Észak-Magyarország, 1995. június (51. évfolyam, 128-152. szám)

1995-06-27 / 149. szám

1995. Iúnius 27., Kedd Sport ÉS ZAK-M AGYARORSZÁG 13 Kövesdi siker Bükkábrány (ÉM) - Körzeti lab­darúgó-válogatottak találkozójára került sor Bükkábrányban. A gólok­ban gazdag összecsapáson a mező­kövesdiek harcolták ki a győzelmet. Mezőkövesdi körzet - Mezőcsáti körzet 5-2 (1-1). Bükkábrány, 100 néző. Vezette: Kiss Z. G.: Zólyomi (3), Székely, Rétéi, illetve Farkas, Hizsnyik. Cseppkő Kupa Aggtelek (ÉM) - Folytatódott a Cseppkő Kupa nemzetközi érték- számszerző sakkverseny. Az élcso­portok állása a 3. forduló után, A: Kiss P. (Sárospatak), Krizsány (Sárospatak), Varga P. (Miskolci Sakk SC), Boros (Mattador) 3-3 pont. B: Orgován (Miskolci Spartacus), Farkas (Fehérgyarmat) 3-3 pont. MLSZ-vizsgálódás Budapest (MTI) - A Magyar Lab­darúgó-szövetség Fegyelmi Bizott­ságának keddre kitűzött ülésén a napirendi pontok között szerepel az NB I. zárófordulójában rendhagyó módon befejeződött Stadler FC - Ferencváros mérkőzés (1-1) körül­ményeinek kivizsgálása. Mint is­mert, a 87. percben Márton Sándor játékvezető szabadrúgást ítélt, a szurkolók ekkor elözönlötték a pá­lyát, s csak majdnem félórás kény­szerszünet után sikerült befejezni a találkozót. Műholdsport Miskolc (ÉM)-SAT 1:19.15: Napi sportösszefoglaló. Eurosport: 8.30: Eurogolf. 10.30: Kosárlabda Euró- pa-bajnokság, közvetítés Athénből. 14: Snooker. 15.30: A gyorsaság vi­lága. 16.30: Labdarúgó-világkupa. 17.30: Különleges játékok. 18.30: Pankráció. 20: Nemzetközi motor­sport magazin. DSF: 8.30: Erőjáték. 9: A 24 órás Le Mans-i motorver­seny. 10: Teniszközvetítés Wimble­donból. 13: Amerikai futball. 16: Német úszóbajnokság. 18: NBA-ko- sárlabda. 21.15: Victor-díj: A hónap sportolói. Horvát fölény Athén (Reuter) - A csoportmérkő­zésekkel folytatódott Athénban a férfi kosárlabda Európa-bajnokság. A B-csoportban szereplő Horvátor­szág ezúttal a török válogatott ellen folytatta győzelmi sorozatát. A hor- vátok sikere egyáltalán nem forgott veszélyben, már az első félidőben 17 pontos előnyre tettek szert, s ezt a fordulást követően még tovább nö­velték. A legeredményesebbnek Pe- rasovic bizonyult, aki 23 pontot szórt. Eredmény, B-csoport: Horvátország - Törökország 90:68 (48:31). Daly nemet mondott New York (Reuter) - Chuck Daly, a tengerentúliak híres mestere nem fogadta el az amerikai profi kosár­labda-bajnokságban (NBA) szereplő New York Knicks munkaajánlatát: 64 éves korában már nem kíván ve­zető edzőként tevékenykedni. _ Röviden __________ • PEDAGÓGUSKUPA - Az egye­temi körcsarnokban rendezték meg a Pedagógus-Balox Kupa férfi ko- sáiiabdatornát. A végeredmény: 1. MEAFC öregfiúk, 2. Videoton öreg­fiúk, 3. MEAFC-HCM vegyes, 4. Be­rek Rolád (Miskolc), 5. Péti MTE, 6. Székesfehérvári Víziváros. A leg­eredményesebb pontszerző: Hilcz (Pét) 141. • NŐI LABDARÚGÁS - Putno- kon a városi sportcsarnokban négy ■ együttes részvételével női focitornát rendeztek. Végeredmény: 1. Ka­zincbarcika, 112-es, 2. Putnok, 3.Kazincbarcika, Sajtó, 4. Hét. • OSZTÁLYOZOK - Kijelölték a labdarúgó NB I-es szereplés jogáért zajló osztályozó mérkőzések kezdési időpontjait. Eszerint kedden a Vác FC-Samsung - BKV Előre találko­zóra 19.30 órakor, a Salgótarjáni BTC - Parmalat FC összecsapásra pedig 17 órakor kerül sor. A pénteki visszavágókon a kezdési időpontok: BKV Előre - Vác FC-Samsung, 16.30 óra. Parmalat FC - Salgótar­jáni BTC, 19. i Veretlenül nyertek bajnokságot A Szikszó együttese veretlenül (!) nyerte meg a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei I. osztályú labdarúgó-bajnoksá­got. A gárda 23 találkozót nyert meg, 11 esetben végzett döntetlenre. A szikszóiak 68 gólt rúgtak és mindössze 18-at kaptak, 80 pontot gyűjtöttek, és hat egységgel előzték meg a második helyen végzett Mezőkövesdet. Az őszi idényt eggyel feljebb, az NB lll-ban kezdhetik. A képen a bajnokcsapat, álló sor balról: Meczkó, Bódi I., Szűcs G., Szobóczki Cs., Balázs, Szentiványi, Szobóczki Z., Czeglédy, Kőrössy Pál edző. Guggolnak, balról: Bu- ri, Radaksz, Vígh, Bodnár, Müller, Krompák, Bódi R., Mida. t Fotó: Lengyel János „Csak” megkergette a játékvezetőt Miskolc, Encs (ÉM) - Amint arról már hétfői lapunkban beszámol­tunk, botrányos jelenetek történ­tek a Népkertben lejátszott és 3-2- es hazai győzelemmel végződött Borsodi Építők Volán - Encsi VSC NB Ill-as labdarúgó-mérkőzés utón. Tudósítónk szerint a lefújás után a vendégnézők beszaladtak a pályára, míg Kiss József, az en- csiek kapusa bántalmazta a já­tékvezetőt. Megkérdeztük Pásztor András­tól, az Encsi VSC ügyvezető elnöké­től: hogyan értékeli a történteket?- Élöljáróban annyit, hogy na­gyon szomorú vagyok, hiszen a ve­reségünk egyben a kiesésünket is jelentette. Nem szokásom a bíróban keresni a hibát, megítélésem sze­rint azonban egy-két büntetőt nem adott meg a javainkra. A végső síp­szó után kapusunk, Kiss József úgy­mond megkergette Szlomoniczki já­tékvezetőt, de nem érte el. így az, hogy bántalmazta, nem állja meg a helyét. A gyepszőnyeget elözönlött szurkolókat jómagam nem isme­rem, ezért cselekedetükről sem kí­vánok véleményt formálni. Az ügynek természetesen még nincs vége, hiszen a játékvezető fel­jelentette a kapust. A hírek szerint videofelvétel készült a találkozóról, s ez megkönnyítheti a fegyelmi bi­zottság dolgát. Zemplén Kupa sakkverseny Sárospatakon Várhatóan kétszáznál is többen neveznek az eseményre Sárospatak, Miskolc (ÉM - KT) ­Immáron ötödik alkalommal rende­zik meg Sárospatakon június 30-a és július 2-a között a Zemplén Kupa országos egyéni kilencfordulós, svájci rendszerű minősítő sakkver­senyt, amelynek az Árpád Vezér Gimnázium sportcsarnoka ad ott­hont. Az esemény házigazdája a Sá­rospataki Elektromos SE, fővédnö­ke Jánosdeák Gábor polgármester, főbírája pedig Engel Tibor. A csoportbeosztás, A: 2000 Élő­pont és felette. B: 1700-1995 pont. C: 1695 és alatta. Díjazás: a nettó alap 140 ezer forint, továbbá 40 ezer forint értékű tárgyjutalom. A szervezők a három csoportban ti­zenhat különdíjat is kiosztanak. A program, jűnius 30., péntek, 10 óra: megnyitó. 