Észak-Magyarország, 1995. augusztus (51. évfolyam, 179-205. szám)

1995-08-29 / 203. szám

10 A SZELLEM VILÁGA Hitélet 1995» Augusztus 29», Kedd Teológiai tanévnyitó Sárospatak (ÉM - FG) - A Sárospataki Re­formátus Teológia tanévnyitóját szep­tember 23-án délután 3 órakor a reformá­tus templomban tartják. Az istentisztele­tet követően tesznek fogadalmat a máso­dik évfolyamba lépő hallgatók.- Az első év tulajdonképpen próbaidőnek szá­mít - mondja Győri István dékán. - A hallga­tók számára is fontos, hogy eldöntsék maguk­ban: tudják-e vállalni a lelkészséggel járó kö­telezettségeket. Van olyan évfolyam, amikor több hallgató is meggondolja magát, de előfor­dulhat, hogy mindenki marad. Ez a fogada­lomtétel tulajdonképpen ünnepélyes megerő­sítése annak, hogy vállalják a hivatást. Az idén huszonnyolc elsős hallgató kezdi meg tanulmányait a pataki teológián, tájékoz­tatta lapunkat a dékán. Többségük a Tiszán- inneni Református Egyházkerületből érkezik, de jönnek diákok az ország más részeiről is. Sőt, a határainkon túlról érkezőket is szívesen fogadják. Az idei tanévvel teljessé - öt évfolya­mossá - lett a képzés. így összesen százötven hallgató tanul az intézményben (bár a létszám- a beiratkozást illetve a szeptemberi szigorla­tokat követően - némileg még módosulhat). Az újraindulást követően az első végzős évfo­lyam tehát a következő év júniusában hagyja el az iskolát. Akkortól mint segédlelkészek tel­jesítenek szolgálatot az gyülekezetekben. A felszentelés csak a hatodik év befejezése után következik. Győri István dékántól megtudtuk, hogy eb­ben a tanévben megközelítőleg kétszeres volt a túljelentkezés. A felvehető tanulók létszá­mát elsősorban az egyházkerület igénye hatá­rozza meg. Bár mint mondta, nagyon nehéz pontosan meghatározni, hogy öt év múlva hány lelkészre lesz szükség. A pataki teológia eddig is kapcsolatban állt a város másik felsőoktatási intézményé­vel. A Comenius Tanítóképző Főiskolával kö­zösen már korábban is szerveztek hitoktatói tanfolyamokat, a jövőben pedig elképzelhető, hogy egyházzenei kurzusokat hirdetnek a ta­nítóképzős diákok számára. Újdonságnak számít a nyugati lelkészek számára felajánlott postgraduális képzés. Ide azokat a másodgenerációs magyarokat váiják, akik külföldön szerezték meg a teológiai okle­velüket, viszont ahhoz, hogy az ottani magyar közösségben szolgáljanak szeretnék minél job­ban megismerni a magyar nyelvet és kultúrát. „Felejtem, ami mögöttem van, s az előttem lévő után rugaszkodom” (Fii 3,13) A szeretet misszionáriusa 85 eves Teréz anya az Istent szolgálja a szegények legszegényebbjei között Kalkutta (MTI) - Az albán szár­mazású Teréz anya 1910. au­gusztus 27-én született kisbirto­kos paraszt lányaként Skopjé­ban, Agnes Gonxha Bojaxhiu néven. Tizenkét éves korában a katolikus elemi iskola tanulója volt, amikor egy belső hang a szegények megsegítésére szólí­totta fel. Céltudatosan készült a misszionáriusi tevékenységre. Agnes Gonxha Bojaxhiu 18 évesen Írországban belépett a Loretto Nő­vérek Rendjébe, amely akkoriban együtt dolgozott a kalkuttai érsek­séggel. Néhány hónapos dublini képzés után Indiába ment, ahol 1928-ban tett fogadalmat. 1929-től 1948-ig Kalkuttában tanított a St. Mary Főiskolán. A kolostoriskola falain kívüli nyomor és nélkülözés olyan nagy hatást gyakorolt rá, hogy végül engedélyt kapott tanári tevékenysége feladására, és ettől kezdve életét a kalkuttai nyomorne­gyedek szegényeinek szentelte. 1948-ban bocsátották el rendjéből. 1950-ben Indiában megalapítot­ta a „Szeretet Misszionáriusai” ka­tolikus irgalmasrendet; emellett 1976-ban az „Ige Nővérei” néven szemlélődő közösséget is létreho­zott. A rend nővérei az ismert hár­mas fogadalomhoz (szegénység, szüzesség, engedelmesség) negyedi­ket is csatolnak: „Istent szolgálják a szegények legszegényebbjei között”. Azaz a misszionáriusok nem dolgoz­hatnak a gazdagokért, és nem fo­gadhatnak el fizetséget munkáju­Teréz anya Fotó: ÉM-repró kért. Az önként vállalt szolgálat a szegényeket segíti, a közösség min­den anyagi bevétele adományból származik. A rend nyomornegye­dekben telepszik meg, leprásokat (főleg Ázsiában) ápolnak, menedé­ket adnak haldoklóknak, elhagyott gyermekeket gyűjtenek össze, alko­holistákat, AIDS-eseket és kábító- szereseket gondoznak, tanítják a természetes születésszabályozást. 1950-ben Ágnes nővérből Teréz anya lett, és megkapta az indiai ál­lampolgárságot. 1952-ben megala­pította a „Nirmal Hriday” (Tiszta Szív) menedékhelyet a haldokló nyomorgóknak és nélkülözőknek. Hamarosan önkéntes támogatók segítették, a kalkuttai egyházi szer­vezetek, városi hivatalok pedig anyagilag támogatták. Kalkuttá­ban létrehozott egy kórházat a sú­lyos betegek számára, és otthont alapított az elhagyott, rosszul táp­lált, fizikailag vagy lelkileg sérült gyermekeknek. Teréz anya azt a célt tűzte ki, hogy szeretetet és gon­doskodást nyújt mindazoknak, akikről különben senki nem gon­doskodik. Magyarországon 1986 májusá­ban és 1989 júniusában járt. Teréz anya már első látogatása alkalmá­val felajánlotta nővérei segítségét, a szociális karitatív szolgálatot, rend­je magyarországi megalakítására azonban csak második látogatása alkalmával nyílt lehetőség. Ä négy - két francia és két indiai - nővér Érden telepedett le. Teréz anya jelképpé magaszto­sult, tevékenysége legendává vált, mozgalma nemzetközi lett. Keresz­tény hitben fogant életfilozófiája az egész világon követőkre talált a leg­különbözőbb vallási felekezetek kö­rében. A világ 380 központjában 2500 misszionáriusa, több mint 400 „papja” dolgozik az ő nevében és szellemében, többek között Olaszor­szágban, Nagy-Britanniában, Íror­szágban és az Egyesült Államok­ban. Könyvjelző Imaterápia Hányszor tesszük össze kezünket, ha bajban vagyunk, kérve Krisztus segítségét. Vajon megköszönjük-e, tudunk-e hálásnak lenni a baj elmúltával? Miért sikerül az egyiknek minden, miért sújtja a sors a másikat folyton? Ezekre a kérdésekre ad választ, kínál élet­helyzetekre vonatkozó megoldási módokat Norman Vincent Peale A pozitív gondolkodás hatalma című könyvében. Módszereket ajánl példákkal alátámasztva, melyek megmutat­ják, hogyan kerülhetjük el, hogy az élet legyőz­zön bennünket. Orvosi praxisa során jött rá arra, hogy betegeinek nagy része nem orvos­ságra szorul, csupán gondolatvilágukat kelle­ne megváltoztatni. Tele vannak félelemmel, kisebbségi érzésekkel, haraggal. Egy elfoglalt ember erőmegtakarítási módját három pont­ban foglalta össze: 1. Naponta többször próbá­lok ellazulni fizikailag, medúzának vagy egy krumpliszsáknak képzelve magam. 2. Gyak­ran eltávolítóm az izgalom, bosszú, csalódás, kudarc és sértettség érzéseit. 3. Emelkedet­tebben gondolkodom. Lelkemet sokszor Isten­hez emelem. így harmóniában maradok aka­ratával és békesség tölt el. Katasztrófa Soá - héberül katasztrófát, szerencsétlenséget jelent. Több európai nyelv a második világhá­borúban megsemmisített zsidók sorsát jelöli ezzel a szóval. Asher Cohen haifai professzor könyve a Vészkorszak eseményeiről (1933-1945) először a párizsi Cerf Kiadó Bref (magyarul: rövid, tömör) sorozatában jelent meg. A Cserépfalvi Kiadó és a Múlt és Jövő Szerkesztősége magyarul is megjelentette az első holocaustmonográfiát, amely