Észak-Magyarország, 1995. július (51. évfolyam, 153-178. szám)
1995-07-04 / 155. szám
1995, Túlius 4.» Kedd Gazdaság ÉSZAK-Magyarország 7 Ügynökség a megye fejlesztéséért A közalapítvány támogatására többek között önkormányzatok, településszövetségek is pályázhatnak Fotó: Fojtán László Latin-Amerika Miskolcon Miskolc (ÉM) - A Mixpo Kft. augusztus elsejétől hatodikáig tartó Nyári Vásárán külön standon mutatkozik be Latin-Amerika, tudtuk meg Szabó Jánostól, a kiállításszervező cég vezetőjétől. A Ma- gyar-latin-amerikai Kereskedelmi Központ a tervek szerint a térség termékeinek széles skáláját mutatja be, árusítással egybekötve. „Tervezzük a vásár keretein belül egy Latin-Amerikai Nap megszervezését-az időpont augusztus 3-a lenne amely lehetőséget nyújtana élőzene és táncbemutatóra, illetve a latin-amerikai italok kóstolójára, valamint a Dominikai Köztársaságból származó szivarok bemutatására” - írja levelében Enrique Sierra Sán- chez, a kereskedelmi központ elnöke. Az elképzelések szerint a nemzetközi üzletember-találkozón részt vesznek majd Latin-Amerika és a Karib-térség nagykövetei is. Megkezdődött a kivitelezés Sárazsadány (ÉM) - Több hónapos szervezőmunka után Zemplén és Abaúj térségében megkezdődtek a gázhálózat építésének kivitelezési munkái. Mint ismeretes a beruházó a Zemplén-Abaúj Közműfejlesztő és Szolgáltató Kft., és hat fővállalkozó gondoskodik arról, hogy a munkálatok 1996 őszére befejeződjenek. Az első munkaárkot Sárazsadányban ásták ki. A közel 400 lakosú település életében rangos eseménynek számít ez az alkalom. Az első ásónyomot a falu legidősebb lakója a 92 éves Janik Jenő bácsi, zsadány egykori iskola- igazgatója ásta ki. Palcsó Mihály polgármester reméli, hogy az utóbbi időben megkezdett, megvalósított fejlesztések - köztük a gázhálózat megépítése - meggyőzi a fiatalokat arról, hogy egy ilyen kis faluban is lehet boldogulni. A Zemplén-Abaúj Kft. főmérnökétől kapott információ szerint egyre több településen kezdődnek meg a kivitelezési munkálatok. A fővállalkozók megkapták a szükséges anyagokat és amint a Tigáz Rt. Miskolci Üzemigazgatósága megküldi az engedélyeket, megkezdődhet a gázvezetékek fektetése. Kiskereskedelem, vendéglátás Budapest (MTD - A statisztikai nyilvántartások szerint az országban 137 ezer kiskereskedelmi és vendéglátó vállalkozás működik. Az ebbe a kategóriába tartozó üzletek száma meghaladja a 210 ezret. A Központi Statisztikai Hivatal reprezentatív felmérése azonban azt mutatja, hogy a tényleges működő üzletek száma ennél mintegy 20 százalékkal kevesebb. Miskolc (ÉM - I.S.) - Az elmúlt év utolsó negyedében alakult meg Miskolcon a Borsod-Abaúj- Zemplén Megyei Fejlesztési Közalapítvány, s azóta működik a megyei fejlesztési ügynökség. Vezetője Varga László. Vele beszélgettünk: □ Bár már jóval több, mint fél éve funkcionál az ügynökség, de munkájukról vajmi keveset tudunk. Elárulná, kik alapították, s milyen célból? • Phare-segítséggel alakult a köz- alapítvány, az alapítók között található a kormány, a megyei önkormányzat, és tizenkét város önkormányzata. Amiért pedig az ügynökséget „kitalálták” nem egyéb: kellett egy csapat, amely a területfejlesztési programokat összehangolja, a megvalósítást koordinálja. Egyébként a' közalapítvány célja többek között az, hogy a megyei települések gazdasági fejlődését elősegítse, és összehangolja, meghatározza a megye fejlesztési prioritásait, idevonzza a bel- és külföldi tőkét, működtesse a Phare regionális program keretében az úgynevezett kísérleti programot, kialakítsa a fejlesztési programokhoz, kapcsolódó pályázati rendszert. □ Másodszor említette a Phare-t... ® Nem véletlenül. Ahhoz, hogy a közalapítvány létrejöhetett, jelentékeny segítséget nyújtott a Phare brüsszeli központja. Az alapításkor kimondatott az alapítvány egyik fő feladata, hogy Magyarországon előkészítse a hatékony, decentralizált területfejlesztést. Két megyében, nálunk és a szomszédos Szabolcs- Szatmár-Beregben működik ilyen közalapítvány, a Phare két évre 4,5 millió ÉCU-t biztosít számunkra az úgynevezett kísérleti program alap működtetésére. Ezzel a 4,5 millió ECU-val járul a Phare a megyék gazdasági fejlődésének fellendüléséhez, különböző helyi kezdeményezéseket támogat. □ Mennyi jut ebből a pénzből neBudapest (MTI) - Egy év alatt a legnagyobb mértékben - 44 százalékkal - a svájci frankkal szemben értékelődött le a forint, de majdnem ekkora az értékvesztése a német márkával és az osztrák schillinggel szemben is. A Magyar Nemzeti Bank valutaárfolyamait összehasonlítva, tavaly július 1-jén 76,80 forintot kellett fizetni egy svájci frankért, most pedig 110,60 forintot. A német márka 64,47 forintról 91,68 forintra drágult, míg az osztkünk, kik és milyen formában igényelhetnek belőle? • Nos, 130 millió forintot pályázat útján már szétosztottunk, s várhatóan még 200 millió forintot tudunk odaítélni, szintén pályázóknak. Pályázni pedig magánszemélyeken kívül jószerivel mindenkinek lehet, tehát különböző társaságoknak épp úgy, mint önkormányzatoknak, település-szövetségeknek, kistérségi társulásoknak, civil szervezeteknek, kamaráknak... Tudom jól, nem oly’jelentős ez az összeg, de élnünk kell minden lehetőséggel. Az első pályázati kiírásra 127 pályamű érkezett, ezek majd mindegyike kiváló, megvalósítható, de sajnos csak 16-nak tudtunk pénzt biztosítani, 5-15 millió forint közötti összegben. A mostani pályázati kiírás augusztus 1-jén zárul, cirka 160-180 pályázati csomagot már elvittek tőlünk, rák schilling 9,16-ról 13,07 forintra. Mindkét valutával szemben 42,5 százalékkal értékelődött le a forint 12 hónap alatt. Ennél jóval kisebb, „mindössze” 22,8 százalékos a nemzeti fizetőeszköz értékvesztése a mélyrepülésben lévő amerikai dollárral szemben. Tavaly július 1-jén 103,29 forint volt a dollár, most pedig 126,90 forint. Mindez azt is jelzi, hogy az elmúlt 12 hónapban a lakossági devizaszámlák jóval nagyobb hozamot jelentettek, mint a forintmegtakarítások. A devizamegtakarításoknál rátehát minden bizonnyal bóviben leszünk ismét a jelentkezőknek. □ Milyen pályamunkát támogatnak? • Egyértelműen azokat, amelyek hozzájárulnak a megye társadalmi, gazdasági fejlesztéséhez. Olyanokat, amelyek sajátos, újszerű beruházások és szolgáltatások kifejlesztését és megvalósítását tűzi ki célul, a gazdaság átalakulását, a régió fejlődését szolgálja. Olyanokat, amely előtérbe helyezi a területfejlesztést és a vállalkozásfejlesztést. Nem adunk pénzt egyedi eszközbeszerzésekre, már megkezdett projektek folytatásara, kiskereskedelmi tevékenységre, személyfuvarozásra, alap infrastrukturális beruházásokra... □ Ahogy említette, ez egy kísérleti program. Lesz folytatás? • Remélem igen, bár ehhez a Phare-t kell megnyerni. adásul még figyelembe kell venni az évi átlag 4 százalékos kamatot is. Ezzel együtt pedig az eltelt egy évben a svájci frank, a német márka és az osztrák schillingben őrzött megtakarítások hozama mintegy kétszerese volt a forintbetétekének. Miután 1995. július 1-jétól havi 1,3 százalékos a forint értékvesztése, így most érdemesebbnek tűnik forintban takarékoskodni, különösen akkor, ha 1996-ban 1 százalék alá csökken a leértékelés üteme, ahogy azt a kormány hároméves gazdaságpolitikai koncepciójának tézisei tartalmazzák. Érdemes forintban megtakarítani A Budapesti Értéktőzsde 26. heti forgalma 1995. június 26-tói június 30-ig Részvény neve Ú/lolek Árfolyam Értékpapír Átlagár Minimumár Maximumár Előző heti Változás szama érték H darab atlagar § Fotex Rt. fi: 21 56 906630 TS8666 179 178 181 181 -* I 1 Graboplast Rt. 22 7 640 000 2 730 1 399 1 390 1 400 1 401 - 2 9 Zwack Unkum Rt. g 20 44113 980 6 686 3 299 3 230 3 300 3 498 -199 i 1 Richter Gedeon Rt. 136 88 893 350 21 584 2 059 2 030 2 090 2 025 34 i í Soproni Sorgyár Rt. v 68 19 706310 4 845 2 033 2 005 2 055 2 016 17 I É Zalakerámia Rt. Ill 1 195 840 246 2 430 2 400 2 450 2 351 79 É .« Danubius Rt. J 106 42463 610 17 924 1 185 1 140 1 230 1 226 -<11 1, Pick Szeged Rt. 1 61 110 411 650 8 468 6 519 6 450 6 625 6 504 15 ■ I ECIS Gyógyszergyár Rt. 1 2t0 248 383 880 46 809 2 653 2 580 2 690 2 631 22 g i I Sztráda Skála Rt. § 1 21 000 3 3 500 3 500 S 500 3 500 0 I 1 KonzumKer.éslp.Rl. § 2 251 784 252 500 488 500 489 11 « 1 Ibus/Rt. § 1 18 000 10 900 900 900 919 -19 S Dunaltokling Rt. 17 4 098 000 51 40176 40 000 44 5(H) 40 000 176 i FORGALMAZOTT! KAT! (iORIA I Skála Coup Rt. (névértek) 10 9H79960 2 270 2 176 1 980 2 200 1 800 376 i Skala Coop Rt. (bemutató) ff t 306 000 90 1 700 1 700 1 700 2 383 -683 1 Ooklsun Hiílöip.Rl, (lóri. évi oszt.) 21 2012690 1 816 554 520 565 572 -18 |l ü Inter-Turópa Bank Rt. 48 9 466 000 447 v 10 589 10 450 10 700 10 604 -15 1 fsopak Szóvetkezeti Rt. 11 5 864200 5 190 565 500 580 550 i5 9 I Balaton Fűszért Kér. Rt. 16 1 782600 178 5 007 4950 5 100 4 996 11 « DonnisKereskedelmi Rt. 26 41 668 640 38218 545 540 550 548 -3 l| '' Prímagáz Hungária Rt. 61 58 134 660 9 552 3 043 2 900 3 100 2 986 57 1 Pannonplast Rt. 34 12 524 566 4 851 1 291 1240 1 300 1 254 37 4 : ; Konlrax Irodatechnika Rt. 5 3 226 149 11 10 13 13 -2 Éj Kontra* Telekom Ki. 2 16 004 400 20 20 22 >5 -5 1 g Agrimpex Rt. 10 1 123 300 66 8 510 7 000 9 900 9 333 -823 1 PHARMAVIT Rt. 1 126 000 : 10 6 300 6 300 6 300 5 900 400 á (.IOBAI TH Rt. 19 2 604 000 930 1 400 1 400 1 400 1 401 -1 ü Pannon Váltó Rt. lit 31 140 460 22 746 685 675 695 687 - 2 1 1 annonflax Rt. 11 731 800 1 420 257 250 270 285 -28 1 H Martföi Sörgyár Rt. ' | ' s . ■* - 424 000 ü 9$ 2232 2 200 2 250 2 246 -14 #1 Aranypok Rt 4 1 968 300 247 3 984 .3 700 4 050 4 050 - 66 1 Novotrade Rt. 1 1 511 640 612 1235 1 235 1 235 0 1 235 (Nomone luliiis-Meml Rt. 4 4 928 000 224 11 000 11 000 11 000 0 11000 1 Glóbus Konzervipari R|. 43 19 797 240 7 763 1275 1 240 1 300 IW 29 1 Összesen: ^ ^ 1 119 810117 320 Í65 548 M SKárpott.isi ici'y 126 53 613 666 119 801 224 209 238 250 -26 . .■ ,:: - i > ........................................... mmhmmmmi..mmmmmmmmm ^ U^Í.t^.t,..adatokal a Budapesti Értéktőzsde információi alapján közöljük. ÁRFOLYAM OK Kárpótlási jegy i Tőzsde Ii Index július 3. 1450,91 -9,50 Hivatalos árfolyamok Érvényben: 1995. július 3. Valuta Deviza Pénznem Vétel Eladás Középárf. Angol font 198.32 202.20 200,48 Ausztrál dollár 88,43 90,23 89,29 ! Belga es jux fi k.-438.08 446,68 442,23 Han korona , . 23,07 23.58 23,29 Finnmarka 29,17 29.75 29.44 »— 26.71 26,21 26,95 i Holland forint 80,44 82,02 81.19 ír font ' 1204,35 208,31 *06.51 1 Japán ven* 146,88 149.80 148,32 Kanadai dollár 90,71 92.49 91.69 ? Kuvaiti dinar 416,52 424,78 420,41 ittt t. míuiftst. 90.08 91.86 90,91 " Norvég korona 20,21 20,61 20,41 ....................................... O sztrák schill. 12,81 12,07 12,93 85,24 86,90 88»! 1 , Spanyol peseta 102,92 104,92 103.93 MMPt 106,46 110,60 109,44:; Svéd korona 17,11 17.45 17,30 ÜMÜiiliPÄB 126.90 .... lifcpi ECU (KP) 165.86 169.10 167.50 A megadott számok 1 egységre értendők, forintban *: 100 egység, **: 1000 egység Betétek I Hitelek Gazdálkodó Magán* s/erve/ctek személyek . 07. oJl 2 I | I 2 I | I 1 —»'ll " f 1 1. Agrobank 27,0 28,5 27,0 28,5 28,028,0_ 1 38,0 38.0 I 2. Budapest Báni 21,022,524,025,5-! 30,030,033.0I 24,0 253 26,5 28,0 38,0 38,0 38,0 3. MHB 26,5028,5034,0 34,0 33,0 28,75 30,50 1 4. IBUSZ Bank 2B,0 1 22,0 25,0 29.0 33,0 35,0 35,6 ( 5. Postabank_ 22,028,0 _ _ _ j O-OTPBank .22,S 25,0 20,0* 24,024,0 34.0 35,0 | 23.0 27,0 ! 7. Mezőbank 25,527,026,027,034,034,036,0| 27,0 28,0 26,5 28,0 39,0 39,0 39,0 1 B. kow*k«tefmí B. 27,0 30,036,5 37,6 37,0 ^ 9. Corvinbank 25,0 28,0 22,0 26,0 28,028,028,0| 35.0 35,0 35,0 ^ 10. Konzumbank 27,0 30,0 24,5 28.5 35.036,340,0I 39,0 40,5 43,0 | 11. Dunabank 24,5 28,0 27,0 29,0 32,0 29,034,0 i 31,0 36.0 | 12. Takarékbank 20,5 22,5:í3,3924,94 28,028,029.01 24,94 26,5 35.5 35,5 35,5 | >4 Magyar Nemzeti Bank alapkamata: 28% A kamatok százalékban, epypVes időtartamra vetítve értendők. A betétek és hitelek részletes teltételeiről, a speciális konstrukciókról a banktiókok adnak felvilágosítást. ÉRTÉKPAPÍRPIAC A hét elején csendes, azután egyre élénkebb forgalom jellemezte a Budapesti Értéktőzsdét. A pálmát továbbra is az EGIS és a Danubius viszi el. A gyógyszergyári részvényből pénteken több mint 50 millió forint értékben születtek kötések, bár az ár továbbra sem éri el a 2700 forintot. Sikeres hetet zárt a Danubius. Árfolyama 1130 forintról egészen 1200 forintig emelkedett. Az 1330 forinton lezajló alaptőkeemelés miatt eltűntek a tőzsdei vásárlók a Graboplast piacáról. Ez érthető is, hiszen ki adná meg az 1400 forintos árat, amikor olcsóbban is benevezhető lesz a részvény néhány nap múlva. 2050 forint körül stabil a Richter Gedeon vásárlóköre, a Prímagáz pedig visszatért az előző hetet megelőző árfolyamához (2900 forint). A Skála T sorozatú, névre szóló részvényeiből a több ezer darabos tételek keltik fel a külföldi vásárlók érdeklődését. Ezért 2200 forintot adnak meg a brókerek. A Pannon Váltó jellemzően 635-680 forinton forgott a parketten. A tőzsdén kívüli piacon a legnagyobb érdeklődés az OTP részvényét kíséri. 125 százalék a legjobb vételi árfolyam, de további emelkedés is elképzelhető. Valamelyest emelkedett az Antenna Hungária árfolyama (61 százalék). A banki részvények piacán a csökkenő árak a jellemzőek, a brókerek inkább eladási ajánlatokat hirdetnek. A kárpótlási jegy 225-237 forint között szerepelt a héten, forgalma azonban továbbra is rendkívül csekély. Készítette az: ELSŐ MISKOLCI BRÓKERHÁZ 4SVIMISKOIC 11IT7B IJ 2 SZ TLL 'FAX. 46.356-646.356-832