11 óra: 1. forduló. 14 óra: 2. forduló. 16 óra 30: 3. for­duló. Július 1., szombat, 8 óra: 4. forduló. 10 óra 30:5. forduló. 14 óra: 6. forduló. Július 2., vasárnap, 8 óra: 7. forduló. 10 óra 15: 8. forduló. 13 óra: 9. forduló. 15 óra 30: ered­ményhirdetés, díjkiosztás. Spala János, a rendezőbizottság vezetője elmondta, hogy az esemény iránt nagy az érdeklődés. Várható­an több mint kétszázan (köztük jó néhány ismert hazai és külföldi já­tékos) ülnek asztalhoz. A tavalyi nyertesek, . A-csoport: Priehoda (szlovák). B: Bánóczi (szlovák). C: Balogh (Edelény). A legjobb sáros­pataki: Tengely Szabolcs. Felsőnyárádon elmaradt a mérkőzés Labdarúgás, Borsod-Abaúj-Zemplén megyei II. osztály Miskolc (ÉM) - Lejátszották az utolsó fordulót a Borsod-Abaúj- Zemplén megyei II. osztályú lab­darúgó-bajnokságban. A takta- harkányiak sziporkáztak az első 45 percben, s az ötös elegendő­nek bizonyult a sima győzelem­hez. Hemádnémetiben Irhás lett a főszereplő, aki háromszor „csengetett”. Eredmények: Keleti csoport Taktaharkány - Erdőhorváti 5-0 (5-0). Taktaharkány, 600 né­ző. Vezette: Geró II. G.: Szabó S. (2), Nagy A. (2), Nagy T. Kiállítva: Nagy A. (Taktaharkány). Jók: Szabó S., Nagy T., Joó, illetve Bajusz, Szűcs. Ifi: 9-1. Hernádnémeti - Tokaj 3-0 (1-0). Hernádnémeti, 150 néző. Vezette: Váradi. G.: Irhás (3). Kiállítva: Ha­lász, Balogh (mindkettő Tokaj). Jók: Irhás, Kónya, Lugosi, Gácsi, Szalai, illetve Bolló, Szabadi, Rata. Ifi: a mérkőzés elmaradt, mert a vendé­gek nem érkeztek meg. Krasznokvajda - Pálháza 2-2 (2-0). Krasznokvajda, 100 néző. Vezette: Balázs. G.: Gallyas Gy., Gallyas L, illetve Jurkó, Timkó. Ki­állítva: Gallyas T. (Krasznokvajda). Jók: Timkó F., Grebely, illetve Dó- kus, Pankovics, Jurkó, Timkó. "Ifi: 2-2. Novajidrány - Prügy 3-2 (0-1). Novajidrány, 200 néző. Vezette: Vass J. G.: Náni (2), Lutián, illetve Nagy L. (2). Jók: a gólszerzők, Náni, Lutián, illetve Nagy L., Balogh P., Tóth. Ifi: 2-1. Forró - Aszaló 3-3 (0-1). Forró, 150 néző. Vezette: Losonczi. G.: Ba­ilor (2), Tirpák, illetve Tóth (2), Orosz. Jók: Bahor, Bancsok, illetve senki. Ifi: 0-6. Hernádkércs - Rátka 5-2 (2-0). Hernádkércs, 100 néző. Vezette: Csibrik. G.: Jordán (2), Krajnyák, Geletóczki, Paráda, illetve Kuz- micsko, Csenger. Jók: Németh, Taksás, Jordán, Geletóczki, illetve a gólszerzők. Ifi: 10-0. Hollóháza - Erdőbénye 1-4 (1-0). Hollóháza, 300 néző. Vezette: So- mossy. G.: Báthéry, illetve Holló (2), Nagy L., Losonczi. Jók: Báthory, il­letve a gólszerzők, Matisz. Ifi: 3-1. Tiszakarád - Bodroghalom 2-0 (2-0). Tiszakarád, 150 