Észak-Magyarország, 1995. április (51. évfolyam, 78-101. szám)
1995-04-04 / 80. szám
1995» Április 4., Kedd Gazdaság ÉSZAK^Magyarország 7 A vállalkozók is nyithatnak devizaszámlát A valutából most már nem kell föltétien forintot csinálni... Fotó: Laczó József Gazdásztalálkozó Pallagpusztán Debrecen (MTI) - Immár második alkalommal rendeznek kelet-magyarországi gazdásztalálkozót a Debrecen melletti Pallagpusztán. A rendezők - a debreceni Kölcsey Ferenc Művelődési Központ és a Ba- lásházy János Mezőgazdasági Szakközépiskola - sajtótájékoztatójukon bejelentették: Békés, Borsod- Abaúj-Zemplén, Hajdú-Bihar, Jász- Nagykun-Szolnok és Szabolcs-Szat- már-Bereg megyékből több mint ötven mezőgazdasági kiállítót, s mintegy ötezer gazdát várnak április 6. és 8. között a találkozóra. A program szerint a pallagi gaz- dásztalálkozón a szaktárca és az országgyűlés mezőgazdasági bizottságának képviselői tájékoztatják majd a gazdákat az ágazat helyzetéről, az idei termelési lehetőségekről, a mezőgazdaság megújulásának esélyeiről. Vége az országos valutaláznak Budapest (MTI) - Összességében több száz millió forintos kamatveszteség érte azokat, akik bedőltek annak a híresztelésnek, hogy zárolják a lakossági devizaszámlákat. Jegybanki és pénzügyminisztériumi információk szerint a valutaláz következtében mintegy 100 millió dollárt vontak ki a pénzintézetekből, és ez mindössze 3 százaléka a csaknem 3 milliárd dolláros lakossági állománynak. Évi 5 százalékos kamattal elméletileg 500-600 millió forintos kamatveszteség érte azokat, akik lekötött valutájukat kivették számlájukról. Igaz, azt nem lehet tudni, hogy a lekötések milyen időtartamra szóltak. Március végi összesített adatok még nincsenek a devizaszámlák állományáról, de a 9 százalékos leértékelés miatt forintban minden bizonnyal tovább növekedett a valutamegtakarítások értéke, amely február végén meghaladta a 330 milliárd forintot. Tőkeszámlák: Kereskedelmi Bank Budapest (MTI) - A Kereskedelmi Bank Rt. március közepétől megkezdte a tőkeszámlák nyitását, és több új értékpapír kibocsátása is várható a bankcsoport részvételével. Mindez a Kereskedelmi Bank Rt. bankcsoportjának hétfői sajtótájékoztatóján hangzott el. Szoros együttműködés van kialakulóban a bankcsoport és az anyabank között. A Kereskedelmi Bank Rt. kezeli a tőkeszámlákat, és a bankcsoport többi tagjai nyújtják azokat a szolgáltatásokat, amelyek az értékpapír-befektetésekhez kapcsolódnak. i Az anyabank már tavaly is több mint 60 ezer ügyfél értékpapír- számláját vezette. Számukra nyitják meg az idén a tőkeszámlákat. Miskolc (ÉM - I.S.) - Április elsejétől a belföldi jogi személyek, tehát a vállalkozások külkereskedelmi ügyleteik devizabevételeit illetve külföldi devizahitel felvételeiket hazai bankokban is elhelyezhetik saját devizaszámlájukra - mondja ki egy a közelmúltban született kormányrendelet de ez idáig egyetlen megyei pénzintézetnél sem tolongtak a vállalatok, kft.-k, rt.-k képviselői. Bár a bankok felkészültek az új szolgáltatás bevezetésére, de a társaságok egyelőre várakozó álláspontra helyezkedtek. Kétségtelen, a kormány a vállalkozók érdekeit tartotta szem előtt, amikor arról határozott, hogy a deviza vételi és eladási árfolyam kü- lönbözeteként jelentkező váltási nehézségek alól felmentést adott számukra, hogy ezáltal is növekedhes- sék jövedelmezőségük. A cégek számára eddig előírták, hogy devizabevételeiket forintosítsák, magyarán váltsák át. Lényegileg ez szűnt meg április elsejétől, de konkrétan csak tegnaptól. A kormányhatározat értelmében a vállalkozások csak akkor nyithatnak önálló devizaszámlát, ha igazolni tudják: a dollár, a márka, a schilling exportbevételből származik. Egyébként valamennyi pénzintézet- OTP, Budapest Bank, Postabank - ügyintézője érdeklődésünkre megerősítette, felkészültek a vállalkozói devizaszámlák vezetéséDomi Zsuzsa Budapest (ISB) - Egy tanácsadó cég 20 magyar iparvállalatnál mérte fel az üzletkötők magatartását. Ennek során kiderült, hogy az üzletkötők munkaidejük legnagyobb részét utazással töltik. Míg konkrét eladásra mindössze idejük 5 százaléka megy el, addig utazással a 35 százaléka. Ehhez képest tanácsadásra, kapcsolatápolásra és adminisztrációra 10-20 százalékát fordítják idejüknek. A tényleges munkaidőből tehát nem több, mint 24 perc jut a partner igényeinek felmérésére, az ajánlat megtételére és az üzlet megkötésére. A legtöbb problémát az okozza, hogy az eladók félreértelmezik feladatukat. Valószínűleg a felkészítés hiányosságaira vezethető visz- sza, hogy az üzletkötők a termékeik bemutatását - ami valójában még csak tanácsadás! - máris eladásnak tekintik. Ezenkívül az üzletkötők - vagy megbízóik? — többnyire rosszul szervezik meg a munkát. Például nem re. A rendelkezés életbe lépésének első napjától - azaz hétfőtől - a pénzintézetek készek e szolgáltatás nyújtására érvényes külkereskedelmi szerződés vagy bizományosi szerződés, illetve külföldi devizahitel felvételéről szóló hatósági engedély bemutatása esetén. Az Észak- Magyarország értesülései szerint készítenek részletes útvonaltervet, nem egyeztetik látogatásuk időpontját az ügyféllel. Néhány üzletkötő pedig új üzletfelek felkutatása helyett inkább csak a régiekkel foglalkozik. Érdekes megfigyelés ugyanakkor, hogy az üzletkötők munkájának hatékonysága attól is függ, mekkora a fix fizetésük, miként határozzák meg számukra a munkaidőt, valamint hogy mennyire kapnak szabad kezet tevékenységük során. Ugyanis minél magasabb a fix fizetésük - amit akkor is megkapnak, ha egyetlen üzletet sem sikerül kötniük az adott hónapban -, minél szabályozottabb a munkaidejük és minél kevésbé irányítják őket a központból, annál kevesebb időt töltenek munkával, vagyis annál többet pihenek, kávéznak, beszélgetnek napközben. Ám a vizsgálatból az is kiderült, hogy az üzletkötők akkor tudnak eredményesen dolgozni, ha a hátterükben álló cégek - vagyis a munkaadóik - a „kezük alá dolgoznak”, mindenben segítik őket. így ugyanis a felesleges adminisztrációs feladatok helyett minden energiájukat és idejüket a tényleges eladásra tudják fordítani. ezeken a devizaszámlákon elhelyezett összegek felhasználása korlátozott. A valutát csak devizahitel törlesztésére, külkereskedelmi