Észak-Magyarország, 1995. május (51. évfolyam, 102-127. szám)
1995-05-12 / 111. szám
4 ÉSZAK-Magyarország Megyei Körkép 1995- Május 12., PÉNTEK „NOTESZ Donorok Kovács Judit Ahogy fogyott a nagyvállalatok száma, úgy fogyott az önkéntes véradóké is. Míg korábban a több ezer embert foglalkoztató cégeknél szinte pillanatok alatt összegyűlt az életet mentő vérből jókora mennyiség, addig most a falvakban, a városokban az akciók során esetleg csak egy hét alatt tudnak szert tenni ugyanannyira. Van-e összefüggés a két jelenség között, s ha igen, vajon miért? A véradásszervezők szerint mindenképpen. Éspedig azért, mert anno minden nagyüzemnél működtek vöröskeresztes bázisok, amelyek aktivistái könnyűszerrel rá tudták venni kollégáikat a nemes cselekedetre. Évente többször is. Nem beszélve arról, hogyannak idején ráadásul dicsőséget jelentett sokszoros véradónak lenni, a vállalatok vezetői is respektálták munkavállalóik áldozatkész magatartását. Munkaidő-kedvezménnyel, ünnepségekkel, kisebb-na- gyobb ajándékokkal. A gazdasági helyzet megváltozásával a jelenlegi munkáltatók jó része - a munkaidő maximális kihasználásának okán - nem nézi jó szemmel, ha alkalmazottai bármilyen indokkal is távol vannak munkahelyüktől. -4 Digép volt nagyüzemi vöröskeresztes titkára (jelenleg is aktivista) szerkesztőségünkbe írt levelében arról panaszkodik, hogy manapság minden egyes véradás során kisebbfajta csatát kell vívni a munka törvénykönyve ide vonatkozó paragrafusának értelmezésében a cégek vezetőivel. Hogy tudniillik mennyi is pontosan a véradásból származó munkaidő-kiesés, s mennyi bért kell fizetni a donornak erre az időre? Egyáltalán: miért munkaidőben jótékonykodnak az alkalmazottak? Szomorú és szánalmas viták ezek - írja elkeseredetten olvasónk -, hiszen az ilyen felfogású vezetők nem látják, hogy az ügy hátterében az élet-halál harcot vívó betegek állnak. Míg a kieső munkaidőt be lehet hozni, addig az esetleges vérhiány miatt meghalt beteget soha nem lehet már visszahozni az életbe.> Szerencsére eddig erre nem volt példa, de ki tudja...? Jó lenne - reménykedik a kazincbarcikai vérellátó állomás helyettes vezetője -, ha ezek a tulajdonosok nem csak a saját betegágyukon döbbennének rá, milyen fontos is a vér. Az sem lenne haszontalan - vélte joggal -, ha a parlamentben végre helyére tennék ezt a kérdést, s a munka törvénykönyvének sokféle értelmezhető- ségű passzusát világossá, egyszersmind érthetővé tennék. Drága fényképek Sajöszentpéter (ÉM) - Péntek délelőtt Sajó- szentpéter környékén és Miskolc belterületén érdemes az autósoknak fokozottan odafigyelni a sebességmérő órákra, míg délután két órától Szikszó térségében villanhat egy méregdrágát a traffipax. Megyei körkép a piaci ^ co o árakról </> 2 ■H N * -o Zöldpaprika/db 20 40 26 Paradicsom/kq 240 240 230 Uborka/kg 150 115 150 Burgonya/kg 110 120 120 Sárgarépa/kg 140 95 •120 Petrezselyemgy./kg 100 95 120 Karalábé/db 28 20 26 Vöröshagyma/kg 80 70 60 Fokhagyma/kg 180 180 160 Gomba/kg 220 240 180 Karfiol/kg 180 140 180 Kelkáposzta/kg 90 80 70 Fejes káposzta/kg 90 70 70 Tojás/db 8,00 9,00 8,00 Alma/kg 100 120 120 Szárazbab/kg 280 280 280 Dióbél/kg 450 ■ ■ ■ Savanyú káp. kg 100 120 100 Zöldhagyma/cs 15 20 18 Saláta/db 25 35 16 Mák 300 300 300 Retek/cs 25 40 18 Eper/kg 35Ö360 36ÖA táblázatban szereplő árak forintban értendők. Ahol az egyes termékek áraiban szóródás tapasztalható, ott a középárat jelöltük meg. Saját vérüket kaphatják vissza... Behívják a donorokat Kazincbarcikán és Ózdon Sátoraljaújhely, Kazincbarcika, Ózd, Miskolc (ÉM - KJ) - Megyénkben nincs vérhiány. A véradásszervezés módszerein azonban változtatni kellett. A kórházakban egyetlen műtét elhalasztására sem kényszerültek vérhiány miatt. Harcos Attilánétól, a megyei Vörös- kereszt véradás szervezőjétől megtudtuk: az elmúlt években egyre nagyobb nehézségekbe ütközött a donorok toborzása. Gondot okozott, hogy megszűntek a nagyvállalatok, ahol szervezett keretek között folyt a véradás, sok régi véradó munka- nélkülivé vált, s nehezen lehetett kideríteni, hol érhetők el.