Észak-Magyarország, 1995. június (51. évfolyam, 128-152. szám)
1995-06-03 / 130. szám
Június 3., Szombat Látókör ÉM-hétvége VII „Nem völgyi füleknek dalolt” Ungvárnémeti Tóth László emlékezete Kováts Dániel A magyar irodalomtörténet sok sajátos arculatú alkotója között vannak jó néhá- Uyan, akiket nem kísért kellő figyelem. Közéjük tartozik a régiónkból indult Ung- várnémeti Tóth László, aki mind emberi fonásaiban, mind költői világában igen érdekes, karakteres alkat. Irodalmi kultúránk formálódásának olyan szakaszában tevékenykedett, amikor erős az antik irodalomeszmény vonzása, de bontakozik ruár az önálló, eredetiségre törekvő mate költészet. Ez a kettős meghatározottság reá is jellemző. Csorba Zoltán Miskolc írodalmi múltját áttekintő könyvében úgy Jellemezte: „érdekes renaissance-jelenség a XIX. században.” Ungvárnémeti Tóth László rövid, mindössze 32 évre terjedő életútja néhány tényszerű adattal összefoglalható. Kistokajban született 1788. február 17-én az ottani református lelkész fiaként, de a gyermeki ér- {elődés évei Miskolchoz kötötték. Édesanyja rokonai között, a városi mesteremberek világában élt itt, s a miskolci kálvinista schola tanulója lett, ahol az alapfok után a Mső négy osztályban a „humanorium pre- *essor”-októl matematikát, fizikát, földrajzot, természetrajzot, gazdaságtant, jogot js tanult. Innen lépett tovább a sárospataki kollégiumba, hogy - apját követve - a teológián a papi hivatásra készüljön. Ez az időszak szellemi fejlődése szempontjából Jgen termékeny; igaz, nem a teológia, ha- nem az antik görög és latin kultúra világa v°nzotta inkább, eperjesi tartózkodása pedig a német nyelv elsajátításában segítette- Ott ismerkedett meg 1810-ben Kazinczy Ferenccel, s a tőle kapott hatások is szerepet játszottak abban, hogy költővé legyen. Ugyanakkor a természettudomány ,s vonzotta. Pestre ment, hogy orvossá képezze magát. A bontakozó irodalmi élet egyik szerepleje lett. Heves vitákat folytatott (különösen az ugyancsak Borsodból származó, s Patakon tanult költőtárssal, Terhes Sámuellel, valamint a debreceni ortológu- sokkal), segédszerkesztője volt Kultsár fstván Hazai és Külföldi Tudósítások című lapjának, s írásaival szerepelt az Erdélyi Muzéum és a Tudományos Gyűjtemény hasábjain is. 1816-ban a katolikus hitre mit át, Kazinczy Gábor szerint „Budán az Kgri Érsek... kezéből vévén az ostyát”. 1818-ban Bécsbe ment orvosi tanulmányai befejezése céljából (ehhez az egri érsektől es Széchényi Ferenctől kapott támogatást). Ott érte a halál „kolera-féle bajban” 1820. augusztus 31-én. Kortársai nagyra becsülték, bár nem mind értették. Csodálták ógörög verselési készségét, amikor 1818-ban kiadta görögül irt s magyar tolmácsolásban is közölt kétnyelvű kötetét, amelynek különösen Német- országban támadt kedvező visszhangja. Kiismerték tehetségét. Kazinczy Ferenc epigrammával köszöntötte: „Éneklesz s hány érti magas dalod ? Érti, nem érti, Az neked egy, de te szállsz, ahova szaggat erőd.” 1816 februárjában pedig így summázta benyomásait az ifjú akkor megjelent első ver- seskötetéröl: „Égy hatalmas ifjú féíjfiúval nevelkedett felekezetűnk, ...valljuk meg, hogy Tóth László nyelvünknek a literatú- ránknak igen nagy nyereség”. Azt tartotta róla: „csudáim kell. Érzés, elszántság, kivált pedig széles olvasás által szerzett mély tudomány karakterizálják”. Igaz, később úgy emlékezett meg róla, mint aki ellentmondásos benyomásokat tett rá: „igen szerencsésen dolgozott darabjait csudáltam és irigyeltem, de némely dolgozásaitól s némely hol gondolatiam hol éppen gyalázatos tetteitől" borzadtam”. Vajon e „gyalázatos tettek” alapján nevezhetik Ungvárnémeti Tóth Lászlót reneszánsz jelenségnek? Az idők távolából nem könnyű ezt megítélni. De talán itt kell az ifjú költőnek