tranzakció lebonyolítására, utazásra fordíthatják a cégek. Lényegiben ugyanarra, mint eddig a szabadon vásárolt devizát. Az árfolyamveszteségek viszont elkerülhetők. Átadták az innovációs nagydijat Budapest (MTI) - A mikrogazda- ság erős életképessége miatt a magyar gazdaság makrogazdasági egyensúlyzavarai ellenére is tud piacképes termékeket előállítani. Ezt Pál László ipari és kereskedelmi miniszter mondta hétfőn Budapesten, a III. Magyar Innovációs pályázat díjkiosztó ünnepségén. Mint a bírálóbizottság elnöke elmondta, a pályázatra beérkezett alkotások igen jó színvonalúak voltak, hiszen a 104 pályázat közül 94-et talált megfelelőnek a szakmai zsűri. Az 1994. év legnagyobb jelentőségű innovációjának a zsűri a Kürt Kft. számítógépes környezetben megsérült adattárolóról történő informá- ció-visszanyerési és -helyreállítási technológiáját tartotta. Nemzetközi tapasztalatok szerint a cégek 80 százaléka tönkremegy, amennyiben információs rendszerét egy hétnél tovább kell nélkülöznie. A Kürt Kft. technológiája az adatmentést 95 százalékos sikerrel garantálja. Díjazták továbbá az Ikarus alacsonypadlós városi buszcsaládját, a Nitíokémia Részvénytársaság kukorica-gyomirtóját, valamint egy epeműtéti eljárást is. A tanácsadás még nem eladás A Budapesti Értéktőzsde 13. heti forgalma Részvény neve Üzletek Árfolyam Értékpapír § .......... ,, száma értek Ft darab 1 995. március 27-től március 31-ig Előző heti Változás í| Maximumár I JEGYZETT KATEGÓRIA 1 fotex Rí. >í Ibusz Rt. | Graboplast Rt. I Zwack Uniaim Rt. w w I Richter Gedeon Rt | Soproni Sörgyár Rt. > Znlakerámia Rt i Danubius Rt. I I Pick Szeged Rill EGIS Gyógyszergyár Rt. $ Dunahflldmg Rt. I FORGALMAZOTTI KATEGÓRIA | Csemege fulius-Meinl Rt 66 540104 618 080 70625 180 61 588 800 61 001 430 31 426 030 45 2.31 090 59 150 260 80 926 870 229 590 220 1066100 221 254 344 27579 10125 18 120 7 305 13073 27 121 6 798 52 525 n 149 890 1 265 3 040 t 665 2 125 1710 1 035 5 900 2 100 4T0ÖÜ 155 90» 1 285 3 200 1 750 2 180 1 740 1 190 6 085 2 205 12 550 1 250 1 S50 4 760 11250 40 515 12 100 695 6 150 n sis 2 235 i 060 1 400 2 600 1 600 2300 13 950 .320 1 300 1337 12500 1 210 1640 4 499 401 200 1 037 500 15 500 000 294 598 2500 000 800 12 538: 1 250 1 550 4 752 1 250: 40 484 11 911 684 5 791 490 2 167 1022 1 400 2 600 1 600 2 258 13 475 301 1 265 1335 1| Skála Coop Rt. (bemutatóra) Skála Coop Rt. (névre) I PHARMAVIT Rt. I Hungagent Rt. U Kontrax Telekom Rt........... | | Cöldsun Rt (tört. évi pszt.) : I Inter-Európa Bank Rt. 12 030 000 6 993 090 1 934 400 1 480 680 7 .388 800 9 773150 34 888 000 20 800 390 400 5 252 240 161 700 § Csopak Szövetkezeti Rt.j H Balaton Fűszert Kér. Rt. fi Domus Kereskedelmi Rt. H Prímagáz Hungária Rt. fi Pannonplast Rt, I GLOBAL TH Rt §1 Martfűi Sörgyár Rt. § Bonbon Hemingway Rt, |! fCaragent Rt. .. t, I Agrimpex Rt I “ Pannonflax Rt IfllS Globus Rt. (tó'keem. ut) Clobus Konzervipari Rt Összesen: 448 120 17 572150 829 543 692 Kárpótlási jegy A fenti adatokat a Budapesti Értéktőzsde információi alapján közöljük. ÁRFOLYAMOK. Kárpótlási jegyi Tőzsde Index: április 3. 