- Szerencsére ebben az esztendőben stabilizálódott a helyzet, kis mértékben még emelkedett is a véradások száma - mondta Harcosné.- Kezd újra kialakulni az állandó donorok köre. A megye vérellátó állomásainál érdeklődve megtudjuk, mindenhol több vért vesznek le, mint ameny- nyire szüksége van a megye beteg- ellátásának. A szükséges tartalék mennyiségen felül még ki is tudják segíteni Budapestet, Debrecent, illetve azokat a településeket, ahol nagyobb a szükséglet.- Igaz, hogy a nagyobb vállalatoknál csökkent a véradások száma, ám a falvakban szervezett akcióink egyre sikeresebbek, eredményesebbek - tájékoztatott Veres Judit, a sátoraljaújhelyi vérellátó főorvosa.- Jóval több vért tudunk levenni, mint amennyire a városi kórháznak szüksége van, így a kötelező minimális tartalékon felüli készletet elMunkában a vérmentő készülék küldjük oda, ahol szükség van rá. Egyetlen zsák vér sem megy tönkre. Kazincbarcikán behívásos rendszerrel pótolják a lecsökkent „nagyüzemi” véradást - hallottuk Tolnay Jánostól, a helyi vérellátó állomás helyettes vezetőjétől.- A vérellátóba hívjuk a donorokat. Ez olyan jól működik, hogy a barcikai kórházon kívül még máshová is tudunk küldeni vért. Követésre érdemes dolog: a berentei Hőerőmű kollektív szerződésébe újra visszakerült a véradók elismeréséről szóló passzus. Sok ilyen gesztusra lenne szüksége a mozgalomnak. Ózdon a városi vérellátó levélben kéri a donorok segítségét.- Persze a postaköltséget nem tudnánk fedezni, ezért a helyi iskoFotó: Fojtán László lások, aktivisták kézbesítik nagy lelkesedéssel a küldeményeket. Ennek eredményeként napjainkra stabilizálódott a véradás helyzete városunkban és környékén - mondja Paragh Lajos főorvos. A megye egészségügyi intézményei közül a legnagyobb vérfelhasználó a megyei kórház. Katona Zoltán igazgató főorvostól megtudtuk, egyetlen műtétet sem kellett még elhalasztaniuk vérhiány miatt.- Tavaly vásároltunk három vérmentő készüléket, amelynek segítségével a betegeknek saját, tisztított vérüket adhatjuk vissza. így kevesebb vérre van szükségünk. Ezzel megoldódott a jehovista betegeink gondja is, ők ugyanis más vérét nem fogadják cl. Ásványbörze Kazincbarcika (ÉM) - Ásványkiállítást- és börzét tartanak május 21-én reggel 9-től este 5 óráig Kazincbarcikán, az Egressy Béni Művelődési Házban. Az érdeklődők főleg rudabányai, illetve külföldi ásványokat tekinthetnek meg. Magyar hősök napja Miskolc (ÉM) - Az 56-os Szövetség május 28-án tartja meg a magyar hősök napját Miskolcon, a Hősök temetőjében. Az ünnepség délelőtt fél tizenegykor kezdődik. Eladó ingatlanok Mezőkeresztes (ÉM) - A nagyközség képviselő-testülete legutóbbi ülésén úgy határozott, hogy a mobilizálható vagyontárgyakat értékesítés során hasznosítják. A községháza munkatársai korábban felmérték a község nem használt épületeit, telkeit, földterületeit: kiderült, hogy közöttük számos, jól hasznosítható van. Többek között egy üresen álló, volt diákotthon épülete, a két éve nem működő mozi, a volt tisztasági fürdő, valamint építési telkek. A községháza hirdetés útján keresi a vagyontárgyakra a vevőt, ha jelentkezik hasznosító, aki nem tud fizetni, elfogadhatónak tartják a bérbeadást is. Hosszú távon azonban mindenképp az eladást tartják jó megoldásnak. A testület ugyanis úgy véli: az ingatlanok megőrzésének, helyrehozásának a tulajdonlás kedvez leginkább. Fórum a kórházról Szikszó (ÉM) - A város önkormányzata nyilvános televíziós vitafórumot rendez május 15-én, hétfőn este 1 órától a szikszói Petőfi Sándor Művelődési Központban. A vitaesten országos és helyi egészségügyi szakemberek, állami vezetők, a