Észak-Magyarország, 1995. szeptember (51. évfolyam, 206-231. szám)
1995-09-25 / 226. szám
8 ÉSZAK^Magyarország Kultúra 1995. Szeptember 25., Hétfő Lelki masszázsszalon Miskolc (ÉM - DK) - A kikapcsolódás szigete lesz néhány órára a Nemzetközi Kereskedelmi Központ (ITC) színházterme. Simon László az ITC ügyvezető igazgatója vélekedett így a szombati sajtótájékoztatón, ahol a Humor Színpada terveiről beszélt. Elmondta, nem remélnek nagy nyereséget, de szeretnék, ha a közönség jól szórakozna, s rövid időre felejtené az állandó problémákat. Több előadásban is szerepel — és a szervező Kecskés és társa műsorirodának is segít - Straub Dezső. A mostani előadássorozat magyarázatául felelevenítette a régebbi nyári színházi esteket az Akropolisz Szabadtéri Színpadon, amelyek kedves emlékei, s ahol már együtt dolgoztak ennek a sorozatnak a rendezőivel. Elmondta, örül, hogy dolgozhat ebben a „lelki masszázsszalonban”. Beszélt arról is, hogy ez a hét előadás nem jelenthet konkurenciát a miskolci színháznak, hiszen egészen másról szól. Itt nincsenek színházi körülmények, színpadi körülmények vannak. Meg színészek, közönség és - remélik - jó hangulat... Hét előadást láthatnak majd az érdeklődők az ITC-ben. Először október 2-án, hétfőn este 7 órától a Vidám Színpad művészei Neil Simon Tiszta Amerika című vígjátékát mutatják be. Majd lesz Kőbunkó Kabaré (október 14.), Bajor Show (október 20.), Négy meztelen férfi (november 11.), Koós János (november 17.), Pap Rita gyermekműsora (december 1.) és Ketten egy ellen (december 8.). S mert a kultúra manapság egyáltalán nem nyereséges „vállalkozás”, az ügyvezető igazgató és Straub Dezső egyaránt fontosnak tartották, hogy felsorolják a szponzorokat, és megköszönjék mindannyiuk támogatását. A Bor- sod-Pro-Coop Szöv. Kér. Kft., a Miskolci Élelmiszer Kisker. Rt., az OTP B.-A.-Z. Megyei Igazgatósága és még több más cég segítette anyagilag a rendezvénysorozatot. Ennyire azért nem titkos... Magyar honfoglalók régészeti emlékei Mályi (ÉM) - A magyar honfoglalás korának régészeti emlékei címmel háromnapos konferenciát tartanak Mályiban a térségi képzési központban. Az ünnepélyes megnyitó ma, hétfőn délután 2 órakor lesz. Az első előadást Németh Péter tartja a Tiszaeszlár-Dióskerti honfoglaláskori temetőről. A továbbiakban még több temetőről is hallhatnak előadást az érdeklődők, többek között a tiszacsomai, a Bihar megyei, a szolnoki (Lenin téeszi), a tisza- jenői, ibrány-esbóhalmi honfoglaláskori temetőkről. De ezen kívül megismerkedhetnek a résztvevők - neves régészek előadásában - például a honfoglaláskori női viselettel, a borsodi földvárral, a honfoglaláskori temetők régészeti kutatásával, a királyföldi kinccsel és kapcsolataival, a borsodi földvárral vagy a honfoglaló magyarok lovaival. Az előadások kedden és szerdán reggel délelőtt 9 órától kezdődnek. Nemzetiségi fesztivál, monográfiával Rátka (ÉM - M.I.) - Tíz nemzetiségi település zenészei, énekesei és táncosai mentek el szombaton délelőtt Rátkára, a német ajkúak lakta településre. Második alkalommal rendezték meg itt a nemzetiségi fesztivált, melyen szlovák, í'uszin és német nemzetiségi falvak lakóiból alakult együttesek mutatták be műsorukat. Szabó György népjóléti miniszter, a térség országgyűlési képviselője tartott ünnepi beszédet. A hét végén tíz település - Répáshuta, Solymár, Füzér, Komlóska, Pilisvörösvár, Etyek, Ujhartyán, Hercegkút és Mercenzef - csoportjai léptek színpadra, hogy ízelítőt adjanak hagyományaikból, zenei