bővebb, mint az eredeti, mert a szerző a magyar olvasó kedvéért jelentősen átdolgozta. Asher Cohen szakított az eddigi holocaust-szakirodalom fel­dolgozási módszerével: az eseményeket nem országonként írta meg, hanem szoros kronoló­giai rendben haladva körképet rajzol. Ha pél­dául az 1938-as zsidótörvényeket vesszük szemügyre, akkor mindjárt jobban megértjük és összefüggésekben látjuk, hol helyezkednek el a magyar antiszemita törvényhozók. A fa­siszta Olaszországban, a királyi-önkényural- mi Romániában és Magyarországon szinte egy időben születtek meg a zsidótörvények. Az ola­szok, románok, bolgárok, de még a szlovák bábállam vezetői is, ha elszánták magukat, meg tudták védeni zsidó állampolgáraikat. Más kérdés, hogy a román illetékesek Besszará- biában, majd Odesszáig tízezrével öldökölték a zsidókat, a bolgárok a trákiai és macedóniai zsi­dókat engedték Auschwitzba hurcolni, és a szlo­vák kormány is csak a nemzetközi tiltakozás nyomására állította le a deportálást. A szellemi vasfüggöny lebontása Beszélgetés Lukács Lászlóval, az ötvenéves Ú] Ember szerkesztőjével Filip Gabriella Budapest (ÉM) - Ötven évvel ezelőtt, 1945 augusztusában je­lent meg az Új Ember című ka­tolikus hetilap első száma. Már az évforduló is okot adna a visszaemlékezésre, de ennek a félszázadnak a jelentős része a kommunista időkre esett. így felvetődik a kérdés, hogyan tu­dott megmaradni a lap, milyen kompromisszumokra kénysze­rült a szerkesztőség? Többek között erről beszélgettük Lu­kács László piarista atyával, az Új Ember felelős szerkesztőjé­vel és kiadójával. • • Bár én csak 1989 decembere óta töltöm be ezt a tisztséget, de azért ismérem a korábbi történéseket is. Már 1945 nyarán megkezdődtek a tárgyalások az új katolikus lap en­gedélyeztetéséről, és augusztus 9- én megjelent az Új Ember első szá­ma. Akkoriban két katolikus heti­lap futott. A jezsuiták által szer­kesztett Szív Újság volt a populári- sabb, a népszerűbb. Az Új Ember - a megújuló katolikus egyház lapja - inkább közéleti-értelmiségi jellegű volt. Ennek a szerepének a 40-es évek végéig meg is felelt. Harcos cikkek jelentek meg az egyházi is­kolák államosítása ellen, napvilá­got láttak Mindszenty írásai. De ahogy megfojtották a demokratikus intézményeket, ahogy elhallgattat­ták az embereket, ahogy lecsukták Mindszentyt, úgy következett be a változás a lap életében is. Bevezet­ték a cenzúrát, ez egészen a ’70-es évekig működött is. □ Mit „engedhettek meg maguknak” a lap munkatársai, és mit nem? • Egyrészt voltak kötelező felada­tok. Imi kellett április 4-ről, május 1-ről, írni kellett a papi békemozga­lomról, a berlini békekonferenciá­ról. Helyeselni kellett azt az egy­házpolitikát, amit rákényszerítet- tek az egyházra. „Természetesen” nem lehetett leírni Mindszenty ne­vét, nem lehetett az ifjúsági paszto- rációval foglalkozni. Persze ez élet- veszélyes lett volna, hiszen egyéb­ként is csak titokban foglalkozhat­tak a lelkipásztorok a fiatalokkal. □ Volt-e arra példa, hogy a cenzúra miatt üresen maradtak a hasábok? • Ezt a lengyelek kiharcolták ma­guknak. Ott gyakran előfordult, de itt nem. Elbeszélésekből tu­dom, hogy akár a cikkek negyven százalékát is ki kellett cserélni, de azt nem engedték, hogy látványo­san ne jelenjen meg a lap. Tehát arra vigyáztak, hogy ne tűnjék fel: cenzúrázzák a lapot. Persze, idő­vel kialakult a belső cenzúra is. A munkatársak tudták, hogy mit le­het csinálni, és mit nem. Megta­nulták, rneddig lehet elmenni. Mindezek ellenére igyekeztek tel­jesen kihasználni az adott játék­teret. □ Nem próbálta a hatalom anyagi­lag is lehetetlenné