Észak-Magyarország, 1995. május (51. évfolyam, 102-127. szám)
1995-05-04 / 104. szám
1995. Május 4.» Csütörtök Megyei Körkép ÉSZAK-MAGYARORSZÁG 5 Nem a kirakatátrendező szerepét óhajtják Az MSZOSZ nehéztüzérsége tartalékban van, de bevethető Bazsányi Cyörgyné reményei szerint a tagság érdekeit jól szolgáló programot dolgoznak ki az MSZOSZ hét végi kongresszusán Fotó: Farkas Maya Holnap...- Fogadóórát tart Koleszár Lajos országgyűlési képviselő Miskolcon, a Magyar Szocialista Párt Corvin u. 9. sz. alatt található politikai centrumában. A képviselőt a fogadóórán péntek délután négy órától lehet felkeresni.- A Páneurópa Unió országos rendezvényeként Európa Napot tartanak május 5-én, pénteken Miskolcon. A rendezvény fővédnöke Habsburg Ottó, a Nemzetközi Páneurópa Unió elnöke, az Európa Parlament, tagja. A délelőtti szimpóziumon többek között Kobold Tamás a megyeszékhely polgármestere tart előadást Európa és magyarság, Bol- belicz Pál, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem dékánja Keresztény humanizmus, Bethlen István Magyar jövő az Európa Unióban, Gáspár Miklós Régiók Európája, Mécs Imre Védőbástya, védőernyő (a nemzeti, integritás és a nemzetközi integráció nemzetbiztonsági összefüggései) címmel. A tanácskozás résztvevői fél öt után Európa Fát ültetnek a város díszterén.-Horváth Ottóné, a 28. sz. választókerület szocialista önkormányzati képviselője, a közgyűlés oktatási bizottságának elnöke pénteken, délután 5-től lakossági fórumot tart a Felsőhámori Gondozási Központ épületében (Palota u. 26.). Nyitott kapuk Miskolc (ÉM) - Minden tűzoltók védőszentje, Szent Flórián napja alkalmából a Miskolci Tűzoltó-parancsnokság „Nyitott kapuk”-kal vár ma minden érdeklődőt laktanyájukban (Miskolc, Dózsa György u. 15.), illetve az előtte lévő téren. Délelőtt fél tizenegytől az arra érdemes lánglovagoknak adnak át jutalmakat, elismeréseket, majd a téren található Szent Flórián-szobor mellett felavatják az elhunyt miskolci tűzoltók örök mementójául állított emlékoszlopot. Délután egytől hat óráig a „Nyitott kapuk” akció keretében a laktanyában is bárki szemügyre veheti a tűzoltók felszereléseit, életkörülményeit, a rohamkocsikat. Kívánságra akár rövid bemutatót is tartanak. Lakossági fórum Hejőpapi (ÉM) - A község önkormányzatának képviselő-testülete lakossági fórumot tart május 5-én, pénteken az általános iskola nagytermében. Ezen a rendezvényen tájékoztatják a lakosságot a gázberuházás megvalósításáról, Kopcsó László polgármester beszámol a testület megalakulása, 1994. december 21-e óta végzett munkájáról, majd indítványok, javaslatok megvitatására kerül sor. Onga címerterve Onga (ÉM) - Elkészült Onga cí- merterve, amelyet a település májusi képviselő-testületi ülésén mutat be a polgármester az önkormányzat tagjainak. Udvardy József Miskolc (ÉM) - Bazsányi Györgyné szerint a kormány intézkedéseinek felkészült, szakmai bírálata több haszonnal, eredményesebb érdekvédelemmel kecsegtet, mint a tüntetések, demonstrációk szervezése. A Magyar Szakszervezetek Országos Szövetsége Borsod-Aba- új-Zemplén Megyei Képviseletének vezetője a konföderáció pénteken kezdődő kongresszusa előtt adott interjújában elmondja, hogy a munkaharcban a nehéztüzérséget ugyan még nem alkalmazták, de az bármikor bevethető; tettre készen állnak. □ A baloldal győzelmével végződő parlamenti választás eredményének eldöntésében lényeges szerepet játszott a legnagyobb létszámú szak- szervezeti tömörülés. Jelölteket indítottak, akik közül többen bejutottak az Országgyűlésbe is. Az elmúlt hónapokban viszont mintha háttérbe szorultak volna. • Nem értek egyet ezzel a véleménnyel. Kitartóan és következetesen dolgozunk, bár nem látványos eszközökkel. A munkaharcnak csak végső eszköze a tüntetések, demonstrációk szervezése. Szakszervezetünknek az ország jelenlegi állapotában nem célja utcára vinni az embereket, és ott esetleg „átrendezni” a kirakatokat. Az érdekvédelem nehéztüzérségét még nem vetettük be, de ez nem jelenti azt, hogy le is mondtunk volna róla. A kormány munkáját egyelőre konstruktív eszközökkel, alternatív javaslatokkal bíráljuk. Nem jelszavakat és rigmusokat kiabálunk, hanem felkészültségünkkel, szakismereteinkkel operálunk. Meggyőződhettünk róla, hogy az államháztartás valóban nagyon súlyos helyzetbe került. Úgy véljük, az átmeneti megszorító intézkedéseket nem lehet elkerülni. Viszont képtelenség, hogy a kilábalás érdekében újra csak a bérből és fizetésből élők terheit növelik, mégpedig számottevően. □ Amíg önök békés eszközökkel operálnak, a vasutasok már túl vannak az utóbbi évek legkomolyabb sztrájkján, a pedagógusok az Országház előtt tüntettek. Úgy tűnik, mintha nem szánták volna, el magukat a tagság mozgósítására. Nem tartanak tőle, hogy ezzel a magatartással csapdába sétálnak'? • A tagság érdekeiért többféle eszközzel is felléphetünk. Az egyik valóban az, amikor a következményekkel mit sem törődve bért és kedvezményeket követelünk. A felelőtlen magatartással, a demagógiával azonban még nagyobb bajba sodorható a munkahely, vagy éppen az ország. Nincs szándékomban senkit sem megsérteni, vagy befolyásolni, de véleményem szerint a pedagógusok kissé már túlzásba esnek. Amíg a termelői szférában százezrek váltak munkanélkülivé, addig a köztisztviselők, közalkalmazottak száma növekedett az elmúlt esztendőben. Az oktatásban résztvevő gyermekek száma pedig csökkent. Nagy erény harcosan kiállni a munkavállalói jogokért, az esetleges elbocsátások megakadályozásáért. Viszont nem ártana az oktatásban dolgozóknak áttekinteni, milyen áron tarthatók fenn a jelenlegi állapotok. A vasutassztrájk szervezésében és végrehajtásában pedig részt vett a szövetségünkhöz tartozó szakszervezet is. □ Az előbbi véleményével aligha növeli népszerűségét a szakszervezet. • Nagyon rosszul sülne el, ha a pedagógusok az együttérzés hiányával magyaráznák a szavaimat. De az én szívem ugyanúgy vérzik az utcára tett munkásokért, a nagyüzemek alkalmazottaiért. Kényszerűen bele kellett nyugodnunk egy hányaduk elbocsátásába, hogy legalább a többiek munkahelyét megőrizhessük. A bányászokat, az építőipari dolgozókat most sem lenne nehéz az utcára vinni. Ugyanakkor felelőtlen kalandokba nem sodródhatunk, mert attól még nem lesz jobb az országnak. □ Ez úgy hangzik, mintha beletörődtek volna a Bokros-program megszorító intézkedéseibe, a. sokkterápiába. • Szó sincs róla! Elkészítettük alternatív javaslatainkat, ámelyeket a kormányfő, Horn Gyula is megfontolásra érdemesnek minősített. A Bokros-program soi-sáról az Országgyűlésben mondják ki az utolsó szót. Szakszervezetünk ezért az elmúlt hetekben szakmai alapon igyekezett megdolgozni a koalíció képviselőit. Találkozókra, megbeszélésekre hívtuk őket. Megpróbáltuk, megpróbáljuk elérni, hogy belülről enyhítsenek a bérmunkásokat sújtó intézkedéseken, és az állami bevételeket a feketegazdaság visszaszorításából, és a vagyonosabb rétegek megadóztatásából növeljék. Emellett folyamatosan hangsúlyozzuk: a restrikciós, kere- setcsökkentó pénzpolitikát csak átmeneti jelleggel vagyunk hajlandóak elfogadni. A gazdaság núelőbbi élénkítése nélkül hanyatlási spirálba keveredhetünk, ahonnan nem lesz kiút. □ Mit vár a kongresszustól? Hírek szerint a vissza fogott politizálás miatt úgy vélik, meginoghat az első számú vezetők, közöttük Nagy Sándor pozíciója is. • Az előkészítés során tagságunk valóban sürgetett látványosabb, hatékonyabb fellépést is. Egyetlen helyen sem hallottam azonban, hogy a vezetés leváltását követelnék. Sót, jelenlegi információim szerint más elnök neve egyelőre szóba sem került. Várakozásaim szerint a kongresszuson jó, végrehajtható, tagságunk érdekeit aktívan