Észak-Magyarország, 1995. május (51. évfolyam, 102-127. szám)
1995-05-06 / 106. szám
ÉM-riport__________ ____________ Ne m nyugtatta meg a mályi szülőket a polgármester lapunknak adott nyilatkozata: Attól tartanak: nem biztosítaná mindenkinek az óvodai szolgáltatást az önkormányzat III. oldal 11 iminii mim ÉM-történelem Borsod-Abaáj-Zemplén Megyei Levéltárban őriznek egy bordó kötésű díszes albumot, amelynek borítóján az olvasható: Arany-könyv. II. oldal Látókör Az ember nehezen szabadulhat az emlékeitől, ha azok figyelmeztetni akarják valamire. Azért van ez, mert nem találom a helyem. VII. oldal Az anyu keze A hét embere Fotó: Dobos Klára Csukás Zoltán az Európa Nap eg}>ik szervezője M. Szabó Zsuzsa Jól ismert arc a miskolci közéletben, a helyi MDF egyik alapítója, majd kisgazda politikus, a miskolci közgyűlés volt tagja, a Páneurópai Unió Miskolci Szervezetének alelnöke.- Pedig nem is miskolci vagyok, a fővárosban születtem 58 évvel ezelőtt. De korábbi őseim zempléniek, innen a kötődés a vidékhez. Éltem különben Kapuváron is, a miskolci Állategészségügyi Intézetben dolgoztam húsz évig mint mikrobiológus, kórboncnok, átszervezés folytán kerültem mostani munkahelyemre, a megyei állategészségügyi és élelmiszer ellenőrző állomásra élelmiszerhigiénikusnak. Állatorvos édesapja 1944- ben Svájcba, ismerősökhöz menekítette, élete 8-9. évét ott töltötte egy kis faluban. Azt mondja, már akkor szöget ütött a fejébe: vajon miért van, hogy egyik ország gazdag, a másik meg szegény? Mert Svájcban már a kis falvaknak is aszfaltújuk, a gazdáknak villanyfejőgépük, a gyerekeknek villany- vonatuk volt. Elgondolkodott: milyen jó lenne, ha mindenütt, egész Európában, nálunk is így élnének az emberek. Nézte a havasi legelőkön a gyönyörű állatokat, akkor döntötte el, hogy állatorvos lesz, pedig édesapja nem nagyon örült neki.- Nagyapám református pap és országgyűlési képviselő volt a Független Kisgazda Párt színeiben. A szüleim nem nagyon politizáltak, de azért családi, baráti körben megbeszéltük az ország problémáit. Az egyetemen már aktívabban bekapcsolódtam a politikába: sok minden nem tetszett, és ’56-ban szerveztem a Petőfi kört, hogy a Magyar Főiskolások és Egyetemisták Szövetségével menjünk tüntetni október 23-án. Súlyosabb következmények nélkül megúsztam. Szereti a szakmáját. Nagyon fontos, hogy a piacokon, termelőüzemekben ellenőrizzék az állatokat. Azért kell állatorvos erre a feladatra, mert az élelmiszerek negyede állati eredetű, ha az állat egészséges, kisebb az esélye, hogy valami baj történjen a fogyasztókkal - magyarázza.- A rendszerváltás kezdetén, 1988 októberében alapítója voltam a helyi MDF szervezetnek, amiről úgy képzeltem, az ellenzék gyűjtő koalíciója lesz. Amikor párttá alakult, a tagságot nem tudtam vállalni, bár most is jó a kapcsolatom velük. 1989- ben léptem a Független Kisgazda Pártba, voltam megyei alelnöke, majd megbízott elnöke, tagja az országos intézőbizottságának, míg nem 1991 novemberében 24 társammal engem is kizárt Torgyán. Időközhen megválasztották a miskolci önkormányzati képviselő-testület tagjai közé, 1990-94 között ő volt a város egyetlen kisgazda képviselője. A legütóbbi választáson mint köztisztviselő nem indulhatott: sajnálja és fájlalja, talán közgyűlési tagként is tudott volna valamit tenni Miskolcért. Jól beszél angolul, németül.