Észak-Magyarország, 1995. május (51. évfolyam, 102-127. szám)
1995-05-16 / 114. szám
8 Z Itt-Hon 1995. Május 16., Kedd _ ZEMPLÉNI PORTRÉ Hutkay János Sátoraljaújhely (ÉM - M.I.) - Az újhelyi állomásfőnök édesapja a legendás és szomorú véget ért hegyközi kisvasúinál dolgozott, mozdonyvezetőként. Természetesen nem is tagadja, hogy a vasúthoz való vonzódása, a pályaválasztása innen származtatható. Hutkay János visszaemlékezik arra beszélgetésünkkor, hogy annak idején, mikor fütyült egyet a kisvonat Alsó- regmecnél, már tudta, hogy indulni kell a papához az ebéddel... Egyébként pedig - mondja - az biztos, hogy a földeken dolgozók a kisvonathoz igazíthatták óráikat... Persze, mára ugyancsak megváltozott a vasút helyzete, a körülmények. Az 1945-ben Mikóházán született vasutas 1960-ban Szegeden kezdte el a vasútforgalmi technikumban tanulmányait, majd utána a felsőfokú iskolát is kijárta. Ráadásként még egy esztendőt tanult, amikor is megkapta az üzemmérnöki diplomát. Egész pályafutása az újhelyi vasútállomáshoz köti (beleértve a gyakorlati időt is). Minden lépcsőfokot bejárt, magyarán minden beosztásban dolgozott. Volt forgalmi szolgálattevő, kocsiirányító, aztán vezénylőtiszt és állomásfőnök-helyet- tes. Az állomásfőnöki teendőket 1978. július elsejétől tölti be. Az eltelt időben sok változás történt ezen a vasútállomáson is. Annak idején volt itt Újhelyben vontatási, szertár-, pályafenntartási, állomás- és építési főnökség, plusz MÁV-kertészet is. Ma a szertár és az állomásfőnökség maradt, továbbá egy vontatási kirendeltség. A többi vagy megszűnt vagy vállalkozásként működik tovább. Mikor a régebbi idők vasutasságá- ról kérdezem, csak annyit mond: akkoriban még vasutas-szívről is lehetett beszélni. Több volt a szolgálati idő, ma mások a követelmények, az elvárások. Felesége, akivel 1972-ben kötöttek házasságot, a Herukonban dolgozik. Két lányuk van, s tizennégy hónapja született meg fiú unokájuk, a család szemefénye. Az újhelyi állomásfőnök rajong a sportért - valaha ő is focizott különféle csapatokban -, szinte nincs olyan közvetítés a tévében, amit ne nézne meg. A kétnyelvű szavalóverseny eredményei A verseny helyszíne a pataki Árpád Vezér Gimnázium volt Sárospatak (ÉM) - Mint arról lapunkban hírt adtunk, az Árpád Vezér Gimnáziumban, Patakon rendezték meg április 28-29-én a különleges kétnyelvű szavalóversenyt. A versenyen a hazai fiatalokon kívül külföldiek is részt vettek. Eredmények: Az I. díjat megosztva kapták: Rubóczky Attila és Süli Katalin (Sárospataki Református Kollégium Gimnáziuma) II. helyezést ért el: Havasi Mária (Kassai Magyar Tanítási Nyelvű Gimnázium) A III. díjat megosztva kapták: Szaszák Katalin (Kassai Magyar Tanítási Nyelvű Gimnázium) és Szécsi Zsanett (Árpád Vezér Gimnázium) % Az értékes díjakat (könyvek, CD-lemezek) a British Council ajánlotta fel, és König Róbert grafikus saját készítésű rézkarcaival díjazta a zsűri a versenyzőket és a résztvevő iskolákat. A szavalóversenyhez kapcsolódó rajzpályázaton Tégel Anita, az Árpád Vezér Gimnázium tanulója I. helyezést ért el. Megújul Tokaj belvárosa Néptánc és bábelőadás Sárospatak (ÉM) - A Művelődés Házában május 20-án este 7 órakor tekinthetik meg a néptánc iránt érdeklődők a Bodrog Néptáncegyüttes önálló műsorát, amelyben fellép az Ördögszövő gyermektánccsoport és az együttes felnőtt csoportja. Zenei kíséretet a Lapátos zenekar biztosít. A műsorban szerepelnek azok a koreográfiák, melyeket az együttes ebben az évben tanult be, s melyeket máshol még nem mutattak be. Kicsinyeknek való bábszínházi előadás lesz május 18-án a művelődési intézményben. Délelőtt 10 órakor az „Órdas farkas”, míg délután 2 órakor a ,Mátyás mondák” című bábjátékokat tekinthetik meg. Tokajban elhatározták a belvárosi rekonstrukciót, a belső részek sétálóutcává történő átalakítását. Tavaly láttak hozzá a Rákóczi és a Bethlen utcák díszburkolattal való fedéséhez, s ha minden a tervek szerint alakul, május 30-án megtörténik a műszaki átadás. Mint azt Bodnár János, a tokaji polgármesteri hivatal műszaki csoportvezetője elmondotta, nem csupán a díszburkolatról van szó a felújítás, a csinosítás kapcsán, hanem a közvilágítás, a vízvezetékrendszer és az