Észak-Magyarország, 1995. június (51. évfolyam, 128-152. szám)

1995-06-17 / 141. szám

2 ÉSZAK-Magyarország Világpolitika 1995. Túnius 17.« Szombat Görög földrengés — eddig húsz halott Athén (MTI) - Görögországban a Korinthoszi- öböl térségében péntek estig húsz ember holt­testét ásták ki a mentőalakulatok a csütörtöki pusztító erejű földrengés áldozatai közül. Egi- onban a görög tűzoltók megszakítás nélkül dolgoznak a Franciaországból és Svájcból ér­kezett mentőcsoportokkal együtt. Fő munka­eszközük a légkalapács, amellyel a több méter magas betontörmeléken igyekeznek áttörni, ha a különlegesen kiképzett mentőkutyák .jeleznek”, illetve ha hangokat hallanak a ro­mok alól. Teljes erővel folyik a mentés Valami- tika üdülőhelyen és a többi, földrengés sújtot­ta vidéken is. Egionban az épületek több mint fele lakhatatlanná vált. G-7 csúcs Halifax (MTI) - Csütörtök este a kanadai Ha­lifaxban megkezdődött a hét legfejlettebb ipa­ri országot tömörítő csoport (G-7) csúcsérte­kezlete. Az állam- és kormányfők zártkörű ta­nácskozásával folytatódott pénteken a Hetek Csoportjának csúcsértekezlete. Napirenden főképpen a nemzetközi intézmények reformjá­nak, a világgazdaság tartós bővülésének és a globális pénzügyi rendszer hatékonyságának kérdései szerepeltek. Velük egy időben ültek össze - más-más helyszínen - a hét állam kül- ügy- és pénzügyminiszterei. Az előbbiek a Ha­lifaxszal szemben, az öböl másik partján fekvő Dartmouthban kezdték meg tárgyalásukat. A hetek háromnapos konferenciája helyi idő szerint este hét órakor vette kezdetét azzal a munkavacsorával, amelyet a házigazda kana­dai kormányfő, Jean Chrétien adott vendégei tiszteletére. Az asztalnál rajta kívül Bili Clin­ton amerikai és Jacques Chirac francia elnök, Helmut Kohl német kancellár, Murajama To- miicsi japán, John Major brit, Lamberto Dini olasz kormányfő és Jacques Santer, az Euró­pai Unió bizottságának az elnöke foglalt helyet. ESZÁK-magyarország Főszerkesztő: Görömbölyi László Főszerkesztő-helyettesek: Hajdú Imre, Priska Tibor Szerkesztők: Bánhegyi Gábor, Csömök Mariann Rovatvezetők: Bujdos Attila (társadalompolitika), Marczin Eszter (gazdaság), Filíp Gabriella (kultúra), Doros László (sport), Laczó József (fotó) Szerkesztőség: 3527 Miskolc, Bajcsy-Zsilinszky u. 15. Postacím: 3501 Miskolc PL: 351. Telefonok: központ: 341-611, titkárság: (fax is) 341-888, 341 -630. Rovatok: társadalompolitikai: 341-894, gazdasági: 341-601, kulturális: 411-275, sport: 341-700, fotó: 341-611/207, levelezési: 341-866. Regionális szerkesztőségek: Tiszaújváros, Bartók Béla u. 7., tel: (49) 343-316. Szikszó, Kálvin tér 25., tel: (46) 396-174. Sátoraljaújhely, Dózsa György út 12., tel: (47) 321-926. Budapesti szerkesztőség: Inform Stúdió Budapest (ISB), 1054 Budapest V., Báthory u. 7. III. em. 8. Telefon: 111 -4475,269-5706 Szerkesztőségvezető: Dombrovszky Ádám Hírügynökségek: Magyar Távirati Iroda (MTI) Associated Press (AP) Kiadja az Észak-Magyarország Lapkiadó Kft. 3527 Miskolc, Bajcsy-Zsilinszky u. 15. Felelős kiadó: Thomas Koch és Nagy József Ügyvezető igazgatók: Veres Mihály és Horváth Ferenc Postacím: 3501 Miskolc, Pf.: 178. Telefon: 341 -817,411 -276. Telefax: 341 -817. Reklám és hirdetés: Toka Zoltán Telefon, telefax: (46) 411 -425 Hirdetésfelvétel: 3532 Miskolc, Széchenyi u. 15-17. Telefon: 341-893. Az áruspéldányokat terjeszti az Észak-Magyarország Lapkiadó Kft. Felelős: Polgár Miklós Telefon: (46) 412-162 Az előfizetők részére terjeszti az Inform Stúdió Kft., 4031 Debrecen, Balmazújvárosi út 11. (06-52) 413-101. Felelős vezető: Drágossy Richárd ügyvezető igazgató Előfizethető az Inform Stúdió Kft. hírlapkézbesítőinél, a ki­adóban és a regionális szerkesztőségekben, postautalványon vagy átutalással az Inform Stúdió Kft. Postabank Rt.-nél vezetett 349-98911 023-02322/7007 pénzforgalmi jelzőszámá­ra, valamint megrendelhető a kiadó címén. Az előfizetés díja egy hónapra 465 forint, negyedévre 1370 forint, fél évre 2700 forint, egy évre 5100 forint. A lap példá­nyonkénti ára hétfő és csütörtök között, valamint szombaton 21,90 forint, a pénteki lapszám 24,50 forint. Index: 25 655. ISSN 0133-0357. Nyomás: Inform Stúdió Kft., 4002 Debrecen, Balmazújvárosi út 11. Telefon: (52) 413-101. Felelős vezető: Szabó Tamás ügyvezető igazgató Meg nem rendelt kéziratokat nem őizünk meg és nem küldünk vissza! Terjesztési panaszaival hívja az alábbi tele­fonszámokat : Miskolc (46)412-542 Kazincbarcika (48) 317-157 Szikszó (46)396-174 Sárospatak (47) 323-340 Tiszaújváros (49) 349-025 Bugyonnovszki véres túszdráma Száztizenegy személy halt meg a bugyonnovszki túszszedő akció­ban, és száznál több a sebesültek száma. A csecsen túszszedők ra­gaszkodnak az orosz vezetéshez intézett politikai ultimátumukhoz; elutasították a számukra felajánlott nagy pénzösszeget és szabad elvo­nulást (Minyeralnije Vodi repülőte­réről, tetszőleges, általuk megjelölt helyre, bármely országba). Határo­zottan elzárkóztak a nők, öregek, gyerekek és betegek elengedéséről folytatandó tárgyalásoktól. Jurij Ru- da alsóházi képviselő a duma pén­teki plenáris ülésén saját személyét ajánlotta túszul a fogva tartott nők és gyermekek helyett. Ajánlatára a túszszedők nem reagáltak. A Cse- csenföldön állomásozó orosz had­erővel együttműködő Csecsen Nemzeti Újjászületés Kormányá­nak kormányfőhelyettese leszögez­te, hogy a túszszedők nem azono­sak a csecsen néppel. Fotók: AP HB0H .............■>-««____ F rancia üdvözlet Magyarországra Jacques Chirac köztársasági elnök levele Horn Gyulának Budapest (MTI) - Horn Gyula mi­niszterelnök fogadta P. Cuviller nagykövetet, Chirac köztársasági elnök személyes megbízottját, aki átadta a francia elnöknek a magyar miniszterelnökhöz intézett üze­netét. A Francia Köztársaság elnöke le­velében megelégedettségét fejezte ki azon együttműködés fölött, ami Franciaország és Magyarország, mint az EU, illetve az EBESZ soros elnökei között alakult ki az elmúlt hónapokban a kontinens biztonsá­gát veszélyeztető súlyos konfliktu­sok megoldása érdekében tett erőfe­szítések során. Chirac elnök elismeréssel adó­zott a magyar kormány törekvésé­nek, amellyel rendezni kívánja a szomszédos országokkal való kap­csolatait. Az európai biztonság és stabili­tás szempontjából nagyra értékelte a magyar-szlovák alapszerződést, valamint a magyar-román alap­szerződés megkötésére irányuló el­határozottságot. Franciaország és az EU üdvözölné egy ilyen szerző­dés megkötését - hangoztatta leve­lében Chirac elnök - és meggyőző­dését fejezte ki, hogy Magyarország ezzel is döntő lépést tenne az Euró­pai Unióhoz való integrálódás útján. A francia elnök hangsúlyozta azt is, hogy nagy várakozással tekint a magyar miniszterelnökkel való can- nes-i találkozás elé. Szarajevói harcok — szerb területvesztés Belgrád (MTI) - Szarajevóban és a boszniai főváros környékén pénte­ken is folytatódtak a heves muzul­mán-szerb harcok. A reggeli órák­ban négy polgári személy vesztette életét, és tízen sebesültek meg. Dél­előtt nagy erejű robbanás rázta meg az elnökségi palota környékét, ám egyelőre nem lehet tudni, hogy hány emberéletet követelt az akna­becsapódás. A támadásokban talá­lat érte az egyik kórházat is. Az egyik gránát megölt egy beteget, és többet megsebesített. Független források szerb területveszteségek­ről számoltak be: a kormányerők ál­lítólag újabb olyan magaslatokat foglaltak el, ahonnan tűz alatt tart­hatják a Pálét és a Szarajevó szerb negyedeit összekötő autóutat. Egyes jelentések szerint a muzul­mán erők a stratégiai jelentőségű út egy részét is elfoglalták, és elfoglal­ták Jasika falut is. Erdélyi Napló — nem volt levélbomba Bukarest (MTI) - Az Erdélyi Nap­ló szerkesztőségének közlése sze­rint nem tartalmazott levélbombát az a gyanús küldemény, amelyet kedden kézbesítettek a nagyváradi szerkesztőségnek. A helyszínre ki­szállt tűzszerészek Kolozsvárra szállították a borítékot és átvilágí­tották. Kiderült, hogy egy megfejtő a beküldött, nem postai célt szolgá­ló borítékban fémkapcsokkal fűzte össze a lapban közölt rejtvények megoldásait. Philippinek kevés, Funarnak sok Gyökeresen eltérő vélemények a román oktatási törvényről Bukarest (MTI)-A romániai né­metek szervezete, a Német De­mokratikus Fórum aggodalom­mal fogadta az oktatási tör­vénynek a szenátusban elfoga­dott változatát. Paul Philippi, a Fórum elnöke Liviu Maior oktatási miniszterhez, Ilies­cu államfőhöz, Viorel Hrebenciu- choz, a kormány főtitkárához, a parlament két háza elnökeihez üze­neteket intézett. Rámutatott, hogy a szöveg elfo­gadhatatlan a romániai német ki­sebbség számára. A Német Demok­rata Fórum elnöke felhívta a figyel­met arra, hogy a román szenátus határozatai ellentmondanak a sok évszázados hagyománynak, hiszen a Románia területén élő nemzeti ki­sebbségek anyanyelvű oktatása a XIV. századig nyúlik vissza és a két világháború közötti román kor­mány is elfogadta. Korábban hasonlóan foglalt ál­lást a Romániai Magyar Demokrata Szövetség is. Gheorghe Funar kolozsvári pol­gármesternek, a kormányban részt­vevő Román Nemzeti Egységpárt elnökének viszont az elfogadott szö­veg is sok. A szélsőséges megnyil­vánulásairól ismert pártelnök sze­rint a szöveg sérti az alkotmány ama előírását, amely szerint az ál­lampolgárok egyenlő jogokkal ren­delkeznek, és ezért népszavazást követel. Gheorghe Funar véleménye sze­rint a törvénytervezet 12. cikkében a nemzeti kisebbségekhez tarto­zó személyek oktatásáról előírt in­tézkedések „veszélyeztetik a román állam egységét és integritását, és kedvező feltételeket teremtenek ah­hoz, hogy Erdélyt Magyarországhoz csatolják”. _Röviden • MADRID - A telefonlehallgatási botrány miatt lemondott tisztségé­ről Emilio Alonso Manglano, a spa­nyol titkosszolgálat vezetője. • KAIRÓ - Az izraeliek többsége a Golán-fennsíkról történő esetleges kivonulásra vonatkozó népszavazás azonnali megtartását szeretné. • KIJEV - A Kijevszkije Védo- mosztyi nevű újság pénteki híre szerint csütörtökön Ivano-Fran- kovszk körzetében lezuhant egy MiG-29-es. A gép két pilótája ször­nyethalt. • BUKAREST - Romániában júni­us 21-én a köztársasági elnök a par­lamenti pártok vezetőivel emlékez­tetőt ír alá a nemzeti szolidaritás platformja alapján az ország csatla­kozásáról az Európai Unióhoz. HÁlTÉR: Elnökválasztások Európában, Miskolc (ÉM) - Június 19-én a ma­gyar parlament megválasztja a Magyar Köztársaság elnökét. Teg­napi lapszámunkban már közöl­tük az ezzel kapcsolatos legfonto­sabb információkat. Az alábbiak­ban pedig áttekintést adunk arról, hogy Európa más országaiban mi­ként választják a köztársasági el­nököket. Szlovákia A hatályos alkotmány kimondja, hogy a Szlovák Köztársaság államfője a köz- társasági elnök. Az elnököt a Szlovák Köztársaság Nemzeti Tanácsa három- ötödös szótöbbséggel, titkos szavazás­sal választja öt évre. Elnökké a köztár­saság minden állampolgára megvá­lasztható, aki választójogosultsággal rendelkezik, és betöltötte harmincötö­dik életévét, de ugyanaz a személy köztársasági elnökké legfeljebb két, egymást követő időszakra választható meg. Az elnökválasztást a hivatalban lévő elnök megbízási idejének utolsó hatvan napjában kell megtartani, ám ha az elnöki szék a megbízási idő lejá­rata előtt megüresedik, az üresedéstől számított harminc napon belül meg kell választani az új elnököt. Ha a megválasztott elnök egyúttal a Nem­zeti Tanács képviselője, a kormány tagja, bíró, ügyész, a fegyveres erők, il­letve testület tagja, vagy a Legfelsőbb Ellenőrző Hivatal tagja, az elnökké vá­lasztásától abbahagyja korábbi funkci­ójának gyakorlását. A köztársasági elnök nem gyako­rolhat más fizetett funkciót, és nem le­het tagja vállalkozási tevékenységet folytató jogi személy szervének. Az el­nök választása után esküt tesz, mely eskü a tisztség betöltésének érvényes­ségi feltétele. Románia Az új alkotmány szerint Románia el­nöke képviseli a román államot, és ő az ország nemzeti függetlenségének, egy­ségének és területi épségének a szava- tosa. Az elnököt általános, egyenlő, közvetlen és titkos szavazással az ál­lampolgárok választják. Az ajelölt lesz a köztársasági elnök, aki az első fordu­lóban megkapta a választói névjegy­zékbe vett szavazók szavazatának több mint 50 százalékát. Ha ilyen sze­mély nincs, a második fordulóban az első fordulóban legtöbb szavazatot ka­pott két jelölt indulhat, aki közül a több voksot kapott jelölt lesz az elnök. A választási eredményt, az alkot­mánybíróság igazolja, majd az elnök­nek esküt kell tennie. A mandátum időtartama négy év, ezt az elnök addig gyakorolja, amíg az új elnök le nem tette az esküt. Háború vagy katasztró­fa esetén az alkotmány alapján az el­nök mandátumát meghosszabbíthatj­ák. Ugyanaz a személy legfeljebb két cikluson keresztül töltheti be az elnöki tisztet, ezek azonban lehetnek egy­mást követőek is. A köztársasági elnök a mandátum idején nem lehet tagja pártnak, és nem tölthet be semmilyen köz- vagy magántisztséget. Ausztria A szövetségi elnököt az egyenlő, köz­vetlen, titkos és egyéni választójog alapján a Szövetség népe választja meg; amennyiben mindössze egyetlen személy indul a választáson, az akkor is szavazás formájában folytatandó le. Szavazati joggal rendelkezik vala­mennyi, a Nemzeti Tanács választáso­kon választásra jogosult személy. Az tekintendő megválasztottnak, aki megszerezte az összes érvényes szavazat több mint felét. Amennyiben ilyen többség nem alakult ki, második választási fordulóra kerül sor. Ennek során az első választási fordulóban a legtöbb szavazatot szerzett két jelölt közül csupán az egyikre lehet érvénye­sen szavazni; a fenti két jelöltet állító választási csoport bármelyike azonban a második választási fordulóra, a ko­rábban állított jelölt helyére megne­vezhet egy másikat is. Szövetségi elnökké csupán az vá­lasztható, aki a Nemzeti Tanácsi vá­lasztásokon választásra jogosult, és a választás évének január 1-je előtt be­töltötte 35. életévét. A választhatóság­ból kizártak az uralkodóházak, vagy olyan családok tagjai, akik valaha uralkodtak. A szövetségi elnöki vá­lasztások eredményét hivatalosan a szövetségi kancellár hirdeti ki. A szövetségi elnök megbízatási ide­je 6 esztendeig tart. A közvetlenül ezt követő megbízatási időre ismételt megválasztása csak egy ízben megen­gedett. A szövetségi elnök megbízatási ideje alatt nem lehet tagja általános képviseleti szervnek, és nem gyakorol­hat semmilyen egyéb hivatást. A „szövetségi elnöki” címet - kiegészítés­sel vagy egyéb megjelöléssel együtt - senki más nem viselheti. A cím tör­vény által védett. A szövetségi elnök hivatalba lépésekor a Szövetségi Gyű­lés előtt a következő fogadalmat teszi: „Fogadom, hogy a Köztársaság alkot­mányát és valamennyi törvényét hűen megtartom, a kötelességemet legjobb tudásom és lelkiismeretem szerint tel­jesítem.” Vallásos eskü hozzácsatolása megengedett. Németország A szövetségi elnököt a Szövetségi Köz­gyűlés (Bundesversammlung) vita nél­kül választja meg. Megválasztható minden olyan né­met, aki a Szövetségi Gyűlésbe vá­lasztható, és negyvenedik életévét be­töltötte. A szövetségi elnök megbízása öt évre szól. Újraválasztása csak egy alkalommal lehetséges. A Szövetségi Közgyűlés a Szövetsé­gi Gyűlés tagjaiból és ugyanolyan szá­mú olyan tagból áll, akiket a tartomá­nyi népképviseletek az arányos vá­lasztás alapelveinek megfelelően vá­lasztottak meg. Megválasztottnak az a személy te­kintendő, aki a Szövetségi Közgyűlés tagjai többségének szavazatát elnyer­te. Amennyiben ezt a többséget két vá­lasztási menetben egy pályázó sem nyeri el, az tekintendő megválasztott­nak, akire a következő választási me­netben a legtöbb szavazat esett. A részleteket szövetségi törvény szabá­lyozza. A szövetségi elnök nem lehet a kor­mány, illetve szövetségi vagy tartomá­nyi törvényhozó testület tagja. A szövetségi elnök nem folytathat más, díjazással járó foglalkozást, hiva­tást, ilyen hivatalt nem viselhet, és nem tartozhat profitszerzést célzó vál­lalat vezetőségéhez vagy felügyelő ta­nácsához. A szövetségi elnök hivatalba lépése alkalmával a Szövetségi Tanács egy­begyűlt tagjai előtt az alábbi esküt te­szi le: „Esküszöm, hogy erőmet a né­met nép jólétének szentelem, javát elő­segítem, károsodását elhárítom, a Szö­vetség alaptörvényét és törvényeit megtartom és védelmezem, kötelessé­geimet lelkiismeretesen teljesítem, és mindenkivel szemben az igazságossá­got gyakorolom. Isten engem úgy se- géljen!” Az esküt vallási kinyilvánítás nél­kül is le lehet tenni.

Next

/
Thumbnails
Contents