Észak-Magyarország, 1995. április (51. évfolyam, 78-101. szám)
1995-04-03 / 79. szám
4 ÉSZAK^Magyarország Levelezés 1995. Április 3., Hétfő Póri kérés eleinkhez A változást csak keserves küzdelem és áldozat árán lehet véghezvinni - hangzott el Magyarország egyik legnépszerűbb politikusa szájából a megállapítás. Azt hiszem, hogy minden józanul gondolkodó honfitársam is belátja és egyetért vele. Tisztában vagyunk szükségességével, valamint azzal, hogy az áldozathozatal minden magyar állampolgárra - korra, nemre, társadalmi hovatartozástól függetlenül egyformán - nézve kötelező. Már csak becsületből is, ha a hazaszeretetet nem akarjuk emlegetni. Helyette azonban mi történik? Egy bizonyos réteg, kik becsülettel dolgoznak - szinte éhbérért, húzva életüket fizetéstől fizetésig, akikről már annyi, de annyi bőr lett lehúzva — kerülnek megint terítékre. Őket érinti legfájóbban a szociális kedvezmények visszavonása, az árak égbemenetele, az életszínvonal el- hantolása. Ez a réteg (még a demokrácia játékszabályai szerint is a többség) építi az országot, tartja el politikusait (akik igyekeznek is ezt meghálálni, úgy a maguk módján), valamint léhűtőit. Miközben ügyeskedő, adócsaló, gátlástalan, beosztásukkal és kapcsolataikkal visszaélő emberek lettek milliomosok, multimilliomosok, ezáltal tiszteletre méltó úriemberek (?), mert nálunk a pénz beszél... Mélyen tisztelt Eleink! Esetleg netán-tán nem lehetne most már róluk is lerántani valamit, ha már a leplet rajtunk hagyták?! Azonkívül az Alkotmányban némi-nemű módosítást eszközölni, miután akkor nem kérdeztek meg bennünket?! Az élethez való jog helyett, mondjuk a megfelelő életkörülmények biztosítását kellene előtérbe helyezni. Mi MINDANNYIAN az ország érdekeinek megfelelően viselnénk terheinket, Önök pedig az emberi élethez való lehetőségek megteremtésével viszonoznák jószándékunkat. Először itthon, határainkon belül kellene rendet teremteni, mert ahogyan azt egy jóbarátom szokta mondani volt: nem elég, hogy a szánkig ér a lekvár, de még lötyögtetik is. Ha ez az állapot megszűnik, akkor majd beszélhetünk Európáról (is). Kletz László Miskolc Megalázó eljárás Nem vagyok egy levélíró típus, de a körülmények úgy hozták (no meg az emberi tartás és a büszkeség is rávitt), hogy meg kell írnom azt a megaláztatást, amit a Miskolci Élelmiszerkereskedelmi Rt. Testvérvárosok úti ABC-jében volt „szerencsénk” megtapasztalni. Egy előzetesen összeírt terjedelmes lista alapján indultunk vásárolni a férjemmel. Hogy minden elférjen, két kosárba pakoltunk. Míg én a csemegénél vártam soromra, addig ő a polcokról emelte le a szükséges dolgokat. A kasszához már együtt mentünk. Miután a pénztáros által kiszámolt összeget, a 2200 forintot kifizettük, ért az igazi arcul- csapás. Az egyik „figyelő” a sok közül hozzánk lépett, és kérdőre vonta a férjemet, hogy azt az egy doboz cigarettát, amit szerinte elrejtett és nem fizetett ki, hová dugta el. (Tény, hogy dohányosok lévén vásároltunk hat dobozzal, amit azonban leblokkoltak nekünk.) A férjem, nem törődve a rendkívül kellemetlen fürkésző tekintetekkel - ugyanis mindenki minket figyelt -, fölajánlotta a számonkérő hölgynek, hogy ott a helyszínen motozza meg, amire a kisegítőivel sem volt hajlandó, sőt egyre inkább elbizonytalanodott, és elkezdett hátrálni. De ami a legkellemetlenebb volt az egészben, hogy most már szinte az egész bolt - vevők, pénztárosok - ránk, pontosabban a kialakult atrocitásra figyelt. Ekkor „figyelőnk” az orra alatt elmormogott egy suta elnézésfélét, amit rajtunk kívül más nemigen hallhatott, nem úgy,az előzményeket. Ezek után kérdezem, a becsületes vásárlók milyen előítélettel mennek be a fentebb említett boltba vásárolni? Már csak egy dolog bánt - bár a helyzet nem egykönnyen