Észak-Magyarország, 1995. szeptember (51. évfolyam, 206-231. szám)
1995-09-26 / 227. szám
4 A Itt-Hon 1995. Szeptember 26., Kedd Huszonnégy éve az ajtókon túl Szeles András Encs (ÉM) - Magyarországon a vájt fülűek és a jólértesültek kivételével kevesen ismerték zenéjüket. Az áttörést Földes László (Hobo) hozta meg, aki lefordította szövegeiket, több koncertet és egy dupla lemezt szentelt tevékenységüknek. Természetesen a Doors együttesről van szó. Most mégis inkább a zenekai’ énekeséről, Jim Morrisonról néhány gondolat. Pontosabban az 1971. július 3- ai (a frontember halálának napja) utáni időszakról. Azóta sokan sokféleképpen próbálják (át)értékelni, misztifikálni, sőt kisajátítani személyiségét. Vannak, akik kitűnő rockzenészként szeretik (bár Morrison éppen a hagyományos rock and roll-tól megcsömör- lötten, szinte menekülésszerűen távozott utolsó állomására, Párizsba), vannak akik egy őrült, kábítószerekkel és alkohollal stimulált álművésznek tekintik, vannak akik szerint egy soha meg nem értett és máig sem kellően értékelt nagyszerű költő volt, s persze vannak akik úgy gondolják, hogy a felsoroltak mindegyike jellemezte őt és tette a rock halhatatlanjává. Sok embernek (főleg a zenekar tagjainak) még mindig kitűnő üzletet jelent. Gondoljunk az újra és újra kiadott felvételekre, egykori barátainak, barátnőinek pénzt hozó visszaemlékezéseire, a videón forgalmazott anyagok busás jövedelmére, s a róla és haláláról újabb verziót tálaló írókra. Néhány évvel ezelőtt (Hollywood örömére) Oliver Stone is úgy gondolta, hogy itt az ideje filmre vinni Jim életét (mert hiszen hiába volt The Doors a film címe, Morrisonról szólt), s így az egyébként jeles és tisztelt amerikai rendező is elősegítette az énekes kiárusítását. A filmet megnézve máig nem értem, miért kellett a dokumentumfilmeken nagyrészt létező koncertjeleneteket és élethelyzeteket színészekkel feleleveníteni, és ezzel elterelni a figyelmet az eredetiről. Persze tudom, hogy némelyek körében (sajnos nincsenek kevesen) divat rajongani Momsonért, s mint tudjuk a divat is szép kis summákat hoz a különböző cégeknek. Maradandó emlékeim közé tartozik, amikor a nyolcvanas évek második felében Párizsba eljutva sikerült hosszú kacskaringókon megtalálnom a Pére Lachaise-i temetőben a rengeteg híres ember között Jim sírját. Fehér mellszobra leöntve eltérő színű festékekkel, teleírva különböző nációk üzeneteivel, s a sír komi a világ minden tájáról emberek, akik vagy csendben megilletődve, vagy vidáman elsörözgetve, vagy Jim dalait énekelve rótták le kegyeletüket. Fejet hajtva emlékének rájöttem, hogy Jim Morrison mindenkié, s 0 azon kevés lelkek közé tartozik, akiket haláluk után sem hagynak egyedül. „A belső szépség tündököljön!” Buzafalvi Győző Szikszó (ÉM) - Harrach Péter, a KDNP alelnöke, a Magyar Katolikus Püspöki Kar világi titkára nyitotta meg a szikszói Petőfi Sándor Művelődési Házban Zeke- Hajas Ilona festőművész és félje, Simon László szobrász kiállítását. A jótékonysági célú rendezvényen a művészházaspár díszvendégeiként az alkalomhoz illő műsort adott Pászthy Júlia operaénekesnő és gyermekei, valamint Fodor Ferenc gitárművész. Megyénkben ez az első tárlata Zeke-Hajas Ilonának és Simon Lászlónak. Petrássevich Gabriella, a szikszói görög katolikus esperes leánya figyelt fel a művészházaspár alkotásaira, s az ő ajánlására hívták meg őket az abaúji városkába. A keresztény szellemiségű műveiket az érdeklődők szeptember 30-ig tekinthetik meg. A kiállítás jótékonysági célokat is szolgál, mivel a művészek a bevétel jelentős részét a szikszói református templom újjáépítésére ajánlották fel. Végezetül Harrach Péter felolvasta Giczy György levelét: „Személyesen szerettem volna eleget tenni a kedves, és megtisztelő meghívásnak, ha kötelezettségeim nem kényszerítenének a távolmaradásra. Végül is kiállított művészeti alkotásokat szemlélni kell, engedni, hogy hassanak az emberre. Nem a távolból érkező méltató szavak, hanem a szavakban sokszor ki sem fejezhető hatás és élmény teheti ünneppé egy kiállítás megnyitását. De elég a szóból. Kérem, engedjék magukra hatni az alkotásokat. Több ez, mint a szépség keresése, gyönyörködés. Az ember és haza felemelkedését szolgálja ez is. Mert nemcsak megszorító intézkedések, hanem lelket és horizontot tágító kultúránk is életszínvonalunk építő eleme.” Műsorral kedveskedett a hallgatóságnak Pászthy Júlia operaénekesnő. Népdalokat, Kodály-műveket, virágénekeket és operarészleteket (Ave Mária) adott elő. Zongorán kísérte leánya, Karosi Júlia. Klarinéton pedig a művésznő fia, Karosi Bálint játszott. Gitáron közreműködött Fodor Ferenc. Zeke-Hajas Ilona ugyan Hajdúhadházon született, mégis Hajdúböszörményt érzi szülővárosának, mert hároméves korától tizennyolcig itt élt. A szereplők a színpadon ' Fotó: Knyizsák Ferenc Ismert dinnyetermesztő-famí- lia tagjaként eszmélése óta életelve a céltudatos, kitartó munka. Kisiskolásként felfedezte a környezetében levő vadvirágok szépségét, ez inspirálta a rajzolásra, majd a köztük lévő gyógynövények megismerésére. Ennek a speciális tudásnak köszönhetően a gyógynövényfestés egyik fontos elfoglaltságává vált. 1963-ban került fel a fővárosba. Itt ismerkedett meg öt esztendővel később Simon Lászlóval, akivel 1970-től él házasságban. Igazi társra, művészi ambíciója támogatójára talált. Mint minden ügyeskezű lány, divattervezői pályáról álmodott, ám Pesten rádöbbent: a szakma belterjes volta és mondén jellege távol állt Ilona érzésvilágától. Művészeti alap- tanulmányai után - mivel görög katolikus - megragadta az ortodoxia miszticizmusa, és az ezt művészi szinten kifejező ikonfestészet. A bizánci stílusú ikonfestészetet nálunk nem művelték - ezért nem volt mestere -, így a régieket tanulmányozva sajátította el a speciális festési módszert. Megtanulta az ikonográfia mindennél szigorúbb szabályait, mert a művészi szabadosságot nem,tűri az ikonfestészet. Mindennek szigorú rendje, jelentése van: a színeknek, a formáknak, az alakok pozitúrájának, a jelképeknek. A középkorban az írástudás kevesek kiváltsága volt, ezért az ikonok a szegények bibliájaként szolgáltak. A tradíciót megőrizve, de a saját elképzeléseivel ötvözve alakította ki Zeke-Hajas Ilona stílusát: az ábrázolt szent szemében kifejeződik az ortodoxia miszticizmusa. Ikonjai gondolatiságában, tartalmában hagyományőrzők. Megoldásában modernek, a mához szólóak. Egyéni kiállítása volt Báselben, Pompeiben és legutóbb Dunaföldváron. A XVI. századi Thang Hva alábbi sorai jelentik ars poétikáját: „Bátran, egészen tárd ki szíved, s ecseted ihlet szállja meg. Ha írsz, ha festesz, egy célod legyen, hogy a belső szépség kitündököljön.” Simon László a Sopron megyei Vitnyéden látta meg a napvilágot, kézműves szász ősöktől származó szakképzett gazdálkodó családban. Csodálatos gyermekkora volt. Harmonikus házasságban élő, szeretetteljes szigorral nevelő szülőkkel áldotta meg az Isten. Első művészeti élménye a Colli- ni-monográfia Perseus-szobra, és főleg annak kardja, amelyet tízéves gyerekként igyekezett fából megífaragm. Tizenkét évesen már portrékat készít fából, agyagból. Elhatározza, hogy szobrász lesz. Édesapja halála, a biztos megélhetés miatt azonban a műszaki pálya várt rá. Budapestre ment technikumba, de párhuzamosan a művészeteket sem hanyagolta el. Sárkúti János iparművész értette meg vele először a szakmai tudás fontosságát. A rajzolás, a közvetlen anyagba faragás, a jó és éles szerszám nélkülözhetetlenségét. Megtanulta egy életre, hogy az alkotás kivitelezésének minden fázisában tükröznie kell a készülő munkának a művész célját, szándékának maga- biztosságát. A soproni faipari egyetem után második mestere, Németh Mihály irányításával jut el 1970-ben első országos kiállításáig. Életút című műve a nehéz parasztasszonyi sorsapoteózisa. 1973-ban elkészítette XXIII. János pápa portréját. Simon László számára a komolyzene meghatározó, inspiráló erő, élmény és egyben kihívás a zeneművek absztrakt plasztikai megfogalmazására. Vivaldi, Musszorgszkij művei szolgálnak témául. Az egzisztencia-teremtés miatt rákényszerül lektűszerű megrendelések elfogadására is. Ennek összegzése báseli kiállítása. A kilencvenes évek elejétől fából, kőből készíti fi- guratív és nonfiguratív munkáit, melyet Rothenburgban állított ki. Dunaföldvári tárlata igazolta vissza a gondolat és a kivitelezési technika harmóniájának egységét. Csak az emberközpontú művészetnek van létjogosultsága - vallja -, mivel az emberek örömére és lelki épülésére kell, hogy szolgáljon. tehát itt közlekednek, fokozott óvatossággal, lábuk elé nézve haladjanak. Ha pedig pihenőhelyet keresnek, ugyancsak óvatosan járjanak el. Alaposan nézzenek körül, nehogy rátapossanak, ráüljenek, ezekre az egyébként rendkívül ritkán látható állatokra. Mert a keresztes viperák nem támadnak, ha nem bántják, nem zavarják meg őket. Nem agresszívek, ha csak meg nem riasztják őket, nem akarják megdobni, vagy tanyahelyük körül kotorászni, botokkal ingerelni. Ha valami miatt - mondjuk rálép valaki - mégis támad, akkor legtöbbször a boka tájékába harap. Ez ellen a magasszárú bakancs elegendő védelmet nyújt. Ha a turistát mégis megmarná, akkor a két piros pontnyi sebet nem kell kiszívni, késsel felmetszeni, kiégetni, mert az ilyen beavatkozás többet árt, mint használ. A legközelebbi település gyógyszertárát kell felkeresni, ahol a marás elleni orvosság megtalálható. Kis figyelemmel, gondossággal a balesetet el lehet kerülni. Nehéz lenne megmondani, hogy utoljára mikor is fordult elő kígyósbaleset, ám az óvatosság sosem árt... Nem csupán csereháti belügy Gagyvendégi (ÉM) - Immár öt esztendeje, hogy Edelényben összejöttek a szakemberek mérlegelni a Cserehát és a hozzá hasonló elmaradott térségek sajátos fejlődési problémáit, fejlesztésének esélyeit, lehetséges irányait. Sok minden történt az elmúlt öt évben. Számos fejlesztési projektet kezdeményezett és valósított meg a Csereháti Településszövetség és sok, a cserehátihoz hasonló szövetkezés jött létre az ország más területein is. A kistérségfejlesztés, az itt elért eredmények és kudarcok nem tekinthetők csupán csereháti belügynek. Az intézőbizottság ezért úgy vélte: a csereháti - bizonyos tekintetben egy lépéssel talán még mindig a többiek előtt járó - programok ürügyén a kistérségfejlesztés napi gondjairól és trükkjeiről érdemes országos tanácskozást, tapasztalatcserét kezdeményezni. Mindazon érdeklődőket várja a Cserehát ’95. Kistérségi Térségfejlesztési Konferencia, akik maguk is részt vesznek vagy szeretnének kistérségi projektek tervezésében, megvalósításában, vagy úgy gondolják: tudásukkal segíthetik ezt a kétségkívül izgalmas és úttörő vállalkozást. Vagy netán egyszerűen csak felkelti érdeklődésüket a program és ez alapján tanulni, tapasztalatokat szerezni kívánnak. Egyelőre ugyan még nem szolgálhat teljes kényelemmel a Cserehát egy konferencia résztvevői számára. Nincsenek szállodák és konferenciatermek. A jelentkezőknek be kell érniük a vendéglátásból most először vizsgázó, a falusi turizmusba való bekapcsolódáshoz talán éppen most kedvet kapó falusi vendéglátók nyújtotta