Észak-Magyarország, 1995. június (51. évfolyam, 128-152. szám)
1995-06-27 / 149. szám
8 ÉSZAK'Magyarország Kultúra 1995. Túnius 27«, Kedd A mozgás „meséje” Koreográfusok táborban Sárospatak (ÉM - M.L.) - „A koreográfus alapműveltségéhez egy élet munkája szükséges. Nem elegendő csupán annyi, hogy ismeri a tánc lépéseit, tisztában van a táncrendekkel, hanem ismernie szükséges a társművészeteket, a képzőművészetet, a zenét, s talán még az építészethez is illik konyítania valamit...” Tímár Sándortól, az Állami Népi Együttes művészeti vezetőjétől származnak ezek a gondolatok, aki - több neves hazai táncművésszel együtt - az elmúlt hét végén befejeződött néptánckoreográfus-képző táborban Sárospatakon járt. Furcsának tűnik, de igaz: Magyarországon évek óta nincs lehetőség arra, hogy néptánco- saink intézményes formában koreográfusképzésben részesülhessenek. Még a budapesti Táncművészeti Főiskolán sincs kimondottan erre irányuló oktatás. Ezért is volt hiánypótló az a sárospataki Művelődés Házában megrendezett öt napig tartó tábor, amelynek 23 „hallgatója”, gyermek és felnőtt néptánccsoport-vezetők elméleti foglalkozásokon nemzetközileg is elismert hazai tánckoreográfusoktól - Tímár Sándor, az Állami Népi Együttes, Novák Ferenc, a Honvéd Művészegyüttes, Szilágyi Zsolt, a Nyírség Táncegyüttes művészeti vezetőitől, valamint Farkas Zoltán és Kiss Ferenc koreográfusoktól — leshették el a szakma „mesterségbeli” fogásait. Koreográfusok előadáson Fotó: Laczó József A magyarországi néptánckultúrát évtizedekig elismerte a nemzetközi élvonal, amihez nagymértékben hozzájárult az is, hogy a koreográfiák egyéni szellemben, bár egymástól sok mindenben eltérő irányzat szerint születtek meg. Az uniformizáltság veszélye azonban - mint minden művészeti ágban - a népi táncban is veszélyt jelent, és ez ellen legtöbbet a koreográfusok tehetnek.- A koreográfusképzésnek ez a nyílt formája - amellett, hogy hivatalos formában nem létezik az országban—véleményem szerint azért fontos, mert a táncosok következő generációjának segítségére van abban, hogy megtalálja saját egyéniségét, stílusát - mondta Kiss Ferenc hajdúböszörményi mester, akivel a tábor utolsó napjainak egykén beszélgettünk. - A legfontosabb, amire itt felhívhatjuk a figyelmüket az, hogy ne elégedjenek meg azzal, amit másoktól — akár tőlünk - megtanulhatnak, hanem bátran merjenek az önkifejezésnek ezzel a formájával bánni. A sztereotip mozgásokat bárki képes elsajátítani, a mozgás világnyelvét azonban saját elképzelésekkel ötvözni: ez a koreográfus igazi feladata. A magyar néptánc a maga exhibicionista, dinamikus, erőteljes és változatos jellegével számos emberi érzés kifejezésére alkalmas, magában hordozza a táncos jellemét, egyéniségét, látványban és gondolatvilágában azonban többet kell nyújtania a pusztán autentikus elemeknél. A mozgásnak „mesélnie” kell, kifejeznie mindazokat a gondolatokat, hangulatokat, érzelmeket - teszem azt lassított lépésekkel, kimerevített pillanatokkal -, ami benne rejlik a táncban. Meglehet, nem minden próbálkozás arat osztatlan sikert az értékadó fesztiválok szakavatott szakmai közvéleménye - én csak úgy nevezem őket, hogy az „értékteremtők tanácsa” - előtt, de az esetleges sikertelenségből - akár a máséból is - sokat lehet és kell tanulni. A koreográfus szakma olykor azon dől el, kinek mekkora mersze van „megütközni” a szakma „apostolaival”. Vonós diákok Tarhos (MTI) - Tarhoson tegnap megnyílt a 19. országos diák-vonószenekari tábor. A találkozó, amelyen mintegy félszáz általános iskolás és középiskolás vesz részt, július 2-án, vasárnap táborzáró hangversennyel fejeződik be. Az ország zeneiskoláiban vonós hangszeren tanuló növendékek hagyományos tarhosi táborában magyar művésztanárok, valamint svájci és osztrák vendégtanárok tanítják a közös muzsikálás örömére, s művészetére az ifjú zenészeket. Az egy hét alatt a kis muzsikusok Vivaldi, Boccherini, Mendelssohn és Bartók egy-egy művének előadását sajátítják el, s a táborban tanult műsorral állnak közönség elé július 2-án, vasárnap - este hétkor - a tarhosi Zenepavilonban rendezendő záróhangversenyen. Az országos diák-vonószenekari tábort a 19. Békés-tarhosi Zenei Napok keretében rendezték meg. Fedél alá mosott zenészek A tizenegyedik miskolci nemzetközi dixielandfesztiválról Az est fénypontja: Bratislava Hot Serenaders Bánhegyi Gábor Miskolc (ÉM) - A Benkó Dixieland Band szervezte miskolci nemzetközi dixielandfesztivál tizenegy éves fennállása alatt tegnapelőtt először kényszerült arra, hogy az időjárás viszontagságai (vigasztalhatatlan, csendes eső) miatt ne a Diósgyőri várban, hanem fedett területen, jelesül a miskolci Rónai Sándor Művelődési Központban szórakoztassa a nagyérdeműt. Délután negyed hat tájékán lépett színpadra Benkó Sándor, hogy aggályoskodjon egy cseppet, miszerint még várnak, mert félő, nem mindenki értesült a helyszíncseréről. Aggodalomra pedig olyan nagyon sok oka nem volt, mert addigra már éppen összegyűlt annyi ember, amennyi elégséges a nézőtér betöltéséhez, ezért pár perccel Benkó Sándor után színpadra lépett a Siófok Dixieland Band. A siófokiakról annyit illik tudni, hogy saját bevallásuk szerint egyetlen profi zenész található a társulatban. Az első szám után kiderült, ezalatt kizárólag az értendő, hogy csak egyetlen tag főállású zenész, a többiek mellékállású profik, akik teljesen tudatában vannak annak, milyen hangszert kezelnek. Néhány nótán érezhető volt még a kidolgozatlanság, az esetlegesség, egy-egy pillanatban szinte tapintható volt a „gombóc” a torokban, de becsületére legyen mondva a társaságnak, minden bukkanó után záros határidőn belül megtalálták egymást. A csúcsteljesítményt az örökzöld Karaván feldolgozásában adták ki magukból a siófokiak, külön dicsérendő a dobos sejtelmes, mélyről dübörgő kísérete, és a klarinétos hölgy minden arábiai hastáncosnőt révületbe ejtő szuper szólója. Az egyetlen hiányosságot a tudósító számára a pozau- nos öszvérhangszere jelentette, ugyanis a trombita és a pozaun keresztezéséből létrehozott billentyűs hangszerből lehetetlen elővarázsolni azokat a húzós-tolós glissandó- kat, amitől egy dixie-blues hallgatása közben bizsereg a hátgerinc. A házigazda jogán fellépett Miskolci Dixieland Band játékán érződött, majd szóban meg is erősítte- tett, hogy egy összeszokott, évek óta együtt muzsikáló gárda. Olyan csapat, akik kitűnően lereagálják egymás hangulatait, akik nem tudnak meglepetéseket okozni egymásnak, legfeljebb pozitív értelemben. Lehetne emlegetni a zongorista dina- mikailag fantasztikusan érzékeny, technikailag szinte tökéletes játékát, a gitáros-bendzsós virtuozitását, a fúvós szekció oldott, laza happyzenélését, de a leginkább az jött le a színpadról, hogy a zenészek együtt muzsikálnak. Olyannyira, hogy amikor az énekesnő az „I can’t give you”-ban kissé eltévedt, akkor a srácok egy pillanat alatt „alámuzsikáltak” a tévelygőnek, és pár másodperc múlva már a helyes útra vezették a fiatal hölgyet. A Hungarian All Stars társulat- róL zenélés közben is elmondatott, itt nem feltétlenül a legjobbak gyűltek össze, hanem olyan emberek, akik bár más formációkban zenélnek, nagyon érzik egymás hangjait, ezért alkalmanként muzsikálnak egyet közösen. Mindannyiunk szórakoztatására és épülésére, mert ebben a megszólalásban volt szárnyalás, csapongott a fantázia, csak a szólók árulták el, hogy közös hangvétel ide vagy oda, a saját hangjától senki sem tud szabadulni. Bebizonyosodott, hogy hat jó zenész nem feltétlenül alkot egy jó csapatot. Az idei fesztivál fénypontját minden kétséget kizáróan a szlovákiai Bratislava Hot Serenaders jelentette, akik nevükhöz méltóan a Hot Jazz irányzatot képviselték. Memóriájukban definíciót keresők részére teljesen leegyszerűsítve ez az irányzat az, amelyben egy esztrádzene- kar beül a reklámpultok mögé, a szólót játszó jelenésekor feláll, majd visszaül, időnként pedig beáll a zenekar elé egy énekes, és beleénekli a körmikrofonba, hogy milyen jó lenne, ha lenne egy könyvesboltom, vagy valami hasonlót. Mindezt a századeleji hangulatot varázsolta elénk a pozsonyi társulat, amelynek minden tagja félelmetes karikírozá- si képességekkel áldatott meg, és ezen képességeiket meg sem próbálták visszafogni. Ennek