Észak-Magyarország, 1995. április (51. évfolyam, 78-101. szám)
1995-04-22 / 95. szám
ÉM-förféBH©Seiiw Széchenyi riadtan látja, hogy az ország inkább Kossuthot kezdi követni, és fél, hogy’ a sajtón keresztül megfertőzi az emberek gondolatát. II. oldal ÉM "Fnpoyt _________________ A 10 milliós Magyarországon évente annyi ember hal meg, mint a 15 milliós Hollandiában, fó részük — 40-50 ezer — az „ elkerülhető, többlethalár statisztikáját növeli. III. oldal KSIwté Nem kellett ahhoz scbengeni egyezmény, hogy a két nemzetiség türelemmel forduljon egymás felé a hagyományok ünneprendjében. VII. oldal Föld napja '95 Fotó: Lubinszki Mária A hét embere Olajos Csaba műemlékvédő-építész Dobos Klara Azt a szakember sem tudja megmondani, miért éppen április 18. a műemléki világnap. Azt viszont igen, hogy 1983-ban ünnepelte először a világ. Talán azért fontos, mert ilyenkor mérleget lehet (kell) készíteni, milyen eredményeket értünk el a műemlékvédelem és építészeti értékvédelem területén. A kérdés persze igazából nem nekünk, egyszerű ,járókelőknek” szól, akik általában úgy megyünk el az épületek mellett, h°gy nem is látunk belőlük semmit. Vagy ha mégis megállít egy ősi-szép, ám romos épülőt, csak elszomorodhatunk látásától, nemigen tehetünk érte semmit... Ezért Olajos Csabát, a Környezetvédelmi és Településfejlesztési Minisztérium észak-magyarországi főépítészét kértük, készítse el a mérleget, beszéljen magáról és a műemlékvédelemről . „Az első pillanatban én is nagyon el tudok keseredni, mikor felfedezek egy értékes, romos épületet. De a következő másodpercben már azon gondolkodom, hogyan lehetne megmenteni...’’ Először a szívéhez legközelebb álló épületről kérdezem, azt válaszolja, hogy aki ilyen területen dolgozik, az nem tud egyetlen épületet kiemelni. ,A kultúrtájat kell szeretnie. És egyébként sem egyes épületeket, hanem az épített környezetet kell védeni. Az ország négymilliós épületállományából mindössze 11 ezer körüli a műemlékek száma... De azért mégis van, amire szívesebben gondol, például a füzéri tájházs ahol ő maga festette az ablakkereteket,. Nem Borsodban született, de hatodikos kora óta itt él. Szülőfaluját, a Túr melletti Kishódost a ’70-es árvíz gyakorlatilag elvitte, igazán faluként már nem lehet említeni. ,A családomban nem volt építész, de még kőműves sem. Talán akkortól az ötlet, mikor gimnazistaként nyáron az építőiparban dolgoztam. Aztán az is a véletlennek köszönhető, hogy ma műemlékvédelemmel foglalkozom. Az egyetem öt éve alatt még úgy készültem, hogy tervező leszek. Ám ügy adódott, hogy a megyei tanácsra kerültem dolgozni. Egyszer a főnököm kivitt a szerencsi várba, elmesélte, hogy fiatal mérnökként ő kezdte el a felújítását, és azt mondta, ha érdekel a téma, foglalkozzak vele... Úgy érzem, a műemlékvédelem területén sikerült tennem valamit. Bár nem voltam igazi műemlékvédő - nem terveztem épületeket, nem vezettem helyreállítást. Nekem más léptékű feladatom volt. Fel kellett fedeznem a környezetemet, és megkeresni a segítés lehetőségeit.” Természetesen máig vannak nagy adósságaink a műemlék- védelem területén. Kastélyok, kúriák várnak felújításra Monokon, Golopon, Abaújszántón, Fajban, és még sorolhatnánk. De azéi't a büszkeségre is sok oka van az építésznek. Mikor dolgozni kezdett, akkoriban kezdődött (a '70-es évek elején) a kékedi, a pácini kastély helyreállítása, parasztházak átmentése tájházakká. Egyre több falu szeretett volna tájházat, a megyében mintegy harminc el is készült. Hogy nem túlzás-e minden falunak egy tájház? Hogy sok helyen már megy tönkre, ott áll bezárva? „Én azt érezném bajnak, ha nem lennének tájházak - mondja az építész. Azok a falvak, ahol kialakították, keresik a gyökereiket, érzik a múlt fontosságát, és a múlt megmutatásának a fontosságát. Az más dolog, hogy természetesen meg kell találni a minél jobb hasznosítási formát.” Szülőfalujából a szép csűrökre emlékszik. Aztán megyénk gyönyörű falvait kezdi sorolni: Jósvafő, Égerszög, Középhuta, Cserépváralja, Szent- istván, Tárd, Zádorfalva... És felmerül a kérdés, ezek megmentését hogyan lehetne megoldani. Meg az, mit is jelent egyáltalán, hogy megmenteni... „A települések hangulatát kellene megőrizni, az atmoszférát, amiben jól érezzük magunkat. Megfejteni, miért nem idegen számunkra az a környezet, és hol is a lelke a magyar falunak. Valamit tudhattak azért elődeink, hiszen Nyugaton mái- a vályogot is kezdik újra felfedezni. És volt stílusérzékük is, nem giccseket csináltak. Sokáig mi ezt az egyszerű szépséget a szegénység jelképének tartottuk, pedig ez óriási nagy tévedés.” Nemcsak a falvakat szereti, de szívesen sétál a városokban is. Miskolcról pedig úgy beszél, hogy a tősgyökeres itteni elszé- gyelli magát. „Miskolc ugyanolyan hangulatos város, mint sok más, amit emlegetünk. Én például pár évvel ezelőtt fedeztem fel magamnak az avasi pincesort, vagy a vasgyári lakótelep csodálatos téglaarchitektúráit. És még nagyon sok rejtett érték van itt. A múlt század végén Miskolc európai szintű város volt. Az értékeit kell továbbfejleszteni, és akkor egyszer majd mi, miskolciak is azt mondjuk, hogy szép.” Kipendült az idő Brackó István Kipendült az idő. Talán jöttünk tiszteletére szirmot bontott a tulipán, levelét mutogatta az orgona. Húsvét vasárnapján hétágra sütött a Nap a Miskolctól iramo- dásnyira fekvő településen. Kiültünk a kertbe, ittuk a laza fröccsöt, gusztáltuk az izmosodó pöszmétefácská- kat. Eső kellene! - vélte apám, s nyomatékosává óhaját, az esővizes hordót fenékig ürítette, szomját oltva kedvenc növényéinek: Locsoláskor mar másnap, de már otthon szinte órák alatt kivirágzott a vázába tett meggyvessző, idézve az előző szép időt és a tavaszt. Az sem zavart, hogy a korábbi hidegre való tekintettel a radiátorok ebben a fűtési szezonban utoljára adtak meleget. Fűtött a húsvéti napozás, s az a biztos tudat, hogy októberig egy számlával kevesebbet kell fizetni. A húsvéti kiruccanáshoz nem vettük igénybe a MÁV szolgáltatásait. Nem a közelítő sztrájk miatt. Hármunknak olcsóbb az utazás autóval, mint vonattal. És kényelmesebb is. És biztonságosabb is, ipost, a szárnyaskerék forgásának takarékra állítódása okán. Apámmal nem azt fontolgattuk, hogy meddig lesz piros a szemafor. Ő, aki világ életében pontos hivatalnok volt, nem nagyon szereti a szabálytól való eltérést, nem híve a hamari- ságnak, s mint a jó szabó, kétszer gondolkodik, s csak utána nyúl az ollóhoz. Bizony, politizáltunk; feledve a verőfényt, a gondűző borocskát, a szellőzködő, lágy meleget. Az utólagos információk szerint, amikor már faktum volt, hogy nem lesz vasutas béke; a kormány kivonta magát az egyezkedés vitájából, az ellenzék viszont a koalíció arroganciáját és bozótháborúját emlegette föl. Üldögéltünk a pattanó rügyek feszítette, de árnyékot még nem adó lugas alatt, s mielőtt megsétáltattuk volna a kutyákat, azon meditáltunk, mi lesz, ha az új miniszter által kért egy hónapi türelmi idő után az egészségügyiek is leteszik a munkált' Ha a nem túl fizetett postás nem hozza ki a leveleit Ha a filléres gondokkal küszködő pedagógusok nem vesznek krétát a ke- zükbet Ha a boltos lehúzza a redőnyt, ha a kukás nem húz melóskesztyűt, ha az ügyintéző ujjat húz a hivatallal i De mit tegyen a nyugdíjas, a tapétánál alig többet érő jeggyel bíró kárpótolt, az alanyi jogtól megfosztott kismama és a gyermeket nevelő családi Az ő, vasutasoknál nagyobb csoportjuk nem szervezett közösség. Nincs egyesülete, szószólója, s ha a babakocsik leállnak, abból nem lesz olyan országos kalamajka, mintha a vonat vakvágányra fut: Húztunk egyet a langyosodó fröccsből, aztán hagytuk a fenébe az egészet. A többnyire láncon tartott kutyák roppantul élvezték a sétát. Megjelöltek minden utcai villanyoszlopot, körbeszimatolták a telefonfülkét, s megugatták a biciklistákat. Alig lehetett bírni velük. Élvezték a szabadságot, az új szagokat, a póráz nem fékezte nagy nekiiramodásukat. A macskák a kerítés tetejére menekültek, néhány, mutatóban itt maradt varjú a fák felső ágára költözött: A két derék négylábú hamar kifáradt. Nem szoktak hozzá ehhez a parttalan hajszához, s néha meg is rettentek, amikor a gondosan ápolt puccos kertből visszamordult egy német juhász, vagy egy bernáthegyi. Fáradtan, boldogan baktattunk haza. A két eb a helyére került. Örv a nyakba, a lánc meg a kampóra. Kipendült a természet, akár horgászhatnánk is. De inkább csendes semmittevéssel múlattuk az időt. javasoltam a faternak, hogy ültessen sáfrányt. Olyat, amilyet nagy nehezen és méregdrágán vettem a piacon, s amely már elfogyott. Nélküle pedig semmit sem éra húsleves. A kurkuma olyan, mint a szójafasírt a rántott hús helyett. jó - mondja az öreg -, de ültető helyet kereső szemén látom, hogy az ünnepes napon is a praktikum szigora csillan meg tekintetében. Krumpli kellene inkább, meg bab. A flancos fűszerek olcsóbbak, mint a szegények hajdani ételei. Egy jó bokor burgonya majd' egy kiló húst ér, fél tucat szem paszuly termése kiteszi a / bablevesbe való csülök árát. Nem szól. Együtt hallgatunk; ugyanarról. Egy korai, bátor méh döngicsél fölöttünk. Honnan jött? És hová tart? /
