Észak-Magyarország, 1995. szeptember (51. évfolyam, 206-231. szám)
1995-09-25 / 226. szám
4 ÉSZAKrMagyarország Levelezés 1995. Szeptember 25., Hétfő Szélvihar törte szét Tiszakarádi olvasónk személygépkocsijának a szélvédőjét egy hirtelen kerekedett szélvihar porrá zúzta. Munkába indult aznap, s éppen kiállt kocsijával az udvarból, amikor egy erősebb széllökés a kinyitott vaskaput az autóhoz csapta. Olvasónk jócskán lejárta a lábát, mire sikerült megfelelő üveget találnia. De ekkor még hitte, remélte, hogy a 2500 forintos üveg árát a biztosító megtéríti. Felkereste hát a Hungária Biztosító Rt. sátoraljaújhelyi irodáját, hogy kötelező felelősségbiztosítására térítsék meg kiadását. Ott azonban azzal utasították el, hogy a történtekért ő a felelős. Mint levelében megjegyzi, legalább 20 tanúval tudja igazolni a tény valódiságát. Sajnos ez esetben sem tanúkra, sem egyéb bizonyítékokra nincs szükség. Panaszosunk kártérítésre csak abban az esetben számíthatna, ha a történtek kapcsán egy másik jár- mű(vezető) felelőssége megállapítható lenne. Ezen alapszik a felelősségbiztosítás, melyről többen úgy vélekednek, csak „félbiztosítás”. S ez valóban így van, ha arra gondolunk, hogy saját zsebünk bánja az elemi károkat, a szándékos rongálásokat, esetleg a saját figyelmetlenségünk okozta károkat. Természetesen ezekkel szemben is felvértezhetjük magunkat, egy másfajta (casco) biztosítással. Egy százéves ünnepe Tiszaújvárosban él egy kedves család, egy éltes korú nagymamával. A település előttük nőtt fel, s ahogy az évek múltak észre sem vették, hogy a drága nagyi 100 éves lett. Egyik délután felkerestem őt, és külön szobájában ragyogó szemekkel, mosolyogva mesélt az életéről. Hofer Elza Alsó-Ausztriában, Liesingben született 1895. szeptember 16-án. Édesapja zeneiskola-igazgató volt. Édesanyja az élet legszebb munkahelyét töltötte be, nevelte három szép gyermekét, és a háztartást vezette. A kis Elza lassan nőtt, iskolába járt és a tanítóképzőt is elvégezte. Ékkor úgy gondolta, tudását továbbfejleszti, ezért beiratkozott gyors- és gépíró tanfolyamra. Itt ismerkedett meg egy katonatiszttel, Friedrich Alfréddal. Bécsben 1918. október 26-án, egy szépen megrendezett esküvőn fogadtak egymásnak örök hűséget. Házasságukból egy kislány és egy kisfiú született. Nevelték, tanították gyermekeiket, akik megbecsült, kiváló szakemberek lettek. Lányuk közgazdasági egyetemet, míg fiúk vegyészmérnöki diplomát szerzett. A Tiszai Vegyikombinát beindulásakor vegyész szakembereket keresett, és így került Veszprémből Tiszaújvárosba a család. Friedrich Alfréd nyugalmazott honvédtábornok és felesége, Elza néni is a város lakója lett. Itt ünnepelték meg a nagy családdal együtt 50 éves aranylakodalmukat. Elza néni férje 1970-ben halt meg, de a nagyi továbbra is a család oszlopos tagja maradt: szeretettel nevelte három kis unokáját, vezette a háztartást, és szabadidejében csodaszép kézimunkákat készített. Sajnos 95 éves korában combnyaktörést szenvedett, és azóta ágyhoz kötött, ennek ellenére azt vallja: „Nekem semmi bajom sincs, egészséges vagyok, nem fáj semmim, csak a lábam már nem a régi. Ma már nem tudom sütni a tortákat 7 unokámnak, 16 dédunokámnak, de annál nagyobb szeretettel várom őket, hogy gyönyörködhessem bennük. Minden anyák napján és a születésnapomon virággal és szeretettel halmoznak el.” Míg beszélgettem Elza nénivel, minden egyes szavából érezhető volt, hogy élete kiegyensúlyozott, családja biztonságot, gondoskodást, szeretetet nyújt neki. Büszke arra, hogy egy századfordulót megélt. Kevés nyugdíjának egy részét ma is csokoládéra költi, hogyha jönnek a gyerekek, legyen mit a kezükbe adni. Tomorszky Istvánná Tiszaújváros Jogsegélyszolgálat Ma, szeptember 25-én, hétfő délután 4-6 óra között jogsegélyszolgálatot tartunk Miskolcon, a Sajtóház íí. emeletén, a 214-es számú irodában. Felvilágosítást ad Demeter Lajos ügyvéd. Van megoldás, csak keresni kell Örömmel olvastam az ÉM-ben, hogy a városi önkormányzat megoldást keres a közterületek siralmas állapotának megszüntetésére. Hiányolom azonban, hogy egyetlen használható ötlet felvetése nélkül zárult a téma. írásom ilyen apropóból született. Abban egyetértek Heineman Pál úrral, hogy az őrző-védő szervezetek, társaságok irreálisan sokat kémek a szolgáltatásokért. Épp ezért - mivel más megoldás nincs - nem kellene olyan könnyen elvetni a parkőrök foglalkoztatását. Viszont működésük hatékonysága érdekében különböző intézkedésekre lenne szükség: 1. Nem rokkantnyugdíjast kell alkalmazni, hiszen van épp elég jó erőben lévő fiatal férfi (30-50 év között), aki a munkanélküli jövedelempótló támogatás helyett szívesen vállalná e foglalkozást tisztességes fizetésért! Tehát, főállásű, három műszakos parkőröket kellene alkalmazni. Ha számításba vesz- szük, hogy a jövedelempótló támogatást így is, ügy is fizeti az önkormányzat, a munkabérre és járulékaira fordított pénz nem is olyan tetemes összeg. A munkahelyteremtés pedig nem lehet utolsó szempont. 2. Igazolványuk és karszalaguk ruházza fel őket hatósági jogosítvánnyal, amivel határozottan felléphetnek a rendbontókkal, rongá- lókkal szemben! 3. Az önkormányzat kössön együttműködési szerződést a rendőrkapitánysággal, hogy a helyi rendőrőrsök segítsék a parkőrök munkáját. Például a parkőr, ha úgy ítéli meg a helyzetet, hogy a randalírozók túlerőben vannak, rádiótelefonon hívhatja a járőrt, így közös erővel leszerelhetik a rendbontókat. 4. Az önkormányzat hozzon szigorú intézkedéseket - a közterületen (füvön) parkírozó személygépkocsik bírságolásához hasonlóan - a kutyákat tiltott helyen sétáltató, futtató kutyatulajdonosokkal szemben. Tudomásom szerint részletesen felsorolt területek állnak a kutyák rendelkezésére. Ugyanilyen tételesen meg kell határozni, hogy hol NEM szabad kutyát szabadon, póráz nélkül sétáltatni, futtatni, stb.! Hogy erre miért van szükség? A jogi értelmezés szerint általában amit jogszabály nem tilt, azt szabad. Tehát, amíg nincs részletesen körülírva, hogy mely terület, park, játszótér az, ahol TILOS kutyát sétáltatni, addig nem lehet véget vetni a lakótelepi parkokban uralkodó áldatlan állapotnak. Ki kell mondanom, hogy a kutyát tartó lakók elképesztő közönnyel viseltetnek a kutyákra panaszkodókkal szemben. Ha ilyen jellegű vita kerekedik, sokszor agresszív ellentámadásba kezdenek. Ezt a vitát' egyszer és mindenkorra az önkormányzatnak kell lezárni. Ki kell végre mondani, hogy a lakótelepi park, a játszótér az embereké, a gyerekeké. A bérházban lakóknak igen is joguk van a parkhoz! Tűrhetetlen, hogy a parkok füves, bokros része, a játszótér, a homokozó tele van kutyapiszokkal. A kisgyerekeket nem lehet a parkban szabadon hagyni, mert nincsenek biztonságban. Azért az mégiscsak túlzás, hogy 1-2 éves gyerekeinket „pórázon” kell tartanunk, mert a kutyák szabadon pisz- kolnak mindenütt. Ez a probléma hasonló a dohányzók és nem dohányzók táborában dúló ellentéthez. Láthatjuk, hogy a nemzetközileg elfogadott álláspont szerint a nemdohányzók nem kötelesek elszenvedni a dohányosok füstölését. Tehát, ezen logikát követve, a következtetés egyértelmű: Az ember, a gyermek elsőbbséget kell, hogy élvezzen a kutyával szemben. Tudom, a leírtak miatt a kutyatartók ellenszenvét sikerült kivívnom, de a helyzet a lakótelepeken olyan súlyos (főleg Diósgyőrben), hogy ez feltétlenül megoldást igényel. A kutyáikat előírás szerint sétáltató, és a gyerekekre tekintettel lévő kutya- tulajdonosoknak külön köszönöm, hogy jó példával járnak mások előtt. 5. A parkőrök értékvédő tevékenysége mellett, bírságok beszedésével plusz bevételt is produkálhatnak az önkormányzatnak, ami e tevékenység költségvonzatát csökkentheti. Ehhez természetesen jól átgondolt, alapos, mindenre kiterjedő előkészítő munkára van szükség. Tehát ajánlom a szakemberek figyelmébe, végezzenek számításokat, hogy hány parkőrre lenne szükség, a fontosabb és különösen veszélyeztetett közterületek védelmére. Egy kiválasztott helyen, akár kísérleti jelleggel, próbálják ki a parkőrrel védett területen elért eredményt, mérjék fel hatékonyságát. Nem vagyok szakember ez ügyben, mégis van egy-két ötletem. Talán, ha egy lakossági fórumot szerveznének, mások is tudnának ötletekkel szolgálni. Ne adjuk fel ilyen könnyen! - kevés a pénz jelszóval! Össze kell fogni, és közös erővel kell fellépni a rombolókkal szemben! Tóth Mária Miskolc Akiket mostanában elkerül az édes álom Aki álmatlanságban szenved, az tudja csak igazán, milyen szörnyű ébren forgolódni éjszakáról éjszakára, és reggel fáradtabban ébredni, mint ahogy este lefeküdt. Bármennyire furcsa ez a jelenség, az emberek millióit kínozza. Az orvostudomány már sokféle gyógyszerrel próbálkozott, de eddig még nem sikerült olyan altatót találni, amely mellékhatások nélkül segítene. Most úgy tűnik, megtört a jég. Ugyanis Steven J. Henriksen, a kaliforniai Scripps kutatóintézet tudósa olyan vegyületre akadt, amelyet az álmos macskák hátgerincéből vontak ki. A tudós azt állítja, hogy a vegyületet gyógyszer formájában is előállítják majd. És ha mindez sikerül, akkor olyan álomba ringatja az embereket, hogy másnap kábultság, fejfájás, és kimerültség nélkül ébrednek fel. Valljuk.,be, sokunkra ráférne egy igazi nagy álomba merülés. Elég hacsak az utóbbi idők változásaira gondolunk. Hány embernek szerez mostanában sok-sok álmatlan éjszakát a mai magyar valóság, a munkanélküliség és az ettől való rettegés, az árak állandó emelkedése miatti megélhetési gond, az egyre nagyobb fokú elszegényedés: egyszóval a mindennapi létbizonytalanság. Viszont az ilyen problémák által kiváltott álmatlanságra aligha nyújt igazi orvosságot az újonnan felfedezett gyógyszer. E súlyos gondok valószínűleg tovább mérgezik szervezetünket, kikezdik idegeinket, és alighanem továbbra is fáradtan ébredünk. Az erre való gyógyírt a kormányban kotyvasztják - nem sok sikerrel. Mert ott most koalíciós viták, pozícióharcok, a kormányzópárt és az ellenzék vádaskodásai folynak. Az igazi megoldás várat magára. Pedig egy csekély elmozdulás is már jobb álomba szenderítene bennünket. Pásztor György Miskolc Hol az emberség? A minap a Vörösmarty utcába fordult be a 101/B-s autóbusz. Mivel nem voltam túl messze tőle, lélekszakadva futni kezdtem, amennyire csak fájós lábaimtól kitelt. Pont a busz orra elé értem, amikor a csak oldalra néző sofőr bezárta az ajtót. Hadonásztam a karommal a felszállás reményében, de a vezető könyörtelen volt. Hiába, a szabály, az szabály - de emberség is van a világon! Halálosan fáradtan ültem le a pádra a buszmegállóban. Legalább eny- nyi öröm az ürömben. Dicséretes dolog, hogy van hol megpihenni. Ez különösen nagyon jó ott, ahol ritkábban járnak a buszok. Egyébként van olyan sofőr, amelyik a későn érkezőknek is kinyitja az ajtót. Ismerősöknek teszi ezt, vagy csak emberségből? Amennyiben kivételezésről van szó, úgy csak igazán a sértő! Bakos AncLrásné rokkantnyugdíjas, Miskolc Belvárosi parkoló - eső után Némi zúzalék leterítésével, a kátyúk feltöltésével jelentősen növekedne a parkolóhelyek száma e Búza térhez közeli parkolóban. Frekventált területről lévén szó, bizony nagy luxus a felgyülemlett csapadéknak „árteret" hagyni. Fotók: Fojtán László Cipő a Kerminél Kétszer is megjárta a Kereskedelmi Minőségellenőrző Intézetet az a sportcipő, melyet mozgássérült fiatal olvasónk hozott be szerkesztőségünkbe. Kétszer, mert hihetetlennek tűnt, hogy a látszólag alig hordott Nike márkájú lábbeli öt hónapon belül három meghibásodást is produkált. Ám a szakvélemény, illetve a szakértő egészen másképpen vélekedett a 8 ezer forintos portékáról: ,A lábbeli elhasználódása olyan mértékű, hogy azon anyag, illetve gyártási hibára visszavezethető károsodást már nem lehet felfedezni.” A laikus vásárló nem érti az okfejtést, s hiába forgatja cipőjét, nagymértékű elhasználódást azon bizony nem lát. A talpa szinte vadonatúj, a bélése szinte hófehér. Kopásnak nyoma sehol. Hát akkor miért az elutasítás? Sajnos a típusszöveg nem sejteti, amit bizony minden vásárlónak jó tudni. Három hiba aligha jelentkezik egyszerre (márpedig panaszosunk cipőjének mindkét óira levált, ráadásul az egyik páron a varrás is kibomlott), ezért rögtön az elsőnél reklamálni kell. így nem „süthető” a cipőre a túlhordás bélyege. Válasz cikkünkre Az ÉM augusztus 28-i számában „Szóváltás a buszon” címmel megjelent levélre az alábbi választ adom: A jármű vezetője a meghallgatás során elmondta, hogy a jelzett időben jegyellenőri feladatot látott el. A cikkben említett hölgy ugyanis érvénytelen, többször lyukasztott menetjeggyel próbált meg felszállni, amit a buszvezető észrevett, és udvariasan jegyváltásra szólította fel a hölgyet, ki - mint utólag kiderült -, előre kiszámolt maroknyi aprópénzzel megvásárolta a szükséges jegyet. Miközben a sofőr az aprópénzt átszámolta, a kényszeredetten jegyet váltó hölgy vitát provokált, melynek során sértő módon ittassággal vádolta meg a járművezetőt. Több utas a levélírótól eltérően ítélte meg a kialakult vitát, így ezzel kapcsolatban nem tartjuk célravezetőnek a további ki-mit mondott helyzetértékelést. Egyetértünk a cikk írójával abban, hogy az utóbbi években sokasodó, a viteldíj ki- egyenlítését elmulasztó utasok miatti gazdasági kényszer tette szükségessé a más közlekedési vállalatok által is sikerrel alkalmazott járművezetői jegyellenőrzés bevezetését. Az utazóközönség nagyobb része - akik eddig is megvásárolták bérleteiket, érvényesítették jegyeiket - megértéssel vette tudomásul, hogy ilyen lépésre kényszerültünk. Bízunk abban, hogy egyre kevesebben provokálják majd emiatt járművezetőinket. Szilágyi István elnök-igazgató, MVK Rt. Táska és gerinc Aligha vitathatja valaki, hogy a ma iskolásai szellemileg és fizikailag egyaránt túlterheltek. Mert nem elég, hogy töméntelen ismeretanyagot - sokszor feleslegesen - kell elsajátítaniuk, az azokat tartalmazó könyveket, kiadványokat, füzeteket is nap mint nap cipelniük kell. Elnézem, mint hajolnak meg, ferdül- nek el táskájukat cipelvén iskolába menet és jövet. Nemrégiben az ÉM- ben találkoztam egy idevágó témával. A cilík a gerincferdüléssel kapcsolatos gyógymódokat taglalta. Arról azonban nem esett szó, hogy minek köszönhető ez a betegség. Vélem, kevésbé az öröklésnek, sokkal inkább az életkori sajátosságoknak. A hivatkozott írás is 18 éves korig említi elteijedését, ami egyben az iskolázási időszak. Az is visszatérő sajtótéma, hogy a sorozásra behívott fiatalok között mind többet alkalmatlannak tartanak katonai szolgálatra. Mindezek intő jelek, melyek elemzésre, továbbgondolásra, de legfőképpen cselekvésre kész- tetőek. De alig történik valami e téren. Pedig mindent meg kellene tennünk egy egészségesebb generációért! Nem elsősorban azzal, hogy milliókat költünk kórházi ápolásuk- ra, gyógyfürdői és egyéb szolgáltatásokra (hihetetlen, hogy milyen sok fiatalt kezelnek mozgásszervi panaszokkal!), hanem azzal, hogy olyan körülményeket teremtünk, amely a megelőzést szolgálja. S ez valahol a táskacipelésnél kezdődik. Nyíri Kálmán Miskolc