néző. Vezeií- te: Sike. G.: Budai, Kardosi. Jók: a gólszerzők, Oláh I., Budaházi, Nagyházi, illetve Petercsák, Lend- vai. Ifi: 2-6. Nyugati csoport Vatta-Északszer - Rudabánya 3-3 (1-1). Vatta, 100 néző. Vezette: Ortó. G.: Búzás, Barnóczky (1 Les­ből), Török, illetve Kovács Z., Dobos, Bátyi (11-esből). Kiállítva: Pénz (Vatta), Kovács Cs. (Rudabánya). Jók: Török, Krizsó, Fodor, Dósa, Terhes, illetve Jancsurák, Múzsa, Laczkó. Ifi: 3-3. Mezőnagymíhály - Borsodszi- rák 2-1 (0-0). Mezőnagyinihály, 100 néző. Vezette: Szelényi. G.: Tóth (11-esből), Kovács, illetve Glonczi P. Jók: a gólszerzők, Szabó, Gőz, Szűcs, illetve senki. Ifi: 6-3. Bánhorváti - Miskolci EAFC 3-1 (1-0). Bánhorváti, 250 néző. Vezette: Benkő. G.: Ignácz (2), Harnócz, illet­ve Vass. Jók: a gólszerzők, Pál, Ja­kab, Balázs, illetve Jádi, Nagy Zs. Szirmabesenyő - Mezőkeresz­tes 3-0 (2-0). Szirmabesenyő, 200 néző. Vezette: Glonczi. G.: Kosecki (3). Kiállítva: Molnár (Mezőkeresz­tes). Jók: Kosecki (a mezőny leg­jobbja), Újvári, Janocko, Angel, il­letve Gulyás, Sályi. Ifi: 0-4. Sajókeresztúr - Bocs 0-3 (0-2). Sajókeresztúr, 300 néző. Vezette: Butkai I. G.: Tóth I., Balogh A., Oláh S. Jók: Dányi, Kapácsi, illetve Tóth I., Tóth A., Béki, Oláh S. Ifi: 2-3. Titán SE - Alsóvadász 0-0. Szen- tistván, 100 néző. Vezette: Mozgó T. Jók: Csirmaz, Barta, Antal, Tóth, il­letve Szabó P., Csépányi, Drótos. Ifi: 2-1. Nyékládháza - Glas-SVSE 3-0 (1-0). Nyékládháza, 300 néző. Ve- zette: Demkó. G.: Szendrei (2), Or- gon. Jók: Horváth, Fodor L., Mihal- kó, Orgon, illetve Miklós, Fazekas, Brindzán Ifi: 1-5. A Felsőnyárád - Ónod találkozó elmaradt. Áz ifjúsági mérkőzés a 40. percben 2-1-es állásnál félbesza­kadt, s a botrányt követően a játék­vezetők úgy ítélték meg: nincsenek biztosítva a zavartalan játék felté­telei, így' el sem kezdték az össze­csapást. TÁBLÁZATOK Labdarúgás, encsi körzet, az A-osztályú bajnokság végeredménye 1. Homrogd 16 7 3 72-22 39 2. Méra 17 4 5 76-39 38 3. Léh 16 2 8 67-41 34 4. Korlát 12 7 7 70-55 31 5. Csobád 13 2 11 62-55 28 6. Vilmány 13 2 11 66-66 28 7. Szalaszend*** 15 3 8 64-38 27 8. Büttös 11 3 12 58-59 25 9. Rásony 8 4 14 42-60 20 10. Kiskinizs 8 4 14 36-64 20 11. Ináncs 7 4 15 39-72 18 12. F.-vadász 7 2 17 44-65 16 13. Abaújkér** 8 3 15 42-56 15 14. F.-dobsza 5 5 16 46-92 15 ** = 4 büntetőpont levonva *** = 6 büntetőpont levonva Az ifjúsági bajnokság végeredménye 1. Vilmány 22 1 3 106-19 45 2. Homrogd 21 2 3 105- 25 44 3. Szalaszend 18 4 4 107-25 40 4. Léh 18 1 7 97-47 37 5. Méra 14 3 9 73-50 31 6. Korlát* 14 4 8 83- 48 30 7. Kiskinizs 11 1 14 59- 54 23 8. F.-dobsza 9 4 13 60- 81 22 9. F.