Észak-Magyarország, 1995. április (51. évfolyam, 78-101. szám)

1995-04-05 / 81. szám

14 ESZAK-Magyarország Háttér 1995. Április 5., Szerda Megyénk közművelődéséről az „első” négy év ürügyén Mezei István A nagy omlások, karvallások idején a figyelem természetszerűleg terelődött a megye, a megye egyes térségeinek válságára. Ha ezt a tragikus összképet szálaira bontjuk, kiderül, hogy a ver­senyszférával összefonódva létező háttérágazatok (oktatás, egészségügy, szociálpolitika) nem élték át ezeket a nagy elbocsátásokkal, bezárásokkal járó kataklizmákat. A háttérágazatok döntő többsége az önkor­mányzatok hatókörébe tartozik, és a versenyszfé­rától elütő jellegű változások sorát kellett megta­pasztalniuk. A lakosság elszegényedése, a mun­kanélküliség magas aránya miatt a szociálpoliti­kának évről évre sajnálatosan egyre nagyobb összegekkel kellett enyhítenie a gondokat. Az ok­tatás az önkormányzati kiadásoknak mindig is vezető ágazata volt, de az elmúlt négy évet illető­en két tendenciát emeljünk ki a sokféle fontos vál­tozás közül. Látványos volt az oktatás pluralizáló- dása (egyházi iskolák, magániskolák létesítése), illetve a különféle tagolású középiskolai osztályok megjelenése. Volt azonban emögött egy kevésbé látványos, inkább az intézményrendszer anyagi bázisát jelentő változás. Folyamatosan arra kény­szerítették az oktatási intézményeket, hogy hó­napról hónapra éljenek, vagyis havi bontásban kapták a működésük feltételeit biztosító pénz­összegeket. A szociálpolitika és az oktatás említett, egy­mással olykor ellentétes gondjai már rámutatnak azokra a problémákra, amelyek sajátossá teszik az önkormányzati szférába tartozó valamennyi intézmény sorsát, ide értve a külön nem említett egészségügyet, sportot, településüzemeltetést is. Körülbelül úgy foglalhatnánk össze ezt a jelensé­get, hogy a különféle szolgáltatásokat igénybe ve­vő lakosságcsoportok, de a fenntartó önkormány­zatok is elvárták, hogy minden intézmény fokozza teljesítményét, miközben a működéshez szüksé­ges pénzeszközöket nem tudták számukra bizto­sítani. Nem történt meg a legfontosabb dolog megtárgyalása sem: mi az az alapvetően fontos feladat, amit el kell látnia egy intézménynek, és amit az önkormányzat által nyújtott támogatás­ból el is tud látni, és mi az, amit - és itt jön a dol­gok lényege - rá lehet terhelni a lakosságra? Megjelent ugyan a fizetőképes kereslet (vagy annak kizsarolt formája, például az egészségügy­ben), ez még nem olyan erős, hogy jelentős létszá­mú szolgáltatót tudjon eltartani, arra meg egyál­talán nem képes, hogy nekik intézményi hátteret is biztosítson. Mindezt a közművelődés példáján szeretném bizonyítani, mert az itt mutatkozó gyenge-közepes érdekérvényesítés miatt kina­gyítva lehet látni azokat a folyamatokat, amelyek eddig még nem, de várhatóan lezajlanak az erős érdekérvényesítésű intézményhálózatokban is, mint amilyen az oktatás, az egészségügy. Lesznek elbocsátások, intézménybezárások, a magánerős szolgáltatások kényszerű és piaci (vagy nem pia­ci) alapú elterjedése. Kiszámoló Valószínű, hogy olyan mélységű megrázkódtatás egy intézményrendszert sem fog érni, mint ami­lyen a közművelődést érte 1987 óta. Az akkori megyei tanács által készített statisz­tikai összesítő szerint megyénkben 264 kultúr- ház, kultúrotthon működött 1987-ben. A rend­szerváltás évében 215 intézménnyel számolha­tunk. A közművelődésnek szánt alacsonyan meg­szabott normatíva zöld utat adott annak a felfo­gásnak, hogy a kultúraközvetítő intézményrend­szer nem fontos összetevője a lakosság életének. Négy év alatt a művelődési házak több mint egy- harmadát zárták be, 82-t, vagyis az intézmények 38 százalékát. Ha pedig 1987-hez viszonyítunk, hat év alatt felére, 264-ről 133-ra csökkent a köz- művelődési intézmények száma. Az 1990-es önkormányzati választásokon igen nagy súllyal