Észak-Magyarország, 1995. március (51. évfolyam, 51-77. szám)

1995-03-30 / 76. szám

2 ÉSZAK-M.AGYARORSZÁG .......... Z VILÁGPOLITIKA 1 995» Március 30», Csütörtök Göncz Árpád Zájid bin Szultánnál Abu-Dzabi (MTI) - Göncz Árpád köztársasá­gi elnök szerda délután megérkezett Abu-Dza- biba, az Egyesült Arab Emírségek fővárosába. A magyar államfőt katonai tiszteletadással fo­gadták az Arab-öböl partján fekvő város nem­zetközi repülőterén, ahol felsorakozott az ural­kodói gárda. Göncz Árpádot már a repülőtéren köszön­tötte Zájid bin Szultán an-Nahajan sejk, az emirátus elnöke, s ez csak igen magas rangú, kedves vendégeknek kijáró figyelmesség. A repülőtéri fogadtatási ceremónia után szinte azonnal megkezdődött a két államfő kö­zötti párbeszéd: Zájid bin Szultán sejk elkísér­te Göncz Árpádot szálláshelyére, ahol szűk kö­rű megbeszélést folytattak. Az Arab-félszige­ten fekvő, olajgazdagságáról híres országban tett látogatás első napjának programja az öt­órás repülőút és a kelet félé „elvesztett” két­órás időeltolódás miatt szűkre szabott. A megbeszélést követően csak rövid pihe­nőre futotta az időből. Kora este,az emírség el­nöke díszvacsorát adott Göncz Árpád tisztele­tére. Haiti merénylet Haiti fővárosában kedden ismeretlen tettesek agyonlőtték Mireille Durocher Bertin ügyvéd­nőt, Jean Bertrand Aristide elnök ellenzéké­nek vezéralakját. Az ügyvédnő és egy másik, meg nem nevezett személy éppen egy forgal­mas belvárosi úton haladt gépkocsiján, ami­kor a tettesek egy taxiból tüzet nyitottak rájuk. Mindketten életüket vesztették. Bertin 1991 szeptemberében támogatta az Aristide elleni puccsot, és nemrég ellenzéki politikai pártot alapított „Mozgalom a nemzeti integrációért" néven. Főszerkesztő: Görömbölyi László Főszerkesztő-helyettesek: Hajdú Imre, Priska Tibor Szerkesztők: Bánhegyi Gábor, Csörnök Mariann Rovatvezetők: Bujdos Attila (társadalompolitika), Marczin Eszter (gazdaság), Filip Gabriella (kultúra), Doras László (sport), Laczó József (fotó) Szerkesztőség: 3527 Miskolc, Bajcsy-Zsilinszky u. 15. Postacím: 3501 Miskolc Pf.: 351. Telefonok: központ: 341-611, titkárság: (fax is) 341-888, 341-630. Rovatok: társadalompolitikai: 341-894, gazdasági: 341-601, kulturális: 411-275, sport: 341-700, fotó: 341-611/207, levelezési: 341-866. "■ Regionális szerkesztőségek: Tiszaújváros, Bartók Béla u. 7„ tel: (49) 343-316. Szikszó, Kálvin tér 25., tel: (46) 396-174. Sátoraljaújhely, Dózsa György út 12., tel: (47) 321-926. Budapesti szerkesztőség: Inform Stúdió Budapest (ÍSB), 1054 Budapest V., Báthory u. 7. III. em. 8. Telefon: 111 -4475,269-5706 Szerkesztőségvezető: Dombrovszky Ádám 1 Hírügynökségek: Magyar Távirati Iroda (MTI) Associated Press (AP) Kiadja az Észak-Magyarország Lapkiadó Kft. 3527 Miskolc, Bajcsy-Zsilinszky u. 15. Felelős kiadó: Thomas Koch és Nagy József Ügyvezető igazgatók: Veres Mihály és Horváth Ferenc Postacím: 3501 Miskolc, Pf.: 178. Telefon: 341-817,411-276. Telefax: 341-817. Reklám és hirdetés: Toka Zoltán Telefon, telefax: (46)411-425 Hirdetésfelvétel: 3532 Miskolc, Széchenyi u. 15-17. Telefon: 341-893. Az áruspéldányokat terjeszti az Észak-Magyarország Lapkiadó Kft. Felelős: Polgár Miklós Telefon: (46) 412-162 Az előfizetők részére terjeszti az Inform Stúdió Kft., 4031 Debrecen, Balmazújvárosi út 11. (06-52) 413-101. Felelős vezető: Drágossy Richárd ügyvezető igazgató , Előfizethető az Inform Stúdió Kft. hírlapkézbesítőinél, a ki- , adóban és a regionális szerkesztőségekben, postautalványon vagy átutalással az Inform Stúdió Kft. Postabank Rt.-nél vezetett 349-98911 023-02322/7007 pénzforgalmi jelzőszámá­ra, valamint megrendelhető a kiadó címén. Az előfizetés díja egy hónaprá“378 forint. A lap példányonkénti , ára hétfő és csütörtök között, valamint szombaton 21,90 forint, a ( pénteki lapszám 24,50 forint. . Index: 25 655 ISSN 0133-0357. ‘ Nyomás: Inform Stúdió Kft., ' 4002 Debrecen, Balmazújvárosi út 11. Telefon: (52) 413-101. Felelős vezető: Szabó Tamás ügyvezető igazgató Meg nem rendelt kéziratokat nem örzünk meg és nem küldünk vissza! Terjesztési panaszaival hívja az alábbi tele­fonszámokat : Miskolc (46)412-542 Kazincbarcika (48) 317-157 Szikszó (46)396-174 Sárospatak (47) 323-340 Tiszaújváros (49) 349-025 Háború kordok között Irakban Iraki kurd gerillák: egyelőre még kitartanak Fotók: AP Nicosia (MTI) - A Maszud Barza- ni vezette Kurdisztáni Demok­ratikus Párt (DPK), az észak­iraki területeket ellenőrző kurd pártok egyike azzal vádolta meg kedden az egyik rivális pártot, hogy erőszakkal elfog­lalta az kurd „parlament” szék­helyét Irbilben. A párt közleményében az áll, hogy a Dzsalal Talabani vezette Kurdisz- táni Hazafias Szövetség (PÚK) százfős egysége körülvette a parla­ment épületét, lefegyverezte a biz­tonságra vigyázó rendőröket, és erő­vel bevette az épületet. Az észak­iraki Irbilben székelő „parlament”, amelynek törvényességét a bagdadi hatóságok nem ismerik el, 1992-ben alakult meg. A török hadsereg ez­alatt folytatta a múlt hétfőn indított offenzíváját az észak-iraki terüle­ten található szakadár kurdok állá­sai ellen. A török hadművelet a török-iraki határ közelében, mint­egy 40 kilométeres mélységben fo­lyik, Irbiltől mintegy 120 kilométer­re északnyugatra. Á DKP és a PÚK fegyveresei nem avatkoztak be a tö­rök hadsereg és a Kurd Munkás­párt (PKK) háborújába. Török csapatok nem engedték meg, hogy ENSZ-katonák a had­műveleti térségben kurd falvakat keressenek fel, és elvégezzék jár­őröző tevékenységüket. Ezt a tér­ségben állomásozó ENSZ-csapa- tegység parancsnoka jelentette ki szerdán. Bagdadi ENSZ-források szerint a bevonuló katonaság fosz­togat, háztól házig terjedő házku­tatásokat végez, és a nőket elkülö­níti a férfiaktól. „A lakosság ré­mült és ideges. Egyre azt kérdezik tőlünk: miért jöttek ide? Miért fosztogatnak? Miért ütnek-vernek minket?” - hangoztatta egy bagda­di ENSZ-forrás. Hírek szerint az amerikai AWACS felderítő repülőgépek se­gítséget nyújtanak a törökök kur­dok elleni észak-iraki támadásához. Az AWACS típusú gépek fedélzetén török tisztek is teljesítenek szolgá­latot, és az amerikai felderítő repü­lőgépek folyamatosan adatokat szolgáltatnak a török hadseregnek. Az AWACS-ok eredetileg azért van­nak a térségben, hogy ellenőrizzék a bagdadi kormányra kirótt észak- iraki repülési tilalmat. Mehmet Golhan török védelmi miniszter elismerte, hogy „a nyugati légierők adatokat szolgáltatnak a török had­sereg kurd szélsőségesek elleni tá­madásaihoz”. A miniszter szerint az AWACS típusú felderítő repülőgépektől ka­pott információk arra szolgálnak, hogy pontosan meg tudják határoz­ni a bombázások helyét, és lehető­ség szerint megkíméljék az iraki kurdok polgári településeit. Külön sáv az Bű-polgároknak Kuncze Gábor és Franz Löschnak bécsi megbeszélései Bécs (MTI) - A közeljövőben a magyar-osztrák határátkelő­kön külön sávot létesítenek az EU-polgárok, a magyar utasok és a többi, kívülálló országból érkezők számára - ebben álla­podott meg Kuneze Gábor ma­gyar és Franz Löschnak osztrák belügyminiszter szerdai bécsi megbeszélésén. A tanácskozás után bejelentették, hogy április elején Győrben meg­kezdik a szakértői tárgyalásokat a megegyezés gyakorlati megvalósí­tásáról. Ahol a műszaki feltételek adottak, ott igen hamar, még a nyá­ri turistaidény megindulása előtt számítani lehet a három sáv létesí­tésére. Mindamellett Löschnak belügy­miniszter elmondta: húsvét előtt semmiképpen nem lehet számítani az utasok szétválasztására, hiszen a tárgyalásokat május végéig terve­zik befejezni. Az osztrák miniszter ugyanakkor elmondta: a burgenlan­di hatóságok nem terveznek a kö­zeljövőben a két héttel ezelőttihez hasonló összpontosított akciót az il­legális határátlépők kiszűrésére, így nem kell tartani a torlódás meg­ismétlődésétől. Löschnak leszögezte, Kuncze Gábor pedig tudomásul vette, hogy az említett vasárnap éjszakai oszt­rák intézkedés - amely Hegyesha­lomnál kilencórás várakozási időt okozott, nem függött össze sem Ausztria EU-belépésével, sem a schengeni egyezmény próbaüzeme­lésével, hanem a burgenlandi ható­ságok szigorított ellenőrzése volt. A miniszterek nem tagadták, hogy fennakadás volt a tájékoztatásban. Kuncze elmondta: Az áprilisban kezdődő szakértői tárgyalásokon ki­dolgozzák annak gyakorlatát is, hogy hasonló esetekben mód nyíljék gyors helyszíni intézkedésre. A szerdai tanácskozáson szó volt a magyar parlament által február vé­gén ratifikált toloncegyezményről: a ratifikációs okmányok cseréje után az egyezmény életbe lép. Kuncze kijelentette, hogy az Ausztriával kötött megállapodás ré­sze a többi szomszédos országgal már aláírt egyezmények hálózatá­nak, és annak eredményeként Ma­gyarországot semmiféle káros hatás nem éri, mivel az Ausztriából eset­leg kitoloncolt illegális határátlépők továbbutaztatására a többi egyez­mény módot ad. A két minisztérium közötti együttműködést mindkét politikus kitűnőnek nevezte. Hamarosan alá­írásra kész az átfogó kormányközi megállapodás a szervezett bűnözés, a kábítószer-kereskedelem és a ter­rorizmus elleni közös harcról. Körülzárták Sálit és Gudermeszí Moszkva (MTI) - A Csecsenfóldön tartózkodó orosz haderő parancs­noksága szerint egységeik kedd es­tére körülzárták a Groznijtól kelet­re lévő Gudermesz illetve a déli irányban fekvő Sáli városát. Szer­dán reggel a belügyi csapatok meg­kezdték Gudermesz megtisztítását Dzsohar Dudajev fegyvereseitől. Az orosz hadsereg a jelek szerint a múlt héten elfoglalt Argun váro­sánál alkalmazott forgatókönyv alapján szorítja ki Dudajev híveit támaszpontjaikról. Az orosz alaku­latok a múlt hét végén vonultak a csecsen fővárostól 25 kilométerre keletre fekvő Gudermesz illetve a 35 kilométerre délre lévő Sáli ellen, s kedd estére gyűrűt vontak a két város köré. Az orosz csapatok hat embert, vesztettek, tizenegy katona megsebesült. Gudermesz körülzárása után, szerdán reggel az orosz parancs­nokság ultimátumot intézett a cse­csen szabadcsapatok vezetőihez, majd a belügyi egységek megkezd­ték a város megtisztítását a felke­lőktől. A moszkvai védelmi minisztéri­um szerdán megerősítette, hogy Gudermesz körül bezárult a gyűrű. Sáli esetében ezt még nem sikerült elérni, a harcok folytatódnak. A közléseket független forrásból nem erősítették meg. Radovan Karadzic: Szerb ellentámadás Belgrád (MTI) - A szerbek újabb területek elfoglalásával fognak megbüntetni minden egyes mu­zulmán offenzívát - jelentette be Radovan Karadzic boszniai szerb elnök. Karadzic kijelentette: „Alapvető cé­lunk, hogy eléijük a boszniai szerb állam nemzetközi elismerését, szu­verenitásának szavatolását és az ál­lam részeinek összekötését. Ha cél­kitűzéseinket nem tudjuk elérni po­litikai eszközökkel, akkor minden bizonnyal a katonáknak kell majd megrajzolniuk Bosznia-Hercegovi­na felosztási térképét”. A boszniai szerb elnök azt is hangsúlyozta, hogy a hadsereg leg­alább hetvenféle új fegyverrel ren­delkezik, és ha szükség lesz rá, a szerbek nem fognak késlekedni új fegyvereik bevetésével. Karadzic elismerte, hogy a múlt hétfőn indí­tott offenzíva eredményeként a mu­zulmán erők a közép-boszniai Vla- sic-hegységben és az északkelet­boszniai