-vadász 8 5 13 51-52 19 10. Csobád 7 3 16 40- 95 17 11. Abaújkér 7 2 17 36-98 16 12. Rásony 5 5 16 34- 95 15 13. Ináncs 2 6 18 21-118 10 14. Büttös 2 5 19 20- 85 9 * = 2 büntetőpont levonva Blundell marad Woking (Reuter) - Forma-l-es szakberkek­ben elterjedt a hír, hogy az F-l-es autós gyor­sasági világbajnokság egyik élcsapata, a McLaren ismét pilótát cserél. A jól értesültek mái- azt is tudni vélték, hogy a német Hainz- Harald Frentzen veszi át a brit Mark Blundell helyét. Ron Dennis csapatfőnök azonban határo­zottan cáfolta ezt az értesülést, kijelentette: szó sincs újabb váltásról. (Mint ismert, Blun­dell honfitársa, Nigel Mansell helyett került be a csapatba.)- Beszéltem Markkal, megmondtam neki: ne aggódjon, elégedettek vagyunk a teljesít­ményével, továbbra is élvezi a bizalmat. Mel­lesleg nem is tárgyaltunk más pilótával. Az év elején kötöttünk egy megállapodást vele, az az egész szezonra szól, s azóta nem történt sem­milyen olyan esemény, ami miatt változtat­nunk kellene. A világbajnokság következő erőpróbáját va­sárnap Franciaországban rendezik meg, két hét múlva pedig következik a Brit Nagydíj. _TOTÓSAROK. 26. HÉT 1. Naestved-Békéscsaba. A dánok vereséggel rajtoltak, a csabaiak erejéből csak egy hazai döntetlenre futotta. IX 2. Ton Pentre-Heerenveen. A hollandok jól kezdtek, s mivel nem ijedős legények, idegen­ben is esélyesek a győzelemre. X2 3. Rudar Velenje-Tottenham. A nyitány ta­pasztalatai azt igazolják, hogy az angol együt­tesek nem törik nagyon magukat. IX 4. Bordeaux-Norrköping. A svédek a bajnok­ságban sem remekelnek, az Intertotóban so­vány döntetlennel mutatkoztak be. 1 5. Helsinki-Bohemians. A finnek az eddig le­játszott nyolc bajnoki találkozón mindössze 3 gólt vételeztek be, erősek. 1 6. FC Zagreb-Linzer ASK A hazai környezet döntően eshet latba, az osztrákok aligha húz­hatják keresztül az esélyeket. 1 ! 7. P. Thistle-Keflavik. A skót futball minden­ben felülmúlja az izlandit, így7 aztán aligha várható bombameglepetés. 1 8. Constanta-Szczecin. A románok váratlan eredménnyel, idegenben aratott győzelemmel adták le a névjegykártyájukat. 1 9. Beveren-C. Piatra. Nagyon nehezen kép­zelhető el, hogy a belga együttes nem tartja otthon a pontokat. Sima ügy. 1 10. Etir Tirnovo-B. Brno. A bolgárok és a cse­hek egyaránt kiszámíthatatlanok. Érdemes a döntetlen eredményt elfelejteni. 12 11. Bursaspor-B. Jerusalem. A törökök okoz­ták a nyitány legváratlanabb eredményét, idegenben szórták meg a „teniszezőket.” IX 12. Strasbourg-Genclerbirligi. Nagyon simá­nak tűnik a találkozó, s ajánlatos éppen ezért fokozottan ügyelni a tippelésre. 12 13. II. Petah-Tikva-Floriana. Hajszálra ugyanolyan adagot vételeztek be, mindketten 0-4-el mutatkoztak be. Valaki javít. 12 +1. P. Vilnius-V. Steyr. Az a kérdés, hogy az osztrákok képesek lesznek-e végig odafigyel­ni, masszívnak bizonyul-e védelmük? X * A Szerencsejáték Rt. tájékoztatása szerint a totó 25. heti nyereményei a következők: 13+1 találatos szelvény 1 darab, értéke 7 751 718 forint. 13 találatos nem akadt. A 12-esekre 63 022, a 11-esekre 4922, a 10-esekre 953 fo­rintot fizetnek.

Next

/
Thumbnails
Contents