esett latba a takarékos gazdálkodás kérdése, ezért több településen felülvizsgálták a leépítésre alkalmasnak tartott intézményeket. Elsőnek a bölcsődék estek áldozatul a költségve- - tési források szűkösségének. A következő lépcsőt a presztízs-hierarchián a közművelődési intézmé­nyek jelentették, ezen belül elsősorban a mozik. A mozik esetében köztudott, hogy világjelenséggel állunk szemben. A szórakoztató elektronika fejlő­désével először a tévé, majd a videó megjelenése szorította vissza a szórakozásnak ezt a formáját. A művelődési házak kebelén belül 1990-ben 91, 1993-ban pedig csak 24 mozit regisztráltak, tehát csak 26 százalék maradt meg. Nem volt ilyen nagy mértékű a szintén ide tartozó könyvtárak mennyiségének csökkenése, mert 64 százalék megmaradt, az 1990-es 123 könyvtárból. Az aránycsökkenés nagyon hasonlít a művelődési házak aránycsökkenéséhez. Az intézmények számának csökkenésében van még egy figyelemre méltó folyamat. Amellett, hogy újabb típusú, például egyházi kezelésben lé­vő művelődési intézmények még nem jöttek létre, a meglévő nem önkormányzati intézmények, te­hát a szakszervezeti és egyéb fenntartású intéz­mények száma is rohamosan csökkenni kezdett. Ezek között már vannak piaci törvények szerint élő, önfenntartó intézmények is, részben vállalko­zási formánban (Expedit Kulturális Vállalko­zásszervező és Üzemeltető Kft. Miskolc, Miskolci Kulturális Menedzser Iroda), részben egyesületi formában (Ózdi Olvasó Egyesület). Az intézmények számának említett csökkené­se koncentrálódást eredményezett az elmúlt évek során. A városok központjai közigazgatási, okta­tási, kulturális, egészségügyi, illetve kereskedel­mi, forgalmi centrumokká válnak, miközben a pe­Négy év alatt a művelődési házak több mint egyharmadát zárták be Fotó: ÉM-archív remterületek egyre inkább ellátatlanok lesznek. Az intézmények csökkenésével a szakemberállo­mány csökkenését állíthatjuk párhuzamba. A sta­tisztikai adatok alapján arra a meglepő megálla­pításra juthatunk, hogy hat év alatt a közművelő­dési intézmények szakalkalmazottjainak aránya 20 százalékkal csökkent, szemben az intézmény­állomány 50 százalékos csökkenésével. Az igazga­tók létszámának 37 százalékra csökkenése a nagyszámú intézményösszevonás következménye. Ha a számok mögé nézünk, akkor azt kell mondanunk, hogy a megyei adatok alapján a köz­ségek szakember-ellátottsága megerősödött, vi­szont a városok lettek (rövid távon) a nagy átala­kulás nagy vesztesei, mert körzetközponti szere­pük megszűnésével sok, ellátó funkciójukra és az ezeket vezérlő szakemberekre megszűnt az igény. Ez a nézet azonban már a múlté. Véleményem szerint itt van a legnagyobb feszültségek egyike, mert a kistelepülések kikerültek az információ- áramlásból, a továbbképzési lehetőségekből. Ki fizet többet? Az állam szerepe a közművelődést illetően erősen megváltozott. Szerepét behatárolja az a törvényi szabályozás, hogy a lakosok számának arányá­ban köteles minden egyes önkormányzatnak évente megadni azt az összeget, amit a parlament az ország költségvetésének tárgyalása során egy főre megszavazott. Az állam szerepe ezzel a vég­rehajtásra korlátozódott. De mekkora az így ka­pott összeg? Milyen mértékben segíti az állami költségvetés a közművelődést? Az állami normatíva 1991-ben lakosonként a parlament döntése értelmében 100 Ft volt, ez Borsod-Abaúj-Zemplén megye 14 városában (Mis­kolc nélkül) a kiadások 10,5%-át fedezte. A lehe­tetlen állapot miatt megduplázta a költségvetés ezt az összeget 1992-ben, és a 200 Ft-os normatí­va így a közművelődési kiadások 14,6 százaléká­nak fedezésére lett elegendő. 