komforttal és a falusi művelődési házak „otthonosságával”. A Cserehát ’95. Kistérségi Térségfejlesztési Konferencia időpontja október 5-7., helyszíne Gagyvendégi, Edelény és a Cserehát további települései. A Csereháti Településszövetség székhaza Fotó: Fojtán László Őszi kirándulások ideién (ÉM - K.L.) - A gépkocsival közlekedők mellett nagy számban keresik fel a bakancsos turisták a természeti és történelmi értékekben gazdag zempléni tájakat. A természetjárók gyakran követett, felkeresett túravonala az országos kék, amely a vidék vadregényes he- gyein-völgyein át vezet. Ennek egyik festői szépségű része a Nagy Milic és a Pengőkút közötti Füzér, Telkibánya, Hollóháza környéke, az Ósva, a Kemence patak völgye. Az már csak természetes, hogy aki ezt az útvonalat követi, az felkeresi az istvánkúti nyírjest is. Aki itt barangol, hazánk egyik ritkaságnak számító és ezenkívül még az országban csak egy helyen élő különleges kis hüllőjével, a fején fehér keresztet viselő, s erről keresztes viperának nevezett kígyóval találkozhat. Mérgező marása miatt veszedelmes, kisméretű viperák elsősorban a napos, sziklás részeken, a köves hegyoldalak erdeiben találhatók. Akik A keresztes vipera Fotó: ÉM-repró A 5 Az Itt-Hon konyhája Köszönjük Abaúj háziasszonyainak a hozzánk elküldött recepteket, melyeket folyamatosan - kérésükre név nélkül - szívesen adunk közre. Várjuk további ötleteiket, egyedi receptjeiket, hogy ne csak ön és családja, de a szomszéd faluban lakó is kedveskedhessen családtagjainak egy-egy remek étel, vagy sütemény elkészítésével. Zöldborsós borjúszelet Hozzávalók: 60 dkg borjúhús, 6 dkg liszt, 0,5 dl olaj, 5 dkg vaj, 30 dkg fejtett zöldborsó, 3 dkg cukor, kis csokor petrezselyem, 1 dl tejszín, törött boi’s, só. A kiveregetett boíjúszeleteket megsózzuk, lisztbe mártjuk és*kevés olajban elősütjük. Vajon megpároljuk a zöldborsót, erre rakjuk rá a hússzeleteket. A hús sütéséből visszamaradt olajban a lisztet világosra pirítjuk és kb. 3 dl vízzel felengedjük. Felforraljuk, a szeletekre szüljük, és a húst a zöldborsóval együtt, fedő alatt puhára pároljuk. Törött borssal, cukorral, vágott petrezselyemmel, sóval ízesítjük. Hozzáöntjük a tejszínt és felforraljuk. Vajas, vagy petrezselymes burgonyával tálaljuk. Borjúhúsrizottó Hozzávalók: 50 dkgboijúhús, 1 dl olaj, 5 dkg vöröshagyma, 10 dkg gomba, 10 dkg zöldborsó, fél csokor petrezselyem, 25 dkg rizs, 12 dkg sajt, törött bors, só. A boíjúhúst kis kockákra vágjuk. Olajban finomra vágott vöröshagymát pirítunk, beletesszük a borjúhúst, megszóljuk borssal és sóval. Fedővel letakarva, mindig csak egy kevés vizet aláöntve pároljuk. Amikor a hús félig puha, hozzáadjuk a szeletelt gombát, a vágott petrezselymet és a zöldborsót. Amikor készre párolódott, összekeverjük az elkészített párolt rizzsel és a fele mennyiségű reszelt sajttal. A sajt másik felét a kész étel tetejére szórjuk. Paradicsommártást kínálhatunk mellé. Borjúszelet karfiollal Hozzávalók: 50 dkg boíjúcomb, 50 dkg karfiolrózsa, 0,5 dl olaj, 5 dkg vaj, 2 dl tej, 1 tojássárgája, 5 dkg liszt, 10 dkg reszelt sajt, törött bors, só. A borjúcombból négy szeletet vágunk, kiveregetjük és megsózzuk. Lisztbe mártva, kevés forró olajban megsütjük. A karfiolrózsákat enyhén sós vízben puhára főzzük és leszűrjük. A hússzeleteket olajozott sütőtepsibe tesszük, tetejükre rakjuk a főtt karfiolt. Égy edényben vajat hevítünk, beletesszük a lisztet, habzásig forrósítjuk, majd felengedjük a forró tejjel és simára keverjük. Őrölt fehér borssal és sóval ízesítjük. A tűzről levéve hozzákeverjük a tojássárgáját és a reszelt sajt felét. Ezzel a mártással bevonjuk a karfiolt, megszórjuk a megmaradt sajttal és sütőben pirosra sütjük.
