Észak-Magyarország, 1995. június (51. évfolyam, 128-152. szám)
1995-06-12 / 136. szám
4 ÉSZAK^Magyarország Levelezés 1995» Túnius 12», Hétfő Értelmiségi kaszt A múlt hét péntekén pedagógusnapot ünnepeltek szerte az országban, így a miskolci Fáy András Közgazdasági Szakközépiskolában is. Úgy gondolom, a legtöbb oktatási intézményben ezen a napon nemcsak a pedagógusok egész évi munkáját köszönték meg, hanem a technikai dolgozókét is. Igaz, ők nem pedagógusok, de munkájuk nélkülözhetetlen az oktatás mindennapjaiban. Nos, e szakközépiskolában úgy esett, hogy az utóbbiakat kihagyták a köszöntésből. (A technikai személyzet ebben a „demokráciában” már nem számít embernek?) Pontosabban úgy történt, hogy a szervezők ünnepi ebédre invitálták az iskola dolgozóit, ám néhány pedagógus kijelentette, ők nem ülnek egy asztalhoz a technikai személyzettel. Bizonyára azért, mert azok alacsonyabb rendűek, mint ők. Hát így állunk, idáig jutottunk? Hogy meg kell különböztetni és kasztrendszerbe sorolni a szorosan mellettünk tevékenykedőket, a velünk együttműködőket? Kérdezem én, egy iskola működéséhez csak tanári kar szükségeltetik? Ha igen, akkor miért nem az így gondolkodók takarítanak, füvet nyírnak, ülnek két óra között a portán, mennek a bankba (saját fizetésükért), javítják az oktatástechnikai eszközöket, intézik a gazdasági ügyeket... Ha ezek a technikai emberek nem lennének, az intézmény igen nehezen működne. Nem általánosítok, mert hiszem, nem mindegyik itteni pedagógus vélekedik így. De a megalázó eset megtörtént (akinek nem inge, ne vegye magára!), nincs mit rajta szépíteni. És itt nem egy ebédről van szó. Egy eljárásról, de legfőképpen szemléletről! Jómagam nem vagyok érintett a dologban, de a megszégyenítő esetről hallva, nem maradhattam „szótlan”. (Név és cím a szerk.-ben) Magányos „Wrdető” Megtervezték, elkészítették, majd felállították. De minek? (Felvételünk a miskolci Király utcában készült.) Fotó: Fojtán László Névtelen segítők Május 25-én, csütörtökön reggel 8 óra körül, a 21-es autóbusz kiliáni végállomásánál egy pádon hagytam fekete retikülömet, melyben lakáskulcsaimat, igazolványaimat, pénztárcámat és egyéb személyi dolgaimat tartottam. Aznap a Nyírségbe szándékoztam utazni édesanyám sírjához, hogy halálának évfordulójáról megemlékezzek, és a táskámon kívül virágcsokrot, szatyorban kis geretílyét és egyéb tárgyakat cipeltem magammal. Amikor a busz megérkezett, igyekezetemben csak az utóbbiakat vettem fel a pádról. A Diósgyőri Kórháznál vettem észre, hogy a legfontosabb „csomagomat” a végállomáson hagytam. Azonnal leszálltam, és az ellenkező járattal sírva, rémülten visszafordultam - bevallom -, teljesen reménytelenül. Közben elmondtam a sofőrnek is a gondomat, aki készségesen megpróbált kapcsolatba lépni a másik kocsi sofőrjével. Sajnos ez nem sikerült, mert társának nem volt telefonja. A visszaúton azzal vigasztalt, nyugtatgatott, hogy hátha a végállomáson áruló zöldséges fiatalembernél megtalálom a táskámat. így történt! Megkaptam a retikülömet hiánytalan tartalommal, és ráadásul a vonatot is elértem. Azóta sem tudom, ki volt az a csodálatosan becsületes ember, áld odavitte a fiatalemberhez megőrzésre fekete táskámat. Nagyon köszönöm a segítséget, a jó szándékot, mind- annyiuknak. Becsületességük e számomra szomorú napon, évfordulón, igen jólesett. Az Isten áldja meg az ilyen embereket! Erdődi Lászlóné Miskolc Bodnár Ildikó rovata Védelemre szoruló védelmezőink Városunk közbiztonsága jó - állítják a rend derék őrei. Városunk közbiztonsága (vagyon-, életbiztonsága) rossz - vélik az adófizető (meg még mennyi minden mást fizető) városi polgárok. Mivel a statisztikai adatok azt mutatják, hogy aránylag jóval több védtelen polgárt lopnak meg, rabolnak ki, szurkálnak össze, vagy vernek agyon, mint rendőrt, akkor talán fogadjuk el a város polgárainak egybehangzó véleményét. Mert: a szegény polgárnak nincsen ám pisztolya! Sem gumibotja, és ha 8 centiméternél hosszabb kést találnak nála (amivel legalább egy botot faraghatna magának) megbüntethetik, és ha még ráadásul végső kétségbeesésében spray-t használ, még ráfoghatják, hogy garázda! (Igaz: a csirkefogóknál kés is van, spray is, bot is, még talán pisztoly is akad, de náluk nem keresi senki!) Hát akkor hogyan védd magad polgár?!” Hát, komám - biztat egy magas rangú, nem barát, csak ismerős rendőr (különben jogi doktor) -, a legegyszerűbb riasztó berendezés a leghasznosabb! Tartsál kutyát! Nem lehet kikapcsolni, nem romlik el, nem kell szervizbe vinni, mégis a leghatásosabb, és főleg a legolcsóbb. Az biztosan megvédi a lakásodat, vagyonodat, megvéd téged! Már az igaz! Mert mikor nem is oly régen az egyik szomszéd hölgy kocsiját egy elhagyatottabb helyen, éjjel leállították egyes „sötét” egyének (nem a bőrükre áll, hogy sötét, hanem a lelkűkre!), és már az egyik melegen kezdett érdeklődni az arany nyaklánca iránt, nem tudom mi lett volna a játszma vége, ha a hátsó ülésen el nem mordul a hölgy hatalmas, de bárányszelídségű, gyerekek-kedvence németjuhász kutyája. - Vigyázz! Farkaskutya! - kiáltotta az egyik „fekete-futó” és futottak is, hatan hétfelé. Csodálatos, de így igaz, ha a lépcsőházban idegen jár, vagy szokatlan, bármilyen haík zaj hallatszik: „hrrr, mrrr!” már jelez a vahur! És mennyi szeretetet képes adni egy kutya. Nem hiába állította Galsai Pongrác, Füst Milán, Stella Adorján, sőt, a Nobel-díjas Konrad Lorenz: „Kutya nélkül lehet ugyan élni, de nem érdemes!” És Karinthy, a nagy humorista is, amikor a kezei között sóhajtotta ki csöppnyi kis lelkét a kutyája, milyen gyönyörű verssel siratta eí Tomiját. Még előtte így dicsekedett Kosztolányinak: „Az én Tomimnak csak egytizede kutya! Kilencedrésze hűség és szeretet!” Melyik emberre (és nőre) lehet ezt elmondani?! Jó, jó, mondhatjuk, minket megvéd a kutyánk, de ki védi meg a kutyánkat? Mert gyakori eset, hogy egyes „ritkán mosdott” suhancok kővel dobálják az ártatlan ebet, és ha az visítva három lábon szalad a gazdihoz, boldogan röhögnek: „ Suszterszékké vált a csahos!” (Sohase legyen nagyobb boldogságuk!) De mit jelenthet a mostanában oly gyakori kutyahalál? Sanda gyanú: sztrichinmérgezés! (De kik és honnan szerezhettek sztrichint?!) De ez még mindig nem elég. Mostanában néhány aggkori elmegyengeségben szenvedő „kedves lakótárs” azzal szórakozik, hogy a család kedvencét, aki tőlünk csak simogatást, dédelgetést, szeretetet kap, váratlan dobbantásokkal, bottal való ingerléssel, sőt, - uram, bocsá’ - esernyővel riogatja! Persze, nyitottal! És amikor a kutya ugatni kezd, azaz a gazdinak könyörög védelemért, akkor megy ám az „ugatás”! Bocsánat, a beszéd. „Mert ez a rohadt dög stb.” Utána ezek a jó emberek felmennek, és kirázzák a poros szőnyeget az ablakon. (Az alattuk lakók nagy örömére). Vagy kidobálják a tejeszacskót, tejfeles poharat, és - horribile dictu! - always- intimbe tétet! Európában, a nálunknál jóval fejlettebb, műveltebb államokban VAN állatvédő törvény! Ott szigorú jogszabályok védik legkedvesebb barátainkat. Ott az ártatlan állatok riogatása, kínzása, elpusztítása (megmérgezése!) BŰNTÉNY! A kutyák védenek minket. Mi is védjük meg őket! Megérdemlik. Csörnök Jenő Társasházakról a jogszabályok tükrében Múlt heti rovatösszeállításunkban megkezdett jogszabály-ismertetőnket a társasház alapító okiratával kapcsolatos követelmények részletezésével folytatjuk. A tulajdonostársak egymás közötti jogviszonyát a társasházról szóló 1977. évi 11. sz. törvényerejű rendelet (továbbiakban: tvr.) és az alapító okirat szabályozza, mely utóbbi a tulajdonostársaknak az az írásba foglalt szerződése, amelyben a szerződő felek kifejezik társasház- tulajdon-alapítási szándékukat, meghatározzák a közös és külön tulajdont, továbbá megállapítják a társasház működési szabályát. (Az állami tulajdonban álló házingatlanok elidegenítéséről szóló kormány- rendelet előírta, hogy a hat lakást meghaladó házingatlanokat a kezelőnek előzetesen, azaz az értékesítés megkezdése előtt társasházzá kellett átalakítania. Ebben az esetben viszont az ingatlan még nem volt közös, hanem kizárólagos állami tulajdon, így társasháztulajdont egyetlen tulajdonos, a magyar állam létesített, illetőleg e tekintetben a tulajdoni jogokat gyakorló ön- kormányzati szerv, kifejezve társas- házalapítási szándékát. Egyebekben a kezelő által készített alapító okiratok általában mindenben megfelelnek a tvr. előírásainak.) Az alapító okiratnak - a tulajdonjoggal kapcsolatosan - tartalmaznia kell:- a tulajdonostársak megállapodását a társasháztulajdon alapításáról,- a tulajdonostársak megnevezését, az ingatlan helyrajzi számát (betétszámát),- a közös tulajdonba kerülő (maradó) épületrészeket, berendezéseket, felszereléseket,- az öröklakások és nem lakás céljára szolgáló külön tulajdonba kerülő helyiségek felsorolását,- a közös tulajdonból a tulajdo- nostársakat megillető hányadot,- az ingatlan-nyilvántartáshoz szükséges egyéb adatokat, tényeket. Az alapító okiratnak - a tulajdonostársak belső viszonyára, a társasház működésére vonatkozóan - rendelkeznie kell:- a közös tulajdonban álló épületrészek karbantartásával és felújításával kapcsolatos kötelezettségekről, azok teljesítésének módjáról (közös költségek viselése, megoszlása),- a társasház ügyintéző szerveinek hatásköréről, eljárásáról,- a közgyűlés megtartásának módjáról, határozatképességéről, a határozat hozatalának módjáról, megtámadásáról,- a közös képviselő, intézőbizottság eljárásáról, hatásköréről, elszámolásáról, elszámoltatásáról. (Következik: A közgyűlés feladat- és hatásköre) Három héten át a nagyközségből a városba A Szirmabesenyői Általános Iskola iskolaotthonos osztályának tanulói a közelmúltban háromhetes úszás- oktatáson vehettek részt a miskolci Szabadság gőzfürdő uszodájában. A kiadásokat a nagyközség önkormányzati képviselő-testületének alapítványkezelő kuratóriumától pályázaton -„Hogy a XXI. században is élhessünk" - nyert összegből, valamint szülői segítséggel fedezték. Vidám volt mindig a fürdőzés, amely délelőttönként 9-10 óráig tartott két oktató közreműködésével. Kihasználva a lehetőséget, az „egész napos" osztály tanulói nap mint nap a megyeszékhely nevezetességeivel ismerkedtek. Jártak a Herman Ottó Múzeumban, az Avason, a Vadasparkban és különböző kiállításokon. így fedezték fel önmaguk számára lassan a várost és az úszás örömét. Kép és szöveg: Nagy né Pavlik Olga Közös lónak... Június 3-án Szerencsen lakó hozzátartozómat látogattam meg, aki az ottani egészségügyi központ (köznyelven SZTK) közelében lakik. Hogy elérjem all óra 44 perckor induló, Miskolc felé menő gyorsvonatot, 11 óra 20 perckor zuhogó esőben beálltam az úgynevezett SZTK- megállóba, ahonnan a vasútállomásig megy az autóbusz. A megálló - mindkét oldalon - egy árva vasrudat jelent, melyen egy elavult menetrendféle éktelenkedik. Fedél, vagy pláne ülőhely sem egyik, sem a másik irányban nincs. Kiváló azonban arra, hogy a már pocsolyává vált útról a száguldó autók koszos-hideg zuhannyal tönkretegyék a várakozók ruháját. Véletlenül - szombat lévén - mozgássérültek nem voltak a megállóban. De mit csinálnak más napokon a szerencsétlen betegek és az ugyancsak ezen intézmény területén lakó szociális otthon öregjei? Az ügyet már egy évvel ezelőtt az ÉM-ben megírtam. Válasz a mai napig nem érkezett. Úgy látszik, a szerencsi önkormányzat és a Volán illetékes vezetője egymásra mutogat, azért maradt megválaszolatlanul a tavalyi írásom. Igaz tehát a közmondás: Közös lónak, túrós a háta. h.d. Különös életút Isten újra szólt: „Teremtsünk embert a képmásunkra, magunkhoz hasonlóvá.” (Képes biblia, 1983.18- oldal) Akarva-akaratlanul ez nem járt sikerrel, az ember nem lett a Teremtőhöz hasonlóvá. „A rosszra való hajlam teljes erővel támadt fel bennünk.” (38. oldal.) Az ember azóta is változatlan. Senki sem születik bűnösnek, és van aki meg is őrzi tiszta lelkületűt, de van aki bűnözővé válik. És ez a fontos kritérium: azzá válik. Nem egy nap, nem egy éjszaka, egy életszakasz kell hozzá. Mi köze mindehhez egy városnak? Történt pedig az a rémisztő eset, hogy elraboltak egy kislányt, akit súlyos milliókért akartak visszaadni a szülőknek. Rendőreink remekműve az, hogy minden jóra fordult. A döbbenetes ebben az ügy* ben, hogy az egyik tettes korábban Ózd alpolgármestere volt. Hogy le* hét ez? Ki lehet egy városban alpol* gármester? Kik ajánlották? Ismerték-e? Hány év, de inkább hány évtized kell ahhoz, hogy valakinek a személyiségét annyira megismerjék, hogy ilyen bizalmi funkcióba helyezzék? Ő sem egy nap alatt züllött a mocsárba, hosszú úton jutott el oda. Nem vizsgálták az életútját. (Már a kiskatonákat is pszichikai vizsgálatnak vetik alá.) Az ÉM január 30-án úja: A sorozo bizottságban újabban pszichológus is ül, aki kiszűri, hogy a sor alá került ifjú mentálisan alkalmas-e katonának. Mennyivel rangosabb egy újonc katona, mint egy alpolgármester? Őt mentálisan nem vizsgálják. Lehet, hogy a politika még nem jutott el oda, hogy ne csak a célt, hanem az „eszközt” is megválogassa. A politika ezt megteheti, mert az állampolgár bármikor kiléphet belőle, de egy városból nem mehet el, ezért a „városnak” tudni kell választani. Csapó András Görgey-ünnepség Május 21-én, vasárnap délelőtt 9 órakor, a honvédelem napja alkalmából Görgey honvéd tábornok síremlékénél katonai tiszteletadásra és koszorúzásra került sor. Gruber tábornok úr és kísérete, valamint a honvédség központi zenekara és egy díszszakasz tette még ünnepélyesebbé ezt a napot. 147 évvel ezelőtt e napon foglalták vissza a magyar honvédek Görgey tábornok vezérletével Buda várát, így lett május 21. az utóbbi években a honvédelem napja. Elsőként Katona Tamás, Budapest I. kerületének polgármestere és három „Görgey-leszármazott” helyezte el koszorúját a síremléken. Majd tizennégy szervezet képviselői rótták le kegyeletüket a már hagyomány- nyá váló ünnepségen. Görgey síremlékének egyébként miskolci vonatkozása is van, miután azt a miskolci Görgey A. 13. gyalogezred állítatta 1935-ben. Az ezred, Miskolc városa, valamint a mezőkövesdi öregdiákok nevében szintén elhelyeztük virágainkat az emlékművön. Mezőkövesdi öregdiákok baráti köre