Majevica-hegységben mé­lyen behatoltak a szerb kézen lévő területekre. „Ezek már elveszett emberek, a parancsokat ugyanis már kiadtuk az ellentámadás meg­indítására”-mondta Karadzic, majd hozzátette: A tuzlai polgárok biz­tonságban érezhetik magukat, mi­vel a szerbek tiszteletben tartják az ENSZ-által védelmi övezetnek nyil­vánított terület státusát. A szerb politikus kijelentette, hogy a mu­zulmánok akkor sem győzhetnek, ha újabb fegyvereket kapnak, mivel a szerb katonák és tisztek sokkal in­kább képzettek, mint a muzulmán hadsereg fegyveresei. ,Az erkölcsi fölény is a mi oldalunkon van, mivel mi védjük területeinket, míg a mu­zulmánok megkísérlik elvenni a szerbek földjét” - tette hozzá. Karadzic azt is megismételte, hogy a boszniai szerbek ellenség­ként kezelik majd az ENSZ-erőket, ha a NATO harci gépei a világszer­vezet kérésére újabb légitámadáso­kat hajtanak végre a szerb hadse­reg állásai ellen. Szerb katonai jelentések szerint szerdára jelentősen csökkent a boszniai frontokon dúló harcok he­vessége: a Majevica-hegységben és a Vlasicon az ellenfelek kedd este óta alig használták tüzérségüket, és a gyalogsági harcok hevessége is alábbhagyott. Pál László bonni tárgyalásai Bonn (MTI) - Németország 50 mil­lió márkás hitelkeretet biztosít ma­gyar kis- és közepes vállalkozások támogatásához. Többek között erről született megállapodás Pál László ipari és kereskedelmi miniszter, va­lamint Günter Rexrodt német gaz­dasági miniszter szerdai bonni meg­beszélésén. A találkozó után Pál László elmondta, hogy ez a támoga­tás független attól a nagy összegű hitelkerettől, amelynek folyik az előkészítése és a bankokkal a felté­telek egyeztetése. A két miniszter tárgyalt a gazdasági együttműkö­dés bővítésének lehetőségeiről, va­lamint Magyarország Európai Uni­óhoz történő csatlakozásának előké­szítéséről. Thürmer Gyula pekingi látogatása Peking (MTI) - A Munkáspárt azt szeretné, ha stabil lenne Magyaror­szág és Kína viszonya, a magyar kormányoknak nem kellene „újra meg újra felfedezniük a kínai nagy falat” - mondta szerdán Thürmer Gyula, a párt Pekingben tartózkodó elnöke, aki a Kínai Kommunista Párt vendégeként tartózkodott Kí­nában. Hatnapos látogatásán talál­kozott többek között Hu Csin-taó- val, a KKP PB Állandó Bizottságá­nak tagjával és Táj Pin-kuóval, a kí­nai külügyminiszter kelet-európai ügyekben illetékes helyettesével. Fiaskóval végződött orosz rakétakísérlet Az orosz kísérleti hordozórakéta hi­bája miatt nem sikerült pályára állí­tani egy izraeli és egy mexikói mű­holdat. Az oroszországi pleszecki űrállomásról még kedden indított kísérleti rakéta letért az eredeti pá­lyáról, és a műholdakkal együtt a Föld légkörének sűrű rétegeibe érve megsemmisült. Rövidfn ­Budapest - Keleti György honvé­delmi miniszter vasárnap négyna­pos hivatalos látogatásra Londonba utazik brit partnere, Malcolm Rif- kind meghívására. Rijád - Heroincsempészés vádjával Szaúd-Arábiában lefejeztek három nigériai és egy pakisztáni állampol­gárt. San Francisco - San Francisco kedden testvérvárosi kapcsolatot lé­tesített Ho Si Minh-várossal, az egykori Saigonnal. Tokió - Tizenegy év óta első ízben látogatott Japánba a dalai láma. Moszkva - Az orosz parti őrség kedden este illetve szerdán délelőtt két külföldi tengeralattjárót fede­zett fel az észak-oroszországi Kola- öböltérségében. Varsó - Először az új alkotmányt kell elfogadni, és csak ezt követően kerülhet sor a köztársasági elnök megválasztására - jelentette ki Lech Walesa. Bécs - Ferdinand Lacina szociálde­mokrata pénzügyminiszter az ez évi költségvetés elfogadása után, vár­hatóan a jövő hét végén távozik posztjáról. Az utód személyéről nincs értesülés.

Next

/
Thumbnails
Contents