egyesült Államok vezérkari főnöke nagyra értékeli Magyarország aktív részvételét a NATO békepartnerségi programjában és a magyar-amerikai katonai kapcsolatok fejlesztésében. John M. Shalikashvili erről szerdán Budapesten beszélt, amikor találkozott meghívójával, Deák János vezérezredessel és Keleti György honvédelmi miniszterrel. Magyar és amerikai részről egyaránt úgy értékelték, hogy a békepartnerség jó előkészületet jelent a NATO-tagsághoz vezető úton. A vendég egyetértett Keleti György javaslatával, miszerint a jövőben új elemeket kellene beépíteni a partnerségi együttműködésbe. Eire azért lenne szükség, hogy az együttműködési gyakorlat ne váljon rutin feladattá, hanem folyamatosan járuljon hozzá a magyar tisztek továbbképzéséhez. Shalikashvili tábornok elmondta: Budapesten nem volt szó arról a néhány nappal ezelőtti prágai felvetéséről, miszerint Washington üdvölohn Shalikashvili (balra) és Keleti György (jobbra) egyaránt új elemekkel bővítené a békepartnerséget Fotó: Nagy Gábor (tSBj zölné, ha a békepartner országok is részt vennének a délszláv térségben felállítandó békefenntartó erőkben. Keleti Györgyjelezte, Magyarország az USA-tól szeretne ajánlatot kapni F-16-os vadászgépek szállítására. Természetesen a legkedvezőbb ajánlat mellett döntenek majd. Dalra fakadt a képviselő Tegnapi napját Felsőzsolcán töltötte Fedor Vilmos szocialista országgyűlési képviselő. Az óvodában kezdett, ahol gitárkísérettel együtt énekelt a gyerekekkel. (5. oldal) Népszerű agrártámogatások Az új állattenyésztési támogatások iránt megyénkben szokatlanul nagy az érdeklődés. Még az is fejleszteni szeretne, aki most fejezte be a rekonstrukciót. (7. oldal) Bánk bán, a nemzetközi Legsajátosabban nemzeti témájú alkotás. így szokás jellemezni a Bánk bánt. A Verebes István rendezte kassai előadás nem hangsúlyozza a nemzeti jelleget. (8. oldal)