társadalombiztosítás és az orvosi kamara képviselői cserélik ki véleményüket, mondják el elképzeléseiket a kórházi ágyak leépítésével, az egészségügyi struktúraváltással kapcsolatban, kik lönös tekintettel a szikszói - abaúji kórházra vonatkozóan. Kerületi kisgazdák Miskolc (ÉM) - A Független Kisgazdapárt megyei és miskolci szervezete elemezte a decemberi választás miskolci sikertelenségének okait. Mint ismert, a megyei közgyűlésbe tíz, a miskolciba csak egy kisgazda képviselőt választottak be. Mint Osztroha Bertalan, a megyei szervezet elnöke lapunknak elmondta, úgy találták: eredményesebb lehet a párt, ha a megyeszékhelyet három kerületre osztják és három, kerületi alapszervezetet hoznak létre. Az átalakítást februárban kezdték és május elején fejezték be. Az első kerületi alapszervezet elnöke Kns- ton László, a másodiké Técsi István, a harmadiké Medve István lett. A három szervezetnek száz tagja van. Az átszervezés eredményeként a harmadik kerületi szervezet taglétszáma megduplázódott. Rendőr-DADA a nyári napköziben Miskolc, Ózd, Tiszaújváros, Mezőkövesd, Putnok, Szikszó (ÉM - B.A., F.L.) - A szervezők szerint idén nyáron is nagy érdeklődés várható a napközis, illetve a szaktáborok iránt. Az igényeket most mérik fel. Miskolcon ezen a nyáron is megszervezik a nyári napközit, amelynek ezúttal is a perecesi tábor ad otthont. Négy turnus Június 26-tól augusztus 18-ig összesen négy tíznapos turnusba várják a megyeszékhely 49 általános iskolájából a jelentkezőket. Jelenleg még tart az igények felmérése, de a tábor vezetője, Bukovszky- né Bérezés Ágnes érdeklődésünkre elmondta: az első csoportban becslései szerint legalább 500 gyermek részére kell majd szórakoztató és szabadidős programokat szervezniük. A rendőrök az úgynevezett DADA - kábítószerellenes, egészségmegőrző, egészségnevelő - program keretében előadásokat is szerveznek a diákoknak, akiknek a nyári napközizésért a tanév közbeni napközis térítési díjnak megfelelő összeget kell,fizetniük. Ózdon a Brassói úti Általános .Művelődési Központ, a városi könyvtár, valamint a Bükk Művelődési és Vendéglátóház szervezi a nyári táborokat - tudtuk meg Mo- linkó Jánostól, a városháza osztály- vezetőjétől. Tapasztalataik szerint a több turnusra tervezett olvasó- és sporttáborok iránt mindig nagy az érdeklődés. Itt is most mérik fel, hogy ezen a nyáron hány iskolás jelentkezésére lehet számítani. Ami a térítési díjakat illeti: a sporttáborban várhatóan naponta 500 forintba kerül majd a teljes ellátás. Népszerűek a táborok Tiszaújvárosban a Szabadidő Szervező Iroda gondjaira bízták a nyári táborokat. A tíznaposra tervezett különféle sport, illetve kézműves táborokért turnusonként 1130-2000 forintot kell fizetniük a résztvevőknek - tájékoztatott Simon Pétemé, a helyi Oktatási, Közművelődési és Sport Iroda vezetője. Elmondta: náluk is tart az igények felmérése. Tiszaújvárosban egyébként szintén népszerűek a nyári táborok. Putnokról huszonnyolc gyerek számára tíznapos vándortábort szerveznek - tudtuk meg Ocskocsil- né Bedécs Katalintól, a Péczeli József Általános Iskola tanárától. Fertőrákost, Fertődöt és környékét ismerik meg a gyerekek. A vándortáborozásért mindössze 7500 forintot kell fizetni, mert a költségek biztosításához pályázat révén is kaptak pénzt. A nyári napközi iránti igényeket felmérik, de tavaly sem voltak jelentkezők. Mezőkövesden július 19-től augusztus 18-ig tart a városi szervezésű nyári napközi - mondta Gánóczy Zoltánná, a Szent Imre Általános Iskola igazgatója. A „bázishely” a Bárdos Lajos Általános Iskola, ahol sok játék várja a gyerekeket. Mindezért csak annyit kell fizetni, mint a szorgalmi időben a család jövedelme szerint. Miskolcon úszó szikszóiak Szikszón a Petőfi Sándor Művelődési Ház szervezi a tanulók nyári foglalkoztatását. Konkoly Mariann igazgatóhelyettes elmondta: megismétlik a tavaly