Észak-Magyarország, 1995. augusztus (51. évfolyam, 179-205. szám)
1995-08-17 / 193. szám
10 SZABADIDŐ Csali 1995» Augusztus 17-, Csütörtök Vízparti kudarcok A rosszmájúak szerint a zsákmány nagyságát nem a hal súlya, vagy mérete határozza meg, hanem a horgász karjának hosszúsága... Esendő emberi tulajdonság, hogy sikereinkről szívesebben számolunk be, mint kudarcainkról. így van ez a nőkkel és a halakkal is. Én most - rendhagyó módon - balsikereim néhány gyöngyszemét adom közre, részint az okulás szándékával, részint pedig annak bizonyságaként, hogy nem minden horgász hazudós... Történt pedig, hogy a Bodrogközben, valami szerencse folytán fogtam két harcsát. Éppen megütötték a méretet, de ahhoz már túl késő volt, hogy megpucoljam őket. Volt egy varsaerősségű szákom, abba tettem őket éjszakázni. Am nem akartam, hogy a sebes víz a kőhöz, parthoz csapkodja őket, így „humanitárius” okokból a közeli csatornában úsztattam meg a haltartót. Éjszaka boldogan aludtam, s a zsákmány nagyapjáról álmodtam. Boldogságomat csak fokozta, hogy reggel vendégek jöttek. Lesz mivel dicsekedni! Az öröm nagyobb, ha megosztják... Elvezényeltem őket a csendes csatornához, meghúztam a kantárt, s hanyatt estem. A haltartó üres volt... Éktelen lyuk tátongott rajta. Éjszaka a patkányok elrágták a háló madzagját. Az sem vigasztalt, hogy a ronda rablók aligha tudtak elbánni harcsáimmal. Két hallal lettem szegényebb, s egy tapasztalattal gazdagabb. Ha az embert rest halat pucolni, akkor pórul jár. A restség az oka következő balfogásomnak is. Éjszaka volt, aludt a tábor, én voltam az ügyeletes. Elraktam az esőre, harmatra érzékeny holmikat, a baltát viszont betettem a vízbe, hogy a nyél dagadjon, s a másnapi favágáskor ne repüljön el a fejsze. A szerszámot magam elé helyeztem a vízbe, a két zsinór közé... Nem világított a hold, gilisztával csaliztam. Éjfél körül megakasztottam egy jókora angolnát. Láttam, akár le is mérhettem, akár le is fotózhattam volna. Csakhogy a kígyóhalat sem megszákol- ni, sem partra húzni nem tudtam. A damil -az egyébként is ficánkoló természetű hal miatt- rátekeredett a baltára. Segítségért nem kiáltottam, s mire a magas partról vízközeibe csúsztam, az angolna elrúgta magát a horogról, s elinalt... Társaim hajnalban hiába keresték a baltát. Többször megfordultam a rakacai ifjúsági horgásztáborban. Beszélgettem a srácokkal, s persze horgásztam is. Kivéve egyetlen alkalmat, amikor a felnőttek tudálékos bölcsességével magyaráztam el az ifjú pecá- soknak a bedobás fortélyait... Aztán gyakorlati bemutatóba kezdtem. Húsz csillogó szempár figyelte minden mozdulatomat. Mintha hájjal kenegettek volna. Élveztem a nagy ho-ho-hó tanítóbácsis szerepét. Jól megküldtem a szerelést, hadd lássák, hogyan dolgozik egy profi... Rögtön az első kísérletre „rigót fogtam”, azaz az egész cejg fólrepült a mellettem lévő fa kinyúló ágára. Hiába próbáltam kiszabadítani. Égtem, mint a rongy, aztán nekifeszültem, de elszakadt a zsinór. Az árva ólom és a felcsali- zott két horog lengetve, fennen hirdette ügyetlenségemet. A gyerekekben volt annyi tisztelet, hogy szótalanul elsomfordáltak mellőlem, s csak a sátorban röhögtek rajtam... Hiánycikk (EM) - Más az ízlésünk. Persze, hogy más, de azért nem annyira! Nem annyira, hogy meg ne tapasztaljuk amazt is, hátha! Évekkel ezelőtt több nációból verbuválódott hírlapíró csoport, a Lipcséhez nem messze lévő hőerőművet látogattuk meg, melynek ingyen kapott meleg vizével haltenyésztő telepet működtettek, a hűvösebb medencékben pedig szép halakat neveltek. A