Észak-Magyarország, 1995. szeptember (51. évfolyam, 206-231. szám)
1995-09-23 / 225. szám
Szeptember 23., Szombat Látókör ÉM-hétvége VII Hazafelé - dél igézetébe* Tusnády László Sorrento, Salerno és Nápoly: az édes otthon. Innen szakadt ki Tasso. Magával vitte a napfényt, a déli színeket, a nyári forróság leheletét, a citrom és a narancs illatát; a déli fenyők gyantájának melegben oly erős ki- párolgását érezte maga körül szenvedése helyén, a számára oly gyakran hideg és rideg Ferrarában. Hallotta a tücsök énekét, mely az állott levegőben szinte az egyetlen mozgás, áradás, egyedüli frissülés, valami üzenetféle, amely azt hirdeti, hogy az ég nem izzít mindent kohóvá, van enyhülés, sőt ez az állapot is jó; van ebben valami időtlen, ősi, nagyszerű, valami idő előtti, boldog teljesség. A család észak-olasz hagyománya is megérintette a költő lelkét. Keserves éveiben oda is igyekszik kötődni, de túl az élet ezernyi fondorlatán, az igazi gyökér ez a dél volt, ez üzent oly kitartóan, követelőzőén a lelkileg meggyötört, testileg is összeomlás szélén álló poétának. Dél, álom, fülledtség, áporodottan is illatos levegő, mintha valamilyen könnyű tejfel aradt volna szét a szellő szárnyán, valami édesség, valamilyen nektár, örök ital párologna titkosan. A Szentföld forró vidéke és az olasz dél találkozik ,A megszabadított Jeruzsálem” legszebb tájleírásaiban, tájképeiben. A hősi küldetés színhelyét csábos fuvallat lengi be, valahová hív, messze a fegyverek zajától, s ez pezsdíti a szív vágyát: Rinaldót ez sodorja Armida karjaiba, Tankréd ennek a bűvöletében sóvárog Clorinda után. A költő tudja jól, hogy hőseinek a fő küldetése a kereszt diadala, de lelkében ott lobog, árad még a reneszánsz hevülete, s az omlített fő cél mellett a vágy titkos útjairól sem mond le. Van szépség a déli, rezzenet nélküli levegőben, az emésztő hőségben, ennek a vihart előkészítő feszültségében, s mikor megerednek az ég csatornái, a mord vité- Zek játékosakká válnak, azonosulnak a természettel, a víz örömét úgy élik át, mint a kacsák: „Mint nyáron olykor, ha lezúg a zápor, és az égből a várt eső leárad, száraz parton cserfelve kacsatábor köszönt rekedt hápháppal egyre vártat, szárnyat kitár, a hús nedv hogy reáfoly, abban fürödni egyikük s fáradt, odagyűl, ahol legnagyobb a mélye, fejjel merül: enyhét szomjára érje; így üdvözlik míg zúg esőcsatorna, a hámbor égnek drága jobbja adja, mintha mind kedve most a vízre forrna, hajat, ruhát is mos bemártva abba; ki iszik s ehhez versengést csatolva, ki a kezét bemártja üde habba, ki hinti arcra, homlokára sorra, ki edényt tölt, gondol későbbi korra. (XIII. ének, 76-77. stanza) így ér véget az iszonyú szárazság, és Tasso olyan üde képet varázsol a nemrég még ko- hó-izzású tájba, mintha az nem is az élethalál komor színtere lenne, hanem valahon- nét a gyermekkor derűs tájairól került volna ide. A nagy eposzt a török elleni összefogás gondolata, Európa szellemi egységének az álma hatja át. Mi gyakran érezhettük azt, hogy magunkra maradtunk az évszázadok sziklát is porlasztó hullámverésében. Tasso- ban a nú félelmünk is munkált, hiszen 1544-ben Liparit dúlták fel a törökök (ekkor született a költő), a lakosok a tengervájta üregekben vészelték át a veszedelmet. Tizennégy éves, amikor szülővárosát és a környéket pusztítják a török martalócok. Nővére, Cornelia Tasso kénytelen elmenekülni Sorrentóból. Elsősorban ennek az eseménynek a hatására kezdi írni a még inkább gyermekköltő „Gierusalemme” című művét, amely a nagy eposz előképe, ehhez hat évvel később fog hozzá, és nem lehetetlen, hogy akkor is írta, amikor Zrínyi Miklós hősi halált halt. A költő egyik unokaöccse, Cornelia Tasso egyik fia a törökök ellen ment harcolni Candiába, és ott halt meg. A fő mű megírása után nem nyugalom, harmónia, derű várt Torquato Tassora, hanem lelki vesszőfutás, sok-sok testi szenvedés. Hány és hány otthon dőlt össze, míg az olykor száz kilométer hosszú török hadsereg vonult a keresztény világ meghódítására. Minden idők egyik legnagyobb költője ennek a veszedelemnek a megállításáról álmodott. A kegyetlen sors úgy hozta, hogy ő is otthontalannak érezhette magát élete nagy részében: a családi otthon széthullása Európa belső meghasonlásával függött össze... Mikor hétévi rabsága véget ér, úgy érzi, hogy tízéves kora óta folytonos száműzetés volt a sorsa, ezért keresi az igazi otthont oly sóvárogva. Mily megrázó az a levele, amelyben erről a vágyról számol be nővérének. Rótta és rótta a sorokat, és nem tudta, hogy a szeretett nővér már nem élt. Lelki otthonkeresés vágyával ugyanígy írt egykori gyón- tatójának, s mikor lelkét a levélben kitárta előtte, a kedves tisztelendő már nem ezen a földi tartományon volt. Akihez fordult e számtalan tövist viselő lélek, az már nem tudta szerető, megértő kezét nyújtani felé. Az utolsó évek ezért zajlottak a nagy készülődés jegyében. Ó, aki egykor hosszú életet remélt, sőt ezt biztosra vette, s a hétévi elzártság után is tanulási vágyát hirdette, elhagyott könyvei után sóhajtott, könyörgött, hogy kapja vissza őket, mert úgy érezte, hogy küldetését még nem teljesítette, most odajutott, hogy a lemondás jegyében búcsúzik mindentől. De az álom- ködfátyolon át ott lobog Sorrento, Salerno és Nápoly derűs ege, az elveszett boldogság, a meleg fészek hajdani vidéke: az otthon. Hazafelé indult Rómából is, s talán ez volt előtte a Gianicolón is, a Sant’ Onofrio kolostorban, mikor utolsó pillanatait élte. * A szerző írása a most megjelent Torquato Tasso: A megszabadított Jeruzsálem című fordítás kötetéhez kapcsolódik Tulipánok, fügék és bonbonok 7u Cseng kóborlásai Vincze Csaba Egyvalami tűnik csupán bizonyosnak - a kifejezés szinte beláthatatlan, következésképp éppen annyira felszabadító erejű, mint amennyire fenyegető heterogenitása dacára — minden kifejezés ki-, illetve tetemrehívás. Kifejezéseinket, fogalmainkat, modellje- inket stb. mind-mind annak az »egésznek” egy-egy szeleteként, pszichés realitásaként hordozzuk tudatunkban, mely - kvázi világegészként - csak és kizárólag csodálható, ám kifejezhetetlen, felfoghatatlan és (modell = struktúra) strukturálhatatlan. ,Az ember azért ír verset, mert a szó szoros értelmében sürgős szüksége van rá... a lélek pedig e legnagyobb szükség okából átlényegül ihletté, mely a szemlélhe- tetlen világegész helyébe szemlélhető műegészt alkot” — vallotta József Attila. A kifejezés, a fogalom, a modell és a műegész mellé elsőként a zártságot társítja a gondolkodás. Hitelük és magával ragadó erején múlik, melynek megfelelni annyit tesz, mint képesnek lenni a rácsodálkozásra, azaz képesnek lenni újra csodálkozni azon, amit magukba zárnak. A rácsodálkozás, mint törté- nés, egyenértékű a kifejezés (fogalom, modell, műegész) megnyitásával. Zártság és nyitottság... E naiv dialektika felől elgondolva ügy tűnik, Vass Tibor költészete szigorúan zárt. Nyitottságát illetően a kifejezés tágasságát (előadóművészet, erőteljes vizualitás, montázstechnika) tartja szem előtt, s tekinti magáénak a szűkség és a játék okából. A szerző Forgószél című kötete (lírai készülődés a kökorszakra harminc tételben, 1993), mely a legelső markáns alkotói állásfoglalás - s ilyen értelemben kezdet-, majd a Kettőspont című album (szabad szövegelések, 1993) dialógusa, mely Urbán Tibor képzőművész és alkotótárs nyelvén is üzen - s ilyen értelemben a mondottak tudatos felvállalása -, mind-mind rendelkezésünkre álló tények, érvek: „Meghalok, mielőtt meghal bennem a játék. / Meghal a játék, meghalok. / Meghalok, meghalok” (Forgószél). Csodálkozás és játék, sajátosan a gyermek attitűdjei, terük megszentelt tér. A szent jelenléte felfüggeszti a reflexiót, s Heideggert parafrazálva lehetővé teszi, hogy valami érvényes közelében tartózkodjunk. E tartózkodás: otthon-lét. Ügy tűnik, hogy ez a legtöbb, ami véges létezésünkhöz köthető az örökkévalóságból: tartózkodás vagy - a gadameri - elidőzés. Tu Cseng gyermekként érkezik haza, ahogy gyermekként érkeznek meg mind a hazatérők. Katonák, költők és csavargók. Csakhogy a bölcsek sohasem térnek vissza, mert sohasem mennek el. Dzsi Szingés a gyermek egy és ugyanaz. Talán... „Nem értem, miért a rend és minek a tánc. Ember és idő összevegyül, éhség maija a tájat. A tér az erő, a bánat az bánat.” (Dzsi Szing) Versének közlésével és Vincze Csaba írásával köszöntjük Vass Tibort, aki a keszthelyi Balatoni Múzeumban július 14-én vette at az 1995. Kassák Lajos-díjat. Vass Tibor Tu Cseng kóborlásai- részletek a Hazatérés című meseciklusból„Bűneink bakja nőstények zsebében alszik. Ők hordják piszkosra ingeinket, a gyilkos fényben aztán mind megőrülnek. Álmukat álmukban kell elpusztítani, hogy préda a drága haláluk ne legyen. A mindenható már nem hímnős, de ittasan emlékszik még mutáns ünnepeinkre." (Dzsi Szing) .kis mellei közt sincs maradás, tulipánt vittem pedig, négy szagosat (.már nem emlékszem köztudott-e, csak a fekete tulipánoknak van szaga.) nagy, zenélő bonbonos dobozt is vittem- ezüst sztaniolban az aszott fügedarabkák, kakaóval, tört tükröt is vittem, hogy ne kelljen félned a holnaputáni ünneplő zajban, mikor feláldozzák a szénfeketére született tigriskölyköt. .te csak álltái és nézted, hogy falom a bonbont, a tulipánt törted könnyedén (a tükör előtt) kis darabokra, tetszett a kis pattanás melleid között. .kinyomni akartam csak, nem simogatni, akár a döglött állatok gombszemeit, sejtve bár, hogy nincs reményünk többet látni a fügét véknyan eltakaró mázt tetemed édes bűze fölött, a tükrös asztalkán, ahol most a gombszemek mellett néhány szunnyadó döglégy tündököl. Szabó Bogár Imre A fűszál A fűszál belemarkol a földbe. Morzsolgatja, őrli a göröngyöt, nem találja a gyöngyöt, fólkiált, mérgeszöldre válik. Szamártövis száztíz ága hajlik fölébe:- Egyenlőek vagyunk! - mondja az egyik. -Egyenlőek vagyunk! - mondja a másik. — Ne nőj tovább! Moldova Győző: Fohász a szigetért c. verséhez Reich Károly illusztrációja Székely Dezső ROMANTIKA Patak vizében mossa lábát a szél, a vihar kishúga. Szénaillatú meleg párák ereszkednek a falura. Csobban a víz... Az ősz a parton a csalfa nyár után szalad. Az éjszakától fél az alkony, mint vadászkutyától a vad. Korán elfújjuk ma a gyertyát, mégsem nyughatsz, hajszolt szívem - Két testvér most gyilkolja egymást, s a harangozó sem pihen... Helga M. Novak (német) MADARAK CSIPKEDTE GYÜMÖLCSÖK kopognak egyre a fű szőnyegén októberi szél öleli át az almafán himbálódzó öregasszonyt jóllakott da rúzsraj bágyadózik édes és pulóversárga ina a halál két sárcipő lebeg az udvar fölött Cseh Károly fordítása Moldova Győző: Szegetlen kenyér c. verséhez Reich Károly illusztrációja