elektromos hálózat korszerűsítéséről, a csapadékvíz-elvezetésről is. A 97 millió forintba kerülő korszerűsítésnél az utolsó simításokat végzik. Fotó: Mészáros István Gyerekek honi rajzasztala Ez vagyok én Rajzolta: Kondás Megérkezett a tavasz Rajzolta: Bajusz Barbara 5 éves, Sátoral- László 6 éves, Szerencs jaújhely Jubileumi Óvoda AZ ÉSZAK-MAGYARORSZÁG ZEMPLÉNI MELLÉKLETE • 1995. május 16. • HL évf. 20. szám Ifjúsági napok a várban (is) Sárospatakon május 5-6-án tártották meg az ifjúsági napokat, melyen több programmal várták a fiatalokat. Vidám felvonulást, iskolák műsorait, modellbemutatót is láthattak a résztvevők - hogy csak néhányat emeljünk ki a a két nap eseményeiből, látnivalóiból. A várban délután reneszánsz zenét hallgathatott a nézőközönség a Sárospataki Fúvósötös előadásában. Fotó: Mészáros István A MÁV finanszírozási gondokkal küzd Kombinált áruszállító terminál Újhelyben Sátoraljaújhely (ÉM - M.I.) - Május 5-én délelőtt Sátoraljaújhelyben tartott fuvaroztató^ ankéten elhangzott, hogy a MÁV-nál sajnos elmaradtak a kívánatos korszerűsítések - anyagi okok miatt. Ennek az ankétnak egyébiránt a fő célja, hogy a fuvaroztató partnerekkel személyes kapcsolatokat építsenek ki, illetve a meglévő üzleti partnerséget tovább erősítsék. A megnyitót Laczkó Károly, Sátoraljaújhely polgármestere tartotta, aki rövid beszédében kiemelte: Újhelynek már 1871- ben vasútvonala volt Kassa felé, s a városban működött egy járműjavító is, mely azonban már megszűnt. Balabás Zoltán a MÁV Miskolci Üzletigazgatóságának az osztályvezető-helyettese ismertette a jelenlévőkkel, hogy a MÁV bizony sokszor napi finanszírozási gondokkal küszködik, ám az, hogy rendeződni látszik a MÁV és az állam viszonya, kedvezőbb jövőképet sejtet. Élhangzott: tavaly 43,7 millió tonna árut szállított a vasút, melyet idén növelni szeretnének. Ebből a mennyiségből a Miskolci Üzletigazgatóság 9,4 millió tonnával vette ki a részét. Az idei terveik szerint ezt 10 millióra szeretnék növelni. Ez bizonyára nem lesz könnyű, főként, ha a közúti konkurenciát veszik figyelembe. Persze, a vasút sem tétlenkedik, amit jól bizonyít: már elkezdték kiépíteni a számítástechnikai-rendszert, melynek révén korszerű szállítási információs bázisuk lesz. Az osztályvezető-helyettes az Észak-Magyarország kérdésére válaszolva elmondotta, hogy terveik közt szerepel Sátoraljaújhelyben is a korszerű kombinált áruszállító terminál kiépítése. Hogy mikor lesz ebből valóság, azt a gazdasági körülmények határozzák meg. Mindenesetre a vasút szeretné, ha öt éven belül valóság lenne az elképzelésből. A fuvaroztatók az előadásokat követően - melyek keretében megismerkedhettek egyebek mellett a Rail Cargo Austria szolgáltatásaival is -, a vasútállomáson megtekintették a Steinbock Boss mozgékony targoncáit. A 125 alaptípusban szerepelnek az egy tonnás valamint az ötventonnás gépek, melyek ára 2,5 millió forinttól 100 millióig terjed. A természet birodalmában „...az erdő, azt még bárki megközelítheti.” (3. oldal) A TARTALOMBÓL Településszövetségi tervek Mádon tartotta közgyűlését a Zempléni Településszövetség. Itt az eltelt időszak munkájáról, valamint a tele- pülsészövetség jelenlegi helyzetéről, terveiről esett szó. (2. oldal) Nádak Jegyzetünkben arról szólunk, hogy ismét „felfedezték” az ősi tetőfedő anyagot, a nádat. Nem csupán az itt-ott még fellelhető régi nádtetős házakon alkalmazzák, hanem hétvégi pihenőül megvásárolt házaknál is. (3. oldal) Régi időket felidéző patikusház Sok településen találhatunk olyan házakat, melyekre ránézve felidézhetünk régi emlékeket, olvasmányaink szereplőit, helyzeteit. Ilyen ház Erdőbényén az, melyben egykor patika „üzemelt”. Ma már jócskán megkoptatta az idő, ám a felirat azért ottmaradt, jelezve az utókornak: egykoron fontos hely volt ez... (4. oldal) Tudósitások - hazai tájakról „Nézegetjük a juhhodályokat, melyek mindenütt villámhárítóval védettek. A tető ugyan eternit, de alatta jó vastagon ott látható a nád is, amint illő a hodályhoz.” (5. oldal) Az Itt-Hon konyhája Ezen a héten elsősorban azok találnak majd örörmöt ételreceptjeinkben, akik eddig is óvatosan bántak a zsír és az olaj felhasználásával főzés-sütés közben. (7. oldal)