1230,17 +4,24 Hivatalos árfolyamok Érvényben: 1995. április 3. Pénznem Angol font Valuta)) Vétel Eladás .192,17 195,65 Deviza Középárf. 193,24 Belga és lux. fr.* 418,42 425,34 422.13 Dán kuroaá 21.75 22,11. 7 21.90 :i Finn márka 27.43 27.89 27.57 Francia frank 24.61 25.6..! 24,73.:' Holland forint 76,86 78,12 77.43 É I96.t7;):)i9-uá " Japán yen* 136,65 138,85 137,64 mmMrnmr 04,88 műi Kuvaiti dinar ^ 404.94 412,18 407aí7 Norvég korona 19,23 19,55 ' " 19,35 Olasz líra*' (59.31 70 71 6fU3 Osztrák schill. 12.23 12.43 12,32 81,39 82,79 ú?T82íÖ3:I 1 peseta* 93,61 95,33 94.07 " 6*1 ..'104,75 106,45 S3 HMfi* -II Svéd korona 16,03 16,83 16,15 ECU (KP) : 156,91 159,63 158,45 A megadott számok 1 egységre értendők, Ft-ban *: 100 egység, **: 1000 egység ■WWiaiiWWiWWBgBBMM I Betétek I Hitelek Gazdálkodó Masánszínezetek ««wrtvek \l | ■o I 2 _C 8 _ . UL 1. Agrobank 23,5 2. Budapest Bank 19,022,0 3. MHB 25,25-í 27,50 4. IBUSZ Bank 20.-0 5. Postabank :t. OTP Bank 21.0 7. Me/őhank 23,525,0 \ a. Kereskedelmi B. 24,5* 25.0 ! 9. Corvinbank 24,0 10. KonzumhanV | 11. Dunabank ^ 12. Takarékbank í 24,5 23,0 1 26,5 23,5 26,5 § 23,5 f 26,5 26,0*1 32,0-1 34,030.0 I 36,0 I 38,0 30,0* 130,0-133,0+ 36.0 | 36,0 I 38,0 32.0 I 32,0 I 33,0 26.0 126,0 I 3$Q 28,0 I 20,0 | 29,0 [A Magyar Nemzeti Bank alapkamata: 28% A kamatok százalékban, ef^'éves időtartamra vetítve értendők. A betétek és hitelek részletes feltételeiről, a speciális konslmkciókról a bank fiókok adnak felvilágosítást. ÉRTÉKPAPÍRPIAC A Budapesti Értéktőzsde elmúlt hetét újból a tőzsdeindex folyamatos esése jellemezte. Úgy tűnik, hogy' a befektetőket még nem győzte meg a kormány stabilizációs programja a magyarországi befektetések biztonságosságáról. Az előző héten még szárnyaló Danubius részvények kereslete alább hagyott. A szálloda- lánc papíijainak ára a hét végére 1100 forint alá süllyedt. A gyógyszeripari részvények iránti érdeklődés is csökkent, ez azonban csak az Egis részvényeknél járt némi árfolyameséssel (2150 forint), a Richter papírjai továbbra is 1700 forint körül cserélnek gazdát. A Pick is csak a hét elején tudta tartani a 6000 forintos árszintet, a további napokon végig alacsonyabb áron keltek el a Szalámigyár papírjai. Az általános érdektelenség mellett csupán az egyetlen tőzsdei bankrészvény - az Inter-Eu- rópa Bank - árfolyama mutatott emelkedő tendenciát, ami 12100 forintos záróárat eredményezett. A Fotex részvények tulajdonosai hétről hétre újabb negatív csúcsokat regisztrálhatnak. Az elmúlt héten már 149 forint is volt a árfolyam. Pénteken elindult a határidős piac a BÉT-en. A várakozásoknak megfelelően a legtöbb kötés a 3 hónapos diszkont kincstár- jegyre született. A tőzsdei szabadpiacot is az érdeklődés hiánya jellemzi. Kis forgalom mellett elsősorban OTP és Mól elsőbbségi részvények cseréltek gazdát 79-80 százalékos áron. A tőzsdén kívüli piacon is további árcsökkenések tapasztalhatók. A kárpótlási jegy ára a héten egészen 250 forintig csökkent. Az elemzést készítette az O )) ELSŐ MISKOLCI BRÓKERHÁZ vanMISKOir U1T7R U 2 SZ.RL./F/tt.46;356-64ó.356-832