felejthető: hogy végül is a nyilvános és jogtalan megaláztatás után semmilyen nyilvános elégtételt nem kaptunk. Egyébként - hogy tudja az illetékes - jómagam is híve vagyok a fizetni nem akarók kiszűrésének - írja Farkasné Kovács Ildikó miskolci olvasónk. * Megkerestük levélírónk panaszával a bolt vezetőjét, Szabó Lászlót, aid sajnálatát fejezte a történtek miatt. Mint elmondta, ha gyanús is volt dolgozójuknak a tisztelt vásárló, azt nem így kellett volna tudtára adni. Miután valóban nagyon sok a bolti lopás, kénytelenek - mint bárhol másutt - figyelő személyzetet beállítani, ám ez nem járhat együtt nyilvános megszégyenítéssel. Már csak azért sem, mert a tévedés kockázata bármikor fennállhat. A gyakorlat egyébként ilyen esetben az, hogy megkérik a vásárlót, feltűnés nélkül menjen velük az irodahelyiségbe, ahol aztán szűk körben tisztázható a szituáció. A körültekintő eljárásra - az eset kivizsgálása kapcsán - a bolt vezetője valamennyi munkatársa figyelmét ismételten felhívta. Az okozott kellemetlenségért ezúton kér elnézést levélírónktól és férjétől. Bodnár Ildikó rovata Uszodaügy sok-sok kérdőjellel A közgyűlés döntése szerint a diósgyőri városi uszoda kezelője 1995. április 1-jétől a sportcsarnok lesz. Hogy e változás, mármint a diósgyőri uszoda leválasztása a Miskolci Vízművekről (a privatizáció miatt) miért lett olyan sürgős és kinek, az előterjesztők biztos tudják. De vajon ismeri az indokokat és okokat a közvélemény? Az érintettek véleménye figyelembe lett véve? Egyáltalán megkérdezték az érdekelteket? Gondolok itt az uszoda dolgozóira, edzőire, a sportolókra, a diákokra, az iskolákra, óvodákra, melyek diákjai kedvezményes úszásoktatásban részesülhetnek évek óta. A diósgyőri városvédők véleménye vajon mi erről az akcióról? Fogadom, eszébe se jutott senkinek az ügy szélesebb körű megvitatása a lakossági érdekeket is képviselő fórum bevonásával. Elegendő ha a közgyűlés dönt a „nép” nevében? Dönt és utólag magyarázkodik, rosszabb esetben még arra sem méltatja a polgárokat. Mert kérdés, hogy milyen elképzelést, jövőt takar a változás: A belépődíjak emelését? Az úszásoktatás lehetetlenné tételét? Az edzésekre járó gyerekek, fiatalok belépőt fizessenek az edzésekre a tagsági díjon felül? Gondol vajon az ön- kormányzat arra, hogy ha mohóságában a díjakat drasztikusan megemeli, nem lesz, aki átlépje az uszoda küszöbét? így hiába lesz magasabb a belépődíj, a kisebb látogatottság miatt kevesebb lesz a bevétel. Milyen felhatalmazás alapján terhelik a képviselők ezzel is a gyermekes családokat? Hogy egyeztethető össze ez az intézkedés az egészséges Íróságért mozgalommal, aminek alapvető feltétele az úszás lehetőségének a biztosítása, nem pedig elvétele. Az önkormányzat szerint elegendő, ha néhány jómódú, gazdag szülő csemetéje kedvére élvezheti az uszoda örömeit? Jó lenne tudni, hogy ki dolgozta ki és milyen feltételekkel, milyen biztosítékokkal látta el e változás részleteit. Tévedés ne essék! Nem a változás ellen szólok, hanem annak várható következményeitől félve adok hangot véleményemnek, mely mentes minden párt és politikai befolyástól. - úja Tóth Mária miskolci olvasónk. * Levélírónk felvetéseire Zámbó Ti- bomé, a kulturális és sportbizottság elnöke válaszol:- A város önkormányzata március 29-i ülésén döntött a Miskolci Vízművek részvénytársasággá történő átalakításáról, mely lépést a gazdasági szükségszerűség indokolta. A vállalat ugyanis csak jelentős veszteséggel - a vízellátási rendszer karbantartásának rovására — tudta üzemeltetni a fürdőket, így az uszodát is. A közgyűlést - amely a sportcsarnokot bízta meg a diósgyőri uszoda kezelésével - az a jó szándék vezérelte, hogy a korábbi években tapasztalt működtetési problémákat megszüntesse. Továbbra is biztosítani