is köszönhetően a közönségnek nemigen akaró- dzott elengedni a zenekart, a zenészeknek meg nemigen akaródzott abbahagyni a muzsikálást, ezért több mint egy órán át hallhattuk az egyetlen olyan társulatot, amely csak minimálisan vette igénybe a keverőpult személyzetét, és akik nem bástyázták magukat körbe kontroli-ládákkal, mégis tudtak andalítóan és drasztikusan egyaránt játszani, és akik egy pillanatra sem „úsztak el”. A Cotton Club Singers lehetett volna a másik hatalmas fénypont, ha a tagok közül né’nányan nem játsszák túl a szerepüket, és csak a zenéléssel törődnek. A két férfi és a két női énekes közül csak ötvenszázalékosra sikeredett az önmérséklet, mert a két nem magasabb hangfekvésű képviselői többnyire azzal voltak elfoglalva, hogy milyen istenien is néznek ki. Ez már csak azért is kár, mert mind a férfiú, mind pedig a hölgyemény igencsak ígéretes torokkal rendelkezik, és ha figyelembe veszik, hogy a ripacskodás és a meglévő hangterjedelem figyelmen kívül hagyása árt a produkciónak, akkor még emlékezetes perceket okozhatnak a publikumuknak. Bár ezen a fesztiválon minden zenekar gyökeresen eltért az összes többitől, a svéd Hasses Hot Potatoes még erre is ráfejelt azzal, hogy egyrészt részben családi vállalkozás a társulat, hogy a banda egyéb akadályoztatás miatt magyar kölcsön- zenészekkel lépett fel, hogy a poza- unt egy hölgy kezelte (büszke is volt rá nagyon), valamint az égjük őstag kiválóan tudott magyarul. Igazi nagy pluszt nem tudtak hozzátenni az összképhez, amit tudtak, jól tudták, viszont itthon is van pár társulat, akik ugyanezt jobban tudják. A fesztivál záróakkordjaként Berki Tamás vendégszereplésével lépett színpadra a Benkó Dixieland Band, akik immáron kismilliomodik alkalommal mutatták meg, hogy nagyon mívesen tudják kezelni a műfajt. Barlangi képek Aggtelek (ÉM) - A Baradla-bar- lang hatalmas méretei és változatos képződményei már a múlt században európai hírnévre tettek szert. Akkor számos képzőművész örökítette meg a csodálatos föld alatti világot. Századunkból azonban alig- alig ismerünk hazai barlangi alkotást. Ez indított néhány képzőművészt arra, hogy ez év tavaszán Jós- vafőn megrendezték a Baradla képzőművészeti alkotótábort. A részt vevő 27 művész (festő, grafikus, textilművész) először megismerkedett a terület felszíni és a felszín alatti természeti szépségeivel, majd az alkotó munkával töltötték az időt. A tábor „részvételi díja” egy, a helyszínen készült mű átadása volt a rendezők számára. A helyszínen több mint száz művet alkottak. E gazdag termésből állítanak ki néhányat az aggteleki Barlang szállóban. A tárlatnjdtó június 30-án, pénteken déli 12 órakor lesz. Megnyitót mond Haszlinszky Tamás barlangkutató és Goda Gertrúd művészettörténész. Közreműködik az Aggteleki Hagyományőrző Népdalkor. Gyöngyvirágtól... Mezőcsát (ÉM) - A Csáti nyár ’95 rendezvénysorozat keretében június 30-án, pénteken délután 5 órától öntevékeny művészeti csoportok bemutatóját láthatják az érdeklődők a mezőcsáti Művelődési Központ szabadtéri színpadán. A programban fellépnek a Művelődési Központ által működtetett néptáncegyüttesek, a „Gyöngyvirág” citerazenekar és a „Kále Lulugya” folklór együttes. Dalostalálkozó Hemádnémeti (ÉM) - A Hernád- németi Önkormányzat és Pávakör július 1-jén, szombaton megrendezi a Hernádmenti dalostalálkozót, a helyi általános iskolában. Az ünnepi megnyitó délelőtt 11-kor kezdődik, a vendégeket a község polgár- mestere, Szilágyi György köszönti. A program délután 5 órakor szakmai megbeszéléssel zárul. A résztvevő együttesek: Avas Nyugdíjas Klub (Miskolc), Csokonai Népdalkor (Gesztely), Mezőzombori Népdalkor, Felsőzsolcai Férfi Népdalkórus, Felsőzsolcai Rozmaring Női Népdalkor, Gyöngykaláris Népdalkor (Uppony), Tiszataijáni citera- együttes, Tiszataijáni hagyomány- őrző népdalkor, Alsószuhai népdalkor, Nagyrédei asszonykórus, Zsit- kóci (Szlovénia) Gyöngyvirág Népdalkor, Apátfalvai Gyermek Citerazenekar, Ápátfalvai pávakör és Citerazenekar, Szirmabesenyői Népdalkor, Fűzéri Népdalkor és a Hemádnémeti Naplemente Pávakor. _KÉPTÁR DIXIE Fotók: Dobos Klára j-