Kazinczy- hoz címzett epigrammájából idéznünk: „Nincsen hát hasznod, bármilyen vizsga szemekkel függened is testén, hogy megítélj valakit”. Ehelyett azt hirdeti: „Műv az erőt, s az erő mértéke mutatja az embert: ípjy a hangjából ismered a madarat.” Az igazsághoz talán Weöres Sándor: Psyché című költői műve vihet el a leghitelesebb módon, melynek lapjain Ungvárnémeti Tóth emberi közelségben és bonyolultságában van jelen, s ahol Lónyay Erzsébet tollával a legértőbb és értetőbb portrét rajzolja róla a XX. századi költőutód. Weöres Sándor tette egyébként is a legtöbbet Ungvárnémeti Tóth László tehetségének elismertetéséért: 1943-ban esszében méltatta, 1977- ben „Három veréb hat szemmel” című, költészetünk rejtett értékeiből összeállított antológiájában szólt róla. Megállapította, hogy „kristályosán sokoldalú”, „csak-egyszeri” alkotó, s „mindmáig ő a legintelligensebb magyar szerző”. Máshol - Komjáthy Jenővel együtt emlegetve - azt íija: „A líra legfen- sőbb és legtávolibb, isteni régiójában csak ők ketten fészkeltek a hajdani magyar poéták közül...” Ungvárnémeti Tóth László irodalmi munkásságában jóval több az érték annál, hogysem életművét átadhatnánk a feledésnek. Az utókor nem becsülte meg köteteit azzal, hogy újra kiadja őket, de most - halála után 175 évvel - tudatosítanunk kell, hogy érdemei vannak költészetünk fejlődésében. Toldy Ferenc az 1860-as években kisebb költeményeiről azt írta, hogy bennük „általán több a tudomány mint fantázia”, Nárcisz című tragédiájáról azonban igen elismerően nyilatkozott, mert azt „egészen görög formában, a lírika alkalmazásáig, s görög szellemben, az őszinte, szép emberiségjellemzésével alkotta meg”. Kereste a műfaji változatosság lehetőségét, ő használta például először a „románc”- múfajnevet, s írt is róla verskötete jegyzetei között. Irodalmunk fejlődésében jelentőséget ad neki az a határozott törekvés, hogy eredeti műveket alkosson. Ehhez mintát a hellenizmusban talált, mert - mint Pinda- roszról írt tanulmányában vallja - „Onálok vagyon az igazi költői eredetiség.” Érdekes azonban, hogy fontosnak érzi a magasabb régiókba való költői szárnyalást, amikor „az eleven képzelődések nem szoríttatnak oly szűk határok közé”. Ez a felfogás is jelzi Ungvárnémeti Tóth László helyét az irodalmi fejlődésfolyamatban: a klasszicizmus híve, de készíti az utat az új felfogás, a romantika számára. Emellett a magyar lelket - amely szerinte tüzes és gazdag képzeletű - alkalmasnak tartja a pindaroszi „remek példa” követésére, befogadására. A klasszicizmusnak irodalmunkban több típusa is kialakult, Ungvárnémeti Tóth - Kazinczyval, Berzsenyivel, Kölcseyvel együtt - a Szauder József által neoklasszikusnak nevezett irányhoz tartozik, mely szembefordul mind a XVIII. századig visszanyúló deákos- iskolás, mind a felvilágosult, franciás hatásokat tükröző típussal. Alapos filozófiai olvasottság jellemezte, s megjelent költészetében a szentimentalizmus egy fajtája is. Vállalta a tanítás szerepét - különösen amikor szerkesztőként tudott hatni az olvasókra -, az izmosodó tudós-értelmiségi rétegtől várta a műveltség, a gondolkodásmód gazdagítását. Didaktikus szándéka mutatkozik meg meseírói vállalkozásában, az allegorikus kifejezésmód kedvelésében illetve epigrammáiban. Az utóbbiak közül példaként „Az igazság” címűt mutatjuk be: „Egy fényt, egy súgárt, s egy képet fest az igazság, Mégis ezerképen tűnik élőnkbe nekünk. Nem csoda: mert amint sűrű vagy ritka az elme, Úgy szegi a súgárt célja s aránya felé.” Az allegória iránti vonzalom szemléltetésére pedig a napfelkeltét idézzük „A világosság” című ódájából: „Feltetszik a Nap is! Fut a setét, Nincsen setét! mert. a világos Aether Minden ködöt s homályt elkergete. Látunk, mindent látunk, mindent tudunk, Tisztán, világosan látunk, s tudunk, Nem kell tapintás, mégis érezünk; Nem kell üvegszem, mégis messze látunk; S nem kell hitel, mivel látunk, s tudunk.” (Az „üvegszem” a távcsőre utal, a „hitel” jelentése itt: valaminek az elhivése, hit.) Méltatni ugyan az emelkedettség, a magasabb régiók költőjének tekintették Ung- vámémeti Tóth Lászlót, örökségéről nem szabad mégsem lemondanunk. Különösen Miskolcon, Sárospatakon és a régióban otthon kellene lennie ma is. Megérdemelne valamiféle emlékjelet s műveiből egy fuzetnyi válogatást 175 évvel halála után. Nem neki van szüksége erre, hanem az utókornak, mely talán nyitottabb fülekkel fogadná. Weöres Sándor „Ungvárnémeti Tóth László emlékére” című költeményének befejező sorait ajánlom olvasóink figyelmébe: „AAi a túlsó pattra evezett: minden lépte kopáron cseng, akár a hajnal homokja; s kopár ő is, az elfeledett, kinek annyit érne poros koszorúd, utókor, mint gyermek maszatos kis csókja. Nem völgyi füleknek dalolt.” Hollósi Mária Mi az egyszerűbb? már lehet valaki úgy is Más, hogy verseket ír. Nem csak bőrszíne, vagy a)' hovatartozása szerint. Ilyen egyszerű ez. Hollósi Mária tehát nemcsak attól Más, hogy Más, hanem attól is más, hogy verseket ír, Lehetne játszadozni a szavakkal, de nincs értelme. Itt egy P?» aki az állami gondozotti létből (Pomáz-Kősziklai Nevelőotthon), a csalói tragédiákból (nővére halálára írott vers) talpra tudott állni, s most bocsátja útjukra először verseit. Hincs más hátra, mint sikereket kívánni a költőnőnek: érző, versre fi- SYelő lelket önmagunknak. , Karácsondi Imre Hollósi Mária Nem hallottam a hívást (Nővérem halálára) Halál királya becsapott Hitette véled Győztes leszel Szörnyen magas ház innen Visszautat nem találsz Kétségeim nem oszlanak Fertőzött a világ, igaz? Életed fölött ítélkeztél jogtalan Ittmarad sok fájó lélek Mily keserű büntetés ez? Hegyek, erdők, tavak... Tavak, folyók, patakok, ti ember-csalogatók Most niár ne hívjatok Szerelmes vagyok a hegyekbe De ha kell százszor is megcsalom a Hegyet, erdőt, tavat, Tavat, folyót, patakot, Megcsalom egy palotával Gróf Teleki Sándor Rácsos ablakából Nézem a magas hegyeket S csalogatnám közelebb De mindhiába csalogatnám A kőszikla merevebb Anga Mária Tavaszi levél Barátnőmhöz Mostanában késve érkezik harmat a fákra, s nem hallgatjuk az erdők fenyőkbe örökített üzenetét. A tavasz induló tánca sugárfertőzött rnéhet rejteget. Hol van az erő, ki fólénk hajolva vigyázza, hogy átok ne érje a termőföldeket ? Ne várj a suttogásból választ. Valaki a lapszélre félmondatot jegyez. Csernobil haláltakaróját összehajtja az emlékezet. A mérhető világ arasznyi, de csendje titáni lehet Halántékot mos az álom gravitációja- rám fonódnak eddig bejárt utak, szüntelen fájást hagyva bőrömön. Indulnom kell. Reggelbe zárom az éjszaka utáni csendet, s magamból a félelemjeleket. Sipos Anna Ringass el ...Távolból fakadnak felejteni akarok: kitépni magamból, vagy széjjeltiporni képekbe dermedt mozdulatlanságunk. ...szomjazlak mégis oly forró lázzal, ahogy csak egy szőke kisgyerek tudott. Ringass el - mintha szeretnél most is, s pár pillana tra egy kicsit meghalok. Májusi fák Koscsó László grafikája Kalász László Talpad teljesen földig ér: nem lebegsz ha útjaid járod téged föl sem billent a szél: s jól járok én ha veled járok ? erős vagy: s erős a kötél: valamivel leköteleztél oldalt: elkerüljük az árkot de előttünk kátyús világok Christine Busta (osztrák) 1986 szörnyű tavasza Mért szólnak még mindig feketerigók, mért ragyognak még mindig felém sugárzón pitypang-szemek ? Nem tudom többé már elviselni se nap, se gesztenyegyertyák fényét. Nem tudja még a nappal, hogy akit szeretek, elátkozott engem! Tudja már az éj, s kiszolgáltat a hűlt holdnak, irgalmatlanul, Cseh Karoly fordítása