szolgáló program születik majd. Borsod- Abaúj-Zemplénből egyébként pénteken reggeltől 43-an utazunk majd a fővárosba, hogy részt vegyünk a kétnapos tanácskozáson. i MEGYÉNKBŐL Asztrológia-jóga Miskolc (ÉM) - Asztrológia-jóga hétvége lesz május 6-7-én a Bükkben, Bükkszentkereszten. A programban szerepel meditáció, masszázs, reflexológia, lesz vegetáriánus konyha, előadás az asztrológiáról, a jógáról, a helyes életvezetésről. Érdeklődni Földvári Tamásnál lehet a 304-501-es telefonszámon, illetve, levélben a 3501 Miskolc, Latabár sor 393. alá címezve. SZDSZ-ügyvivők Miskolc (ÉM) - Az SZDSZ Megyei Egyeztető Testületének ügyvivői a megye választási körzeteiben koordinációs feladatokat vállaltak, amelyet a következő felosztásban látnak el.: 1. vk., Miskolc: Földi Tibor, 2. vk., Miskolc: Tóth István, 3. vk., Miskolc: Mezei László, 4. vk., Miskolc: Lovas Imre, 5. vk., Ózd: Seffer Ferenc, 6. vk., Sajószentpéter: Lovas Imre, 7. vk, Kazincbarcika: Seffer Ferenc, 8. vk., Edelény: Hatvani Zoltán, 9. vk., Encs: Hatvani Zoltán, 10. vk., Sárospatak: Földi Tibor, Mezei László, 11. vk., Szerencs: Tóth István, 12. vk., Tiszaújváros: Farkas Zoltán, 13. vk., Mezőkövesd: Farkas Zoltán. A megyében lakó választópolgárok észrevételeit, javaslatait az alábbi levelezési címen várják: Miskolc, Városház tér 2. Martalék nyulak Sajóvámos (ÉM - FJ) - Ajtófeszítés módszerével hatoltak be ismeretlen elkövetők egy sajóvámosi pincébe május 2-án éjjel, és cirka 20 ezer forint értékben tulajdonítottak el onnan gázpalackot, illetve használati tárgyakat - hallottuk Óvári András őrnagytól, a Miskolci Rendőrkapitányság sajtószóvivőjétől. A Mól Rt. Varga-hegyen lévő gázfogadó helyiségébe szintén kedd éjszaka törtek be. Itt azonban - az ajtót figyelmen kívül hagyva - az előzőleg betört ablakon másztak be a csibészek, és közel 150 ezer forintnyi zsákmánnyal távoztak a már ismert útvonalon. Nyulak estek az alvilág martalékául Miskolcon, a Kiskőbánya úton. Itt egy elhagyatott hétvégi házat pécézett ki magának néhány csirkefogó, és az ajtót pár begyakorlott mozdulattal „megadásra késztetve” néhány ártatlan nyuszit csíptek fiilön, illetve gyömöszöltek zsákjukba. Egy fűnyírót is elloptak a jómadarak. A kár 65 ezer forint. Televíziónak, porszívónak és szerszámoknak kélt lába egy miskolci magánlakásból, miután arcátlan ismeretlenek az ajtót befeszegetve használták ki az ott lakók távollétét. „Kihívás” Megyaszón Megyaszó (ÉM) — A település idén is benevezett a „Challenge Day”-re, az évente megrendezett „Kihívás Napjára”. A nagyszabású sportesemén3Te május 31-én kerül sor. Önkéntes alapon Tiszalúc (ÉM) - A nagyközség önkormányzata és a szerencsi tűzoltó-parancsnokság túzoltóver- senyt rendez május 6-án, szombaton a sporttelepen. A vetélkedőre a város környéki önkéntes és vállalati tűzoltócsapatok három korosztályát - az általános iskolásokat, az ifjúságiakat és a felnőtteket - hívták. Az esemény napján a megyaszói önkéntes tűzoltók fuvószenekara ébreszti a nagyközség lakosságát. A rendezők mintegy 20 csapat részvételére számítanak. A versenyzők felkészültségét a szerencsi tűzoltó-parancsnokság szakértő zsűrije kíséri figyelemmel. Az iskolások részére a helyi Arany János Általános Iskola alapított vándorserleget, amelyet ha egymás után háromszor megnyer egy csapat, akkor véglegesen a tulajdonába kerül. A verseny után a szerencsi tűzoltók tartanak „élő” bemutatót: egy égő roncsautó oltásával mutatják be eszközeiket és bizonyítják tudásukat, felkészültségüket is. Fotók a Cserehátról Gagybátor (ÉM) - A református egyház megbízásából Asztalos Zoltán fotóművész légi felvételeket készít a Cserehátról. A területet felülről ábrázoló fotók egy leendő képzőművészeti naptárban látnak majd napvilágot. INNEN SZÓLVA Hányok Fecske Csaba Mostanában hajnalonta rigó hangjára ébredek. Jóval napkelte