már jól sikerült néprajzi táborukat. Ezúttal is a Somogy megyei Gyékényesre mennek tíznapos táborba szándékaik szerint 30 fővel, személyenként 6000 forintért. Az alsósok és az óvoda nagycsoportosai részére kéthetes turnusokban, 35-40 fő részvételével úszótanfolyamot szerveznek 4000 forintért. A gyerekeket autóbusszal szállítják Miskolcra az Erzsébet fürdőbe. LEVÉLVÁLTÁS: a mentőkről Miskolc (ÉM) - A mentőszervezet megyei főorvosa sérelmezi a lapunk május 9-i számában megjelent, a mentőkkel foglalkozó jegyzetet. Az alábbiakban teljes terjedelmében közöljük a szerkesztőségünknek írt levelét, amelyre a jegyzet szerzője válaszol. „Tisztelt Főszerkesztő Úr! Az Észak-Magyarország 1995. május 9-i számában Fecske Csaba tollából megjelent egy jegyzet, amely valamennyi mentődolgozó tekintélyét, a betegek előtti megbecsülésüket durván sértette. A cikk megjelenése után beszéltem az újságíróval, akinek - állítása szerint, egy évekkel ezelőtti megtörtént eseményt írt le - természetesen nincsenek bizonyítékai. Ö ezzel a jegyzettel csak egy jelenségre kívánta felhívni a figyelmet. Meg kell jegyeznem, hogy ilyen jelenség a mentőszolgálatnál nincs. Komoly anyagi nehézségekkel küszködve dolgozóink tisztességgel és becsülettel végzik a mentést és a betegszállítást. Évente - csak Borsod megyében - 256 000 beteget szállítunk, és átlagosan 15-20 panaszbejelentés érkezik hozzánk a munkánkkal kapcsolatban. A mentődolgozóinkat - a nagyon alacsony fizetés ellenére is - a szakma szeretető tartja a szolgálatnál, és ha közénk kerülne egy ilyen ember, akiről az említett jegyzet szólt, azt hamar kiközösítenénk. Ismételten megjegyzem tehát, hogy ez nem lehet egy jelenség, amelyre az újságíró fel akarta hívni a figyelmet. Etikátlannak ítélem, hogy évekkel ezelőtti, bizonyíték nélküli esemény alapján írta meg jegyzetét. Feltehetően nem is ebben a megyében történt az esemény, hiszen egy mondat azt említi: „Már csak Egerbe kell beszaladni a kórházba egy betegért, aztán ha Isten és az autó is úgy akaija, sipirc haza.” Ezek alapján tehát visszautasítom a jegyzet valamennyi állítását. Szeretném, hogy levelem közreadása visszatérítené azon betegek bizalmát, akikét elveszítettük a jegyzet elolvasása után. Üdvözlettel: Dr. Breitenbach Géza mentőszervezet vezető-főorvos” * „Kedves főorvos úr! Először is elnézést kérek minden mentőstől, akit esetleg megbántottam volna. Nem állt szándékomban, én csupán egy jelenségre - az egészségügy, benne a mentőszolgálat áldatlan állapotára kívántam -, természetesen konkrétumon keresztül rávilágítani. ’A mentősök csapzottak, lerobbantak útközben, szentségelve átkozzák az egészségügyet, az egészet úgy, ahogy van. Ez egy bolondokháza, így nem lehet dolgozni, ma még egy falatot sem ettek, idegesek...’ De nem ismétlen magamat, örömmel konstatálom, hogy ilyen jelenség a mentőszolgálatnál nincs. Igaz, évekkel ezelőtt történt esetet írtam meg, sajnos vannak frissebb mentősélményeim is, ilyenek, olyanok, sőt olyanabbak, de véleményem - s a helyzet - alapvetően nem változott. Nem tudom, milyen bizonyítékokra gondol főorvos úr, tény, hogy hitelesített jegyzőkönyv nem készült, a rendszámot sem írtam fel, éppen haldoklásommal voltam elfoglalva. Egyébiránt nem feljelentést írtam. Tanúim ugyan vannak, de én nem a mentősök megbüntetését akarom, hanem körülményeik javítását. Föltételezi, nem is ebben a megyében történt. Nem cáfolom, nem erősítem meg ezt a feltevést. Valahol Magyarországon. Akinek nem inge, ne vegye magára! És végül egy ironikus megjegyzés: remélem, főorvos úr legalább olyan vehemenciával küzd a mentőszolgálat munkájának javításáért, mint amilyennel a mundér becsületét védi, s a mentők olyan gyorsan kimennek a beteghez, mint amilyen gyorsan megérkezett a reflexiója szerény cikkecskémre. Jó munkát, jó mentőautókat és jó egészséget kívánok: Fecske Csaba”