Észak-Magyarország, 1995. szeptember (51. évfolyam, 206-231. szám)
1995-09-19 / 221. szám
6 B Itt-Hon 1995. Szeptember 19., Kedd Borbély Renáta Ernőd 7. születésnapod alkalmából nagyon hosszú boldog egészséges életet és az iskolához nagyon sok sikert és jó eredményt kívánunk. Millió puszi. Ilonka, Laci és Petra 5. születésnapján szeretettel köszöntik Hejőbábáról. Bátyja Lajos, Sallai nagymama, nagypapa ' KOVÁCS MÁM ' Kazincbarcika Közelgő névnapod alkalmából szívből köszöntének: szüleid, testvéreid és családjuk Kiss Editnek New Yorkban névnapján, szívből gratulál Hejőbábáról fia Lacika, édesanyja és édesapja 1995. Szeptember 19., Kedd Itt-Hon B 3 Erdők őszi ajándékai Ismét rangjukra emelkednek a gyógyító növények Fotó: Laczó József (ÉM - PT) - Még ugyan nem a színkavalkádos erdő fogadja a benne járót, de bizony már az őszi. A Nap déltájban sem emelkedik valami magasra, a sugarak oldalazva érkeznek, az eddiginél jobban láttatva mindent, mi itt található, és egyben különös szeptemberi hangulatot is adva az erdőnek. Az aljnövényzet már nem dúsul, inkább készül az avarral összevegyülni, a fák lombjaiból kopik a zöld, előkerül a sárga, a vörös. Mind több a szatyrokkal, kosarakkal járó ember. Mind több azoknak a száma, akik nem kirándulás, nem az erdő szépsége okán bóklásznak hegyoldalakban, vízmosásokban, sziklás tetőkön, hanem gyűjtögetés miatt. Az őszi erdő kezdi megteríteni a maga, semmi máshoz nem hasonlítható asztalát. Sötét vörösen díszíti a maga bokrait a kesernyés som, ebből a különlegességből már napok óta sokat kínálnak a piacokon is. Érik, piroslik a csipke a talán legkedveltebb erdei gyümölcs, mely a téli náthák idején nélkülözhetetlen, semmiféle más gyógyszer ki nem szoríthatja. De, ha valakinek úgy tartja kedve, készítheti lekvárnak, szörpnek, akár bornak is. Az őszi gombák sokféléje is jelen van már, aki tudja a helyet, megszedheti kosarát. Nagyra nőtt, tömör, súlyos vargányával, az esős napok után rendkívül elszaporodott, jóízű fenyő- tinórával, a tömegesen növő Csipkéből minél többet csupor gombával, a szürkés, nagykalapú, magasra nőtt őzlábbal, de messziről fehérük a csiperke, és szedhető a szekfü, a futball-labdányi pöfeteg, a szépséges, bokros koráll, a szerencsésebbeknek meg jut az illatos, különlegesen finom csirke-, avagy rókagombából is. Sötétedik - inkább persze az erdőszéleken, a bokros hegyoldalakon, vízmosásokban - a gyalogbodza, más néven a borzag, mely ugyancsak sok mindenre hasznosítható, például lekvárnak, teának, pálinkának. (De még milyennek!) A kökény is várat még kicsit magára, mondják, hogy majd csak a dércsípés után lesz igazi. Járják az erdőket fenyőtobozokért, puha moháért, vagy bükk magjáért is. Nézegetik, kóstolgatják a vadkörtét, vadalmát, sokan kedvelik ezeket a fanyar gyümölcsöket, akár éretten a férői leszedve, akár padláson télire megaszalva. Az erdő adja hát most is a maga termését. Bizonyos, hogy az emelkedő patikaárak mellett, meg a mindinkább terjedő természetes gyógymódok idején ismét a maga rangjára emelkedik minden gyógynövény. Érdemes figyelni nagy- szüleink tanácsaira, tapasztalásaira, mily nyavalyát mivel is kúráltak, mely időben miféle gyümölcsért, gyógynövényért járták az erdőt, a bokros hegyoldalakat. Megyénk erdei, hegyvölgyei ma is bőséggel ter- mik, kínálják mindezt. zerencse fel, szerencse le. Ilyen a bányász élete - idézhetnénk a bányász himnuszt, mikor elsiratjuk: a borsodi szénmedencében tizenegyedikként kizárt edelényi bányaüzemet. Több, mint egy évszázados működés után szűnik meg a föld alatti élet az edelényi bányaüzem aknáiban. Ü! Szénvagyon még lenne, ám a gazdaságos termelés feltételei már nem adottak. Ezért felhagynak a művelésével. Ha az Edelény környéki bányászkodás történetét vizsgáljuk, a történeti kutatások alapján megtudjuk, hogy az ott lévő aknákat a hajdani község, Császtapuszta határában kezdték meg az 1845-ös években. Mégpedig az akkor már működő edelényi cukorgyár energiaellátására. Több aknát is nyitották ezen a területen, s a fennmaradt iratok szerint akkor 15 bányászt és harminc napszámost foglalkoztatott. A termelés Nótárius Szerencse le minden bizonnyal időszakos lehetett, hiszen a cukorgyár is csak a téli hónapokban termelt. A cukorgyár néhány éves működés után megszűnt - ámde az Edelény környéki bányászkodás tovább élt. Hosszú lenne felsorolni azokat a tulajdonosokat, akik egyre-másra próbálkoztak a bányanyitással, széntermeléssel. Tény, hogy a folyamat ha esetenként szünetelt is, nem szakadt meg. A két világháború sem borította fel a bányászkodást, amely aztán a második világháború után új erőre kapott. Bár ebben az idő- szakban számos kicsi, úgy- nevezett „bicsakbányát” be- t, zártak, s nagyobb egységeket hoztak létre, Edelény jövője nem kérdőjelezhető meg. Jelentős fejlesztéseket hajtottak végre, újabb szénmezők feltárásával új aknákat nyitottak. A geológiai adottságok kemény erőfeszítésre, műszaki tevékenységre ösztönözték az ott dolgozókat. Ám ezeken túljutottak, s a termelést egészen napjainkig folytatták. Olyannyira, hogy az utóbbi években már félezernél többen dolgoztak az edelényi fejtéseken. Mnnek most vége. A bányászok ; zömét más, még működő bá ■ , nyaüzem veszi át, foglalkozik tatja. _HETI TEGYZKT Források Priska Tibor Örömmel fogadom szendrői olvasónk megtisztelő észrevételét, ki Víztérképek című jegyzetünkkel kapcsolatosan emlékeztet régebbi történésekre. Hírül adtuk, hogy hamarosan gyerekek, tanítók segítségét kérik eleddig csakis helybéliek által ismert, bárminő kis vizek feltérképezéséhez, megismeréséhez, hogy a már „beállt", tehát élettel teli holtágak, kubikgödrök, aprócska kiöntések is számba vétessenek. Nyilvánvaló, hogy az apró tocsogók, nem túl nagy nádasok, sással benőtt, vízi élettel gazdag süppedékes, mocsaras részek is értékeket őriznek, életeket nevelnek és az is nyilvánvaló, hogy ezeket a kis vizeket főként a helybéliek ismerik. Ezért is kérik majd a felmérők a gyerekek, az ügyszerető tanítók segítségét. Olvasónk - kissé rezignáltan - a források felmérésnek, megtisztításának, kiépítésének tervére emlékeztet. Mely ugyancsak szép tervhez szintén a gyerekek segítségét kérték, de sajnos - nem a gyerekek miatt - nem sok minden valósult meg belőle. Való igaz. Jómagam is - ott lévén, tehát tudósítva ama megyei tanácsülésről - emlékszem a sok évvel ezelőtti, talán tíz, vagy annál is régebbi felhívásra. Tanácstag javasolta: írjuk össze forrásainkat! Hegyek lábainál, csalitosok hűvösében, sziklás részeken, vagy bárhol fakadó, mégoly kicsinyke forrásainkat is jegyezzük fel, majd megfelelő terv alapján tisztítsuk meg, építsük ki és gondozzuk, vigyázzuk őket, mert kincsnek számítanak. Akkortájt esett sok szó a környezetvédelemről, vizeink szennyezéséről, kútjaink pusztulásáról. Nagyon is jó ötletként hangzott el a források felderítése, kiépítése, gondozása. Természetes, hogy a felszólaló is a gyerekekre gondolt, meg a természetet járó, kedvelő tanítókra, akik nélkül ez a munka el sem képzelhető. Mert igaz, hogy kirándulásnak, vidám napnak ígérkezik a forrás felkeresése, esetleg öregek elbeszélése, visszaemlékezése alapján felkutatása, kiásása, újjáélesztése, de egyben munka is. Méghozzá értékes, rangos munka! Melynek majd lesz látszata, eredménye! Akkor mindenki lelkesedett is érte, helyeselte, elvileg támogatta, de valamiért többre nem futotta. Hiányzott valami szervező erő, vagy ember, aki azt mondja, no, kezdjük el! A víz azóta drágult és egyre drágul, ma már végképp nem kapjuk ajándékba a természettől, hanem leginkább iparilag állítjuk elő, mint bárminő más terméket. Pedig...Pedig még körül lehetne nézni forrásügyben is sokszínű megyénk bármely részén, és valószínű találnánk is...