1993-ban további emelésre került sor. A 250 Ft-os fejenkénti összeg 16,6% erejéig támogatta a településeket közmű­velődési feladataik ellátásában. Az átlagok mö­gött azonban a városok esetében is igen szélsősé­ges eltérések figyelhetők meg. A 10 000 lakos alatti városokban ez az összeg a teljes kiadás har­madát, a szélső értékeket megnevezve 26-32 szá­zalékot jelentett, összegében 1,5-2,0 millió forin­tot, a 10 000 és 20 000 lélekszám közöttieknél 7-22 százalékot, azaz 3-5 millió forintot, a 30 000 fölötti lakosúaknái a negyedét, körülbelül-10 mil­lió forintot. Minél kisebb egy település, annál nagyobb az állami támogatás aránya, jelentősége, miközben összegében egyre kisebb tételekről van szó. A nor­matív támogatás nem tekinti feladatának a tele­pülések gazdasági erejében fennálló különbségek ellensúlyozását. Ezek alapján állíthatjuk, hogy azokon a közművelődési intézménnyel rendelkező településeken, tehát a községekben is, ahol 30 százalék fölé emelkedik az állami támogatás, a normatíva aránya, ott igen alacsony színvonalra süllyednek a szolgáltatások, és főidejük az intéz­mény ideiglenes szüneteltetésének, esetleg bezá­rásának réme. A normatíva csekély aránya miatt a közműve­lődési bevételeknek és az önkormányzati hozzájá­rulásnak kell kipótolnia a szükséges szintre a közművelődésre fordítható összegeket. A közművelődés saját bevételei nem stabilitá­sukkal, hanem éppen higanyszerű mozgásukkal tűnnek ki. 1991-ben 1% és 21% közötti volt a vá­rosok esetében az intézményi bevétel, 1993-ban 5% és 29% közöttire növekedett. Úgy kell tekinte­nünk ezt a bevételfajtát, hogy a civil társadalom fizetőképességét tisztelhetjük benne. A közművelődési bevételek belső bontása rávi­lágít, hogy a bevételek 80 százalékát kellett a mű­ködés során, például: szolgáltatások, terembérbe­adás stb. segítségével előteremteni. Vagyis erre, a lakosoktól származó közvetlen díjbevételre in­kább lehet számítani, mint a 20 százalékot kitevő bizonytalan pályázatok és a körüludvarolt szpon­zorok pénzére. Ezek alapján állíthatjuk, hogy a közművelődési intézmények fönntartása mellett szavazott a lakosság, közvetlenül, saját pénzével is. Az eddig elmondottak alapján már kirajzoló­dik, hogy az önkormányzatok magatartása miért ellentmondásos, ha a közművelődésről van szó. Az egyértelmű számukra, hogy a közművelődés­hez tartozó tevékenységeket támogatniuk kell, de vonakodásukat megérthetjük hozzájárulásuk nagy mértéke miatt. 1991-ben a megye 14 városá­ból 11-nél kellett 70 százalék fölötti arányban tá­mogatni a közművelődést, 1992-ben már csak há­rom önkormányzat kényszerült ilyen magas arányban hozzájárulni a működéshez, 1993-ban ismét változott a helyzet, mert a 60 százalékos vagy annál nagyobb támogatási arány volt a gya­koribb. Másként fogalmazva: az állami támogatás és az intézményi bevétel együttesen is olyan cse­kély, hogy az önkormányzatok átlagban 64,5 szá­zalékos arányban kénytelenek kipótolni a közmű­velődés költségvetését működésük érdekében. Jaj, Istenem, mit tegyek? Nem vagyunk felkészülve még arra a jelenségre, hogy folyhatnak olyan tevékenységek egy önkor­mányzat támogatásával, amelyek nem az ő intéz­ményében zajlanak, hanem alkalmi helyeken és öntevékeny módon. Pedig az a jellemzője e század minden tevékenységének, hogy habár a demokra­tikus gondolkodás és módszerek terjedésével egy­re több dolog válik közkinccsé, bárki által gyako- rolhatóvá („a kultúrházat egy takarítónő is be tudja zárni” - mondta egy falusi jegyző), egyúttal tudomásul kell venni a szakmásodás, a speciali­zálódás jelentős tendenciáját is. Vagyis ez eset­ben, ami a községi közművelődést illeti, arról van szó, hogy ha nem is intézményépítés után kiál­tunk, de szakember után igen. Szükség van olyan Hirdetés-■■■■— ................. s zakemberekre, akik akár intézmény nélkül is, (ők maguk lévén az „intézmény”), közművelődési tevékenységet folytatnak, illetve - most fogal­mazzunk pontosabban - közösségfejlesztő tevé­kenységet gyakorolnak. Ilyen szakember nem kell minden faluba, de közművelődési társulás ré­vén több település eltarthatna egy-egy ilyen szak­embert, illetve a megyei közművelődési intézet szakmai felügyeletet láthatna el e tekintetben. A közművelődés és a községek esetében új je­lenséggel állunk szemben. A rendszerváltozás so­rán az ellátások pluralizálódását célként tekintve merült föl annak a lehetősége, hogy a civil társa­dalom veszi át az állami-tanácsi-önkormányzati feladatok ellátásának és költségeinek egy jó ré­szét. Ez a liberális, polgári elgondolás azonban a valóságban nem következett be, az állami-önkor­mányzati intézményrendszer visszaszorulásának vagyunk tanúi, és helyette új, polgári kezdemé­nyezésű, önálló anyagi erőre épülő tevékenységi formák (kultúraközvetítés) nem jöttek létre. A pi­aci jellegű, tehát a magas bevételigényű, a fenn­tartás költségeit fedező (közművelődési) tevé­kenység pedig ebben áválsággal sújtott térségben még nem bontakozhatott ki megyénk települése­in. Ahhoz nyugodt, gazdagodást eredményező évek, vagy feszült, forradalmas idők kellenek. Az előbbi még bekövetkezhet, az utóbbi viszont kime­rült, e század forradalmaival elvesztette erejét. Most ott tartunk, hogy a művelődési házban megadnak minden lehetőséget a civil szféra, az egyesületek ténykedésének egészen addig, amíg a művelődési házba nem jön be egy pénzt kínáló használtruha-kereskedő. Az anyagi nyomorúság miatt ez esetben elmarad a fizetni nem tudó egye­sület találkozója, hiszen ma már úgy sincs politi­kai pikantériája a dolognak. Jelenünk valósága az a küzdelem, amit egy-egy művelődési intézmény vív azért, hogy minél több önálló kör, klub, egyesület alakuljon, működjön a településen. Most bábáskodnak a kiskorú - talán serdülő? - egyesületi mozgalom túlméretezett in­tézményi bölcsőjében a szakemberek. Vajon érde- ke-e egy közművelődési intézmény vezetőjének, hogy annyira felnőjenek az egyesületek, hogy ki is szakadjanak az intézet kebeléből? Van-e lehetősé­gük kiszakadni? Esetleg a fölnevelő anyaintézet ellen fordulnak? Át tudnák-e venni az önkormány­zattól az intézmény teljes működtetését? Ezek mögött a kérdések mögött már nem a politika tiltó kőfala meredezik, hanem az egyes települések eltérő, de az egyesületi mozgalma­kat elnézve mégis ugyanolyan állapota: a pénz­telenség valósága. A felsorolt kérdésekre a jövő ad választ. (A szerző az MTA Regionális Kutatások Központjának munkatársa) Időutazás Westel 450-es mobiltelefonnal! Mai technológia tegnapi árakon! A 9%-os forintleértékelés és a 8%-os vámpótlék bevezetése ellenére a Westel Rádiótelefon Kft. irodáiban április 8-ig még 20-31 ezer forintos kedvezménnyel juthat az alábbi készülé­kekhez: MOTOROLA ASSOCIATE 2000 autótelefon gépkocsi beszereléssel együtt MOTOROLA ASSOCIATE 2000 hordozható telefon MAXON CARRY PHONE hordozható telefon BENEFON CLASS ULTRA gépkocsi beszereléssel együtt Minden készülékre 3 év garancia! Kedvező lízingfeltételek, már 20% kezdőrészlettel! Az árak az áfát nem tartalmazzák. 59.960 Ft 65.960 Ft 62.960 Ft 133.960 Ft ((«!!!! M o z g n u RADIOTELEFON KFT let WESTEL IRODA: MISKOLC, 3530 SZÉCHENYI U. 70, TEL.: (06 461411-550. RÁDIÓTELEFON: |S0| 351-000 KÉRÉSÉRE ÜZLETKÖTŐNK FELKERESI ÖNT: SZIGETI LÁSZLÓ TEL : (60) 351-011. KECSKÉS BÉLA TEL : (60) 351-015 WESTEL FORGALMAZÓK: • SÁTORALJAÚJHELY. COM PRESS BT, 3940 (OSSUM L U 14, TEL: (06 47) 322-301. RÁDIÓTELEFON: 1601337-280 • KAZINCBARCIKA, MA1ÁV RT. ÜGYFÉLSZOLGÁLATI IRODA. 3701FÚ TÉR 1, TEL.: 106 48)310-550. RÁDIÓTELEFON' 1601351-502« MEZŐKÖVESD. MATÁV RT. ÜGYFÉLSZOLGÁLATI IH0DA. 3401 MÁTYÁS KIRÁLY U. 101, TEL: 106 491312-212. RÁDIÓTELEFON: (601351-503 • SÁROSPATAK. MATÁVRT. ÜGYFÉLSZOLGÁLATI IRODA. 3950 HILD TÉR 3, TEL: 106 471323-502. RÁDIÚTELEF0N: (601351-504 • TISZAUJVÁR0S. MATÄV RT. ÜGYFÉLSZOLGÁLATI IRODA. 3580 BETHLEN G. 23, TEL: 106 491341-882. RÁDIÓTELEFON (601351-505

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents