Észak-Magyarország, 1995. április (51. évfolyam, 78-101. szám)
1995-04-04 / 80. szám
4 M Itt-Hon 1995. Április 4., Kedd MORF ONDÍROZÁS Ültetni jó Nagy József Megmondhatatlan, hány éve már, hogy az egész telet végignyöszörgő öregek ilyenkor gondjukat-bajukat felejtve vágnak neki a város határában lévő kertjükhöz vezető útnak. Ha jól meggondoljuk, igazi bajuk nem is volt októbertől idáig, ha csak a kerttől való távoliét nem számít annak. Amíg a szu- szogtatón felérünk, van idő végiggondolni, mi is kerüljön az egyes parcellákba, mit nevelnek meg az árnyas fák közelében lévő területek, mit a mindig napfényben fürdő részek. Az ősszel kiduggatott hagyma már jó kóstolót kínál húsvéira a sonka mellé, s a bátrak ezen nekibuzdulva nem kés- lekedetek a tavasziakkal sem. Ültetni jó, hiszen alig telik el néhány hét, a kivetett mag, a friss dugvány már mutatja magát, megragad a talajban és aztán szemlátomást növekszik, gyarapodik. A. szuszogtató is végetér, a morfondí- rozás is ott fönn a dombon, ahonnan belátni a fél várost. Ilyenkor pihentető a szemnek ez a csupasz határ, mögötte a várossal. Kilométerre látni, ha valaki közeledik, itt fönt minden kertes gazda nagyon is jól ismeri egymást, éppen ezért bárkinek feltűnik az idegen. Ám amint zöldbe borul a táj, kivirítanak a virágzó bokrok, már csaknem egészen elveszik ez a látvány. Helyette rövid utat mutat a fatal fákkal övezett kanyargós fólvezető, amelyik hol poros, hol sáros. Nyáron, s kivált ősszel, mindig tartogat valami izgalmat az idevezető út. Mit találunk mire felérünk, a tegnap még szépen fejlődő uborkákból mennyi marad nekünk, akik a palántákat kiültettük, akik itt minden tavasszal vidáman, serényen dolgozunk. A belenyugvóbbak szerint már annak is örülnünk kell, ha valamit hátrahagynak a tolvajok, nem viszik el az egész termést, nem csócsálják össze, amivel már nem bírtak. Mások önkéntes őrséget szerveznének, a szelídebbjei kutyákkal, a nekidühödtek meg... Közben mindannyian tudjuk, hogy nem vezet célra egyik sem. Mert akinek nincs mit enni, az megkeresi a módját annak, hogy elvegye a másokét, tetszik, nem tetszik. Nincs szakmájuk, nincs munkájuk, nitics kenyerük. Valahol itt kellene keresni a megoldást, és nem nekünk ott font a dombon, amikor már most előre féltjük a meg sem termett zöldséget, gyümölcsöt. Akár kínál, akár cserél, őiíTT-HÖNnú mindent .elér! s Falunézőben Mocsolyás-telepen Nagy József Mopsolyás (ÉM) - A halogatásnak megvan az a veszélye, hogy nem érünk oda valahová addig, amíg annak értelme volna. A napi munkában való alámerülésben könnyebb kifogást találni, miért nem indulunk máris Mocsolyásra. Meglátogatni két idős embert, akik minden bizonnyal egyetlen Szomszédok tévéadást sem mulasztanának el a fiuk kedvéért. Nincs az a fontos tennivaló a ház körül, amelyet be ne lehetne fejezni a műsor kezdetéig. Nemcsák Károly szülei a leghűségesebb Szomszédok-nézők legalább ilyenkor láthatják a fiukat, akit - milyen véletlen - szerepe szerint nevelőotthonban felnőtt, anyátlan-apátlan fiatalként ismer az ország. Faluközpont gémeskúttal A napokban aztán felkerekedtünk, hogy megkeressük a községben a kicsiktől az öregekig mindenki által egyaránt csak Karcsinak nevezett színész szüleit. A kora tavaszi hűvösben a néhány utcából álló falucskában zárt kapuk, a kerítés mellett dühösen csaholó kutyák fogadják az idegent. A település központjában álló harangláb, a mellette árválkodó gémeskúttal ódon hangulatot árasztanak. Két srác mögött csapódik be a kertkapu, és a fiúk felsza- badultságából arra lehet következtetni, hogy e mozdulattal maguk mögött hagyták a délutáni leckekészítést, a holnap számon kérhető tudnivalók gondját, minden betűjét- is. Egyikük kezében nagy karéj lekváros kenyér, a másikuk hóna alatt viseltes labda. A kérdés, hogy hová indulnak, teljességgel fölösleges, mert amint a kenyér elfogy, a zöldellő téren sapkákból, kesztyűkből „kapufák állíttatnak”. Polóczik István és Stampel Péter Nemcsákék háza felé kalauzol bennünket a két ötödikes fiú, Polóczik István és Stampel Péter, s útközben a faluról beszélnek. Arról, hogy itt már csak alig kétszázan laknak, és a mocso- lyásiak többsége a faluját szerető, békés ember. Ezért, ha valami történik, azt pár óra alatt mindenki tudja. Mint ahogy azt is, hogy a Nemcsák szülőket kórházba, illetve gondozást nyújtó otthonba szállították leromlott egészségi állapotuk miatt. Azért elmegyünk a portáig, ahol zárva minden, csak a kutya vakkantgat olyan tessék- lássék módra. Nincs megkötve, övé az egész udvar, majd csak lesz ezután is, aki enni ad neki, vélik a srácok. Pár percet időzünk az elárvult, magára maradt háznál, aztán indulunk vissza a falu központjába, a gémeskúthoz, ahol Polóczik Pista szerint a legjobb vizet ihatják a mocso- lyásiak. A házban van vezetékes is, de ez sokkal jobb, állítják mindketten. Nincs önkormányzata a településnek, a falugondnokot Kisgyőrben lehet megtalálni az ottani községházán.- Az édesanyám a falugondnok - böki ki Polóczik István. Onnan lehet megismerni, hogy fiatal, göndör haja van és nagyon szép. Az utolsó szavaknál kicsi pi- rosság szökik az arcára, de azért még hozzáteszi sietve: és szeret engem. Nem szólunk sokáig, lassan elköszönünk Mocsolyástól, ahol a fiukat szerető szülőket kerestük, sajnos már későn. S most Polóczik Pista szavait idézgetve bizonyosodunk meg róla, mintegy kárpótlásként egy a szüleit, pontosabban az édesanyját a rajongásig, ra- gaszkodóan szerető gyerekkel találkoztunk. Nemcsákék elárvult háza Fotók: Nagy József ] 995. Április 4., Kedd Itt-Hon M 5 Tudósítások - hazai tájakról Ha valaki le akar ülni, itt éppen leülhet, Novajidrány közelében Fotó: PT Priska Tibor Szállítóhelikopterek kellenének ide, a legnagyobbakból. Az egyik meszet hozna, a másik fertőtlenítőszert, a harmadik sódert, a negyedik földet, az ötödik követ. Ebben a sorrendben mindegyikük egy bizonyos területre ejtené le terhét, és ily módon az említett terület eltűnne, betemetődne, megsemmisülne, hegy nőne ki helyén. Ez lenne a megoldás, más semmi. És akkor eltűnne az a fór- telem, ami itt a hidasi határállomáson, pontosabban Tornyos- németinél illemhelyként tarta- tik nyilván. Benn a büfében sincs ilyen célra helyiség, illetve kettőt valaha építettek, de rajtuk a kiírás, miszerint nem működnek. Gusztustalan dolog ilyesmiről beszélni, persze, hogy az, de aki a határon túlról érkezik hozzánk, annak ez az első benyomása. Magyar földön. Ahová úgyannyira várjuk a külorszá- gi vendégeket is, hogy hoznának valamicske manit. A büfében ugye a vándor meginna ezt-azt. Kóla nincs. Valami tisztességes, sajátos magyar pálinku? Nincs. Csak amolyan kommersz izé, nem tudható miből készül. És dzsin? No, az van! De ahhoz meg ugye tonik kellene, tonik viszont éppen nincs. Fröccs? Az lenne, ha szóda lenne, de szóda nincs. Valamikor, nem is oly régen, ebben a büfében jól főztek, en- ni-inni lehetett és kezet mosni, meg ilyesmi. Odaát, pár lépéssel arrább innen pincérkiszolgálás, bárpult, meg... Szóval egy másik világ. A mi megyénkben mindig is a 3-as volt a legnagyobb forgalmú út, akkor is, amikor még nem nevezték hármasnak. A lengyel társzekerek ezen az úton vitték gönci hordókban a hegyaljai bort, köztük éppen az általuk elnevezett szamorodnit, az önmagától születettet, mert itt a folyó, a Hernád megformálta a völgyet, alkalmatossá tette a közlekedésre, a vendégjárásra, kereskedelemre. Itatásra való helyek kínálták magukat, lovak kicsapásához, fii- veléséhez szép rétek, árterek, sátrak veréséhez, letanyázás- hoz való csalitosok, kialakultak erre a vásári joggal bíró települések is. Erre járt a postakocsi Kassára, Eperjesre, ki tudja merre, ezen a kocsin rázatta magát Petőfi is, sokfélét írva az útról naplójába. Hát az út most is megvan, ha a messziről érkezett feledni kívánja a határállomáson látottakat, siethet, elindulhat rajta. Gondozott, csinos községeken mehet át, az itteni népek mindig is adtak a külcsínre. Az utcák képe, a kerítések, a virágágyások nem mutatnak most sem rosszul. Garadnán elszaladunk egy jókora, sokszobás öreg épület mellett, egykor csendőrlaktanya volt ez. Hírlik, valakik megvásárolták, föltehetően nem csupán a kéményen nehezedő, ki tudja hány évtizedes gólyafészek miatt. Lehetséges, hogy rendbe hozzák, hasznosítják. Alkalmatosnak látszik pihenésre, betérésre, ha már idáig eljutott az utas. Ha ezt akaiják persze a tulajdonosok... Ha nem, hát nem. Akkor odább megy, mert az itt jártak emlékeznek rá, hogy Novajidrány után egy tisztavizű forrás buzog, kiépített pihenővel, ahol persze mindenki tarisznyából fogyaszt. Hát... A pihenő mostanára valahogy leromlott. Van éppen itt egy-két asztal paddal, más semmi, igen barátságtalan a hely. És Méra? Mármint a híres-rangos Mérai Csárda, ahol a nevezetes babgulyás okán az is megállt, ki félórája ebédelt? Zárva. Nem olyannak látszik, mintha kinyitna egyáltalán. De itt a forrói Kakas Csárda! Az ántivilágban itt cserélték a postakocsikhoz a lovakat, itt mindig is volt csárda, fogadó. Úgyannyira, hogy Frisnyák Sándor tanár úr szerint, ki sok évet munkálkodott, kutatott megyénkben, most Szegeden egyetemi tanár, szóval szerinte éppen ebben a fogadóban szállásolta el magát I. Sándor, minden oroszok cáija, amint a Szent Szövetség megkötésére igyekezett. Ezzel ugyan nemigen büszkélkedhetünk, a cár- atyuska nekünk csak bajt hozott, de a tények azért persze tények. Mint ismeretes, Napóleon leverése után Ausztria, Poroszország, Oroszország látta jónak egyezséget kötni-mindenfajta európai forradalmi, rebellis mozgalmak leverésére, és eme egyezségüket be is tartották. Ennek a szövetségnek alapján küldhette a cár hazánkba seregeit, ennek következménye Segesvár, Világos. A fogadó viszont, amikor Kakas Csárdává lépett elő, igen nagy hírre tett szert, főként az elején, amikor egy idevaló, falusi asszony főzött kedve, tudása - igen nagy tudása - szerint bableveseket, tejfölös csirkéket, kakaspörkölteket, sztrapacská- kat és egyéb hívságokat. Később meg hol ilyen, hol amolyan lett a csárda. Most: zárva. Keresztbe egy nagy vaspánt, valaminek már itt is vége. így múlik el a világ dicsősége. Hát akkor most mi legyen? Mármint az esetben mi legyen, ha az idetévedett, pénzt költeni akaró külországi vagy belor- szági vendég makacs módon csak azért is ezen a tájékon akar kosztolni, megpihenni, bu- gyellárist nyitogatni? Semmi. Elvégre nemcsak kenyérrel él az ember! Elgondolkodhat kedves, vidám emlékeken, fütyörészhet, bekapcsolhatja a rádiót, kikapcsolhatja, mert nem érti, a mellette ülő megnézheti a térképet, és kiszámolhatja, kábé mennyi idő után hagyják majd el Miskolcot, Mezőkövesdet, és a másik megyében már sok szép fogadót, vendégvárót találnak. Addig pedig a lovak közé csapnak, igyekeznek el innen. Amúgy persze igen szép a tájék, madárfütty hangzik, kabócák prüttyögnek és történelmi levegő borul a kocsi szélvédőjére. Az Itt-Hon konyhája Kovács Elekné miskolci olvasónk adta postára az alábbi recepteket azzal a megjegyzéssel, hogy a leírt ételeket kivétel nélkül szívesen készítik a környezetében élők, rokonok és szomszédok, ugyanis hisznek benne, a jól választott táplálék kihatással van a kedélyünkre, valósággal megújítja az emésztésünket, simává varázsolja a bőrünket és így tovább. Az ilyen ételek további jellemzője, hogy noha többféle összetevőt is tartalmaznak, az elkészítésük rendkívül egyszerű és gyors, ami a kétkeresős családoknál sem okozhat gondot munka után. Nos, ne csigázzuk tovább az érdeklődők figyelmét, álljanak itt a Kovácsék asztalán gyakran szereplő, kimondottan könnyűnek nevezett ételek receptjei. Köles magyarosan Egy eleink által igen kedvéit ételről van szó, amelyet persze leginkább és legszívesebben a dunántúli disznótorok egyik fogásaként fogyasztottak jófajta pecsenyelevekkel locsolva, a frissen kifőzött hurkadarabokkal díszítve. Most egyszerűbb, hétköznapi változatát adjuk közre. A vízben átmosott, hántolt kölest - kapható piacokon, gyógynövényszaküzletekben - igen kevés zsiradékban megfonnyasztott, előzőleg apróra vágott vöröshagymára öntjük és közepes lángon kavargatjuk. Eközben folyamatosan öntjük hozzá a vizet, annyit, hogy az-bőven ellepje, majd sót hintünk rá. A hántolt köles percek alatt fogyaszthatóan finomra főtt állapotba kerül. Mivel a paprika, a paradicsom ilyenkor nagyon drága, mélyhűtött vagy konzervlecsót melegítsünk fel, és amikor az is tálalásra kész állapotba kerül, külön-külön tegyük az asztalra. A főtt kölesből és a lecsóból aztán ki-ki ízlésének megfelelően szedhet. Ügyeljünk arra, hogy a lecsó se legyen nagyon zsíros, illetve túlságosan olajos. Gombás rizs Tegyünk a tűzre egy közepes lábasban kevéske zsírt vagy inkább olajat, és az előre átmosott rizst öntsük a már átforrósodott lábasba. Kevergessük, hogy az állománya egységes legyen, ne maradjon csomós, és ezután tegyük hozzá a felaprított sárgarépa-, petrezselyemgyökér-darabokat. Ezeket ajánlatos olyan vékony karikákra szelni, hogy a rizzsel egyszerre főjjenek meg. A rizst felöntjük vízzel, ízlés szerint sózunk. A megtisztított fiiss gombát vagy a bolti gombakonzervet egy közepes lábasban zsíron megfuttatott hagymára öntjük, keveijük, kevés sóval, pirospaprikával ízesítjük, de tehetünk hozzá ve- getát is. A gombát általában alaposan megsütjük, ezt tesszük most is. Mint az előző ételeket, ezeket is külön tesz- szük az asztalra, és ki-ki a kedvére szed belőlük a tányérjára. Bojtos időszakban ezekhez is gyümölcslevet tegyünk az asztalra, mindegyikhez illik az alma, illetve a narancslé is.
