Észak-Magyarország, 1995. augusztus (51. évfolyam, 179-205. szám)
1995-08-18 / 194. szám
1995, Augusztus 18», Péntek Gazdaság ESZAK-Magyarország 7 Kevesebb ellenőrzés, több hiányosság Nyomozati jogkör nélkül félkarú óriás az adóhivatal Ügyintézés az adóhivatalban. Az ellenőrzések során kirívó szabálytalanságokat is találtak az ellenőrök, de a vállalkozók többsége betartja az adózási fegyelmet. (A felvétel csak illusztráció) Fotó: Laczó József Költségvetési támogatást kérnek Miskolc (ÉM) - Július végéig csak Bodrogkeresztúr és Tokaj nyújtotta be kérelmét az FM megyei hivatalához, amelyben a hegyközség megalakulásának költségvetéséhez, valamint az önkormányzatoknál felmerült adminisztrációs kiadások enyhítésére kérnek támogatást. Tárcái és Bodrogolaszi azt jelezte, hogy az előkészítő bizottság most alakul, ezek a polgármesteri hivatalok az alakulás munkálataival kapcsolatos költségek megtérítéséhez igényelnek támogatást. A közhasznú foglalkoztatásról Miskolc (ÉM) - A munkaügyi központnak és az önkormányzatoknak együtt kell működniük a munkanélküliség kezelése területén. Ennek szellemében, a központ kezdeményezésére a közelmúltban több találkozóra került sor. A megbeszéléseken többek között a közhasznú foglalkoztatásról cseréltek véleményt a szakemberek. Elhangzott, hogy a pótköltségvetés kapcsán Borsod megye 200 millió forint támogatást kaphat a tartósan munka nélkül levők foglalkoztatásának támogatására. Ez leginkább a közhasznú foglalkoztatással érhető el, amelyhez fontos az önkormányzatok segítsége. A munkaügyi központ szakemberei érdeklődésünkre elmondták, keresték azokat a kapcsolódási pontokat, amelyek még hatékonyabbá tehetik a közös munkát. Úgy vélik, a jövőben is szerveznek hasonló programot. Sikeres első fél év a Rábánál Győr (MTI) - Rába Magyar Vagon- és Gépgyár Részvénytársaság első féléves nettó árbevétele elérte a 11,7 milliárd forintot, ez az összeg az egész évre előirányzott forgalomnak több mint 57 százaléka - közölte az MTI-vel Dusza András, a cég tájékoztatási irodájának vezetője. A bevétel csaknem háromnegyed része az exportpiacokról származik; az exporttételek nagyobb hányadát az Egyesült Államokban értékesítették. A győri székhelyű cég ez évre 650 millió forintos adózás előtti eredményt tervezett, ebből az első félévben több mint 338 millió forint nyereség realizálódott. Számottevően javult a munkatermelékenység: míg tavaly egy dolgozóra 2,9 millió forintos árbevétel jutott, ma ez az érték 3,6 millió forintot tesz ki. A Rába jelentős erőfeszítéseket tesz hagyományos keleti piacainak visszaszerzésére. Új rendszerű partnerkapcsolatainak és sikeres termékfejlesztési tevékenységének köszönhetően a cég megjelenik legújabb konstrukciójú környezetbarát moteljaival és futóműveivel a közelgő moszkvai járműipari kiállításon is. A Hungarocamion győri beruházása Budapest (MTI) - Régóta meglévő igényt elégít ki a Hungarocamion Győrben létrehozott gyűjtőárus- vámraktára. Korábban a gyűjtő- árus-forgalomban résztvevő áruküldemények felvételére, kiadására csak a budapesti vámraktárban nyílt lehetőség. Olasz Vilmos, a Hungarocamion kereskedelmi igazgatóhelyettese elmondta, a mintegy 1,8 millió forintos beruházással immár Győrött is igénybe vehető a teljes körű gyűjtő- mms-szolgál tatás. A .gyűjtőforgalomban részt vevő kamionokban 25-30 különböző áruté- ’ el fér el, melyeknek felvételét, kásását, esetleges belföldi disztribú- Cióját és teljes körű vámkezelését végzik az új raktárterületen. A kereskedelmi igazgató kifejtette: a behúzás viszonylag alacsony költsé- ge annak köszönhető, hogy a Hun- Serocamion a Rába vámudvarában malakított területet és részben a ??ktár berendezéseit is bérli. A hungarocamion tervei szerint a kö- Ze(jövőben kiépítik a vámraktár Szúmítógépes nyilvántartó rendszert is, s ez előreláthatóan a beruhá- ®s. eddigi költségeit megduplázza majd. gyűjtőforgalom iránt megnyilvá- igényt mutatja, hogy a Hunga- epamion jelenleg 18 országba, mmtegy 50 célállomásra indít renderes gyűjtőjáratot. Balogh Andrea Miskolc (ÉM) - Kevesebben vannak a revizorok, csökkent az ellenőrzések száma az elmúlt fél évben. A vizsgálatok mélysége miatt azonban a feltárt hiányosságok száma gyarapodott. Ennek ellenére Nagy Lászlónak, az APEH megyei igazgatósága helyettes vezetőjének az a véleménye, hogy javult az adózói fegyelem. • Az első fél évben közel 4500 ellenőrzést hajtottunk végre, ez közel ezerrel kevesebb az egy évvel korábbinál. Átfogó és adónem-ellenőrzést nyolcszázharmincszor végeztünk, tavaly több mint ezeregyszázszor. A vizsgálatok során munkatársaink megállapították, hogy a szabálytalanságok száma nőtt, az esetek 76 százalékában találtak valami hiányosságot. A cégek, egyéni vállalkozók összesen 1,7 milliárd forinttal kevesebb pénzt fizettek be az államkasszába, mint amennyit kellett volna. Ez az érték fél milliárddal magasabb az előző év hasonló időszakára vonatkozó adatoknál. Erőteljesen növeltük viszont a visszaigényelt áfa, illetve a támogatások jogosultságának ellenőrzését, s nem hiába. Kiderült, tavaly „csak” 120 millió forint jogtalan visszaigénylést adtak be hivatalunkhoz, az idén már 380 milliót. □ Milyen ellenőrzéseket végeztek még? • Úgynevezett operatívakat. Ezek során megvizsgáltuk a nyugta- és számlaadási fegyelmet. A társszervekkel - a rendőrséggel, a vám- és pénzügyőrséggel - közösen piaci közterületi ellenőrzéseket hajtottunk végre. Megelőző jelleggel kiterjedt vizsgálódásunk a kezdő vállalkozók körére is. Nos, a számlák, illetve nyugták között több mint kilencven százalékban találtunk valamilyen alaki, tartalmi hiányosságot. A piaci körkép sem igazán jó, az ellenőrzések során kiderült, hogy hatvan százalékot meghaladó a szabálytalanság. Az elárusítók egy része nem tudta igazolni az áru eredetét. A 160 ellenőrzésből 74 esetben éltünk az árufoglalás lehetőségével, amelyet 68 esetben az árusok a Budapest (MTI) - Korando terepjárók hazai összeszereléséről írt alá szándéknyilatkozatot a balatonfüredi Nemzeti Sport - Autopress Kft. és a dél-koreai SsangYong Motor Company. A tervek szerint legkésőbb november elejéig létrejövő szerződés értelmében Nyugat-Ma- gyarországon létesül az üzem, melybe több millió dollár értékben szerelik majd be a dél-koreai cégtől származó gyártósorokat. A berendezések évi 10 ezer darab gépkocsi gyártására képesek. Az üzemben a SsangYong Motor Company nem kíván részesedéshez jutni. Minderről Baán Barnabás, az Autopress Kft. ügyvezető igazgatója számolt be csütörtökön, sajtótájékoztató keretében. Az Autopress Kft.-n kívül az üzem másik magyar tulajdonosa, az MTI értesülései szerint a Rába helyszíni bírság kifizetésével kiváltottak. □ Hol követik el az adózók a legtöbb hibát? • Az átfogó és adónem-ellenőrzések után mi is feltettük a kérdést: mi van az 1,7 milliárd be nem fizetett hiány mögött? Megállapítottuk, hogy az esetek többségénél nem tudatosjelenségről van szó, hanem hibás jogértelmezésről. Természetesen kirívó szabálytalanságot is találtunk, tagadhatatlan, hogy viszonylag gyakori volt a fiktív üzletekről szóló bizonylatolás. Az egyéni vállalkozók például magáncélra használt eszközöket könyveltek el költségként, a kereskedelemben, vendéglátásban nem ritka a negatív haszonkulcs alkalmazása. A manipulált eredmények kiszűrése érdekében élnünk kell azzal a jogosultságunkkal, hogy felülbírálhatjuk a szerződéseket. Összességében az a meggyőződésem, hogy a vállalkozások nagy része egyre tisztességesebben igyekszik könyveit, nyilvántartásait vezetni. Az esetleges veszteségek valóban nem manipuláltak, bár hibákat ejtenek. □ Mi a helyzet az áfa-visszaigénylésekkel? • Nos, nem egy áfa-visszaigénylés esetében igen széles körű nyomozást kell folytatnunk. Gondoljon bele, előfordult, hogy valaki lopott személyi igazolvány alapján vállalkozást alapított, hogy számlát adjon egy másik, immár létező vállalkozásának. A cél: az áfa visszaigénylése. Említhetném annak az ingatlannak az esetét is, amelynek értékesítése után az új tulajdonos 30 millió forint áfát igényelt vissza, az eredeti tulaj viszont az eladás előtt ezt a 30 milliót fiktív felújítási költségekről szóló számlával előre lefedezte. Alkalomadtán a számlák 6-8 cégen keresztül futnak, s komoly gondot jelent nem egy országos hálózatú cég számlaadásának ellenőrzése. De az áfás ügyletekbe egyre többször külföldi „cég”, magánszemély is belekeveredik. Az első fél évben 29 esetben tettünk büntető feljelentést, ebből tízszer adócsalásért, tizenötször csalásért. Ezek az esetek a legtöbbször okirat-hamisítással, vagy a bizonylati fegyelem súlyos megsértésével is párosulnak. A felRt. lesz. Az igazgató szerint jövő év első fél évében már megkezdődhet a gyártás. A 20 millió forintos alaptőkével rendelkező kft., melynek tulajdonosai között két jelentős pénzügyi befektető is megtalálható, eddig a délkoreai gyár magyarországi vezér- képviseletét látta el. Az általuk forgalmazott terepjárók választékában megtalálható a négyüléses Korando és a Mercedes-motoros SsangYong Musso is. Mint Baán Barnabás elmondta, a dél-koreai gyárban idén augusztusban befejezik a 4, 6 és 9 üléses Korandók gyártását, s a jövőben - reményeik szerint elsőként - ezeket a típusokat fogják Magyarországon összeszerelni. A beszállítók között lesznek hazai és külföldi cégek is. Egy már biztos, a motor és a váltó jelentettek között a gazdasági társaságok és az egyéni vállalkozók szerepelnek túlsúlyban, de megtalálhatók közöttük magánszemélyek, felszámoló szervezetek és felszámoló biztosok is. □ Milyen a feketegazdaság helyzete megyénkben? • Érre a kérdésre nehéz felelni, mert ki tudja ma megmondani, hogy a feketegazdaság mekkora és milyen a részesedése a nemzetgazdaságban. Mondják, növekszik, de mihez viszonyítva. Virágzik - talán ez a legjobb kifejezés. Én azt szoktam mondani, hogy a hajdani nagy állami vállalatok roncsain a magántőke meggazdagszik, erős a háttérprivatizáció. De a feketegazdaságnak az a lényege, hogy átláthatatlan, szinte felderíthetetlen. Kétségtelen tény, hogy amennyiben megszületik az a törvény, amely szerint bizonyos határon - mondjuk százezer forinton — túlmenően csak banki átutalással lehet fizetni, rögvest bekerül az ellenőrzési területünkre egy sor olyan ügylet, amely eddig a fekete- gazdaságban volt megtalálható. Az illegális gazdaság egyébként a fejlett országokban is fellelhető. Nagyon fontos volna ugyanakkor, hogy nálunk - ezekhez az országokhoz hasonlóan - az adóhatóságok nyomozati jogkörrel is rendelkezhessenek. így nem volna gond kiszűrni, ki, miből építette fel a több tízmilliós házát, ha előtte alacsony jövedelem, vagy „sikertelen” vállalkozás után fizetett adót. □ Milyen szempontok szerint döntenek az ellenőrzöttek köréről? • Vannak belső információink, de ha például állampolgári közérdekű bejelentésekről van szó, és az névvel aláírt, feltétlen vizsgálódnunk kell. □ Hány ilyen közérdekű bejelentés volt az első fél évben? • Nem sok, s nem is mind megalapozott. Mindössze 180, ami a 4500 ellenőrzéshez képest elenyésző. Itt elsősorban olyan vállalkozók tesznek bejelentést, akik rendesen dolgoznak, tisztes megélhetést keresnek, adót fizetnek, miközben megjelenik a szomszédban a hasonló tevékenységet végző, de a feketegazdaságban lubickoló társ. külföldről érkezik majd. A létesülő üzem elsősorban nem a hazai, hanem a környező külföldi piacokra kíván termelni. Távlati céljuk: a készülő terepjárók 90-95 százalékát exportálni szeretnék. A gyártáskihelyezésre Magyar- országon kívül pályázott még Kína, Malajsia és a Fülöp-szigetek is: a négy pályázó közül kettő - köztük hazánk is - a Korando-sorozat gyártására. Aliogy azt az igazgató kifejtette: ennek oka, hogy ezek a típusok kevesebb fejlesztést igényelnek. Apróbb változtatásokat azonban így is eszközölnek majd. A magyarországi gyártású terepjárók vásárlói között számítanak az itthoni központi intézményekre is. A cég igazgatója ehhez hozzátette: az hazai terepjáró piacon a cég: tavaly már 20 százalékos részesedést ért el. Terepjáró-összeszerelő üzem hazánkban Az export több mint az import Budapest (MTI) - Magyarország külkereskedelmi forgalma jelentősen bővült az elmúlt fél évben a Közép-európai Szabadkereskedelmi Megállapodás (CEFTA) tagállamaival. Az IKM adatai szerint 1994 azonos időszakához képest június végéig a CEFTA-országokba irányuló kivitel összességében 33 százalékkal, a behozatal pedig 16 százalékkal bővült. A külkereskedelmi mérleg szempontjából kevésbé előnyös, hogy a bővülés ellenére a magyar import még mindig meghaladja az exportot. Magyarország június végéig a CEFTÁ-országok- ba 342,1 millió dollár értékben exportált, míg a CEFTA-országokból származó behozatal elérte a 455,5 millió dollárt. Magyarország idei első féléves mérlege a Lengyelországgal folytatott kereskedelemben - a tavalyi tendenciát követve pozitívan alakult: a magyar kivitel értéke 139,9 millió dollár volt, ami meghaladta a behozatal értékét (103,9 millió dollár). Ugyanakkor a Csehországból és Szlovákiából származó import volumene egyaránt magasabb volt az ezen országokba irányuló magyar exporténál. Még a Csehországból származó behozatal június végéig 172,3 millió dollárt tett ki, addig a kivitel értéke csak 116,9 millió dollárt ért el. Ehhez hasonlóan Magyarország Szlovákiából származó importja 179,3 millió dollár volt, az oda irányuló export pedig mindössze 85,3 millió dollár. Az 1992-ben Magyarország, Csehország, Lengyelország és Szlovákia által létrehozott Közép-európai Szabadkereskedelmi Megállapodás célja a kereskedelem liberalizálása, a vámok fokozatos csökkentése, valamint a vámon kívüli akadályok lépcsőzetes felszámolása 2001 január 1-ig. A CÉFTA keretében megvalósuló vámlebontásból eredő kedvezmények jelenleg már a teljes ipari termékforgalmat érintik. A mezőgazdasági, élelmiszeripari árukra vonatkozó kedvezményekről legutóbb a CEFTA földművelésügyi miniszterei tárgyaltak: a közel 630 agráripari termékből 350 termék esetében 1996. január l-jétól vámmentes kereskedelem érvényesül. _ÁRFOLYAMOK Budapest (MTI) - 318 üzletben összesen 703,811 millió Ft forgalmat bonyolított le az értéktőzsde. A részvények forgalma a jegyzett kategóriában (163 kötés) 317,037 millió Ft volt, melynek során 179 111 darab részvény cserélt gazdát. A kereskedés az EGIS (31 üzletben 145,329 millió Ft) és a Danubius (16 kötésben 136,904 millió Ft) papírjára koncentrálódott. Kárpótlási jegy Tőzsde Index aug. 17.: 1496,77 -11,31 Hivatalos árfolyamok Érvényben: 1995. augusztus 17. Valuta Deviza Pénznem Vétel Eladás Középárf. Angol font 202,78 206.66 204,89 Ausztrál dollár 96,15 97.95 97,IS Belga és lux. fr* 431,13 439,73 435,27 Dán korona 22.89 23,35 23,09 Finn marka 30,09 30,67 30,26 Francia trank 25,90 26,40 26.11 Holland forint 79,17 80,75 79,89 ír font 206,93 210.89 209.12 Japán yen* 133.59 136.51 135,13 Kanadai dollár 96,46 98.24 : 97,66 Kuvaiti dinar 433,39 441,66 436,49 Német márka 88,59 90.37 : 89,37 Norvég korona 20,27 20.67 20.45 Ölasz líra** 80.88 82,36 : 81,46 S! Ösztrák schill. 12,59 12,85 12,71 Portugál escudo* * 85.70 87.36 86.54 Spanyol peseta' 103,96 105.96 104.88 Svájci frank 106.58 108,72 107,42 Svéd korona 17,97 18.31 18.09 USA-dollár 131.14 133,56 132,78 ECU (KP) 166,76 170,00 168,13 A megadott számok 1 egységre értendők, forintban *: 100 egység, **: 1000 egység 2‘, 30 SS Pénzintézetek irányadó kamatai futamidő » 3 hónap Rázd. •t 12 hónap gazd, “ :1 hónap írisz. 12 hónap msz. _j 3 hónap 12 hónap 1 éven túli ionéi: AyroéanL MIW. Itwu Hant. Portafran*