kultúrájukból. E napon mutatták be egyébként azt a monográfiát, mely - ezúttal német nyelven, hiszen a magyar nyelvű kiadás már régebben megjelent - Rátkáról szól. A kiismerhetetlen legnagyobb magyar Széchenyiről, monodrámáról - Veress László színművésszel A művész - előadás közben és előadás után Fotók: Dobos Klára Miskolc (ÉM - DK) - Széchenyi Istvánról szóló monodrámát Hallhatott a közönség az elmúlt pénteken este a diósgyőri evangélikus templomban. Veress László sepsiszentgyörgyi színművész tolmácsolta Siklós Olga A legnagyobb magyar című összeállítását. Az előadás után beszélgettünk az erdélyi művésszel. □ Talán tudja, hogy Melocco Miklós szobrászművész Miskolcon szószékre állította a már nem fiatal „legnagyobb magyart”. És most ön templomban adta elő Széchenyi gondolatait. Lehet, hogy ha szobrász lenne, önnek is eszébe jutott volna a szószék? • Valószínű, hogy az idősebb gondolkodót ábrázolnám, de szószékre nem állítanám. Mert úgy érzem, nem volt szónok. Ahogy le is írta, ideges volt szónoklat közben, inkább a tetteket részesítette előnyben. A templom inkább azért jó környezet, mert önmarcangoló típus volt, állandóan elfoglalták saját gondolatai. Ez a monodráma a belső világát próbálja megmutatni. Olyan dolgok idéződnek benne, amelyeket kortársai nem is tudtak róla. Hiszen csak a naplójába írta le például az öngyilkosságtól, a megőrülés- től való félelmét. Úgy érzem, ezzel egy sokkal őszintébb Széchenyit tudok a közönség elé vinni. □ Mint Melocco... • Igen. A fiatal, lobbanékony, hamar dühbe guruló személyiség mellett a döblingi részt próbáltam kidomborítani, ahol már a dolgok fölé emelkedve nagyobb rálátása van a világra, és sokkal bölcsebb a gondolkodásmódja. □ Bánffy György színművész ezzel a darabbal már bejárta a világot. Látta ön ezt az előadást? • Nem láttam, de tudok róla. ’83- ban mutatták be, akkor olvastam erről, de nálunk abban az időben olyan volt a helyzet, hogy szóba sem jöhetett ilyen előadás. Aztán ’90- ben barátaim beírattak a magyarországi Széchenyi Körbe, akkor kaptam meg az anyagot. ’91 júniusában volt a bemutató előadás Sepsi- szentgyörgyön. □ Mikor készült az előadásra, végigolvasta az összes Széchenyi-művet? • Ezt nem mondhatom. Inkább tanulmányokat olvastam, illetve azokat a részeket, amelyek egyes problémák megértéséhez közelebb vittek. De majd ha lesz időm, igyekszem pótolni. □ Egyébként Erdélyben mennyire „él” Széchenyi István? • Nálunk soha nem volt igazán Széchenyi-kultusz. Ennek egyik oka az, hogy Erdélyhez nem kötődött különösebben. A másik természetesen a politikai helyzet. Az idős emberek még tanultak róla, a fiatalok viszont semmit nem tudnak Széchenyiről. Én ugyan hallottam róla iskoláskoromban. De lehet, hogy a mai napig nem ismerem, mert kiismerhetetlen. □ Altkor miért fontos ez önnek, önöknek? • Mert ma ezek a gondolatok az erdélyi embernek hatványozottan aktuálisak. Én az előadásban nem csak Széchenyit játszom. Nem tudom, mennyi benne a gróf és menynyi az erdélyi ember... Csináltam egy előadást gyerekeknek, ahol Széchenyi gondolatait a mostani költő, Kányádi Sándor soraival illusztráltam. Kiderült, hogy szinte egy az egyben azonos gondok gyötrik a mai értelmiségünket, mint az akkorit, legyen szó anyanyelvről, hazaszeretetről vagy éppen „házmotozásról”. Úgy foglaltam össze a gyerekeknek, hogy úgy látszik, a technikán kívül semmi sem halad előre... Lévay és Palóczy Miskolc (ÉM) - A Lévay József Közművelődési Egyesület szeptember 26-án, kedden délután 5 órakor Miskolcon a Kossuth u. 17. szám alatt, a Tiszáninneni Református Egyházkerület székházában tartja legközelebbi összejövetelét. A rendezvényen Pálóczy László életéről és munkásságáról tart előadást Deák Gábor. A műsorban közreműködnek a Lévay József Református Gimnázium tanulói. Angoltanároknak Miskolc, Szerencs (ÉM) — Az Amerikai Egyesült Államok Információs Szolgálata (USIS) és a B.-A.-Z. Megyei Pedagógiai és Köz- művelődési ' Intézet szervezésében gyakorlatközpontú módszertani tanfolyamok indulnak a megyé általános és középiskoláiban tanító angoltanárok számára. A tíz héten át tartó, heti egy délutáni elfoglaltságot jelentő kurzusok ingyenesek. Az első időszakban Miskolcon és Szerencsen tartja a foglalkozásokat Matthew Britschgi (USA) módszertani szakember. Részletes felvilágosítás és jelentkezés Csóta- iné Bár-czy Kláránál és Matthew Britschginél a 348-899-es, illetve a 354-811-es telefonszámon a délelőtti órákban. Bartók-koncert Miskolc (ÉM) - A Borsodi Zenei Társaság Bartók-emlékhangver- senyt rendez a zeneszerző halálának 50. évfordulóján, ma, hétfőn este 7 órától Miskolcon a Zeneművészeti Szakközépiskola dísztermében. Ünnepi megemlékezést tart Bócz Sándor, a Borsodi Zenei Társaság titkára. A műsorban elhangzanak az Este a székelyeknél, a C-dúr Rondó, Román népi táncok, Három csíkmegyei népdal, az I. Rapszódia és a Hat tánc bolgár ritmusban című művek. _Röviden • PUSKÁS IMRE festőművész alkotásaiból nyílt kiállítás tegnap délután a tiszalúci Rendezvények Háza galériájában. A tárlat október 8-áig látható. • MACSKÁSSY IZOLDA festő- és grafikusművész kiállítását ma, hétfőn délután 5 órakor Veczán Pál evangélikus lelkész nyitja meg az Ady Művelődési Házban. A tárlatot október 9-éig láthatja a nagyközönség. •TÓTH MIKLÓSNÉ tanár-festőművész alkotásaiból nyílik kiállítás ma este 6 órakor a bodrogkisfa- ludi kultúrházban. Az október 5-ig látható tárlatot Tóth András polgármester ajánlja a közönség figyelmébe. • KEDVENC LEMEZEIT mutatja be szeptember 26-án, kedden délután 5 órától Visóczki Kálmán a szerencsi Városi Kulturális Központ zenei klubjában. • ANGOL ÉS NÉMET kezdő csoportokba váiják a nyelvtanulás iránt érdeklődőket a szerencsi Városi Kulturális Központban. Bővebb felvilágosítást a 362-121-es szerencsi telefonszámon kaphatnak az érdeklődők. • MÉRLEGKÉPES KÖNYVELŐI és külkereskedelmi ügyintézői tanfolyamot indít szeptember végétől a Külkereskedelmi Főiskola Miskolcon. Az érdeklődők a következő telefonszámon kapnak bővebb felvilágosítást: 46/366-111 (16-35-ös mellék). • HARE KRISNA FESZTIVÁL lesz szeptember 27-én, szerdán este 6 órától Miskolcon a Ifjúsági és Szabadidő Házban. Hirdetés = Melyik a legjobb? Amelyik a legbiztonságosabb és a legjobb kamatozású. A jó befektetést két dolog határozza meg: a kamat és a biztonság. A legjobb befektetés az, amelyik mindkét vonatkozásban kiemelkedőt nyújt. A Magyar Állampapírok államilag garantált - tehát különlegesen biztonságos és rendkívül jól kamatozó értékpapírok. Az MNB Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Igazgatóságán a Magyar Államkötvények, a Lakossági Kincstárjegy és a Kamatozó Kincstárjegy mellett, mostantól a 6 és 12 hónapos DISZKONT KINCSTÁRJEGYEK korábban kibocsátott sorozatai is kaphatók! Keresse fel az MNB Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Igazgatóságát, hogy a legjobb befektetést választhassa. Címünk: MNB Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Igazgatóság 3525 Miskolc, Hősök tere 3. MAGYAR ÜULAMEAPÍÖÜ um