tenni a lapot? Kaptak-e egyáltalán támogatást? • Itt is megvolt az állandó huzavo­na. Sokáig csak négy oldalon jelen­hetett meg a lap, aztán nagy harcok árán nyolcoldalas lett. Ugyanígy a példányszámot is csak öt-tízezren- ként növelhettük. Az számított nagy áttörésnek, amikor Szlovákiá­ban is terjeszthettük a lapot. Oda kiengedték, de Erdélybe, illetve Ro­mániába soha. Bár most már Szlo­vákiába sem küldjük. Egyrészt mert már nekik is van saját lapjuk, másrészt; csak a Csemadokon ke­resztül, hivatalosan lehetséges, és olyan rossz a forint-korona átváltás, hogy semmiképpen sem tudnák megfizetni az ottani katolikusok. Egyébként az Új Ember mindig a lap árából élt meg. Sem az államtól, sem az egyháztól nem kaptunk kü­lönösebb támogatást. Persze, azt is el kell mondanom, hogy nagyon sok segítséget kaptunk az egyházközsé­gektől. Az első időben csak a temp­lomokban árulták a lapot, tehát a plébánosok segítettek a terjesztés­ben. Korábban - a többi újsághoz képest — viszonylag magasabb volt a lapár, így azok a katolikus hívek is támogattak bennünket, akik megvették a lapot. Most viszont óri­ási anyagi nehézségeink vannak. Csak az idén 60 százalékos volt a papíráremelés, 300 százalékos a postai díjak emelése. Tavaly a lap­árat hozzáigazítottuk a kiadások­hoz, viszont az idén már semmikép­pen sem emelhetjük ezt az össze­get, hiszen az olvasóink között sok a nagycsaládos, sok a nehéz körülmé­nyek között élő, idős ember. □ Visszatérve a múltra, mikor ír­hatták le újra Mindszenty nevét? • 1989 végén. Ne felejtsük el, hogy az utolsó kommunista kormány is csak nagyon későn, szinte az utolsó hónapjaiban kezdte osztogatni az engedményeket. 1990 elején sza­vazták meg az egyházakról és a val­lásszabadságáról szóló törvényt, ek­kor írták alá a szerződést a Vati­kánnal, erre az időre esett Mind­szenty rehabilitálásá. Előtte, ha a kemény megszorítások után voltak is engedmények, Mindszenty vörös­posztónak számított. □ Az ötvenéves évforduló jelent-e fordulatot a lap életében? • Bizonyos változások már koráb­ban megkezdődtek. Amikor ideke­rültem, áttértünk a számítógépes szövegszerkesztésre, külső formájá­ban is megújult a lap. Azóta jele­nünk meg heti tizenkét oldalon. Több felület jut a hirdetéseknek, bár a kormányváltás óta érezhetően megcsappant a hirdetőink száma. És persze azt is hozzá kell tennem, hogy természetesen megnézzük, hogy mi jelenjen meg nálunk. Nem adhatunk helyet olyan hirdetések­nek, melyek ellentétesek az Új Em­ber szelíemiségével, vagy túlvan­nak a jóízlés határán. Ami pedig a tartalmi változásokat illeti: a lap egyik fő célja segíteni az épülőben lévő új magyar egyház útkeresését, másrészt keresztény szemmel fi­gyelni az országban és a világon zaj­ló folyamatokat. A társadalmi vál­tozások számtalan kérdést vetnek fel, és az emberek igénylik a segítsé­get, keresik az választ, tudni szeret­nék, mi ezekről a kérdésekről a ke­resztény felfogás. Az utóbbi időben sok szó esett a felzárkózásról, az Európához való csatlakozásunkról is. Én inkább azt mondanám: kilé­pés a magyar provincializmusból. A vasfüggönyt már lebontották, de egy szellemi vasfüggöny még min­dig bezár bennünket ebbe az or­szágba. Ezt egy egyházi lap úgy tudja áttörni, ha hírt ad a világegy­ház híreiről, és megkeresi a magyar egyház helyét a világegyház folya­mataiban. Diákmise Miskolc (ÉM) - Diákokat, gyereke­ket várnak a miskolci minorita templomba a szeptember 3-án déle­lőtt fél 10-kor kezdődő diákmisére. Ugyancsak szeptember 3-án, vasár­nap délután fél 3-kor tartják a Mis­kolci Katolikus Gimnázium tanév­nyitóját. Levél a nőkhöz Vatikánváros (MTI) - A nők egyenjogúságának és emberi méltóságának teljes elismerését sürgette II. János Pál pápa a vi­lág nőihez küldött, nemrégiben közzétett levelében. Az ENSZ szeptemberi pekingi kon­ferenciája, ahol a nők helyzetével foglalkoznak majd, lehetőség arra, hogy valamit törlesszen a világ a nőkkel szembeni történelmi adóssá­gából - hangsúlyozza a pápa, aki második alkalommal írt a nők hely­zetéről szóló levelet. Az 1988-as „Mulieres dignitatem” (A nő méltó­sága) című dokumentum után a mostani levél kimondottan az ENSZ tanácskozásához kapcsoló­dik. A nőt Isten egyenjogúnak te­remtette a férfival, ezért a pápa ar­ra szólította fel a világ államait, a nemzetközi szervezeteket, hogy tartsák teljes mértékben tisztelet­ben „méltóságukat és szerepüket”. A világ köszönettel tartozik mind­azért, amit a nők tettek érte. De a társadalomnak súlyos adóssága van. Minden időben, minden helyen „olyan helyzetet teremtettek, amely a nők útját nehézzé tette, méltósá­gukat lebecsülték” - írta a pápa, hozzátéve, hogy ezért az egyházat is felelősség terheli. A pápa különösen elítélte a nők hátrányos megkülön­böztetését a munka világában. „Még ennél is súlyosabbak a szexu­ális erőszak és a fiatalkori prostitú­ció formái, amelyeket a háború és a hedonizmus kultúrája ösztönöz” - hangsúlyozta a pápa, aki azt is le­szögezte, hogy a bűnnek számító abortuszért nem a nők, hanem kör­nyezetük felelős elsősorban. A munka — fohász Debrecen (HBN -V. Sz. B.)- Ho­gyan lett egy hazánkból elszárma­zott család gyermekéből, Dudás Örs geológusból Lantherwe-Dudás-Ri- gel, a baha’i vallás híve? A baha’i vallás képviselőivel Magyarorszá­gon ritkán találkozhatunk. Ennek oka, mint megtudtuk Dudás Örstől: nem törekszenek „hódításra”, más­részt követői szigorú életvezetési el­veket vallanak.-A szüleim a háború utolsó éveiben távoztak Magyarországról - kezdi kitűnő magyarsággal Dudás Örs. - Édesapám nyíregyházi geológus volt, Debrecenben a tudományegye­temen végzett. Édesanyám a fővá­rosban született. Az országot 1945- ben hagyták el, mint sokan mások. Németországba kerültek, ott szület­tem én is; Ezután költöztek az Egyesült Államokba. Református volt családunkban mindenki, így engem is annak kereszteltek. Fele­ségemmel és a baha’i vallással egy­szerre ismerkedtem meg. Nejem szintén geológus, egy konferencián találkoztunk, a hosszas beszélgetés alatt kiderült: baha’i. Ezután kezd­tem foglalkozni a hittel, és két év múlva vettem fel a vallást, és a fele­ségem nevét, ez nálunk elterjedt, John Lennon is felvette felesége ne­vét. Most járok először Magyaror­szágon. Külön öröm, hogy feleségem is elkísért. Június elején érkeztünk Budapestre, majd Pécs következett. A Hortobágyon töltöttünk pár na­pot, még Nyíregyházára, és a híres bortermő vidékekre látogatunk el. Bár ez csupán esztétikai öröm lesz, hiszen vallásunk tiltja az alkoholfo­gyasztást. Szolnokon több napot is eltöltöttünk: abban a városban léte­zik egy nagyobb baha’i közösség, azt látogattuk meg, és megismerked­tünk az ott lakó romákkal. Közülük egy csoport felvette a baha’i hitet. Együtt értelmeztük hitünk alapel­veit. Úgy érzem, jó hallgatóságra találtunk: megértették, befogadták az elhangzottakat. Sokszor kérde­zik: mit jelent baha’inak lenni. A válaszom: egyéni felelősségünk azt tenni, amit a hitünk megkíván tő­lünk. Nem elég hetente egyszer el­menni a templomba, minden pilla­natban a hittel kell élni. A baha’iok szerint a munka, amit az emberiség érdekében végzel - legyen az bár­mi ima. Lehet-e ennél jobban Is­ten parancsának eleget tenni?

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents