Észak-Magyarország, 1995. augusztus (51. évfolyam, 179-205. szám)

1995-08-12 / 189. szám

Augusztus 12., Szombat EM-riport EM-hétvóge III Zarándokút a repülőgép roncsaihoz Az ablakból nézve ilyen volt a légi harc Lévay Györgyi Füzesséry Csaba akkor 16 éves volt, most 67 esztendős. Kilián-déli lakásának könyv­tárát a repülőgépekről szóló szakkönyvek Uralják. A repülőgépekhez való mérhetetlen vonzalma 8 esztendős korában kezdődött, amikor pilóta nagybátyja egy kis sportgép- Pel felszállt vele a sajókápolnai repülőtér­ről. Élete során többször ült gépen, részese volt egy kényszerleszállásnak is, de a legna­gyobb, egész életre szóló élménye az a látvány volt, amint Sárospatak fölött, 600-1000 méter magasságban német va­dászgépek megtámadnak egy láthatóan sé­rült, hatalmas, amerikai repülő erődöt. így Kieséi arról a napról. Bombázó Patak fölött 7 Hatodik osztályos gimnazista, 16 és fél éves voltam akkor. Patak a béke szigete volt a háború kellős közepén, nyilasok nem vol­tak a városkában, a németek már elmentek. A házunk a Várkert és a Kossuth kert kö­pött állt. Olvasgattam éppen, amikor úgy 3 éra tájban dörrenésekre figyeltem föl. Az ablakhoz rohanva láttam, ahogy Bodrogha- ‘ász irányából Halászhomok, Vajdácska irá­lyába egy négymotoros bombázó közeledik, Párhuzamosan a Bodrog vonalával. Nagyon jassan jött. Láttam aztán, hogy a Bodrog­közbe telepített német katonai reptérről va­dászgépek támadnak rá. A „pamacsokból’’ hélve úgy gondoltam, a bombázó viszonozta ? tüzet, egy Focke-Wulfnak leállt a motoija siklórepülésben visszatért a reptérre. A Márkért fáitól rövid ideig eltűntek a sze­dem elől a gépek, majd amikor ismét a látó­terembe kerültek, már a város felé közelí­tett a gép, az egyik motoija lángolt, füstölt. A támadók tüzében ejtőernyősök ugráltak ki a gépből. A város fölött a gép fölvágta az °rrát, majd mint egy megrendezett fiímen, Másfélszer bukfencet vetett. Aztán vissza­csúszott, mint egy óriás falevél, hullott alá... Megkerülte a katolikus templom tornyát, Rispatakot és a Berekbe, egy kis tóba csapó­dott. Felrobbant, égni kezdett. A német va­dászok akkor már nem lőtték, csak felette köröztek... ~ Kerékpárra kaptam, öt perc múlva Már a roncs mellett voltam. Ott voltak a ba- Mtaim is, és még nagyon sokan. Egy sárga gumicsónakot, géppuskát és egy szakadt pi- °tasapkát mentettünk ki a tűzből, miköz- en ropogtak a robbanó nehézgéppuska töl- euyek. Ügy gondoltuk, a pilóta a gépben Maradt, mert a „műrepülés” arra engedett következtetni. A géproncsokat az emberek ^{■hordták, a géppuskatomyokat működ- 'c ° villanymotorokat még ma is használják P'Uaki kisiparosok, köszörűket hajtatnak e*uk. A légiharcot sok ezer pataki ember ozte végig, de látták a környező falvak me- i °kőn dolgozó lakói is. Azután még sokáig ^széliek az esetről az emberek, a 65—70 vesek ma is emlegetik. Nem csoda, félel- etes> lenyűgöző látvány volt. hitték: Kassa ^ esetről a gép parancsnoka, az akkor 21 k( es George B. Potter hadnagy a következő- iv ?P?n számolt be Füzesséry Csabának lrott levelében. 0jA brüx-i olajfinomító felett, miután ki- lésf t*k a bombákat, gépünk súlyos sérü- 2e.. Szenvedett egy lövedéktől. Tűz keletke- Rét 32 ox'gőnrendszerben, de azt eloltottuk, lőtt ,T|ot°nmk működésképtelen lett, elrom- oik 1 • s° interfon, nem tudtunk kommu- Yj^alni, de senki sem sérült meg. Mikor ez ^fuyertem uralmamat a gép felett, sok terr ~/ Magasságot veszítettünk (6000 mé- kon 2000 ,néterre süllyedtek), ezért, hogy fe„. Titsünk a gépen, a tartozékok, így a -k ®yverek többségét kidobáltattam. Úgy ha­1944. október 20-án parancsot kapott az olaszországi Sterparonéban állomásozó amerikai Boeing 17G típusú, négymotoros bombázó 10 tagú legénysége, hogy bevetésre induljon a Szudéta vidékre, Brüx (mai nevén Most) olajfinomítója, benzinlepárlója ellen: Egy légvédelmi gránát találata miatt tűz ütött ki a gépen, amely rövid idő alatt 4000 métert süllyedt, majd menekülése közben Sárospatak fölött német vadászgépek lelőtték. Tragédiáját ezrek látták. Egy akkor 16 éves pataki diák- fél évszázadnyi kutatómunka után megtalálta az elsőpilótát, akiről azt hitték, a roncsban vesztette életét. Potter parancsnok és Catherina az idén ünnepli házasságkötésük 50. évfordulóját, ebből az alkalomból elzarándokolnak a repülőgép letörésének színhelyére. Velük tart a történet kutatója is. tároztam, hogy megpróbálok Kelet-Magyar- országon az orosz arcvonalak mögé jutni. A magasságvesztés következtében ugyanis képtelenek lettünk volna az Alpokon ke­resztül Olaszországba visszarepülni. Hoz­závetőleges beméréseink szerint Kassa és Miskolc légterének környékén lehettünk. Üzemanyagunk már nagyon kevés volt, ke­resztültörtünk egy felhőpaplanon, és egy hegyek övezte síkság felett bukkantunk elő. A bombázótisztünk az orrban mondta, hogy látja a front ágyúinak torkolattüzeit. Ekkor német vadászok támadtak meg minket. A kilenc ember, amilyen gyorsan csak tudott, ejtőernyővel kiugrott, a többiek után én is. Ernyőm kinyílása után láttam alattam a gé­pemet zuhanni, aztán felágaskodott, emel­kedni kezdett, egy pillanatra megállt, lebe­gett, majd egy éles forduló után lezuhant...- Amikor földet értem civilek fogtak el, és egy üzemanyagot szállító német teherau­tóra tettek, amely elvitt a német repülőtér­re. Ott a gépünket lelövő pilóták fogadtak, és felajánlották, bevisznek Kassára (sic!), ahol a súlyosan megsérült Reno barátom kaiját amputálták. Kassán (sic!) több tár­sammal találkoztam, majd buszon Miskolc­ra vittek minket. Ott négy napot egy kis po­litikai börtönben töltöttünk, majd egyhetes budapesti kihallgatás következett. Aztán hadifogolytábor Németországban. Lezuha­násunk 50. évfordulóján feleségemmel Ma­gyarországra utaztam, majd Kassán keres­tem a helyszínt, de nem ismertem fel sem­mit. Kassa sokkal nagyobbnak tűnik, mint amekkora városra én emlékszem. Felkutatta a pilótát A Magyar Néphadsereg 1945. október 3-án írott jelentése a lezuhant amerikai bombá­zórepülőgépről: „Jelentem, hogy 1944. októ­ber 25-én (sic!) a délutáni órákban Sáros- patak-Vajdácska között 1 db négymotoros amerikai bombázógép lövetett le a német vadászok által. A repülőgépen 10 amerikai katona volt, amelyből 9 fő fogságba esett, 1 fő pedig a lezuhant repülőgépben porrá égett. Személyi adataira vonatkozólag sem­miféle támpont rendelkezésre nem áll.” Füzesséry Csaba a lezuhanást követő év­tizedekben nem sokra jutott nyomozása so­Montázs: Füzesséry Csaba rán, az ilyen tevékenység egyszerűen,kém­gyanúsnak” minősült.- Rengeteg szemtanúval beszéltem, és a hadtörténeti könyvek veszteséglistáit néz­tem át. Sehol sem volt utalás erre a gépre, és nem is kereste senki. 1990 után megnőt­tek a kutatás lehetőségei, felkereshettem az ügyben amerikai magyarokat is. Él az USA- ban egy másodunokatestvérem, a ma is ak­tívan repülő Wielland Aladár, aki összeho­zott John. C. Rucigay bombázópilótával. Rucigay aztán újsághirdetéseket tett közzé a Veterán Pilóták lapjában. Itthon pedig megismerkedtem egy agilis, szintén repülő­kutató fiatalemberrel, a nyíregyházi Jánk- faivi Zoltánnal, akitől sok címet és nyomo­zási kiindulópontot kaptam. Aknakutató műszerrel kutattunk, próbaásatásokat is végeztünk a lezuhanás helyszínén, és talál­tunk is apró roncsokat. Elhatároztuk, hogy a „meghalt pilóta” emlékére keresztet állí­tunk a Berekben...- Időközben megjelent a Légiháború Ma­gyarország felett című könyv I—II. kötete, és ott két adatra is leltem a pataki gépről. Az egyik korrigálta a néphadseregi jelentés dá­tumát, és október 19-re tette a napot. Ez már egy nap híján pontos volt. Segítséget kaptam az amerikai nagykövetségtől, Zol­tán pedig kapcsolatba került egy nyugdíjas CIA-tiszttel, aki most az amerikai légierő egyik repülőarchívumának tisztviselője. O találta meg a kutatásokhoz szükséges MARC-számot. Ez alapján aztán John Ruci­gay megkapta az eltűnt gép parancsnoká­nak Georg B. Potter hadnagynak a címét, telefonszámát, és nekem is megadta. így ta­láltunk egymásra tavaly decemberben. Pon­tosan 50 esztendővel a történtek után. Le­vélbarátság fejlődött ki köztünk. Pontosítot- tuk a dátumot, no és a helyszínt, Potter hadnagy most tudta meg, hogy nem Kas­sán, hanem Sárospatakon lőtték le a gépét. Millió apró momentumra volt szükség a tel­jes azonosításhoz. Például: ő emlékezett, én pedig kinyomoztam, hogy egy erdélyi gróf­nő, Bissinger Erzsébet volt akkor a pataki kórház vöröskeresztes főápolónője, ő tolmá­csolt. A hadnaggyal nemsokára, szeptember 22-én találkozunk. Eljön Catherina, itt ün­nepük az aranylakodalmukat. Lehet, hogy a legénység még élő hat tagja közül is eljön valaki, valakik. A főpilóta gépészmérnök lett a hazatérte után, a többiek is mind dip­lomát szereztek. Remélem, megérem a ta­lálkozás napját. Ezt azért mondom, mert egy súlyos betegség tünetei jelentkeztek ná­lam... Szeretném, ha szeptember 23-25-én Patakon kapnánk egy helyiséget, és Potter kapitány találkozhatna azokkal az embe­rekkel, akik látták a Boeing tragédiáját. Mint írja, örül, hogy nem az egykori ellensé­get, hanem az emlékeit kereső katonát lát­juk benne. Nagy élmény lenne a találkozás a szemtanúk, a 65-70 éves patakiak számá- rais.- Ön kutatott a német vadászpilóták után is.- Igen, mert az volt a vágyam, hogy a ré­gi ellenfeleket összehozom egy békés kézfo­gásra. A pilóták egyébként különleges em­berek, háborús ellenségek között is létezik valamely bajtársi kapcsolat. Potterékkel is udvariasak voltak akkor a németek. Ám a német archívumokkal nem tudtam zöldág­ra vergődni, minduntalan a keresett pilóták törzsszámút és anyjuk nevét kérték.- Füzesséry úr, milyen munkával töltöt­te az életét?- Nagyon szép szakmám volt, ácsként dolgoztam hosszú időn keresztül, később fu­varleveleket ellenőriztem egy építőipari vál­lalatnál. Távol áll a repüléstől. Emőke lá­nyunk a Ferihegy Il-n az idegennyelvű in­formációnál dolgozik, Zsolt fiunk pedig, aki bár tb-ellenőr, minden megtakarított pén­zét és szabadságát utazásra fordítja: röpköd a világban. Az élet dolgai Fecske Csaba A költő Még fapados villamosok jártak füttyös kalauzokkal. Fiatal lá­nyok voltak, szőkék és barnák, vörösek és feketék, hűségesek és csalfák. Hangjuk", mint a ködben eltévedt rigóé. Még fapados villamosok jártak, anyám is fiatal és szép, s az idő is hosszan eltűnődve, megfontoltan haladt. Szemben Pilinszky ült, a költő. Madárarcú, sovány férfi. A sarokba húzódva csöndesen, észrevétlenül. Mélyen, mint a vizet merő ember arca a kútban. Én anyám hasában. A költő leszállni készült. Kabátja szárnya lebbent néhá­nyat, míg lába földet nem ért a járdaszigeten. Elvegyült a tö­megben, ahogy az őz tűnik el a rengetegben. Csöngei bátyám Gyerekkoromban majd minden héten volt a Szabad Földben Weöres-vers. Csiribiri zabszalma, Suttog a fenyves, Fut, ro­bog a kicsi kocsi, Őszi éjjel. Szebbnél szebb versek. Hirtelen nekibuzdulással irkámból kitépett lapokra legszebb betűim­mel letisztáztam néhányat a sajátjaimból, és elküldtem a Tö­rökvész utcába a kollegának. Izgultam kicsit, a postás tud­ja-e, hol van a Törökvész utca. Ügy látszik, a postások min­den utcát tudnak, hol van. „Kedves öcsém!” Ez állt a képes levelezőlap dülöngélő, gye­rekes írással. A többire sajnos nem emlékszem, csak a nevé­re, ahogy a lapról szinte leszédülve tántorog a légárán: „Weöres Sándor bátyád”. Kincs birtokában voltam, tudtam én. De képtelen voltam úgy vigyázni rá, hogy végül el ne vesszen költözködések, sze­relmek, évek, egyszóval életem örvénylő forgatagában. Könnycsepp Találtam egy könnycseppet. Nem tudom ki veszíthette el, most már nem is érdekes. Eltettem, talán kölcsön is adhat­nám a rászorulóknak, gondoltam. Hát nem mondom, rá is kaptak az emberek, főleg a méla­búsak és a melankóliára hajlamosak. A magyar ember szeret sírni. Vigadni is sírva szokott. Kapós lett az én könnycsep­pem, hamarosan el is kopott a sok használattól. Most itt állok egy szem könnycsepp nélkül. Vissza az erdőbe Öles hóban araszolt a sárga távolsági autóbusz. A hólepte út egybeolvadt a mezővel. Nem messze őzcsapat kaparta a ha­vat, a vetés zsenge szálait keresték. Fölnéztek, ahogy meg­hallották a közeledő busz hangját, csöndesen nekiiramodtak. Neki a havas erdőnek. A busz nyögött egyet, átlódult a hóval betemetett árkon, s az őzek nyomába eredt. A megrémült sofőr hiába tekergette a kormányt, a busz nagyokat zökkenve követte az őzeket. Az őzcsapat eltűnt a hóból kifeketélló erdőben. A busz utá­nuk. Fatörzseket horzsolva, száraz ágakat reccsentve. Ablak A remény, egyike a leggyámoltalanabbaknak felhúzta nyi­korgó csizmáját a bőrkeményedésektől jó éles bicskával meg­szabadított lábaira, és elindult. Egy zöld zsalugáteres ablak alatt megállt, vágyakozva nézett fel oda, ahol egy asszony kö­nyökölt, két szeme a messzeségbe révedt, arcán a holdfény hosszan elidőzött, mint évszázadok törmelékei alól kiásott ró­mai mozaikon a gyertyák tétova világa. Az oktató A juharfa legfelső ágán ült Weöres Sándor, és emelkedett hangon, amelyben mintha a tokaji és a badacsonyi hegyek szőlőtőkéi muzsikáltak volna, a szanszkrit költészetről be­szélt. Mellette feketerigó képében, intellektuális sárga csőré­vel Várkonyi Nándor. Szép volt, ahogy a csöngei boglyahajú beszélt pamuthang­ján. Nagy lepkeraj felhőzött az arca körül, mintha egyenest a torkából rajzottak volna elő. A költő elunta hessegetni őket, mérgesen meglebbentette szárnyait, és elrepült. Néztem a to­vatűnő alakot. Mint a lámpába tévedt lepke, olyan volt a nap előterében. «»«■* Óvárosi házak Mezey István grafikája

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents