Észak-Magyarország, 1995. szeptember (51. évfolyam, 206-231. szám)

1995-09-02 / 207. szám

1995. Szeptember 2 Göncz Árpád aláírta Harsányi felmentését Budapest (MTI) - Horn Gyula mi­niszterelnök javaslatára pénteken Göncz Árpád köztársasági elnök fel­mentette tisztségéből Harsányi Lászlót, a Népjóléti Minisztérium közigazgatási államtitkárát. Mint ismeretes, az államtitkár felmenté­sét Szabó György népjóléti minisz­ter augusztus közepén kezdemé­nyezte a kormányfőnél. Kérését az­zal indokolta, hogy az általa veze­tett minisztérium apparátusának működése nem elég hatékony, ami­ért annák vezetője, a közigazgatási államtitkár felelős. Szabó György ezért olyan személyt látna szíveseb­ben e poszton, aki biztosítja az in­tézmény eddiginél hatékonyabb működését. Nagy Sándor Dunai Imrénél Budapest (MTI) - Nagy Sándor, az MSZOSZ elnöke pénteken hivatalá­ban felkereste Dunai Imre ipari és kereskedelmi minisztert. A minisz­ter tájékoztatta Nagy Sándort a mi­nisztérium tevékenységéről, megvi­tatták a tervezett gazdasági minisz­térium egyik lehetséges modelljét, valamint az új minisztérium és a feltehetően létrehozandó kereske­delmi minisztérium közötti együtt­működés elképzelhető formáit. Nagy Sándor nem „kacsinthat” ki Eger (MTI) - Nagy Sándor szemé­lye ellen semmi kifogásom nincsen, azonban nem vállalok olyan gazda­ságpolitikát, amelyet folyamatosan megkérdőjelez valamilyen burkolt szakszervezeti vonal. Ezért, ha Nagy Sándor bekerül a kormányba el kell köteleznie magát és nincs le­hetősége „kikacsintásra”, nem visel­kedhet úgy mint egy szakszervezeti vezető. Mindezt Bokros Lajos pénz­ügyminiszter mondta egy gazdasági fórumon, pénteken Egerben. Hozzá­tette: ezt az álláspontját világossá tette mind Horn Gyula, mind Nagy Sándor előtt. Ha pedig úgy látja, hogy Nagy Sándor nem támogatja a megkezdett gazdaságpolitikát, ak­kor a miniszterelnök úr eldönti me­lyiküket választja. Fodor Gábor: A felkészülés éve Budapest (MTI) - A felkészülés évének nevezte az induló tanévet Fodor Gábor művelődési és közok­tatási miniszter a pénteld országos tanévnyitó ünnepségen, a budapes­ti Szlovák Általános Iskolában és Gimnáziumban. Az elmúlt év mér­legét megvonva bejelentette, hogy elkészült a nemzeti alaptanterv és ezzel - mint fogalmazott - közokta­táspolitikánk jelentős fordulatát alapoztuk meg. A változás célja egy modem, a korábbiaknál sokkal nyi­tottabb és humánusabb - tehát gyermekközpontú és használható tudást adó iskola eszméjének a megvalósítása. Emlékeztetett arra, hogy az oktatásügy is a kormány prioritásai közé tartozik, és a jövő tanévben is mindent elkövetnek azért, hogy ezt az elvet érvényre jut­tassák.-Mozaik • AZ MDF ORSZÁGOS VÁ­LASZTMÁNYA szombati ülésén megvitatja az választmány őszi me­netrendjét. Megtárgyalják Bencsik Andrásnak, az Új Demokrata című lap főszerkesztőjének fellebbezési kérelmét is. • LEVEGŐBEN „TÁNCOLÓ” labdát láthatnak a vendégek első­ként a Csodák Palotájába lépve. A Budapest Science Center Alapít­vány interaktív játszóháza pénte­ken nyitotta meg kapuját a Vasas II. kerületi Pasaréti út 11-13. szám alatti klubjában. • A VASASSZAKSZERVEZET az állami tulajdonú vállalati körben új kezdeményezést kíván tenni a bértárgyalások folytatására az ÁPV Rt.-vel. • HARCKÉSZÜLTSÉGI szolgá­latba helyezték pénteken Kecske­méten a Szentgyörgyi Dezső Harcá­szati Repülőezrednél a MiG-29-es vadászgépeket. A harckészültségi szolgálatba helyezés lényegében ka­tonai fogalom, a polgári lakosság számára semmilyen aggodalomra, riadalomra nem ad okot. , Szombat ::zm Hírek - Tudósítások ÉS ZAKr Magyarország 3 Még lehet, hogy megegyeznek Az MSZP kilencpontos javaslattal érkezett az egyeztetésre Budapest (MTI) - Több mint há­romórás megbeszélés után pén­teken kora délután véget ért a két kormánypárt küldöttsége között az egyeztetés. A kor­mányátalakítási elképzelések kapcsán kialakult ellentétek tisztázása a jövő héten maga­sabb szinten, a Koalíciós Egyez­tető Tanácsban folytatódik. A szocialista küldöttség kilenc­pontos javaslattal érkezett az SZDSZ-székházba, többek kö­zött a koalíciós megállapodás működési tapasztalatainak elem­zését, egyeztetési mechanizmusá­nak áttekintését kezdeményez­ték. A tárgyaláson személyi kér­désekről nem esett szó.- A koalíciós válság még tart, de nem elképzelhetetlen, hogy megol­dódik - fogalmazott Bauer Tamás, az SZDSZ ügyvivője. Úgy vélte: az, hogy milyen esély van a megoldás­ra, a szocialistákon múlik. Az MSZP tárgyalócsoportja által pén­teken délelőtt átadott kilencpontos javaslatról Bauer elmondta: igen bonyolultan megfogalmazott állás­pontokat tartalmaz, amelyek jelen­tenek ugyan bizonyos elmozdulást a napokkal ezelőttiekhez képest, de a javaslat alapján mégsem lehet ha­tározottan állást foglalni abban, hogy van-e esély a megegyezésre. Kósáné Kovács Magda munka­ügyi miniszter, a szocialista kül­döttség tagja úgy vélte: a szerdai és a pénteki tárgyalások során kiala­kult egy „közös mező”, amelyen el lehet indulni a megállapodás felé. A kilencpontos javaslatban egyébként a szocialisták - szemben az SZDSZ szerdán megfogalmazott álláspontjával - leszögezik: nem kérdőjelezhető meg a privatizációs miniszteri poszt szükségessége. A „gazdasági miniszter” elnevezés egyetlen pontban sem szerepel. Azt azonban kifejtik, hogy a gazdasági stratégia fejlesztésére sem a Pénz­ügyminisztérium apparátusát, sem a szabaddemokraták által ajánlott Gazdaságstratégiai Bizottságot nem tartják alkalmasnak. Ehelyett „olyan szervezeti megoldást kell ki­alakítani, hogy a kormány valamely tagja meghatározó feladataként'és felelősséggel végezze ezt a munkát”. A két párt vélhetően megegyezik abban, hogy a Miniszterelnöki Hi­vatal vezetője miniszteri rangot kapjon, eltérően vélekednek azon­ban a médiaügyekért felelős állam- titkári posztról. Az MSZP három új javaslatot is megfogalmazott: célszerűnek tart­ják a Nemzetbiztonsági Kabinet működésének értékelését; az önkor­mányzatokkal kapcsolatos kor­mányzati tevékenység egységeseb­bé tételét és a koalíciós megállapo­dás tapasztalatainak elemzését, egyeztetési mechanizmusának átte­kintését. Az egyeztetések a Koalíci­ós Egyeztető Tanácsban folytatód­nak a jövő hét elején. Telefonnal a vonatdobálók ellen Közvetlen lett a kapcsolat a MÁV és a rendőrség között A ködobáiók már halált is okoztak - most megerősödik az utasok védelme Budapest (MTI) - Szerződést kö­tött a Westel Rádiótelefon Kft. a Magyar Államvasutakkal, valamint a rendőrséggel az utóbbi két szerve­zet közötti gyorsabb információá­ramlás érdekében. A szerződés ér­telmében a Westel 20 darab felújí­tott NMT 450 rendszerű készüléket ad a MÁV, és 15 darabot pedig a rendőrség tulajdonába ingyenesen, a belépési díj elengedése mellett. Minden-e azért került sor, mert az utóbbi időben elszaporodtak a vas­utat ért szándékos bűncselekmé­nyek: ezek közé tartozott a tragikus kimenetelű augusztus 11-i kődobá- lás is. Rigó Zoltán, a MÁV vezérigazga­tója elmondta: a szerződés csak az első lépés, amely hozzájárul az azonnali információtovábbításhoz a vonatokon történtekről a MÁV és a rendőrség között. Egyelőre a legin­kább veszélyeztetett vonalakon he­lyezik működésbe a készülékeket. Ézeken keresztül a rendőrség, a mentők, a tűzoltóság, valamint a MÁV üzemirányító központjai hív­hatóak majd közvetlenül. A rádióte­lefonokat a vonatvezető, jegyvizsgá­ló kezeli majd. Baj esetén az utasok hozzájuk fordulhatnak segítségért. Mint Rigó Zoltán kifejtette: augusz­tus 11. és 31. között összesen 38 vo- natdobálás volt, ebből 13 esetben el­fogták a tetteseket. Bemáth Mihály, az ORFK közrend- védelmi főosztályvezetője mindehhez hozzáfűzte: a rendőrség eddig döntő­en a vonatokat ért bűncselekmé­nyekre koncentrált, százhetvenen végeznek vasút-közlekedésbiztonsá- gi járőrszolgálatot. Terveik szerint két-három éven belül létrehozhatják a vasúti rendőrséget is. Horn Gyulával kezd hétfőn a parlament Budapest (MTI) - Egyfajta magatartási kó­dex kidolgozását, a koalíciós együttműködés szemléletbeli megújítását, és a több mint egy éve kötött írásos megállapodás tartalmi felül­vizsgálatát is szükségesnek tartja Gál Zoltán. Az Országgyűlés elnöke erről újságírói kérdés­re beszélt pénteki sajtótájékoztatóján, ame­lyen a hétfőn újrainduló törvényhozói munka részleteiről számolt be.- A koalíció fennmaradása a jelenlegi hely­zetben nagyobb értéke az országnak, mint a felbomlása, és a problémák nem is a progra­mok különbözőségéből adódnak. Bizonyos ma­gatartásformák miatt azonban mindkét párt sokkal jobban „kopik”, mint amennyit a kor­mányzás terhe, a hatalmas feladattömeg indo­kol, és az ilyen együttműködésnek valóban nincs értelme. A törvényhozói munkával kapcsolatban Gál Zoltán reményének adott hangot, hogy megváltozik az a hangnem, amely a nyári szü­net előtti utolsó plenáris üléseket jellemezte, és amely tovább gyengítette a Ház tekintélyét- Természetesen a koalíciós válság végkimene­tele is hatással lesz majd az Országgyűlés munkájára, egy új szellemű, megújuló MSZP-SZDSZ együttműködés felgyorsíthatja a törvényhozási munkát. A koalíció felbomlása esetén pedig a szükséges technikai teendők (például a bizottsági helyek újratárgyalása) mellett feltehetően lassítja majd a törvényho­zást a módosító indítványok növekvő száma is. Ami az őszi munkát illeti: minden eddiginél intenzívebb törvényalkotás következik, ami szükségessé teszi a szerdai ülésnapok rend­szeressé tételét. Több mint 90 téma vár megvi­tatásra, egy részük áthúzódó előterjesztés a korábbi ülésszakról, a többi pedig a kormány által benyújtott jogalkotási program része, il­letve képviselői kezdeményezés. A Ház őszi ülésszaka Horn Gyula felszólá­sával veszi kezdetét hétfő délután. A minisz­terelnök feltehetően az elmúlt hetek, hónapok bel- és külpolitikai eseményeit értékeli, és sza­vaira a frakciók 10-10 percben reagálhatnak. Ellenzéki koordináció Budapest. (MTI) - Csütörtökön szigorúan zárt ajtók mögött folytatott megbeszélést há­rom ellenzéki pártelnök. A találkozón az MDF-et Für Lajos elnök és Boross Péter alel- nök, a KDNP-t Giczy György elnök és Füzessy Tibor ügyvezető elnök, a Fideszt Orbán Viktor pártelnök képviselte. Á megbeszélésen elhatá­rozták egy koordinációs egyeztető bizottság életre hívását , amely a jövőben rendszeresen tanácskozik. E bizottságnak az lesz a feladata, hogy kidolgozza a három párt jövőbeni szoro­sabb együttműködésének feltételeit. MDF: Most tényleg kakasviadal van Nincs megfelelően előkészítve a parlament őszi ülésszaka Budapest (MTI) - Az MDF-frak­ció tiszteletben tartja a minisz­terelnök szándékát, azt, hogy gyorsítani kívánja a törvényho­zást, de véleménye szerint nincs mit gyorsítani. Fontos és a gaz­daság átalakítását szolgáló tör­vényeket még be sem nyújtot­tak a parlamentnek. Erről Sza­bó Iván, az MDF-frakció vezető­je, ügyvezető elnök szólt pénte­ki sajtóbeszélgetésén. A frakcióvezető elmondta: szeptem­ber van, és még nem nyújtották be az államháztartási reform törvé­nyét, egyelőre a kormány sem tár­gyalta, így kétséges a tervezett ja­nuári átállás. Arról is szólt, hogy az 1994-es esztendő zárszámadása az ÁSZ nyilatkozata szerint áttekint­hetetlen és 8 milliárd forint „nem stimmel”. Mint fogalmazott: még nem volt precedens, hogy egy zár­számadást az ÁSZ úgymond hamis­nak értékelt. Az MDF-es politikus szerint a jövő évi költségvetés irányelveiről sem lesz módja a par­lamentnek dönteni, mert már a költségvetést kell tárgyalnia. Szóvá tette: a koalíció pártjai válságról beszélnek, ugyanakkor soha még ilyen hosszú, két hónapos szabadságon nem volt a parlament és a kormány. A hosszú szünet Sza­bó Iván szerint arra volt jó, „hogy a tojásból kikelt a kakas, és most tényleg kakasviadal van, a gazda­sági instabilitást megspékelték a politikai instabilitással”. Pusztai Erzsébet a kórházbezá­rásokkal kapcsolatban elmondta: sem szakmai, sem pénzügyi magya­rázatot nem kaptak arról, miért kell kórházi ágyakat megszüntetni, sőt kórházakat bezárni. Megjegyezte, hogy a kórházigazgatók kinevezésé­vel kapcsolatban tett kijelentés, mi­szerint depolitizálni akaiják a kór­házak vezetését, csak az ellenzék­hez közel álló orvosokra vonatkozik, mivel tudomása szerint SZDSZ-es képviselő orvos lett a visegrádi kór­ház igazgatója. Az egészségügy helyzetéről az MSZP által kezdemé­nyezett politikai vitanappal kapcso­latban kijelentette: reménykednek abban, hogy a kormánypárti képvi­selőket sikerül meggyőzni arról, nem átalakítás, hanem rombolás történik. Szabó Iván hozzátette: a vitanapot egy keddi parlamenti napra tervezik, amikor plenáris ülésnek kellene lennie, ez is alátá­masztja, hogy nincs megfelelően előkészítve a parlament ülésszaka. A koalíciós szatócsok és a paktumpártok FKGP: Gusztustalan és undorító a nyilvános koalíciós marakodás Budapest (MTI) - Az FKGP nem­csak gusztustalannak minősíti a koalíciós pártok nyilvánosság előtti marakodását, hanem un­dorítónak is - jelentette ki Tor- gyán József pártelnök pénteken megtartott sajtótájékoztatón. Torgyán József pártja nevében is visszautasítja „a szatócs stílus meg­jelenését a magyar politikai élet­ben”, és felszólítja a koalíciós párto­kat, távozzanak a hatalomból, ne okozzanak több kárt az országnak. A kisgazda-pártelnök ismételten paktumpártnak minősítette az MDF-et, a KDNP-t és a Fideszt, és nyomatékkai arra hívta fel a figyel­müket, ne adjanak további segítsé­get az MSZP-nek, mert a két koalí­ciós párt egyformán bűnös abban, amilyen helyzet kialakult ma Ma­gyarországon. A Kisgazdapárt elnö­ke a szeptember 1-től életbe lépő 8 százalékos energiaár-emeléssel kapcsolatban kifejtette: az energia­ár-emelés felgyorsítja az általános áremelkedést, inflációs spirált indít be. A személyi jövedelemadó nulla kulcsos sávjának eltörlése szerinte tragikus következményekkel jár a mezőgazdasági dolgozókra és kis­vállalkozókra nézve. Szerinte éppen azt a réteget sújt­ja, amelynek volt reménye arra, hogy kormánysegítséggel a gazda­ság élénkítéséhez hozzájáruljon. Torgyán József szerint a pénzügyi kormányzat intézkedése egyértel­műen a feketegazdaságot támogat­ja. Azt is elmondta: a Kisgazdapárt nevében megbeszéléseket folytatott a Hallgatói Önkormányzatok Or­szágos Szövetségének (HÖKOSZ) vezetőivel, és megállapodtak abban, hogy a párt támogatást nyújt a HÖ- KOSZ-nak. Szabadi Béla, az FKGP gazdasá­gi szakértője a kormányátalakítás és a gazdaság kapcsolatáról beszélt. Kifejtette: pártjának az az állás­pontja, hogy a változtatást a kor­mányzati, közigazgatási struktúra megszervezésével kellene kezdeni egy alapos átszervezéssel, amely azonban nem mehet végbe a gazda­ságpolitikától függetlenül. Mint ki­fejtette: az elmúlt esztendő azt bizo­nyítja, a jelenlegi koalíciónak nincs gazdaságpolitikája. Megemlítette: a kormány jelenlegi átszervezései el­bizonytalanítják a szakmai mun­kát, és nagyon sokba kerülnek. Bill Gates hazánkban Budapest (MTI) - Bill Gates egyetért a kor­mány modernizációs programjával és sikerét az információs technológiával kívánja konkré­tan támogatni - idézte a Microsoft elnökének véleményét Horn Gyula miniszterelnök az Or­szágházban azt követően, hogy találkozott az amerikai szoftvercég első emberével, akit dol­gozószobájában fogadott pénteken délelőtt. Horn Gyula és Bill Gates a tárgyalásokat kö­vetően az Országház kongresszusi termében a meghívottakkal közösen megtekintette azt a multimédia-show-t, amelyet a Microsoft elnö­kének magyarországi látogatása alkalmából rendeztek e helyen. A miniszterelnök Bili Gates-re hivatkozva kiemelte, hogy hazánk a szoftver világcég legjelentősebb partnere Kö- zép-Kelet-Európában. Bill Gates válaszában kitért arra, hogy a Matávnál folytatott tárgya­lások nyomán jó lehetőséget lát cége és a Ma­gyar Távközlési Vállalat együttműködésére. „LAPZÁRTA • A FRANCIA KÍSÉRLETI ATOMROB­BANTÁSOK közül az elsőt - tokiói értesülé­sek szerint - közép-európai idő szerint este 8- kor hajtották végre. Lapzártánkig hivatalos fonásból nem erősítették meg az információt. • AZ UTCÁRA GOMOLYGOTT A FÜST a konyhaablakból tegnap Miskolcon, a Kazinczy utca 22. sz. ház első emeletén. A helyszínre ér­kező tűzoltók megállapították, hogy a háziak elmentek, viszont a gázon felejtett étel alapo­san odaégett. • ITTASAN VEZETTE motorkerékpárját tegnap L. L. Ernődön a Bagolyvár étterem melletti útkereszteződésben, s figyelmen kívül hagyva a stoptáblát a 3-as főútra hajtott, ahol a szabályosan közlekedő Ikarus busszal ütkö­zött. A baleset következtében L. L., valamint a busz utasai közül B. B-né 8 napon belül gyó­gyuló könnyebb sérülést szenvedett. • ELŐBB A GÉPKOCSIT, majd az eltolvaj- lott táskában lévő iratok és kulcsok segítségé­vel a tulajdonos lakását rámolta ki ismeretlen tettes tegnap délután Miskolcon. A rablót va­lószínűleg a parkolóban álló Lada Samarában hagyott táska sarkallta tettének végrehajtásá­ra. Lapzártánkkor még nyomoztak utána

Next

/
Thumbnails
Contents