- Meghatározó élményem volt, amikor ismert politikusok küldöttségében - Orbán, Szájéi-, Roszik, Hack, Bogárdi - Angliában jártam egyhetes tanulmányúton. Többször megfordultam a brit parlamentben, mint a magyarban. Értékes beszélgetések során ismerkede- tem a brit parlamentális rendszerrel, amely az európai pari a- mentiség anyja. Az egyesült Európa híve vagyok. Közös az eszmei, kulturális örökségünk a többi nemzettel. Európa olyan kihívásokkal áll szemben, amit csak együttes erőfeszítésekkel tud megoldani, helyét a világban is csak így tudja fenntartani. A görög-latin kultúrát, a kereszténységet, a reneszánszot, a reformációt és ellenreformációt, a liberális forradalmak eszméit említi közös gyökérként. És leszögezi: ezek szellemségi köti össze a népeket. Ott voltunk, vagyunk és leszünk Európában -mondja. Gazdasági lemaradásunk csak egy dolog, 50 éve kisebbek voltak a különbségek hazánk és a földrész nyugati fele között. Éppen ezért hiszi, hogy' Európa érdeke az életnívóban, a fejlettségben mutatkozó különbségek megszüntetése. Hogy ne legyünk többé „kompország”, horgonyozzunk le végre a tehetősebb országok között. Csak a közös Európa tudja oldani azt a sokkot, amit Trianon okozott hazánknak. Az a közös Európa, ami nem a nemzetek megszűnését, hanem kiteljesedését hozza el.- Iván Géza bácsi révén kerültem kapcsolatba a Páneurópai Unióval 1990-ben, egy budapesti kongresszuson. A közelmúltban elhunyt Orbán Endrével és feleségével Eördögh Ildikó vezetésével nagy erőfeszítéseket tettünk a miskolci szervezet létrehozásáért. Ami jól sikerült, hiszen a miskolci az egyik legjobb szervezet. Ezért is kaptuk meg a pénteki Európa Nap rendezési jogát, ami nagy kitüntetésnek számít. Nemcsak nekünk, hanem Miskolc értelmiségének. Sok szervezőmunkát igényelt ez a nap, de Bartha Éva, Orbánná, Kobold Tamás és Csepregi Csaba is rengeteget tett a megszervezéséért. Szív Bujdos Attila Elmondom, hogyan készül a szív-kosárka. Legjobb hozzá a piros kartonpapír; és az a fajta kézimunkapapír, amelyiknek ragasztósa háta. Kell egy mintarajz, amit átmásolunk a piros kartonra. Ezt kivágjuk, a behajtott élek mentén összeragasztjuk. Fülnek húsz centi hosszú, másfél centi széles csíkot vágunk, a szívek közepére ragasztjuk, s máris kész a szív alakú kosárka. Anyák napjára aranyos ajándék. Félő persze, hogy ezzel a leírással nem tud igazán kedvet ébreszteni az ember a szív-kosárkák gyártásához. Elmondva ugyanis nehéz elképzelni a dolgot, hiszen szavakkal nem könnyű feladat érzékeltetni: milyen is a mintarajz, hol és hogyan görbül a szív vonala, milyen az élek egymáshoz viszonyított helyzete, mitől lesz aranyos ajándék. És így tovább. /\ szavaink tehát: álnok kis angyalok, nem előszűrés nem is utoljára hagynak cserben. Milyen körülményes elmondani példának okáért, hogyan gondolunk az asszonyra, akinek szíve alatt növekedtünk kilenc hónapig, akinek izomszövetei szabtak határt tétova mozdulatainknak, rugdalózásainknak, s aki aztán világra hozott bennünket, hogy a magzatvíztől kitisztult tüdőnket átjáró levegő sírós hangokat csaljon elő torkunkból. Hát így. Ha azt mondjuk: szeretjük őt, mit mondtunk azzali Csak mi tudjuk: mi mindent értünk ebbe bele, mi mindennel válik teljessé számunkra, amit érzünk. Tegyük fel: megadatna, hogy megállítsuk az időt. Melyik pillanatát merevítenénk ki eddigi életünknek, hogy épp azt a pillanatot ízekre szedve próbáljunk közelebb jutni saját érzéseinkhez. Ott lenne-e a reggelik álmos melegsége, a kockás vászon a konyhaasztalon, a vajjal vékonyan megkent kenyér fehérsége, a porceláncsészéből elővilágító tejeskávé barna foltja, a plafonra tévedt fénypászmái Olt lenne-e az ágynemű puha szaga, a mesét duruzsoló száj, ahogy dől belőle a pórul járt vaddisznó Szaniszló történetei Ott lenne-e a magunkra rántott karácsonyfa, a szaloncukortól megfosztott szta- niolok béna libbenése, az első mohóságok bizonyítéka, és az első fenekelések, igen, a büntetés: mert az ilyesmit illet komolyan venni. És ott lenne-e a „nem érek rá, kisfiam" kapkodó idegessége, és válaszul a „nem szeretlek", a „haragszom rád", a „gyűlöllek" dur- cás ajakcsücsörítései És ott lennének-e a beszédes esték, a hallgatag esték, a vasárnapi ebédeki És ott len- ne-e a tragikus felismerés: nem csak életet kaptunk, de halált is, az időnk ebben a testben, ebben a világban: véges. Hány sértést, ingerült kiabálást, elmúlasztott si- mogatást kellene pótolni, jóvá tennii Ha lehetne. Es van-e rá válaszunk, hogy melyik asszony a szívünknek legkedvesebbi Az az inas, vékony szőke, aki öcsé- inkkel teli hasával söpri a szobát? A telt formájú kis- kosztümösen, trottőrcipősen, aki úgy érzi: hivatása van, dolga a világban, aki egész létével tanít arra: komolyan lehet és komolyan is kell venni a dolgokat, még ha nem is mindig tűnnek igazán fontosnak. Sőt. Olykor kifejezetten nevetségesnek, pitinek tűnnek. Vagy az az asz- szony a szívünkhöz leginkább közel álló, akit jól esett összehasonlítani másokkal a poros utcán, az iskola előtt: elegánsan állta a versenyt a srácok mamáival a hatvanas, hetvenes, nyolcvanas években. Vagy inkább az az asszony, akinek egyre több festék kell a hajára, akinek a bőrén már ott vannak az öregfoltok, és aki többnyire hallgat, figyel szürkéskék szemével, hogy néha bele kell betegedni abba a nézésbe: mit gondolhat, azt ellenőr- zi-e, hogy jót tanítotti Saját mozdulatait, szavait keresi bennünki Azt akarja viszontlátni, hogy semmi sem múlhat el nyomtalanul, egy lenyomat ott marad belőle egy kérdő oldalpillantásunkban, egy furcsa hanglejtéssel kimondott szavunkban, egy kéztartásunkbani Vagy inkább az az asszony, aki egyre nehezebben igazodik el már az élet dolgaiban, nem mindig érti, hogy mi és miért történik, a világ új gonoszságaira nem képes reagálni, mert ezek ellen nem tanult meg védekezni és hiába vár tőlünk segítséget, tőlünk, akik nagyon is érteni véljük mindezt, mert hát hol van ez a mi tudásunk az övétől, az „élni kell, átadni kell" egyszerű és ezért örök emberi tapasztalatától. Hogyan taníthatnánk mi, akik - bármit tegyünk is - csak a gyerekei vagyunk, vagy másként: ő mindig az anyánk marad. Lám, mennyit beszélünk és mennyit kérdezünk és egyre sutább az érzés, aminek a testét szavak ármádiájával igyekszünk megformázni, megmutatni. Mit mondhat hát akkor egyetlen szó, mit az, hogy szeretlek, mit az, hogy köszönöm, hogy áldjon Isteni Mit mondhatunk el egy szív-kosárkávali