előtt rázendít, s hosszan gyöngyöző, bugyborékoló hangja nem enged aludni. Rostéi kedve írom le: zavar. Úgy tűnik hallószervem túlságosan is elszokott az efféle természetes hangoktól. Falusi származású vagyok, szögligeti. Növények, állatok között nőttem fel. A fákat a lombzúgásról éppúgy meg tudtam különböztetni, mint teszem azt a városi ember a kocsimárkákat a motor zajáról. Lombzúgáshoz, levél neszezéshez, tücsökciripeléshez, bagolyhuhogáshoz, tehénbőgéshez, birkabégetéshez, kakaskukorékoláshoz szoktam én, természetes hangokhoz. Ezek a hétköznapinak mondható hangok bizony a legcsekélyebb mértékben sem zavartak. Azelőtt. Emlékszem, amikor gyerekkoromban nagybátyáméknál töltöttem néhány napot Miskolcon (a Vörösmarty és a volt Kun Béla utca sarkán laktak) éjszakánként minduntalan fölriadtam a buszok, villamosok, autók zajára, fékcsikorgásra, fémes zörejekre. Azok a hangok idegenek voltak az én csöndjárta füleimnek. Néhány nap után zúgó-zakatoló fejjel utaztam haza Szögligetre, ahol a felvégen burukkoló gerle hangját az alvégen is hallottam. (Én még ma is a szomszéd szobában sziszegő szó- dásszifont is meghallom.) Kollégistaként aztán megszokhattam a város érdes, durva hangjait. Az évek során elszokhattam a sokkal kellemesebb, természetesebb hangoktól. A csordás reggelikürtszavától, tehénbőgéstől, kakaskukorékolástól, disznóröfögéstől, fecskecsivi- teléstől, darázszúgástól, patakcsoborá- szástól. Urbanizálódtam. A hajnalban felbőgő buszok, a csilingelő, csikorgó villamosok már nem ébresztenek álmomból, ellenben nem hagy aludni egy törékeny, alig pár dekás kis madár, egy feketerigó, ha rázendít vidáman hajnalok hajnalán, mielőtt fölkel a nap. Házunk előtt egy juharfán tanyázik, de haknizni is szokott. Ha személy szerint nekem akar fütyülni, akkor az erkélytetőre röppen és onnét mondja buzgón, gyöngyözve, bugyborékolva. Mostanában az ő hangjára ébredek. Hölgy-kótyavetye Ároktő (ÉM) - Potom áron, mindössze kétezer forintért adta el a vele közös háztartásban élő nőt egy 47 esztendős ároktői férfi - értesültünk Molnár Ferenc századostól, a B.-A.-Z. Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferensétől. Az „adakozó” természetű ember tavaly októberben adott túl a tőle egy évvel idősebb asszonyon. A ,felvásárlók” (négy, állítólag ismeretlen férfiú) Tiszacsegére vitték az elkótyavetyélt hölgyet, és ott közösültek vele. Ä Tiszaújvárosi Rendőrkapitányság kerítés bűntette miatt rendelt el nyomozást az ügyben. Idős férfi holttestére bukkantak tegnap délelőtt Miskolcon, a Domus Áruház mögötti területen a Szinva patakban. Miután az elsődleges adatok szerint a bűncselekmény gyanúja kizárható, a Miskolci Rendőrkapitányság államigazgatási eljárás keretében vizsgálja a 71 éves miskolci férfi halálának körülményeit. Taktaszadán egy 17 éves tanuló az ismerőse ETZ motorkerékpárját vitte el engedély nélkül. A rövid motorozgatásnak a kerítés vetett véget, a kormányos nyolc napon túl gyógyuló, súlyos sérülést szenvedett. Áz ügyben a szerencsi kapitányság folytatja az eljárást Az interferonok és az SM Miskolc (ÉM) - A közelmúltban napvilágot látott a Magyar Sclerosis Multiplex Társaság lapjának idei, második száma, „eSeMények” címmel. Az igényes kiállítású újságban többek között a betegséggel foglalkozó szakember cikke olvasható a súlyos és nehezen kezelhető, gyógyítható betegség rosszabbodásának megelőzéséről. A írás szerzője megemlíti az interferonok szerepét. Ezt a betegség elleni védekezőanyagot a szervezet akkor termeli, ha vírus- fertőzés ér bennünket. Az SM betegségben szenvedők az interferont injekció formájában is bejuttathatják szervezetükbe. A szert azonban rendszeresen adagolni kell, különben a hatás elmúlik, sót nem lehetetlen, hogy hirtelen állapotrosszabbodások is előfordulnak - olvasható az „eSeMények” cúnű lap idei második számában.