kívánja az óvodai és iskolai kötelező úszásoktatást, valamint az úszósport és a lakossági igények érvényesülését. Célunk, hogy minél többen használják a létesítményt sportolásra és egészségük megőrzése érdekében. Üzemeltetéséhez a pénzügyi fedezetet (9 millió Ft) az elfogadott költségvetés biztosítja, sőt, ezen túlmenően az úszás- oktatásra 1995-ben 4,5 miihó forint lett elkülönítve. A városban működő Vízművek SC úszó- és vízilabdaszakosztályai másfél millió forint anyagi támogatásban részesültek. Itt említem meg, hogy a közgyűlés az elmúlt évhez képest 27 millió forinttal többet szavazott meg a sport támogatására. A közölt adatok és tények remélem egyértelműen bizonyítják, hogy a város vezetői és képviselői kiemelt feladatuknak tekintik a sport támogatását, mert valamennyien tisztában vannak azzal, hogy az erre szánt összeg - igaz csak hosz- szú távon megtérülő, de igen jó befektetés. (Miután egy új „vállalkozásról” van szó, egyéb konkrétumokról később, egy lakossági fórum keretében tájékoztatják majd az érdeklődőket az illetékesek, -szerk. megj.) Miskolc és az 1996-os jubileumi év Sokszor aszerint mondanak ítéletet egy városról, hogy az mennyire ápolja szülöttei és országos hírű polgárainak emlékét, akik életük jelentős részét a város falai között töltötték el. Két olyan név váija az utókor megbecsülését, akiket minden magyar város büszkén fogadna nagyjai közé. Igen, Dérynéről és a Fazolák- ról van szó. Más „munkaterületeken” dolgoztak, de az egész ország és a magyarság úgy tudja, hogy Miskolchoz kötődtek. Déryné a magyar színészet kimagasló képviselője volt és rendkívüli művészetével,- valamint a magyar lelkek öntudatra ébresztésével hervadhatatlan érdemeket szerzett e hazának. Hogy Miskolc városa mennyire tiszteli emlékét, mutatja a diósgyőri emlékmúzeum, de az a ház, ahol utolsó éveit leélte Miskolcon, és megírta a magyar színháztörténet jeles dokumentumát - a Naplóját -, gyalázatos kinézetével elszomorítja azokat, akik elsétálnak mellette. Igen, szobrot is emeltek a magyar csalogánynak egykor, de azt is úgy eldugták a színház „udvarában”, hogy rengeteg miskolci nem is látta... Hogy Fazola Henrik és fia a magyar kohászat megteremtői, ez köztudott dolog. Miskolc naggyá tételéhez ők jelentős mértékben hozzájárultak. E város egy nyúlfarknyi utcácskával és nehezen megtalálható 2-3 mellszoborral tiszteli emléküket. Az új városvezetés gondol-e vajon arra, hogy még lehetne valamit tenni az említettek emlékének pótlására? Örülök, hogy Széchenyi István öreg korára megpihenni jött hozzánk. Igaz, én jobban szerettem volna ót fiatalabb korában idecsalni, és Kossuth szobrához hasonló formában üdvözölni, de még jobban örültem volna, ha a vele szembeni téren Déryné szép szobra pillantana le a miskolciakra magas oszlopról, szökőkúttal övezve. Fazola Henriknek is kívántam egyszer egy szobrot, amit egy rádiós fórumon a városvezetés helyeselt is és a Technika Háza elé próbálta elképzelni. Ebből sem lett semmi. Hallom, hallom: a mai nehéz gazdasági viszonyokban... stb., de abban a városban, amelyben annyi behemót magas épület tudott legyökerezni, nem lehetett volna egy lakásnyi árat az említettekre megspórolni? Nem altadna a városban néhány mecénás, akik összenéznének, és az asztalra tennék le a várossal együtt az említettek megvalósításához szükséges pénzt? Csak a megszokott ásványkiállítás kevés Miskolc bemutatkozásához jövőre... Derne Dezső Udvari épületek a Régiposta utcában Unokáink már reméljük nem fogják látni azt a harctéri díszletnek is beillő udvarbelsőt, amely a Régiposta utcában haladókat akarva-akaratlanul szembe találja. Még az úttestről, sőt a járdáról sem kell letérni, hogy elénk tárulkozzon a „viharsarok", elég csak a fejünket arra fordítani. S mert a nyomortelepek látványához sajnos már hozzászokhattunk, a széllelbélelt ház (?), az alig-cseréptető, a málló vakulatú házfal, a csonka kerítés aligha érhet bárkit is meglepetésként. Csakhogy mindez a miskolci belváros szívében, néhány száz méterre a centrumtól és a Centrum Áruháztól... Fotók: Fojtán László Emberi jogunk (?) Jogunk van az élethez, de jó lenne, ha a minőségi élethez is jogunk lenne! Sajnos egyre kevesebben mondhatják el magukról, hogy minőségi életet élnek. Mindennapi jelenség (már március 1-je előtt is!), hogy a beteg - akit vagy nem faggatott az orvosa anyagi lehetőségeiről, vagy nem is akart - meghallva a gyógyszer árát - megszégyenülten (amit a háta mögött állók közül jópáran tanúsíthatnak) kicurukkol a patikából gyógyszer nélkül, megalázottan. Jogunk lenne a gyógyuláshoz, ha már megbetegedtünk, mert legtöbbünk dolgozott valahol, valamikor, fizetett járulékot és a munkáltatónk is utánunk, hogy legyen annyink, hogy az orvosságot ki tudjuk fizetni. Ezzel szemben... Mit ér, hogy Parlamentünkben van Emberi Jogok Bizottsága, ha ugyanakkor az életben nincs jogunk az emberi biztonsághoz!? És április elsejével a helyzet még csak tovább romlik... Somossy Katalin ' Monológ Borzasztó dolog az, ha valakit mellőznek. így jártunk mi is, zászlótartók. Évtizedekig ki voltunk használva, a szó valódi értelmében. Egyik kezünkben a magyar trikolór, a másikban vörös, melyet később a város, a megye lobogója váltott fel. Meg voltunk egymás mellett békésen itt, a miskolci Városház téren. Régebben kétágúak voltunk, ma csak egy karunk van, de abban sincs semmi. Hol vannak a nemzetiszín lobogóink? Raktárban? Irattárban? Ha ilyen nagy ünnepen, mint március 15-én sem kapunk munkát, akkor egyáltalán mikor? A büdzséből már erre sem futja? Nem szívesen szólok róla, hogy az ünnepségen a márciusi ifjak utódai közül bizony csak kevesen viseltek kokárdát, és fájó volt látni egynémelyikük arcán a közömbösséget. Ez a mai fiatalság? Szeretném remélni, hogy a hiányos külső azért átszellemült lelkeket takart. Szomorúan tapasztaltam azt is, hogy szűkebb pátriánkban ugyancsak megcsappant az ünneplők hada. Pedig nem is olyan régen, még a kocsiban ülő apróságok kezében is lengett kis lobogó. De szép is volt, amikor zászlóerdő borította el a várost! Nem voltam még idegenben, de biztos vagyok abban, hogy szomszédainknál, ott ahol könnyezve nézik a magyar adást a tv-ben, trikolórunk százait lengette az idegen szél. No azért azt sem hallgathatom el, hogy öröm volt látni, amint a Szé- chenyi-szobortól egységben vonult az a körülbelül ezer elhivatott, aki dacolva az időjárással felkereste a márciusi emlékhelyeket, hogy fejet hajtson régi nagyjaink előtt. A monológot meghallgatta és közreadta: Nyíri Kálmán Hivatali humor (Két nappal április 1. után.) Egyik közintézményünkben, ahol (sajnos!) majd mindannyiunknak ADÓdik dolga, lettem figyelmes minap a következőkre. Folyosó. Ilyen-olyan ügyek intézését jelző táblák között szerényen, a férfi WC mellett egy felirat: „Központi gázelzáró”. Hogy melyik volt az elsődleges, nem tudom, de a kettő együtt... Majd továbbhaladva a folyosón - ahol sokan gyomrunkban görccsel közeledünk adódó bevallásunk korrigálása céljából - a javító helyiség”, amely hova-hova nem, a tanácsterembe szorult. És ezen ajtó mellett mintegy öt centiméterre a falon egy új keletű kiírás: ,.Elsősegélynyújtó hely.” Valamint egy áramtalanító szekrény, mint egy funkcióját jelezve: egy kilógó szigeteletlen vezetékkel. E három egybeesés már több, mint (vizuális) humor... No persze e helyütt, talán nem is árt. S.K. Miskolc Szerkesztői üzenet K. I.-né, Encs: Az állandó özvegyi nyugdíj legkisebb összege — amennyiben az ellátást 1994. december 31-ét követően állapítják meg - havi 7800, míg az árvaellátásé 7200 Ft.