szabadtéri, hosszú asztalokat csakhamar meg is terítették csudás illatú, színű - no mivel? - halászlével! Csehek, lengyelek, ukránok, bolgárok csak úgy nekiláttak, dicsérték, akárcsak mi, magyarok. Miután pedig az utolsó kanálig elfogyott a kiváló, mégiscsak magyar étek, közülünk szólamlott meg valaki, oly módon, hogy most pedig előjöhet az a magyar szakács, aki mindezt elkészítette! Elő is jött nagy. elégedettséggel, széleseket nevetve egy hatalmas termetű német szakács, aki elmondta, izgatottan várta bizony a hatást, mivel most tényleg magyar halászlét kívánt főzni. A Balatonnál dolgozott, ott tanulta a fortélyt, ámbár, mi, magyarok nyilván észrevettük, hogy nem rak annyi paprikát bele, valamivel enyhébbre készíti. De azért ugye...? Szó, ami szó, kiválóan sikeredett! Füstölthal! Ez következett a halászlé után, mint annyi minden más után annyi más helyén ennek az országnak. Ez az, ami valamiért nálunk nem honosodott meg, nem kapott polgárjogot. Pedig kaphatott volna, kaphatna még ma is! Hiánycikk. Hiánycikk például az az okos szerkentyű, mit Németország bármely sportboltjában - föltehetően egyebütt is - bárki megvásárolhat, és ami nélkül horgász nem is igen indul útnak. Egy szépen megmunkált „kályha- csőről” van szó, melynek belsejébe kampókat szerványoltak, az aljára pedig egy rostélyt, illetve tűzhelyet. No mármost! A horgász a halat kibelezi, megtisztítja, besózza és hosszúkás darabokban felaggatja a kályhacső, mármint a füstölő belsején lévő kampókra. Ezután a tűzhelyre füstölő akrámiket gyújt be - föltehetően ehhez illő, kellemetes fűszerkeverékek között is válogathat -, majd egy újabb, ki tudja hányadik üveg serital mellett nyugodtan ügyeli tovább a kapást. Egy jó ötös amúr száz méterről Rakaca (ÉM) - Nem vitás, jó néhány gyenge évet tudhat maga mögött a rakacai víztározó. A csodás környezetű vízhez hűséges horgászok okkal szomor- kodtak a soványka zsákmány miatt az elmúlt szezonban is. Igaz, a haltartó azért csak ritkán maradt üres, hiszen dévé- rek csak akadtak, de a pontyokra, süllőkre, csukákra, amurokra az étvágytalanság volt a jellemző. Szákoltak egy-egy rekordszámba menő példányt is, de hát az eseményszámba ment. Szóval, kár tagadni: megtépázó- dott a tó nimbusza, különösképpen a korai algásodás okozott sok keserűséget és persze gondot a tó gazdájának. Nemesi Zoltán, a B.-A.-Z. Megyei Horgász Egyesületek Szövetsége elnöke is eleget kesergett, hiszen éppen elegendő szóbeszéd hullott a fejére. Az elmúlt évben, mert az idén a tó már hozza a régi formáját. Tizenöt perc alatt szákba került az amúr Fotók: Szarvas Dezső — Ha kevesebb is volt a zsákmány, de hal nélkül innét ritkán ment el a horgász. - mondja - Igaz, a korábbi években megszokott formáját nem hozta a víz, pedig telepítettünk szépen, nem is szólva a természetes szaporulatról ami ebben a tóban igencsak számottevő. A víz minősége sem romlott, igaz, az elmúlt évek csapadékhiányát megsínylette a tó, az algásodás már júliusban megkezdődött. Nem úgy az idén. A tavaszi, nyá- releji bőséges csapadék felfrissítette a vizet, a tározót tápláló patak hozta az utánpótlást, megemelkedett a vízszint olyannyira, hogy meg kellett nyitni a zsilipeket is, amire évek óta nem volt példa. Tiszta a víz, s most, augusztus közepén nyoma sincs az algásodásnak. Él a víz, mozog a hal. És persze kap is rendesen, mint a régi szép időkben; s nemcsak a rossz, de a jó hír is gyorsan terjed. Az ország minden részéből érkező horgászok sokasága ver tábort a parton, s tart a vendégjárás most is. Nyüzsög a víz, nyüzsög a