Észak-Magyarország, 1995. július (51. évfolyam, 153-178. szám)

1995-07-29 / 177. szám

Július 29., Szombat látókör ÉM-hétvége VII AZ ÉSZAK- MAGYARQRSZÄG IRODALMI MELLÉKLETE* SZERKESZTI'CSEH KÁROLY Cs. Varga István „Élek az ég derűjében” R adnóti Miklós magyar-francia szakos középiskolai tanári ok­levelet szerzett a szegedi egye­temen. Párizs, a francia kultúra és irodalom meghatározó jelentőségű egész életművében. Francia versfor­dításai és sqját versei is mutatják ezt a termékeny kapcsolatot: II faut lais- ser..., Hispánia, Hispánia, Emléke­imben..., Páris, A la recherche... stb. Első franciaországi útjának él­ményeit - 1937 nyárutóján - a Car­tes postales című versfüzérben fog­lalja össze. Chartres-ból Paris felé, Versailles, Jadin du Luxenbourg, Quai de Montebello, Place de Notre- Dame címmel ír néhány soros mini­atűröket. Párizsi tapasztalatai több versében is tükröződnek, többek közt a Hispánia, Hispánia záróstró­fájában is: „Népek kiáltják sorsodat szabadság! / ma délután is érted szállt az ének; / nehéz szavakkal harcod énekelték / az ázottarcú pá­rizsi szegények.” A „förtelmes” világháború előes­téjén járt másodszor Radnóti Pá­rizsban, amikor „absztrakt volt még a kín” (Bóka László). 1939. július 8- án Fannival együtt indult Párizs fe­lé, a Bécs, München és Strassbourg útvonalon. A bécsi Westbahnhofon egyenruhás férfiak áradata döbben­ti meg: „bokacsattogások és karlen- dítések (...) egyenruhák rohannak, kapaszkodnak, kiabálnak, röviden, Pattogón, csizmák csattognak, kar­szalagok és vállpántok világítanak.” Rossz hangulat fogja el, szörnyű vízióval küszködik. A sárkánnyal vi­askodó Szent Mihály, a hétfejű vad­állat jelenik meg lelki szemei előtt... A jövőre vetíti látomását: „Vidám aratás és rettenetes ősz... jajong fe­lém az apokalipszis szava.” Ulm közelében köszönt rájuk a hajnal. Július 9-én érkeznek Strass- hourgba. Lélekemelő élményt rög­zít: „...a kicsi téren szökell a székes- egyház, az első pillanatban szökell, valami ideges és mégis nyugodt iz­galommal. Befejezett tornya úgy mutat föl, hogy szédít. (...) Szökell és lebeg, a leglebe- Sőbb azok között, amiket láttam. S “unt a chartres-in a csorba állú, itt !s akad barátom, a főkapu balolda­lán a másik szent, a tekerccsel.” Legfőbb úticéljuk Párizs. A „vilá­gosság földjének” metropolisza, a magyar kultúrának a középkor óta egyik nagy ihletóje nyárutói nyájas- tággal fogadja a költőt. A francia ■rodalom, a képzőművészet egyete­mes érvényű kincseiben, szépségei- ben gyönyörködik. De a zajos való­ság rendre betör személyes köreibe *?• A francia forradalom 150. évfor­dulójára rendezett emlékkiállításon ?* 1793. évi „Constitution egy em­berbőrbe kötött példánya” hívja fel magára figyelmét. az egyik újság Hitler beszédét idézi: „a művészi erőket a legsúlyosabb beavatkozá­sok árán is hozzá kell idomítani az általános világnézeti törekvések- ,®z- Egy magyarokkal zsúfolt mo- 5 I an rég nem látott arcokat fedez ml: »Kísérteties volt ez a párizsi mo­zi, ahol mindenki magyarul beszél.” A Louvres-ban Artemis szobra, Pra- xitelész Knidoszi Aphroditéja, s a Milói Vénusz mellett a legnagyobb élményt a Mona Lisa jelenti: „A Mo­na Lisa távoli anyám, egyik a sok közül, akik választottak s akiket vá­lasztottam, - megcsókolnám a ke­zén és az arcán, megtérő fiú, mindig megtérő fiú...” Társasgépkocsin Párizs környé­ki utazást tesznek. Uticéljuk: Chan­tilly - Senlis - Chaalis - Ermenon- ville. Az 1937-es látogatáskor szer­zett emlékeket szembesíti új élmé­nyeivel. Ismét elbűvöli Pollajuolo Si- monetta Vespucci-ja, hosszasan né­zi „a drága arcot, a csodálatos melle­ket, a mellek mögött a tájat, az arc mögött a sötét felhők rétegét. Szigo­rú szája még édesebb, mint emléke­imben.” Botticelli, Lippi, Giotto és mások remekeit csodálja. Megtekin­ti Senlis koragót katedrálisát is. Páfrányos erdők, „fehérlábú, vidám nyíresek” közt haladnak. A nagy élmény: Ermenonville, Rousseau jegenyéi, a sziget, a sír, ahol pihen. Ügy érzi: „Jean-Jacques könyököl mellettem és Csokonai, szegény.” Idézi A Tihanyi Echóhoz több strófáját, köztük a híres soro­kat: „s a szigetnek egy szögében / mint egy Rousseau Ermenonvillé- ben, / Ember és polgár leszek.” Élményeinek költői összegezését az Emlékeimben... című, 1940-ben keletkezett versében találjuk. A Senlis felé vezető úton, zöld falként hajladozó páfrányos erdői közt „egy pillanatra boldog” volt. Elfénylett az életszerető költőben a „pajtásos sze­relem s ujjongó életimádat” (Vajthó László) Ermenonville felől a fiatal nyíres úgy futott eléjük, mint egy fe­hérruhás kislány, és a fordulónál, a sárban posztoló katona szájában ró­zsaszál csüngött. Fanni kék szemé­ben csodálta a táj szépségeit, és es­tére várt rájuk „a drága Páris”. A Napló 1939. augusztus 4-i dá­tummal rögzít egy párizsi életmoz­zanatot: „Délelőtt és ebédutón ömlik az eső. Épp át akarok futni olvasni a Ste Genevieve-be, mikor kiderül és sütni kezd a nap. Négy óra. Fél ötig állok a Cujas sarkán, majd elindu­lok a híd felé. A Place St. Michelen eszembejut Apollinaire muzsiku­sa...” Az emlékké vált élményt az em­lékezés-ihletben újraélő költő mara­dandóan építi be - 1943. augusztus 14-ére dátumozott - Páris című ver­sébe: A Boulevard St Michel s a Rue Cujas sarkán egy kissé lejt a járda Nem hagytalak el gyönyörű vad ifjúságom, hangod mintha tárna visszhangzana, szivemben szól ma még. A rue Monsieur le Prince sarkán la­kott a pék. A jelen áttör az átélt múlt dimenzió­jába: „Hol vagytok ó, felzengő állo­mások: / CHATELET-CITEÉ-St. MICHEL-ODÉON! / s DENFERT- ROCHEREAU...” Az éjszakai ván- dorutakra gondolva gyötri a kérdés: „Páris felett a furcsán elborult / haj­nal mégegyszer felszürkéllik-é / mi­kor a versírástól részegen / és félig alva már aludni vetkezem?” Rónay György R.M. című versében a aprónyi dolgok leheletfinom, benső­séges élményeit, és a hitvesi szerel­met csodálatosan kidaloló költőnek állít emléket. A „szellemi, fényko­szorús fejemet kebeledre lehajtom” jegyében, az „élek az ég derűjében” idézi elénk Radnóti lélekarcát, amely oly tisztán és szépségszomja- san ragyog elénk a sorstól kapott 1939-es párizsi „kegyelmi időszak” naplójegyzeteiből és verseiből. Ró­nay György Párizs című versében mesterien összegezi sqját párizsi él­ményeit és Radnóti Szajna-parti emlékeit: A boulevard Saint-Michel s a rue Cujas sarkán valóban lejt kissé a járda, s a rue Monsieur le Prince sarkán is ott a pék. Minden olyan, ahogy Radnóti látta rég: csak te tűntél a messzeségbe, nemze­dékem ifjúsága. Hol vagytok 6! - kiáltok én is itt ma­gamban, s mintha egy testetlen csapat suhan­na fenn, sok régi társam és barátom Radnóti Párizsban a boulevard Saint-Michel fölött a kék magasban, s elosztanék, mint lenge fust a látha­táron, a Luxembourg fölött, hol rá­csok közt a lombok rengeteg békéje zöldell, s csobog a Medici-kút. Hol vagytok ó, kik eggyé váltatok már rég a ßlddel. hol vagytok pára-lányok, füst-fiúk, hol vagy, csillag-szívű, s te szelíd farkas-arcú, ki reggelenkint lementéi a rue Monsieur le Prince sarkán a pékhez? Lányokat les a boul-Michen, akiben még az ifjúság ég. De aki úgy járt itt, hogy már-már öt­ven éves, emlékek közt bolyong ott is, hol sose járt még. Várom, hogy jössz-e már a rue Cujas felől, hol kissé lejt a járda , és „pourque sabés" - mormolom, s a rue Soufflot sarkán még egyszer visszanézek, egy fél percig még várok rád, hogy hátha mégis jössz, s tudom, hiába, Egyedül indulok tovább, s magam­ban hozzád dünnyögök, pedig már régen nem érted. Aztán a lomb, a lomb, a kristály víz­tükör s a kék ég és a tiszta permet. Egy széken ott felejtett egy rózsát va­laki. Hol vagytok ó? - Bámulnak üres gombaszemükkel s nem felelnek a Medici-kút aranyhalai. Párizs, 1963. május Moldvay Győzőről- hogy hetvenéves lett Honfoglaláskori településen, Hódmezóvá- iQo e^.en ^ta meg először a napvilágot 1.5. június 12-én. Az egyik helyi gimná- Zlumban érettségizett, majd a szegedi egyetein bölcsészkarán tanult. Innen .Ta­gadta el” aztán hajlama a költészet és a zsurnalisztika táborába. Szülővárosa két napilapjánál is szorgoskodott, s - óhatat­lanul - első verseit is itt publikálta. Húsz­eves volt... . S aztán megjött a máig és bizonyára niinár halálig tartó nagy szerelem: a Dél­sziget című „folyóirat jellegű irodalmi zemle”. Az idő: 1946. Országos visszhan­got váltottak ki a megjelent számok, igen azt, merészségükkel Moldvay olyan hall­gatásra kényszerült íróknak adott helyet a Délsziget hasábjain, mint Kodolányi Já­nos, Németh László, Szabó Lőrinc - hogy csak a legnagyobbak neveit említsük. Ta­lán szükségtelen mondani: három szám megjelenése után a politikai rendőrség be­tiltotta a Délsziget további megjelentetését. Az ifjú hírlapíró s szerkesztő visszavo­nult, s elment az egyik iskolába nebulókat okítani. Innen csapott át aztán rokonme­zőnyökre: a kultúrház dolgait intézi. Az­tán ... 1956 őszén a helybéli munkástaná­csok napilapját szerkeszti. Nomen est omen: 1957-ben Moldvay Győző segéd­munkás. ...Egyértelműnek tűnt a teendő: mene­külni a vihar utáni síri csendből. A „szak­ma” marad, de az ország másik sarkában; Borsodban. Miskolcon lesz rádióriporter, majd Szentistvánon és Mezőkövesden a művelődési házak igazgatója. Itt aztán te­ret kap kvalitásai csillogtatására. Hihe­tetlen képességű s munkabírású „orga- nizátor”. A szülőföld varázsa? Az a bizonyos nosztalgia? 1964 őszétől ismét Vásárhe­lyen él. S mert, hipp-hopp, ismét hívja Észak, 1971-től az egri Népújság munka­társa, majd hatvani szerkesztője. A város úgy tűnik, végérvénnyel magához láncol­ta. Az országosan is jól ismert Hatvani Ga­léria egyik alapítója és vezetője. A hajdani vásárhelyi Délsziget emléke is visszakö­szön: kereken negyven év útán ismét Dél­sziget címmel szerkeszti és adja ki itt az évenként négy alkalommal megjelenő helytörténeti szemlét, immár 1986 óta. A mindenekelőtt és -fölött poéta Mold­vay ebbéli adottságaiból s adósságaiból is bőven törleszt. Ötvenegy évesen Perben, az ezt követő esztendőben Eroica s hat­vanhat éves korában Mint az apostolok cí­mű versköteteit tette le az olvasó asztalára. * Hetven esztendő. Kölyök idő! Moldvay sa­ját szavajárásával: ennyivel „hetvenke- dik” Hatvanban. Azaz teszi, végzi a dol­gát. Mint tette, végezte eleddig. Tegye, vé­gezze az emberi kor legvégső határáig! Mi egyéb jót kívánhatnánk neki? Kiss Gyula Kockákba zárt kékség- Pap Katalin Genfi szemek ciklusához ­Vannak élethelyzetek, mikor a jeszenyini „kék tűzesős* ifjúság nem hamu lesz, hanem - ideiglenesen bár - kockákba zárt kék­ségként virraszt. Idegenként nem adatik meg a végtelen szabadsá­ga egy olyan „elrendezett életvitelű" országban, mint Svájc. In­kább szorongás indázza be a mindennapokat, mintsem hidak, ta­vak, fehér sirályok és ezüst szökőkutak igézete ragyogja be. Mert a felszín alatt a magára hagyatottság és talán a vén földrész annyi­szor emlegetett jövőtlensége komorlik, felfokozottan. Kifinomult ösztönnel ezeket érzi a Genfben dolgozó, miskolci születésű pályakezdő költő Pap Katalin, akinek ciklusnyi verse író­dott már kint. A lélek hullámverését a szerelem sem csitítja szem­kék tavak harmóniájává ott, ahol „az üdvözülés gépezete kínos pontossággal működik (Kurt Marti) - üzeni a távolból, lírai palack­postájával. küldeménye parthoz ért, idetalált; emeljük ki és olvas­suk el: egy érzékeny és zaklatott lélek partra vetettsége kínját eny­hítjük vele - s a kockákba zárt kékség is távlattá nyílik rövid időre. Létérzés-versei addig is otthonra lelnek az átmenetiségben.-Cs. K.­Pap Katalin Genfi szemek (részletek egy ciklusból) I. Kék kockák Égre néző mélykék szemem álmot hozó csillaggal szemez semmittevőn Kék kockák élén táncoló kék lapok síkján őrjöngő kék mágia és kék erotika a létem s mint kockás füzet bármikor összecsukható II. Szerelem Szavatosság a szerelem Bárhol élem is-az enyém S földrengéssel párosul hiánya in. Montagne Hegyek ölelnek - ívükbe kékülve élem a pillanatot: város hidak tavak szökőkutak ezüst varázsa etetésre váró fehér sirályok... Elrendezett életvitel és formák rabjaként kék kockákban élve: színekbe visszavetített fiatalságom most hagy el - Itt kell megvárnom a végső pontot is? Cseh Károly Ujjongó éj Telt nyári hold ring, mint szökőkút sugarán a pingponglabda. Fehérlő álmod talán, vagy szíved, fólragyogva? Moldvay Győző Mint az apostolok „ A boldogság gyalog jár, mint az apostolok, s ha elfárad, zizegő szénán, gyepágyon alussza ki magát... Hegyen-völgyön űzlek, hét falu kertje alól kiáltok érted, és mire az éj felvonja fekete vitorláit, a tiszta ágyban néked is ágyat vetek. Fürjmadár az öröm, elröpül! Ha jössz, egyetlen szót se ejts, úgy pihenj mellém a jószagú alomra. Csa vargó, kósza tücskök szebben, mint angyali karok muzsikája, majd szerenádot húznak ablakunknál, s mi csak fekszünk: elnémult mélyhegedűk, melyekbe a gyönyör sistergő villáma csapott. Hullámok II. Saáry Éva rajza

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents