Észak-Magyarország, 1995. augusztus (51. évfolyam, 179-205. szám)

1995-08-30 / 204. szám

4 ÉSZAK*Magyarország Megyei Körkép 1995» Augusztus 30., Szerda _NOTESZ Lámpa Bujdos Attila * Állunk az egyik közszolgáltató cég elő­szobájában. Jöttünk befizetni a havi díjat, de nem lehet beljebb menni. Felirat figyel­meztet: csak a falon lévő lámpa felvilla­nása után és egyesével járulhatunk bel­jebb, a pénztárhoz. Természetesen (?) mindenki ideges. Hát az mégiscsak hallatlan, ahogy bánnak ve­lünk. Mi ugye rendes népek volnánk, nem­csak igénybe vesszük az illető vállalat szolgáltatásait, hanem még fizetünk is ér­te. Nem morgunk, amiért az utóbbi évti­zedben többnyire csak akkor akarták be­hajtani rajtunka tartozásunkat, amikor ép­pen nem voltunk otthon. Nem morgunk, hogy ezért hónapról hónapra nekünk kell a kasszához fáradni. Nem morgunk, jö­vünk, hozzuk a pénzünket, ami jog sze­rint persze az ő pénzük, és ezt tudjuk is jól, hiszen azért hozzuk: megszolgáltak érte. (Bár a számlájukon a mai napig nem tudunk eligazodni, s ez - lehet - nem is annyira a mi együgyüségünk miatt van így. Ezt nem szemrehányásként mondom, ve­gyük mellékes megjegyzésnek.) És akkor itt várakozunk, mi több, várakoztatnak, sőt, lámpa fénnyel terelgetnek. Skandallum. Persze nem ártana eltűnődnünk, mielőtt túlzottan elragadtatnánk magunkat: más országokban is kell várakozni a hasonló hivatalokban. Nem éppen lámpafénnyel korlátozzák az embert abban, hogy birka módjára tolongjon az ügyintéző ablaka előtt. Egyetlen vonal is elég hozzá. Felfes­tik, és onnantól kezdve mindenki tudja: akárhányan sorakoznak is mögötte, csak akkor léphet innen tovább a halandó, ha az az egy, aki túljutotta vonalon, már el in­tézte, amiért jött. Senki sem háborog, hi­szen belátja: a hivatalnok is gyorsabban jár a dolgok végére, ha nem állnak felette százan. Ráadásul kinek mi köze hozzá, hogy az ember miért jött: befizet, vagy túl­számlázás miatt perel, esetleg haladékot szeretne kérni. Logikus. De ha ezt elismerjük, miért vagyunk annyira idegesek ebben a parányi magyar- országi előszobában? Miért fortyogunk dühünkben? Miért kekeckedünk, miköz­ben lám a javunkat akarják. Hát nekünk semmi sem elég jó? Hát magyar átok, hogy nem tudunk örülni? Örülnénk persze, de nem teljesen stim­mel a külföldről koppintott forma. Mi más­fél tucatnyian előszobázunk, a fal túlolda­lán azonban csak egy magányos hivatal­nok állja egy panaszos ostromát. A nyitott ajtóból jól látni: beljebb még három ügyin­téző békésen kávézik. Ráérnek: őket nem terelgeti lámpa. Kórház és világítás Kazincbarcika (ÉM) - A város önkormány­zatának képviselő-testülete szeptember 1-jén, pénteken 8 órától tartja soros ülését a város­háza földszinti tanácskozó termében. A napi­rendijavaslat szerint először rendeletet alkot­nak a közüzemi szolgáltatási díjak közadók módjára történő behajtásáról, majd megvitat­ják a szociális gondozóhálózat helyzetéről el­hangzó beszámolót. Döntenek a városi hivatá­sos önkormányzati tűzoltóság létrehozásáról, megvitatják a fűtéskorszerűsítési munkákról készített beszámolót, és meghallgatják a köz­világítás korszerűsítéséről, a városi kórház működéséről, majd a város közbiztonsági hely­zetéről készített tájékoztatókat. Gyerekek védik az iskolásokat Ifjú forgalomirányítók segítenek a baleset-megelőzésben Rendőrök segítik és öltöztetik pelerinbe, baseball sapkába az iskolás for­galomirányítókat Fotó: Farkas Maya Miskolc (ÉM - U. J.) - A tanév­kezdést követően általában megnövekedő számú baleset megelőzésére gyermekekből ver­buvált közlekedési rendőröket állítanak szolgálatba. Ez a Bor- sod-Abaúj-Zemplén Megyei Rend­őr-főkapitányság tegnapi sajtó- tájékoztatóján hangzott el. Bikki János alezredes, a megyei rendőr-főkapitányság osztályveze­tője elmondta: az iskolakezdés, másrészt az őszi időjárás-változá­sok miatt megnövekszik a baleseti veszély az utakon. A figyelmetlen­ség és a tapasztalatok hiánya miatt a gyerekek közúti biztonsága döntő­en a felnőtteken, közülük is elsősor­ban a gépjárművezetőkön múlik. Figyelmeztetésükre a tanévkezdés­től az iskolák bejáratánál és közelé­ben található gyalogátkelőhelyeken ifjú forgalomirányítók teljesítenek majd szolgálatot. Háromszáz gyere­ket fehér baseball sapkákkal és kék pelerinekkel szerelnek fel, az isko­lások kezében ott lesz a megállást jelző piros színű tárcsa is. Kiképzé­sükről a terület közlekedési rend­őrei gondoskodnak, és az első na­pokban együtt teljesítik a szolgálatot. A balesetek és a károk megelőzé­sére a Hungária Biztosító színes üzenőfiizetet ad az iskolásoknak. Minderről Károlyi György, a HB megyei igazgatóságának osztályve­zetője beszélt. Az általános iskolá­soknak 6400 üzenőfiizetet osztanak ki, amelyekben közlekedéssel kap­csolatos ismereteket továbbítanak a kisiskolások számára. Ugyancsak szeptemberben indul a Coca-Cola Részvénytársaság és az Országos Közlekedésbiztonsági Ta­nács közös akciója. A tervekről Szádvári József rendőr-főhadnagy, a főkapitányság megelőzési csoport- vezetője szólt. A multinacionális cég az ország valamennyi általános is­kolájába eljuttatja az iskolatáskák­ra ragasztható fényvisszaverő mat­ricáit. A tájékoztatón elhangzott: a me­gyében augusztus 28-ig összesen 703 baleset következett be, amely eggyel több, mint a tavalyi esztendő hasonló időszakában. Lényeges, hogy a halálos balesetek száma 16- tal csökkent, és alacsonyabb volt a súlyos sérüléssel járó karambolok száma is. Nővérek a nulladik évfolyamon Borsodból is várják a jelentkezőket a nyíregyházi főiskolán Kovács Éva Nyíregyháza (KM) — Bár a miskolci egészségügyi főiskolán a jelek szerint szeptemberben nem indul újra a képzés, mivel nem sikerült elegendő pénzt sze­rezni ahhoz, hogy a Debreceni Orvostudományi Egyetem átve­gye az intézményt, a DOTE nyíregyházi főiskolája bővíti képzését. Borsod-Abaúj-Zemp- lénből is várják a jelentkező­ket. A Debreceni Orvostudományi Egye­tem Nyíregyházi Egészségügyi Fő­iskolája a napokban úgy határozott, már ez év szeptemberétől nulladik évfolyam indítását kezdi el. • Az egészségügyben rendkívül nagy szükség van szakképzett kö­zépkáderekre. Az egészségügyi re­form részletesen szól is erről — mondja Pauwlik László, a tervezett nulladik évfolyam képzési felelőse. — Ez év szeptemberétől általános szociális munkás, egészségügyi ügyvitelszervező, diplomás ápoló és védőnő szakokon indítunk önköltsé­ges, felvételire előkészítő képzést. A szervezés folyik, a felvételihez aján­lott tantárgyak körét is meghatá­roztuk. Az általános szociális mun­kás szakra jelentkezőknek biológi­át, társadalomismeretet és belgyó­gyászatot, a védőnőképző szakra je­lentkezőknek biológiát és belgyó­gyászatot, az egészségügyi ügyvitel­szervezőknek matematikát és bel­gyógyászatot, a diplomás ápolósza­kot választóknak pedig a biológiát és a belgyógyászatot ajánljuk és ok­tatjuk majd. A hallgatók a felvételi tárgyakból az 1996-os felvételi kö­vetelményrendszernek megfelelően két alkalommal írásbeli és szóbeli vizsgát tesznek, így mód nyílik ar­ra, hogy objektív mércével mérjük tudásukat. A tételek összeállítása és megőrzése titkosítva történik. □ Melyek a jelentkezés feltételei, va­lójában kikre számítanak ? • Szabolcs megye mellett Borsodból és Hajdú-Biharból várunk és foga­dunk diákokat. Lényeges szempont, hogy a jelentkező rendelkezzen kö­zépiskolai érettségi bizonyít­vánnyal, de várjuk azokat is, akik a ’95-96-os tanévben a középiskola negyedik évfolyamán tanulnak, s a továbbiakban az egészségügyi főis­kolák valamelyikén szeretnének diplomát szerezni. A képzési idő kétszer tíz hét, melyet egy-egy hét vizsgaidőszak zár le. Az oktatás megszervezésekor, az előadások és vizsgák időpontjának meghatározá­sakor szem előtt tartottuk, hogy a nulladik évfolyamosok vagy még ta­nulnak vagy már dolgoznak, ezért a konzultációkat és az oktatást a ter­vek szerint hétvégékre tesszük. Az oktatás már szeptemberben meg­kezdődik, az első vizsgára ’95 de­cember második hetében, a máso­dikra pedig ’96 április első hetében kerül majd sor. □ Mire jogosít a nulladik évfolyam ? • A sikeresen vizsgázók bizonyos százaléka egyenes utat kap a főis­kolára — a választott szaktól függő­en — nyolcvan százalékos teljesít­mény esetén mentesül a felvételi vizsga alól, és felvételt nyer az 1996-97-es tanévre a választott szak első évfolyamára is. A felvételi pontszámot figyelembe véve ez 96 pontos teljesítményt, vagy annál magasabbat jelent (a felvételi tájé­koztatóban közzétett irányszám húsz százalékáig). Előny a nulladik évfolyamosok számára, hogy akiket tőlünk vesznek fel, azok mentesül­nek a felvételi költségtérítési intéz­ményi díjak befizetése alól. Az első vizsgán nyolcvan százalékot teljesí­tők ugyancsak kedvezményt kap­nak, a második félév képzési díjából tízezer forintot engedünk el. □ A képzés önköltséges, mennyit fi­zetnek a hallgatók egy évre? • Az oktatási díj 69 ezer forint, amit két részletben kell és lehet befizetni. □ Mi a jelentkezés módja? • Jelentkezni szeptember 15-ig le­het írásban vagy személyesen a DOTE Egészségügyi Főiskoláján, Nyíregyháza, Sóstói u. 2. szám alatt, de szívesen adunk telefonon is felvilágosítást a 42 körzetszámú 404-411-es telefonon is. A jelentke­zőkkel az első találkozást szeptem­ber 29-re tervezzük. Bár a tó valódi, de mégsem létezik Ózdi vita arról, hogy ki horgásztathat egy közparkban Kovács István Ózd (ÉM) - Kusza ügy szálait bo­gozzák Ózdon, ahol arról folyik a vita: ki fogathat halat egy olyan tóban, ami valójában nem is tó, hanem park. Nem tört fel csevice-forrás az ózdi strand végében fekvő parkban, va­lami miatt mégis pezseg a víz. Egy vállalkozó ugyanis kibérelte a csó­nakázótavat az önkormányzattól, egy lekerített részbe halat telepí­tett, és „sporthorgásztatási tevé­kenységet” folytat. Ez tudomására jutott az Észak-magyarországi Hor­gászegyesület (ÉMHE) illetékesei­nek, akik rosszallásuknak adtak hangot az ügyet illetően. Tóth Páltól, az Ózdi Városgond­nokság igazgatójától kértem tájé­koztatást: hol tart az egyeztetés?- Az 1974-ben átadott csónaká­zótóra az ÉMHE - ma sem tudjuk milyen körülmények között - kiter­jesztette fennhatóságát, kezelésbe vette. Abban az időben még magán- személy nem bérelhetett tavat, és így halászati jogot sem kaphatott. Az egyesület pár éven keresztül rendszeresen telepített halat a tóba, majd kinevezte ifjúsági vízzé. Ezt a státust a megyében csak az ózdi tó kapta meg, ami azért is érdekes, mert ezen a környéken rendkívül kevés az igazi horgászási lehetőség. Az utóbbi időben viszont elmarad­tak a telepítések, és ezért úgy gon­doltuk, lépnünk kell. Mivel a terület városunk tulajdonát képezi, bérbe adtuk. A vállalkozó a csónak és vízi- bicikli-kölcsönzés mellett gyakorol­ja a horgásztatást is napijegy elle­nében - az ózdi horgászok örömére.- Tudomásom szerint az ehhez szükséges halászati jogot csak a Mezőgazdasági Minisztérium ad­hat. És a területre halászati joggal valóban az ÉMHE rendelkezik.- A magántavak ellenben ez alól kivételt képeznek, és ennek a terü­letnek a tulajdonosa Ózd városa, kezelője a városgondnokság, tehát úgy érzem, szabályosan jártunk el. Itt viszont meg kell említenem egy furcsaságot. Ez a tó ugyanis nincs! Ha valaki mégis látja, az nem opti­kai csalódás, mert a valóságban mégis létezik. A telekkönyveztetés- ről eddig mindenki elfelejtkezett, tehát hiába keresnénk a földhiva­talban, ott a térképen csak egy park szerepel ezen a telekkönyvi számon, így viszont a Horgászegyesület nem tóba, hanem egy parkba telepített valamikor halat, és mi is a parkot adtuk bérbe a vállalkozónak. A je­lenlegi állás szerint az ÉMHE bíró­sági útra kívánja terelni az ügyet, aminek én is kíváncsian várom a végkifejletét. Miskolci városháza Miskolc (ÉM) - A nyári szünet utá­ni első közgyűlését tartja holnap reggel 9-től a miskolci önkormány­zati képviselő-testület. A város sze­nátorai várhatóan ismét számos, a helyi polgárok életét nagyban befo­lyásoló döntést hoznak. Ötszörös túljelentkezés A miskolci közgyűlés az idén módo­sította az első lakáshoz jutók pénz­ügyi (kamatmentes hitel) támoga­tásának pályázati feltételeit. Esze­rint a lakásépítők támogatási ösz- szegét 100 ezer forinttal megemel­ték, nem kötötték ki feltételnek, hogy lakásigényléssel kell rendel­keznie az igénylőnek, és úgy döntöt­tek: „beígért” gyermekre nem ad hi­telt a város. A részben új feltételekkel meghir­detett, első lakáshoz jutók támoga­tását szolgáló pályázatra 1338-an jelentkeztek, a szabályzat feltételei­nek 1087 igénylő felelt meg. A nagyarányú, majd ötszörös túlje­lentkezés miatt a város jegyzője a képviselő-testület városüzemelteté­si és lakásügyi, valamint szociális bizottságát kérte az elbírálási szem­pontok meghatározására. Ennek eredménye, hogy az egyes kategóri­ákon belül csökkentett összeggel, de több pályázó kaphat támogatást. A holnapi ülés elé kerülő előterjesz­tésben végül is 259 pályázót javasol a jegyző támogatásban részesíteni, 212 pályázót pedig tartalékként je­lölt meg. Miskolc az idén 100 millió 200 ezer forintot fordít az első la­káshoz jutók segélyezésére. Pavilon a Bulgárföldre A Kiss tábornok utcai, 10-es posta melletti hírlapárusító pavilonban a Posta a lakosság tiltakozása ellené­re megszüntette az újságeladást. A város ezen a részén, amely forgalmi csomópontnak is tekinthető, indo­kolt a hírlapeladás. Az Északhír vállalta, hogy a Bertalan utca és a Kiss tábornok utca sarkán, a pere- cesi buszmegálló közelébe telepít egy hírlapárusító pavilont. A tér­ségre vonatkozó általános rendezési terv, az ÁRT ezt nem teszi lehetővé, tehát módosítani kell azt. Az előter­jesztő alpolgármester nem látja akadályát ennek, ezért javasolja az ÁRT módosítását, egy Antiqua-tí- pusú pavilon kihelyezését a Bulgár- fóldi lakótelep sarkára. Weöres Sándor Óvoda A Vörösmarty Úti Napközi Ottho­nos Óvoda vezetői azzal a kéréssel fordulnak a közgyűléshez, hogy en­gedélyezzék: az intézmény ezen túl a Weöres Sándor Napközi Otthonos Óvoda nevet viselhesse. Az indokok között szerepel: a nemrég elhunyt költő gyermekirodalmi alkotásai nemcsak a szülők, nevelők, hanem a gyermekek körében is rendkívül népszerűek, nincs olyan gyermek, aki ne találkozott volna megzenésí­tett műveivel. És végül: a névfelvé­tellel a nevelőtestület, a szülői mun­kaközösség is egyetért. Ha a köz­gyűlés is igent mond, az új tanévet már Weöres Sándor néven kezdi az intézmény. Gondoskodik a város Ez év áprilisában elhunyt Szalay Lajos, az Amerikából Miskolcra visszatelepült Kossuth-díjas grafi­kusművész, a város díszpolgára. Nagy értékű hagyatékának köszön­hető, hogy a megyeszékhelyen meg­nyílhatott a Szalay-galéria, amely a magyar képzőművészet elismert, rangos kiállítóhelye lett. Az előbbi­ekből is következik, hogy a művész halála után egyedül maradt özve­gyéről kedves kötelessége a város­nak gondoskodnia. Ezért Miskolc polgármestere azt javasolja: a jelen­leg kórházi ápolásra szoruló, 87 éves asszony gyógyintézetből való távozása után kapjon helyet az Ezüsthíd Otthonban, ahol méltó kö­rülmények és megnyugtató orvosi, ellátás vár a díszpolgár özvegyére. Tükröm, tükröm...

Next

/
Thumbnails
Contents