part. Családostól jönnek a horgászok külföldről is, németek, svédek, dánok, lengyelek, letáboroznak, lesik a vizet, a botokat, várják a kapást, fogják, főzik, sütik, eszik a halat. Szóval, régi formáját hozza a tó, akár rendelésre is fogható hal, mint Csapó István is tette a Duna Televízió stábjának kérésére. Megakasztott egy jó ötkilós amúrt a filmezés kedvéért, s a műveletet, valamint a halat meg is lehet tekinteni az augusztus 30., vagy a 31-i adásban. De addig még kis idő hátra van, jobb híján érje be a T. Olvasó a lapunban látható képekkel és a profi horgász mondandójával, aki a Hajdúságból, pontosabban Téglásról érkezett a tározó partjára augusztus másodikán és tizennegyedikéig összesen ötvenhat pontyot és amúrt szákolt meg, a legkisebb súlyú négy-, a legnagyobb nyolckilós volt; a gyönyörű dévérek- ről, az elvétve megakasztott süllőkről, csukákról nem is beszélve. Csapó István ugyanis vérbeli pontyhorgász.- Ezért is jövök Rakacára immár tizenöt éve, s minden évben két hetet tölt el itt a család - mondja. - Sok helyen horgásztam már, de ennél szebb környezetet, jobb vizet még nem láttam, tapasztaltam. Szóval, én Rakacára esküszöm. Soha nem hagyott még cserben, még az úgynevezett rossz években sem. Ponty és amúr. Ezek a kedvenceim, mert nincs jobb sporthal, mint egy jó ötös amúr, vagy nyurga. Harmincas zsinórral kihozni őket úgy száz méterről, nagyszerű élmény, nem elhanyagolható teljesítmény. Technika, módszer? A parttól száz méterre etetek csónakról, kizárólag kukoricával. Etetőkosarat nem használok a nagy dobótávolság és persze az etetés miatt. Rakacán csakis a lapos partról horgászok, legalább száz métert dobni kell, ezért kellő hosszúságú erős bot, jó orsó és maximum harmincas zsinór a szerelés. Ez az amúr is százról jött, karbon horogra tűzött száraz kukoricára kapott, s tizenöt perc elmúltával a szákba került. A mélyebb vizekben éjszakánként szépen kap a süllő is Ha kapitális a zsákmány.. Táborok, pecásoknak Az Észak-magyarországi Horgá- sz?egyesület augusztus 18 - 20. között felnőtt horgásztábort rendez a Rakacai-tó partján. Az esemény nemcsak a halfogásra ad lehetőséget a pecásoknak, hanem szakmai eszmecserére, a tapasztalatok kicserélé- sésre is. Az Észak-magyarországi Horgászegyesületek Szövetsége augusztus 28. és szeptember 15. között - nyolcnapos turnusokban - a magyar tenger mellé invitálja a horgászokat, illetve a családokat. A bala- tonszepezdi tábor egyszerre negyven személyt fogadhat be, elhelyezés 2-4 ágyas faházakban. Jelentkezni az ÉMHE miskolci, Széchenyi út 73. szám alatti irodájában lehet. Ha kapitális a zsákmány, akkor nem árt ismerni a Horgász Egyesületek Borsod-Abaúj- Zemplén Megyei Szövetségének felhívását. Eszerint a Rakacai, Csorbatelepi, Hámori és Monoki tavakon fogott rekord súlyú halakról igazoló lapot kell készíteni, amely alapján a horgász a következő esztendőben kedvezményt kaphat, ha engedélyt vált. A rekord halak méretére vonatkozó súlyhatárok:-'ponty 10 kilogramm, csuka 6 kilogramm, süllő 5 kilogramm, balin-domolykó 4 kilogramm, busa 25 kilogramm, keszeg és kárász 1,5 kilogramm. Az igazoló lapokon a szerencsés horgász ne felejtse el a következő adatokat kell feltüntetni: A horgász neve, lakcíme és tagsága; a hal faja; a zsákmány súlya és hossza; a hal legnagyobb kerülete; a fogás helye és időpontja; a használt csali és módszer; a bot, zsinór és horog méretei; a fogás körülményei. (Az időjárás, a fárasz- tás, az esetleges segítőtárs neve stb.). Nem árt, ha a horgász fényképet is mellékel, de elengedhetetlen két tanú aláírása és a szövetség pecsétje. A tógazda... „Vitte a Sajó a szennyet bele a Tiszába” Miskolc (ÉM) - Semmi kétség, a Sajó immár igazi horgászvíz. A keszegtől a süllőig csaknem minden, a hazai vizekben honos hal megél benne, a napokban például szép ke- csegéket fogtak a kesznyéteni folyószakaszon. Most már vigyázni kellene a vízre, hogy ne szenynyeződ- jék se a meder, se a part, de hát a jelek szerint mintha bajok lennének a vigyázással - állítja Lassú Árpád az Észak-magyarországi Horgászegyesület tagja, aki nyugdíjas lévén, napjait leginkább pecázással tölti.- A legnagyobb örömömre, újra itt lehetek a Sajó partján, mint gyermekkoromban - mondja. - És szépen fogom is a halakat, mert van most már a vízben mindenféle, ugyanúgy mint hajdanában, egészen addig amíg tönkre nem tették a Sajó-parti gyárak. Több mint harminc évig ipari szennyvízcsatorna volt a Sajó, ki hitte volna hogy egyszer még tiszta lesz. Hála istennek, öregségemre ezt is megértem. Most aztán itt lehetek a parton sokszor reggeltől estig, hol a repülőtérnél a „fehér háznál”, hol a drótgyárnál a zúgó környékén, ahol szinte nyüzsögnek a vízben a domolykók, s kapnak mindenre ami mozog. Néhány ügyes pergető, mártogató pe- cás több kilót is szákolhat ezekből a fürge ragadozókból egyetlen délután; én is fogtam már néhányat, ha kedvem volt hozzá. De inkább a keszegféléket és a harcsát kedvelem. Ez utóbbiakból szép példányok mozognak a mélyebb forgókban, érdemes figyelni rájuk. Ezért is önt el a méreg alkalmanként, ha látom, tapasztalom a felelőtlenséget. Aminek számos jelét láthatja bárki, aki bejárja a folyó miskolci partszakaszát. Szeméthalmok, összetört üvegek tanúsítják az ember jelenlétét. Lassú Árpád szerint a Sajót néhány évtizeddel ezelőtt az ember tette tönkre, úgy tűnik nem is hagyott fel ezzel a szándékával.- Úgy három héttel ezelőtt ugyanitt horgásztam a drótgyámál - mondja. - Egy délelőtt aztán megjelent valami förtelmes szagú, vörösesbarna színű szennyeződés, ami úgy fél óra elteltével beborította az egész vízfelületet. Vitte a folyó a szennyet szépen bele a Tiszába napokig, rendületlenül. Én pedig elindultam felfelé, a drótgyári befolyó csatornánál aztán szomorúan láttam miféle mocsok ömlik a Sajóba. Lélekszakadva rohantam a horgászegyesületbe ahol jelentettem a dolgot, ugyanezt megtettem Miskolcon a környezet és természetvédelmi hivatalban is, ahol egy hölgy mosolyogva konstatálta izgatott felháborodásomat. Én meg eme mosoly miatt még dühösebb lettem, s azt mondtam ne tessék mosolyogni, mert ez az egész egyáltalán nem mosolyogni való. Megírta ezt a szennyezést az Észak-Magyarország is, aminek örültem, de még nagyobb lett volna az örömöm, ha azt is elolvashattam volna: mennyi büntetést szabott ki a hatóság a szennyezőre. ...ritkán horgászik, de ha mégis ráadja fejét Nagy István, akkor nem marad zsákmány nélkül Árengedménnyel A miskolci Nimród horgász- és vadászbolt szeptemberben 10 százalékos árengedményes vásárt tart. A2 akció nem minősíthető a „szezonvégi” jelzővel, hiszen az őszi horgászszezon csak most kezdődik, s szeptemberben rendezik a vadászok ünnepét is. Vissza a pénzt! Az Észak-magyarországi Horgászegyesületek Szövetsége ezúton is értesíti a horgászokat, hogy mindazok, akik a Rakacai-, Csorba-telepi, Hámori- és Monoki-tóra tavaly, vagy az idén területi engedélyváltáskor 430 forint tagdíjat fizettek be, azt még e hó végéig visszaigényelhetik. A szövetség miskolci jogi képviseleténél lehet jelentkezni, a Széchenyi út 73. szám alatt. Az oldalt írta: Brackó István, Priska Tibor, Szarvas Dezső i