Észak-Magyarország, 1995. szeptember (51. évfolyam, 206-231. szám)
1995-09-02 / 207. szám
ÉM-ripor* ÉM-riport Műhely A bírósági eljárás Nem volt sírás, Én megpróbáltam városon akár évekig elhúzódhat, csak szomorúság: élni Voltam diák érvényes engedély híján Edelény 1995. augusztus Miskolcon, Debrecenben. viszont még csak a templom 31-ével törlődött A városban soha nem érzem alapozását sem lehet a hazai szénbányászat jól magam. elkezdeni. térképéről. Mindig hazavágyom. H. oldal III. oldal VII. oldal Füstölgés Fotó: Farkas Gyula A hét embere Kovács Marianna pedagógus Filip Gabriella Lehetne a „hét embere” azért is, mert szerdán vette át a Pedagógus Szolgálatért Emlékérmet. De nem ő volt az egyetlen, hiszen tíz nyugállományba vonuló intézményvezetővel együtt kapta meg a díjat. Lehetne azért is, mert szombaton adják át a Herman Ottó Gimnáziumhoz tartozó torna- csarnokot. Ezzel teljessé válik a két évvel ezelőtt új épületbe költözött intézmény. De mint mondja, ez sem az ő érdéibe. Persze nagyon sok függ az igazgatótól, valamiképpen minden vezető befolyásolja a rábízott intézmény sorsát, sőt, néha az apróságnak tűnő részletekben is visszatükröződik a vezető által képviselt értékrend. Különösen, ha valaki enynyi ideig áll egy iskola élén. Januárban lesz húsz éve, hogy Kovács Mariann a Herman Ottó Gimnázium igazgatója lett. De most legyen csak azért a „hét embere”, mert kezdődik a tanév, és tanártársaihoz hasonlóan ő is tanítani fog. - Sem fizikailag, sem szellemileg nem érzem magam fáradtnak. így örömmel megyek vissza tanítani a Kossuth Gimnáziumba. Hogy miért nem a Herman- ba?! Ennek nagyon egyszerű a magyarázata.- Amikor valaki vezető lesz, nem ő változik meg, hanem a körülményei, másképpen néznek rá az emberek. Az igazgatónak nagyon nyitottnak kell lennie, meg kell értenie a kollégáit, tudnia kell, hogy mivel használhat az iskolájának. Csak akkor hozhat jó döntéseket, ha minél több információval rendelkezik. Tudja, hogy ki mire képes, kitől mit várhat. Arra kell törekednie, hogy a kollégái nyugodt körülmények között dolgozhassanak. De emellett a nyitottság mellett szükség van bizonyos elzárkózásra is. Mégha egyes embereket jobban is kedvel a többieknél, azokkal sem érzékeltetheti ezt. Nem használna ez senkinek. Más a barátság és más a szakmai kapcsolat. Csak az tud jó vezető lenni, aki minden kollégájától egyenlő távolságot tart. Most viszont furcsa lenne, és talán a kollégáim számára is kényelmetlen, ha úgy jelennék még a tanáriban mint beosztott nevelő. És azt hiszem, az utódomnak is jobb így. Talán szabadabban tud dönteni, nem érzi azt, hogy „figyelem”: mit csinál jól, mit rosszul. Bár természetesen felajánlottam, amiben tudok, szívesen segítek. Viszont az is felmerül, hogy ha nem érzi magát fáradtnak, ha továbbra is tanítani fog, akkor miért nem pályázta meg újra az igazgatói státust. Most végre nyugodt tanévet kezdhetne. Az iskola új épületbe került, kész a tornacsarnok. És szakmai eredményeik szempontjából is a város egyik legjobb iskolája a Herman Ottó Gimnázium.- Igen. Én is megnyugtatónak tartom az iskola helyzetét. Most járt itt egy belgiumi küldöttség, ők is a legnagyobb elismeréssel beszéltek az iskoláról. De azt hiszem, nyugodtan mondhatom, a tantestület szintén kiváló. Én mindig is alaposan megnéztem, ki legyen her- manos tanár. Az első szempont az volt, hogy jó ember-e, ugyanolyan fontosnak tartom az önzetlenséget, az alázatot, mint a szakmaiságot. Most viszont már egy kicsit anakronisztikus személyiségnek érzem magam. Bennünket még úgy neveltek: ha kapunk egy feladatot, azt igyekezzünk a legjobb tehetségünk szerint megoldani. Fel sem merült, hogy mit adnak ezért cserébe. De nem lehet folyton a múltról beszélni. A világ előre megy, nem hátra. És nem lehet a végtelenségig a hivatástudatra, az elkötelezettségre hivatkozni. Az már nagyon bántott volna, ha nem tudom a kollégáim munkáját kellően honorálni. Ilyen szempontból egyáltalán nem tartom megnyugtatónak a pedagógusok helyzetét. De nagyon bízom a fiatalok okosságában. Én pedig még szeretnék egy kicsit tanítani... Kovács Mariann - Márta néni - a debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetem elvégzése után hat évig volt „csak” tanár. Magyart és latint tanított a miskolci Kossuth Gimnáziumban. Nagyon fiatalon lett nevelési igazgatóhelyettes, majd pedig - 1976-tól - a Hei-man Gimnázium igazgatója. De soha sem szakadt el a diákoktól. Érti a problémáikat, tudja, kinek mi az erőssége, mi a gyengéje. Még a legutóbbi felvételiket is végighallgatta. Minden jelentkezési lapot végigolvasott. Tudja, kit hová vettek fel. Minden diákot névről ismer...- Ez azért így túlzás. De tényleg jó a névmemóriám. Ha nem is tudom mindenkinek a nevét, azt biztosan megmondom, hogy ki a hermanos diák... Hogy mi volt a harminchat év során a legnehezebb?! Erre a kérdésre nem tud válaszolni. Annak idején megriadt az igaz- gatóhelyettességtől is. Aztán megszerette, mert érezte, hogy használni tud a gyerekeknek. Az igazgatói felkérés elől el akart menekülni. Még most is pontosan emlékszik a bemutatkozó látogatás kínos pillanataira. De nem bánta meg a nehezen kimondott igent. Hiszen ezzel lehetőséget kapott arra, hogy jó iskolát csináljon. És hát az sem volt könnyű időszak, amikor kiderült, hogy visszakerül az egyház tulajdonába a régi iskolaépület. így utólag örömmel emlékezik arra, hogy végül sikerült mindenki számára megnyugtató megoldást találni.- Nem volt ebben semmi különös - mondja. - Csak tettem a dolgom. Igyekeztem a saját képességeim szerint a lehető legjobban megoldani a rám bízott feladatokat... Válaszút előtt Görömbölyi László Napok óta tart a küzdelem, egymásnak feszülő erők tartják izgalomban a közönséget - tízmillió állampolgárt. Ez már nem a pártok belíigye, ez nem egyszerűen koalíciós vita - ez itt már sokkal több annál, szurkolótáborokat alakító, fogadásokra késztető mérkőzés. Van, aki Horn Gyulának szurkol, van, aki Pető Ivánnak, s nyilván akadnak, akik Nagy Sándornak. / En meg közben szurkolok Bokros Lajosnak. Aki azt mondja: ő nem lát a két párt (MSZP, SZDSZ) között semmiféle komoly ideológiai, szakmai felfogásbeli különbséget - amiben talán van egy kis túlzás -, de annál inkább érzéke! személyes ellentéteket - ami viszont szinte tökéletes látleletként fogadható el. Mint ahogy az is, amit még hozzáfűzött a pénzügyminiszter: borzasztó, hogy a magyar belpolitikát ezek a személyi indíttatású háborúskodások uralják. Igen, én Bokrosnak szurkolok, aki manapság a legnagyobb elfogultsággal sem sorolható a legnépszerűbb hazai politikusok közé- viszont elismert közgazdász, s ezáltal azon kevesek egyike, akik jelen funkciójukban megfelelnek a „szakértői kormány" fogalmáról alkotott köznapi értelmezésnek. Van persze ennél nagyobb érdeme is: a színrelépésével elkezdődött valami a magyar gazdaság átalakításában, amit a nyolcvanas évek második felétől halogatnak az egymást követő kormányok. Megkérdőjelezhetők a részletek, megkérdőjelezhetők a mértékek és a módszerek is -de a valóban alapvető, valóban lényeges elemek ésszerűsége nehezen vonható kétségbe. Nevezetesen: az államháztartási reform elodázhatatlansága, megkerülhe- tetlensége - mindazokkal az áldozatokkal, újabb és újabb terhekkel, amelyek nélkül az nem hajtható végre. (Jegyezzük meg az igazság kedvéért: ha korábban elkezdődik a költségvetés szerkezetének átalakítása, a központi kiadásoknak a gazdaság teljesítményéhez igazítása - azok a bizonyos terhek sokkal kisebbek lehettek volna. Ráadásul nem ilyen sokkszerűen zúdultak volna a lakosság széles rétegeire, amely rétegek életszínvonala vagy másfél évtizede folyamatosan romlik.) Félreértés ne essék: nem Bokros Lajos személye itt a fontos - hanem egy konzekvens, a felgyülemlett bajokat orvosolni képes, előremutató gazdaságpolitika képviselete. Ez rendkívül népszerűtlen feladat, amivel viszont az ország jelenlegi helyzetében bármely összetételű kormánynak szembe kell néznie. A népszerűtlenség pedig a szavazók szimpátiájának elvesztéséhez, politikai bukáshoz vezethet. Antall józsef mondta még miniszterelnöksége kezdetén: a rendszerváltást követő első kormány a szükségszerűen bekövetkező népszerűtlen intézkedések nyomán valószínűleg megbukik a következő választáson. Majd később, a '94-es vá lasztások közeledtével mind gyakrabban hallottuk: az MDF vezette kormánynak még négy esztendőre lenne szüksége ahhoz, hogy befejezze az átalakítás munkáját. Antall József alighanem tévedett: a szocializmus súlyos öröksége valószínűleg nem csupán egyetlen kormányt ítél bukásra. Az MDF türelmi kérvénye pedig egyszerűen naivitás volt: az állampolgárok többsége nem a jövőben gondolkodik - ők ma élnek jobban vagy rosszabbul, ma mondanak ítéletet saját élethelyzetük tapasztalatai szerint a mindenkori kormány munkájáról. Azt gondolom, valahol itt kell keresni a magyarázatot a koalíciós partnerek egymásnak feszülésére. Az MSZP nem képes eleget tenni választási ígéreteinek, s nem képes mással sem kárpótolni a csalódott választókat - a közvélemény-kutatások szerint látványosan csökken a párt népszerűsége. Talán, ha Nagy Sándor, a kétségkívül ismert, széles körökben népszerű szakszervezeti vezető, a munkavállalók szószólója bekerül a kormányba... Mert azt látni kell: itt nem a kormányzati szerkezet javításáról van szó, hanem Nagy Sándorról. Ha nem így lenne, előbb a szerkezetről kellett volna vitatkozni a koalíción belül, s csak utána a személyekről -ezzel szemben úgy tűnik, mindegy milyen funkcióban (ha nem miniszterelnök-helyettesként, hát gazdasági csúcsminiszterként, ha úgy sem, hát egyszerűen miniszterként), csak kerüljön be végre. A hatás előre nehezen felmérhető, de nem zárható ki: sokan lesznek, akik mindezt a Bokros-féle sanyargatások ellensúlyának, a szociális érzékenység demonstrálásának tekintik. S akik ezt így értelmezik, nem minden alap nélkül teszik. Csak egyetlen „apróság " ennek érzékeltetésére: Nagy Sándor lemondott az MSZP-frakció gazdasági munkacsoportjának vezetői tisztségéről a március 12-ei bejelentések után... Az SZDSZ-nek viszont nem kell Nagy Sándor, s nem kell a nevével fémjelzett gazdasági irányvonal sem. A helyzet most minden korábbinál élesebbnek látszik: a kisebbik koalíciós párt nincs abban a helyzetben, hogy elfogadja Horn Gyula diktátumát. Ha elfogadja - hitelét veszítheti választói körében, s egyben alapot ad a feltételezésre: a pártnak minden áldozatot megér a hatalomban maradás. Ha nem fogadja el - mi lesz „elszigetelt" ellenzékként az SZDSZ- szel, mi lesz az alig-többségben maradó MSZP-vel? S a legfőbb kérdés, amiről itt, a kormányzati belviszályok közepette mintha kevés szó esne: mi lesz velünk? Hogyan, kivel és merre tovább Magyarország, '95 őszének elején?
