Észak-Magyarország, 1995. június (51. évfolyam, 128-152. szám)

1995-06-16 / 140. szám

8 ÉSZAK-Magyarország Kultúra 1995. _APROPÓ Pofozóbábu Filip Gabriella Drágakő, pofozóbábu, szimbólum - ez mind Fodor Gábor művelődési és közok­tatási miniszter. Megtudhattuk még róla, hogy mosolyára nagy szükség van a poli­tikában, és azt is, hogy ha nem akarja fel­emészteni politikai tőkéjét, akkor talán nem kellene folytatnia a miniszterkedést. Legifjabb miniszterünk élve boncolása tegnap reggel történt a Magyar Televízió­ban. Fodor Gábor ugyan nem vett részt a szeánszon, mégis ő volt a főszereplő. Egy rövid portréfilmmel megidézték alakját, majdpedigkétjelespolitológus, Kéri Lász­ló és Stumpf István végezte el az analízist. Maga a beavatkozás nem volt túl erősza­kos. Érződött a megfelelő távolságtartás, a tudományosság hűvös szenvtelensége. Az élő emberből vizsgálandó jelenség lett. Sőt, pofozóbábu. Kéri László fogalmazta meg, hogy jelenleg bárki azzá lenne eb­ben a pozícióban. Az értelmiség csalódott a miniszterében, az utóbbi időben jelen­tősen zuhant a népszerűsége. Felvetődött, hogy el kellett-e egyáltalán vállalnia ezt a pozíciót, nem volt-e túlzás ilyen fiatalon, megfelelő tapasztalat híján bekerülni eb­be a darálóba. Még jó is lehetett volna, mondták a szakemberek. Fia nem ez lett volna az első komoly munkahelye, ha ke­ze alá dolgoznak a munkatársai, ha szót tud érteni a pedagógusokkal, ha..., ha... Hahaha. Olyan ez, mint a rossz vicc. A műtét si­került. Fodor Gábor még menthető. Azt mondták a szakértők, hogy ha időben fel­adja a miniszterséget még lehet belőle si­keres politikus. Aztán jöhet az újabb po­fozóbábu! Igazán biztató. Billatárói vizsga Kazincbarcika (ÉM - FG) - Táboroznak és táboroztatnak, szórakoznak és szórakoz­tatnak, tanulnak és tanítanak, dolgoznak és pihennek azok a barcikai diákok, akik ráadásul mindebből a „tudományból” va­sárnap vizsgáznak. Az Egészségügyi és Óvónői Szakközépiskolá­ban már évek óta képeznek közművelődési szakembereket. Az országban tulajdonképpen egyedülálló az itt folyó oktatás. A programot a tanárok és a város közművelődési szakembe­rei a nyíregyházi Bessenyei György Tanárkép­ző Főiskola oktatóinak segítségével dolgozták ki. A diákok a gimnáziumi alapképzés mellett művelődéstörténeti, közművelődési ismerete­ket is tanulnak. Az érettségi után művelő­désszervezőként helyezkedhetnek el, vagy folytatják tanulmányaikat.- A mostani billatárói táborozás tulajdon­képpen szakmai gyakorlat - mondja Sajó Atti­la, a barcikai Egressy Béni Művelődési Köz­pont és Könyvtár igazgatója, a tábor vezetője. - Minden évben a második és harmadikos diá­kok töltenek itt két hetet. Maguk szervezik, rendezik a tábort, ugyanakkor ők a részvevői a különböző foglalkozásoknak. A táborban töb­bek között textilfestéssel, kosárfonással, gipszfaragással, origamizással foglalkoznak. A mi szakkörvezetőinek irányítják a foglalko­zásokat. Viszont vasárnap megnyílik a tábor. A Billa Garden Party elnevezésű programra közönséget is várunk. Délelőtt 10-től délután 3-ig nagyon sok érdekes rendezvény lesz. így például játszóház, bábműsor, vidám verse­nyek, gyermekprogramok, a szabadban fő az ebéd. Mindent a negyvennyolc diák szervez, mi, a táborban résztvevő tanárok csak figyel­jük őket, mert ez a nap tulajdonképpen az ő gyakorlati vizsgájuk. Érdemes lesz kijönni va­sárnap hozzánk, nemcsak a programok miatt, hanem azért is, hogy megfigyeljék: milyen talp­raesettek ezek a fiatalok. Nem biztos, hogy vala­mennyien művelődésszervezők lesznek, viszont kerüljenek bárhová, a legváratlanabb helyzet­ben is képesek feltalálni magukat. Az Edda és a sör Encs (ÉM) — Az abaújdevecseri szabadtéri színpadon a ma, pénteken este 9-kor kezdődő Edda-koncerttel kezdetét veszi a második en- csi házi sörfesztivál programsorozata. Hol­nap, szombaton délelőtt 10 órától több érdekes program is lesz a devecseri kastélykertben, így például rendőrkutya-bemutató, kutyaszépség­verseny, sörivó- és sakkverseny, délben örök­zöld dallamok szólnak, délután fél 4-kor a szlo­vákiai Szepsi város művészeti csoportjai mu­tatkoznak be. Egyébként a nap folyamán írják alá Szepsi és Encs képviselői a testvérvárosi szerződést. A parkszínpadon délután 5-től Csepregi Éva ad koncertet, este 7-től pedig a Los Andinos. A rendezvénysorozat szervezője az encsi Közművelődési Intézmények. Növéstervszera tehetséggondozás A Műcsarnokban tizenöt méternyi fal a borsodi gyerekekre vár- ’ ' AÍ 1 ii ß >: M Ili / i A £Íll#S WiW ma Fotó: Dobos Klára Szomolya (ÉM - DK) - A megyei rajzversenyen legjobb helye­zést elért gyerekek ezt a hetet Szomolyán töltik, rajztáborban. Ismerkednek a település érté­keivel, de nemcsak megnézik, hanem meg is örökítik azokat a vizuális archívum számára...- Tizenkét éve rendezzük meg ezt a tábort - meséli Rézművesné Nagy Ildikó rajztanár. - Az első években Cserépfalu, majd Sály, Felsőzsolca, negyedik éve pedig a szomolyai is­kola ad otthont ennek az egyhetes rendezvénynek... Azaz idén - pénzhiány miatt - csak ötnaposra sikerült a tábor, így péntek jelenti a végét. (Az Erdélyi János Alapítványból működnek, a Megyei Pedagógiai és Közművelő­dési Intézet támogatásával, illetve azzal, hogy az iskola reális bérleti díjat kért az otthonadásért.) De a 19 felsős gyerek (máskor többen van­nak, hogy most csak ennyien jöhet­tek, annak is a pénz az oka) tanára­ik vezetésével (Rézművesné Nagy Ildikó, Tóth Tibor, Bácskái András- né és Murányi József) most is na­gyon jól érzik magukat. Talán még többet tanulhattak, mint mikor 30-40 gyerek zajong - bárha fegyel­mezetten is - a táborban.- Azt túlzás lenne mondani, hogy fejlődnek - mondja Tóth Tibor.- Ahhoz rövid az idő. Legalább két hét kellene, hogy le tudjunk a dol­gok mélyébe szállni. És ezek a gye­rekek, amikor idejönnek, akkor is elég jó szinten vannak. Megismer­hetnek esetleg új technikákat, vagy a technikán belül új eljárásokat. De a lényeg a szemléletben van, amit megpróbálunk nekik adni...- Látszik, hogy a saját tanáraik­tól sokat kaptak, nem mi varázsol­juk el őket - fűzi még hozzá Rézmű­vesné, majd arról mesélnek, hogy is Munka a rajzteremben folyik itt a munka. Kiválasztanak néhány természeti formát, fát, kö­vet, madarat, amely különösen al­kalmas arra, hogy ábrázolásukkal a belső világukat is kivetítsék a gye­rekek. Megkeresik a falu, a környék feldolgozásra alkalmas értékeit. Voltak Mezőkövesden a Gépmúze­umban, a Matyó múzeumban, motí­vumokat gyűjtöttek, rajzoltak. A hegyen szamócát ettek, sárkányt eregettek, ezáltal érzékelték a repü­lést, egy kicsit olyan volt, mintha ők maguk is felemelkedtek volna. Az iskolában az élményanyag átkerült batikra, plasztikába, grafikai mun­kákra, festményekre. Esténként előadásokat hallgatnak, voltak itt népzenészek (Dsupin Pál és Vámosi László), Németh Zoltán pedig a szo­molyai kaptárkövekről, a kultúrtör­téneti múltról tartott előadást.- Van nekünk egy kis csopor­tunk - meséli Rézművesné -, a Me­gyei Pedagógiai és Közművelődési Intézet vizuális nevelési munkacso­portja. írtunk egy programot, a Nö­véstervet. A címet Németh László­tól kölcsönöztük, ő írta, hogy „az embernek, mint a fának megvan a növésterve...”. Programunk lénye­ge, hogy csak úgy tudunk tehetsé­get fejlesztem, ha önmagunkat is képezzük, a nevelésben pedig nem­csak az a fontos, hogy a minél ma­gasabb szintű, művészeti kifejezés felé menjünk el, hanem napi szintre aktualizálva is fontosnak tartjuk a vizuális nevelést. Ez a tábor ennek a programnak, a csúcsa, a jutalma. Az itt készült anyag bekerül a szo­molyai iskolaprogramunkat repre­zentáló vizuális archívumába, amit a táborosokkal mindig forgatunk. Most annál is inkább, mert ősszel lesz egy kiállítás a Műcsarnokban A gyermekrajz világa címmel, itt a megye 15 méter falfelületet kap... A „házvezetőnő” is szakmunkás lesz Ernőd (EM - M.L.) - Megyénk há­rom településén - Miskolcon, Ozdon és Ernődön - található olyan, speciális háziasszony- képző szakiskola, amely azok­nak a tizenéveseknek továbbta­nulási, a későbbiekben pedig foglalkoztatási gondjain próbál segíteni, akiket nem vettek fel középiskolába, illetve onnan ta­nulmányi, vagy egyéb oknál fogva kimaradtak. Az emődi II. Rákóczi Ferenc Általános és Speciális Szakiskolában az idén vizsgáztak először azok a lá­nyok, akik ebben a kétéves kép­zési formában részt vettek. Az emődi háziasszonyképzőben ti­zenhat lány tett sikeres vizsgát az elmúlt héten, s középfokú bizonyít­vánnyal is igazolni tudják: képzett háziasszonyok. Bizonyítványuk’ azonban nem csak erre a „foglalkozásra” teszi alkalmassá őket, hanem akár segédszakács­ként, betanított varrónőként, böl­csődei dajkaként, szociális gondozó­ként, vendéglátóipari alkalmazott­ként is elhelyezkedhetnek. De to­vább is tanulhatnak, mint például a tizennyolc éves Barna Henriett, aki ősztől a miskolci Vendéglátóipari Szakmunkásképzőben folytatja ta­nulmányait. Korábban gimnázium­ból maradt ki...- Nem sokat tudtam az iskoláról, amikor ide jelentkeztem, de úgy ér­zem, sokat fel tudok használni majd az itt tanultakból az életben és a vendéglátóipariban egyaránt. Van azonban néhány tantárgy, például az ének, ami kimaradhatott volna a tananyagból. Ezen a téren otthon kisebbik testvérem amúgy is „edzésben” tart. A szakmai tárgyak­ból viszont - a vendéglátásból, konyhatechnológiából - többet is ta­nultam volna. Fekete Mónika, aki szintén ti­zennyolc éves, a mezőkövesdi szak­munkásképzőt hagyta ott. Egy évet dolgozott már, továbbtanulásra azonban nem gondolt. Nem is adta bejelentkezési lapját sehová... — Szerintem ez az iskola azért is jó, mert nem veszett kárba ez a két év. A gyakorlati tantárgyak élettel voltak tele, és a tanárok sem gye­rekként kezeltek bennünket. Most, hogy elvégeztem a háziasszony­képzőt, már én is gondolkozom a to­vábbtanuláson. Jó lenne később leérettségizni, vagy beiratkozni egy szakmásító tanfolyamra, vagy valamelyik szakmunkásképzőbe. A tizenhat éves Farkas Éva két­szer próbált bekerülni a miskolci egészségügyi szakközépiskolák va­lamelyikébe. Utoljára helyhiányra hivatkozva utasították el. Későn ju­tott eszébe, hogy fellebbezzen a ha­tározat ellen, de még bízik abban, hogy tanulmányi eredményei alap­ján talán felveszik. Nem véletlen, hogy ő a csecsemőgondozásról sze­retett volna az elmúlt két év alatt többet tudni. Egyvalamit azonban sajnálnak a lányok. Azt, hogy ők még nem szak- munkásbi zonyítványt kapnak. ’95 áprilisában ugyanis megjelent a szakmai követelményekről szóló ko­rábbi rendelet módosított változata, amely teljes értékű szakképesítés­ként fogadja el a házvezetőnői szakmát.- Hogy szakmunkásbizonyít­ványt adhassunk ki, a szakmai kö­vetelmények új rendszeréhez a spe­ciális szakiskola eddigi tantervét némileg át kell alakítanunk, ki kell bővítenünk - mondta az intézmény igazgatója, Kasza István. - Mi min­denképpen azon vagyunk, hogy a törvényi lehetőségek szerinti leg­magasabb képesítést adjuk a diá­koknak, és remélhetőleg ez már a következő évfolyamtól kezdve meg­valósítható lesz. Ez azonban a jövő ígérete... Az oktatásügyben manapság oly’ sokat emlegetett iskolák közötti „átjárhatóság”, jobban mondva „átjárhatatlanság” következtében a speciális szakiskolákban kapott bi­zonyítvánnyal a diákok jelenleg nem folytathatják tanulmányaikat másod-, vagy harmadéven egy ma­gasabb szintű szakiskolában. A fel­vételi után mindent elölről kell kez­deniük, és ez alighanem sokukat el­riasztja attól, hogy magasabb képe­sítést szerezzenek... A Paál László Galéria új felfedezettje Az alig néhány hónapos miskolci Paál Galéria folytatja a Tehetségekért című sorozatát. Minél több, eddig is­meretlen, fiatal tehetség pályakezdé­sét szeretnék megsegíteni azzal, hogy bemutatkozási lehetőséget adnak számukra. Legközelebb a mezőkö­vesdi születésű Kovács Éva művé­szettörténész szakos hallgató alkotá­sait láthatjuk a Zsolcai kapu 1. szám alatti kiállítóhelyen. A képek már itt vannak, viszont a hivatalos megnyitó csak a következő héten lesz. Június 20-án, kedden délután 4 órakor ma­ga a kiállító mutatja be, alkalmi tárlat- vezetéssel ajánlja a közönség figyel­mébe munkáit. A Paál Galéria hétfőtől péntekig délelőtt 9-től délután 5 óráig, szombaton pedig délután 2 óráig tart nyitva. Fotó: Fojlán László IÚNIUS 16«, PÉNTEK Színházi ajánlat Miskolc (ÉM) - A Miskolci Nemze­ti Színház bérlői június 10-ig jelez­hették, hogy igényt tartanak-e ko­rábbi helyeilu-e. A régi bérlők helyét a visszajelzések alapján szeptember 22-ig fenntartják. A teljes körű bér- letezés augusztus 21-én kezdődik. Viszont, akik június 20-ig megvált­ják bérletüket, azok közül - sorso­lás alapján - tíz néző visszakapja a befizetett összeget. Beiratkozás Encs (ÉM) - Három oktatási forma működik az encsi gimnáziumban: nappali tagozaton a hagyományos, négyosztályos és hatosztályos kép­zés, illetve levelező tagozat. A nap­pali tagozat szeptemberben induló első osztályaiba június 21-én (szer­dán) reggel 8 órától délútán 4-ig le­het beiratkozni. Ekkor tájékoztat-, ják a tanulókat és szüleiket a hu­mán-reál osztályokról, a nyelvtanu­lási lehetőségekről és a kollégium­ról. (Pótbeiratkozási időpontok: jú­nius 22-én és 23-án délelőtt.) A leve­lező tagozat iránt érdeklődőket a hi­vatali órákban bármikor szívesen fogadják a gimnáziumban. Jótékony muzsika Miskolc (ÉM) - A Miskolci Bartók Kórus - Sándor Zoltán vezényleté­vel - jótékonysági hangversenyt ad június 18-án, vasárnap este fél 7 órakor a vasgyári katolikus temp­lomban ( a 1Ö0. Sz. Szakmunkás- képző Intézettel szemben). Az est műsorán A’capella és Schubert: G- dúr miséje lesz hallható. Szólót éne­kel Szegediné Szabó Erzsébet és Lá­bas Norbert, orgonán közreműkö­dik Papp Edit. Az koncerten befolyt adományokat a templom orgonájá­nak megvásárlására fordítják. Kunt Ernő Patakon Kunt Ernő 1920-ban született Sop­ronban. Tanulmányát a Képzőművé­szeti Főiskolán 1943-ban fejezte tie' mestere Szőnyi István volt. Többsz«11” kapott Munkácsy-díjat, s a különbig ző kiállításokon is sokszor jutalmaz)' ták alkotásait. Nemrégiben a MiskolT ci Galériában láthatták az érdeklő-, dők a képeit, ma délután 4 órákor pedig a Sárospataki Képtárban nyílik kiállítása az elmúlt évben elhunyt festőművésznek. A megnyitó mű­sorában közreműködik Koncz Ká­roly és ifj. Szabados Ambrus. Nyári tanfolyam 1 Tiszaújváros (ÉM) - Az új PIVL rendeletnek megfelelő pénzügy1 ügyintéző tanfolyam indul június 19-től Tiszaújvárosban. Jelentkezni és bővebb felvilágosítást kérni a 106. Számú Ipari Szakmunkáskép­ző és Szakközépiskola igazgatósá­gán lehet. Kamarakiállítás Mezőkövesd (ÉM) - A Koscsó László grafikusművész és Urbán Ti­bor festőművész alkotásaiból rende­zett kamarakiállítást ma délután 5 órakor Cseh Károly költő nyitja meg a mezőkövesdi Városi Galériá­ban. A tárlatot július 2-ig láthatják az érdeklődők. Hétvégi könnyűzene Miskolc (ÉM) - Az alternatív zenét kedvelők június 16-án, pénteken es­te 9 órától a budapesti Vidámpark nevű zenekar koncertjét hallhatják a Vian-klubban (a Tokaj szolgálta­tói) áz mellett). A koncertet követő­en az este zenés-táncos mulatsággal folytatódik - hajnalig.

Next

/
Thumbnails
Contents