Észak-Magyarország, 1995. március (51. évfolyam, 51-77. szám)

1995-03-13 / 61. szám

4 ESZAK-Magyarország Levelezés 1995- Március 13-, Hétfő Kultúrházslrató Miskolc kültei'ületén, a Vargahegyen a ’60-as években épült fel a kultúrház a helybeliek jó­voltából. Az akkori tanács egy lebontásra ítélt házat bocsátott a lakosság rendelkezésére, hogy abból „termelje ki” a szükséges építő­anyagot. Ma e területen bérházak állnak. A téglát lovaskocsik hordták a leendő kultúrház helyére. A Zrínyi-telep (mert ez volt a Varga­hegy régi neve) lakosai egytől egyig ott voltak az építkezésen. Aki nagyon fiatal volt - netán alsótagozatos téglát hordott vagy pucolt. Aztán végre felépült a ház(unk), ahol kü­lönféle rendezvényeket tartottak a körzetben élők(nek). Volt ott karácsonyozás, farsangolás, vöröskeresztesnap, szilveszteri mulatság, Mi­kulás-ünnepély, öregek napja, mozidélután, lagzi és táncmulatság, de ez az épület szolgált a gyűlések és a szavazások színhelyéül is. Minden korosztály talált ott magának szóra­kozást, kikapcsolódást. Az utóbbi időben pedig szinte naponta összejöttek ott a környék fia­taljai. Az „utóbbi idő” megállapítás sajnos már régóta nem érvényes. Pedig magunkénak éreztük a kultúrházat, saját költségen tartot­tuk fenn, ha kellett meszeltük, takarítottuk és fűtöttük. De elvették tőlünk. Először a párt, majd pedig az önkormányzat. Tudom, ez ellen már aligha tehetünk. De legalább adjanak he­lyette nekünk egy másik közösségi házat! - kéri 83 társa nevében T. K. vargahegyi olva­sónk. A polgármesteri hivatal illetékesétől szerzett információ szerint, Miskolc Megyei Jogú Vá­ros Közgyűlése 1994. októberi ülésén döntött arról, hogy a Csermőkei u. 2. szám alatti, tu­lajdonában álló ingatlant (korábban állami tu­lajdonban állt) - helyt adva a megyeszékhe­lyen és környékén élő autisták érdekvédelmi egyesülete és a Miskolci Autista Adapítvány kérelmének - a Miskolci Autista Alapítvány tartós, ingyenes használatába adja. Ennek fel­tételeként szabta a közgyűlés az ingatlan fel­újítását, karbantartását és bentlakásos foglal­koztató otthonként való működtetését. (Az épület egyébként részlegesen közművesített, külte­rületen áll, felújítást igényel. Elidegenítését az előterjesztő nem tartotta célszerűnek, haszno­sítását bérbeadás útján kellett megoldani.) Korábban az alapítvány kérte a Bollóalja u. 160. szám alatti önkormányzati tulajdonú in­gatlan használatbaadását, ezt az előteijesztcst a közgyűlés azonban a területi képviselő felszó­lalása kapcsán újfent átgondolva elutasította. Sakkverseny a javából Február 28-án rendezték meg Tiszaújváros- ban a megyei diákolimpiára továbbjutott sakkcsapatok döntőjét. A rendezvénynek a Kazinczy Ferenc Általános Iskola adott ott­hont, ahol a versenyre való tekintettel tanítási szünet volt. Mint a homrogdi sakkozók vezető­je, négy csapattal, azaz 18 tanulóval utaztam a versenyre. Tanulóink még nem nagyon jár­tak Tiszaújvárosban, így maga az út is élmény volt a számunkra. A többi viszont csak ezután következett! Már a fogadtatás nagyszerű volt. Pillana­tok alatt megtörtént a nevezések leadása, majd a helyi tanárkollégák útbaigazítottak mindenkit. Még a folyosón lévő fogasok is név­re szólóan voltak megírva. Az ünnepélyes megnyitón 32 helyi diák sakkfigurának öltöz­ve, egy óriási sakktáblán bemutatta és el­mondta a játék szabályait, nem is akárhogyan - versbe szedve. A verseny gördülékenyen zaj­lott le. Izgalmas mérkőzéseket játszott a közel kétszáz versenyző. Közben a gyerekek és a kí­sérőnevelők tízórait kaptak. (Zárójelben jegy­zem meg, hogy az egyik játékosomnak fájt a fe­je, és egy percen belül gyógyszert adtak neki.) Az eredményhirdetéskor minden résztvevő kapott egy ajándékcsomagot, benne: emlék­lap, suliújság, golyóstoll, narancs. Szóval, min­den szuper volt! Mivel 23 éve járom a megyét (és az országot) és veszek részt tanítványaimmal diákolimpiá­kon, versenyeken, minden túlzás nélkül állítha­tom, hogy ilyen nagyszem rendezéssel még nem találkoztam! Ezért itt szeretnék köszöne­tét mondani Szabó Sándorné iskolaigazgatónak és tantestületének, akik megfendezték a ver­senyt. Az mór csak a mi (homrogdiak)'örömün­ket tetézte, hogy a négy versenyszámban há­rom arany- és egy ezüstérmet szereztünk. Mező István Móra Ferenc Ált. Isk, igazgatója Homrogd A szerző grafikája Bodnár Ildikó rovata Nyugdíjbiztosítási szabályok Utolsó fejezetéhez ért a sajátjogú és a hozzátartozói nyugellátások típu­sait ismertető sorozatunk, amelyet az öregségi, rokkantsági, baleseti rokkantsági nyugdíj, illetőleg a nö­velt összegű öregségi munkaképte­lenségi járadék mellett megállapít­ható házastársi pótlék és a maga­sabb összegű ellátásokhoz kapcsoló­dó házastársi jövedelempótlék is­mertetésével zárunk. Házastársi pótlék A házastársi pótlék egy olyan kiegé­szítés, amely a járandóságukon fe­lül megilleti azokat a fentebb emlí­tett nyugdíjasokat, akiknek házas­társa az öregkort (nőknél 55., férfi­aknál 60. életév) betöltötte, vagy rokkant és önálló jövedelemmel nem rendelkezik. Természetesen nem kizáró ok az önálló jövedelem sem, ha az nem haladja meg a min­denkori állandó özvegyi nyugdíj mi­nimumösszegét, ami jelenleg 7800 forint. A felsorolt együttes feltételek bármelyikének a hiányában a pót­lék nem jár, miként akkor sem, ha a házastársak külön élnek vagy elvál­tak. Élettársi kapcsolat esetén leg­alább egyéves, megszakítás nélküli együttélés szükségeltetik. 1994. december 31-ét követő idő­ponttól megállapított ellátásoknál az az összeghatár, ameddig a házas­társi pótlék megállapítható, havi 9670 forint. (Konkrétabban: A pót­lék maximum összege 900 forint. Ha valakinek azonban 8770 forintot meghaladja a nyugdíja, ettől alacso­nyabb összeget állapítanak meg há­zastársa után, méghozzá annyit, amennyivel 9670 forintra kiegészít­hetik a nyugdíját.) Házastársi jövedelempótlék A jogosultsági feltételek (korhatár, rokkantság illetve az özvegyi nyug­díj minimumösszegét meg nem ha­ladójövedelem) megegyeznek a fen­ti kategóriában leírtakkal. Kérvé­nyezhetik mindazok a nyugdíjasok, akiknek 9670 forinton felüli a já­randósága. A jövedelempótlék összege 180 forint, amihez, akár­csak a 900 forintos házastársi pót­lékhoz, hozzáadódnak az esedékes évenkénti emelések. Mindkét pótlékot a nyugdíjigény érvényesítésekor a nyugdíjmegálla­pító szervtől, amennyiben a jogo­sultságra később nyílik lehetőség - például a házastárs életkora okán -, a nyugdíjfolyósító igazgatóságtól kell kérni. (A házasságkötés és a személyi adatok igazolására anya­könyvi kivonatot kell csatolni, to­vábbá nyilatkozatot a társ jövedel­méről. Az élettársi együttélést a pol­gármesteri hivatal igazolhatja. A nyugdíj astörzsszámra hivatkozást is tartalmaznia kell az igénylésnek.) „Ha majd a jognak asztalánál...” Jogom van az élethez, állítja alkot­mányunk. Ez egy igazán megnyug­tató -, mit megnyugtató, felemelő érzés. Tudni és hinni a törvényt. Fő­leg egy olyan országban, ahol a jog és az igazság uralkodik. Ráadásul egyformán, mindenki felett. Ami­kor e sorokat írtam, a mellettem ülő társam megkérdezte: - Te, mondd, látott ma téged orvos? Nem hagyva magam, elmagyaráz­tam neki, hogy ez tulajdonképpen mit is jelent. Ugyanis az én életem védett, azt senki nem bánthatja, sem közvetlen, sem közvetett mó­don. Ha mégis megtenné, altkor bűncselekményt követne el, amiért jogos büntetés jár(na). Mert ugye nem csak közvetlenül lehet megöl­ni, megrokkantam, vagy lehetetlen­né tenni valakit, hanem más, vagy mások segítségével is. Az emberi élethez szükséges kö­rülmények teljes lerombolásával akár a halálba is hajszolható bárki. Aztán majd megöli ő önmagát. Na, itt jön most a jog, én meg el. Ha en­gem leszúrnak (amitől az Isten mentsen meg, mert nem élném túl) és esetleg a tettest el tudják kapni, aztán rá is tudják bizonyítani és csak egy gyenge, figyelmetlen, hiva­talból kirendelt ügyvédje van, talán még el is ítélik egy-két évre annak függvényében, hogy van-e kiskorú gyermeke. Ez már az alkotmány és a jog közös diadala, amely példát statuálva megmutatja bárkinek, hogy nem szabad engem csak úgy meggyilkolgatni úton s útfélen. Á gyilkost kellően megdorgálják, ala­pos fejmosásban részesül, majd az ítéletet - és sajnos nem a bűnöst! - harmadolják. Éddig minden egyér­telmű és világos, akár a bocsi sör. De mi van akkor, ha a szerencsét­len becsületes magyar embert, ki a saját hazájában keresi életének, valamint családjának fenntartási lehetőségeit, önhibáján kívül egyik napról a másikra utcára te­szik. (Vagy rászedik, hogy tenyész- szen gilisztát). Munkalehetőség egy szál sem, csak üres duma, fel­fújt ígéretek, de ezek hatványozot­tan. Meg kell, hogy mondjam, ugyanilyen arányban unjuk is. Köz­ben a pórul járt pórnak kell megfi­zetni mindenért. Persze, ha egy esz­tergályos elront valamit, nagy ívben repül. Ha egy, vagy több béna politi­kus, akkor... Európában egy politi­kus ha kompromitálódik, azonnal veszi a kalapját és leköszön. Nálunk a képünkbe röhög. Na pór, ezt is te fizeted meg. A pénz aztán elfogy, a felszedett kilókkal együtt, utánpótlás, perspektíva pedig csak fonva kötélben. Fogja, puff, felköti magát. O az életet nem „lógásra” tervezte, de rávezették, igaz, a szö­get viszont nem ők verték be. Iste­nem, az utóbbi időkben, hány szög verődött be? Hány család ment így tönkre, hány árva maradt más bű­ne miatt nyomorultul magára hagyva? Akkor most ki követte el az ÉLET elleni közvetett merény­letét??! És azt sem értem kristály- tisztán, hogy az efféle bűnösöket hol és ki vonja felelősségre? Mert még ma is köztiszteletet paran­csolva maguknak élnek és ügyköd­nek közöttünk. Kedves jogász barátomnak felol­vastam ezt az írást. - Mit zagyválsz te itt összevissza? — kérdezte. Na, ennyit mára az élethez való jogról, meg arról, aki megfogalmazta. Min­denesetre tőle az alábbi sorokkal búcsúzom: Reszket a bokor, mert madárka szállott rá / Reszket a lel- . kém, mert eszembe jutottál./ A DÜHTŐL! Kletz László Gondolatok az aggteleki temetőben Az egyik '48-as lelkészünk volt, a másik barlangunk kutatója A kora tavaszi napfény melenget, mintha mondaná: gyere, nézz körül, itt a tavasz! Még ha minden reggel­re dér borítja is kertedet. A tavasz hírnökét, a szelíd kis hóvirágokat csokorba szedve, elindulok a teme­tőbe. Első csokrom szüleim sírjára teszem, majd elindulok egy szerény, de gondozott sírhoz, hogy a másodi­kat ott helyezzem el. Az egy év alatt kifakult nemzetiszín szalag emléke­ket ébreszt bennem. E sír egy 1848-as katona sírja. Nemsokára március 15-e. Kedves és örök ünnepség minden magyar­nak, határokon belül és határokon túl. Elmélázom, gondolataim elvisz­nek a régi-régi múltba. Látni vélek egy ifjút a sárospataki gimnázium­ban, aki elsőként indul társaival együtt Kossuth Lajos hívó szavára a haza védelmére, hogy harcoljon a magyar szabadságért. A szabadság- harc vérzivatarában azok közé a szerencsések közé tartozik, akik nem halnak hősi halált, bujdosni kényszerül Haynau bosszúja elöl, de sikerül élve maradnia és elvégez­nie a teológiát Sárospatakon. 1864- ben Aggtelekre kinevezik lelkész­nek. Itt szolgál a református gyüle­kezetben 40 évig. Majd 1917-ben, 87 éves korában tér örök nyuga­lomra Nagytiszteletű Baksay Dá­niel, 1848-as huszárőrmester. Őrzi nevét a Sárospataki Nagykönyv­tár névjegyzéke is. Talán ő volt a legöregebb 48-as katona, aki vég­leg megpihent egyházközsége te­metőjében. Majd egy másik sír képe jelenik meg előttem. Három nappal koráb­ban a sárospataki református teme­tőben jártam Hegyi tanár úrral. Ke­restem a sírt, mely „közel áll” fa­lunkhoz. Tanár úr volt a vezetőm. Öreg fák alatt süppedő hantok, zöld mohával benőtt kőkeretek. Négy sír, mely egy családot jelent egyfor­maságával. Azonosak a kőtáblák, elég jól olvashatók. Őt keresem, Vass Imrét. Kőtábláján ez áll: „Vass Imre Gömör megyei és 48-as hadi­főmérnök, az aggteleki barlang fel­találója. Ó készítette el a dorozs­mai sáncot. Élt 68 évet. Meghalt 1863. március 20. napján.” Ez év június 4-én lesz születésének 200. évfordulója. Megünneplésére ké­szülünk. Milyen furcsa hasonlatok. Az egyik 48-as: lelkésze volt 40 évig fa­lunknak. A másik 48-as: világhírű Baradla-cseppkőbarlangunk kuta­tója. 1825-ben embert próbáló kö­rülmények között feltárja a 4,5 km hosszú Baradla főágát. Gondos alaprajzi és hosszmetszeti térképet készít. Hogy emlékét megőrizzük, 1983-ban utcát nevezünk el róla. Emléktábla hirdeti nagyságát a sziklafalban. Én, esendő ember, meghajtom fejemet mindkét nagy­ság előtt. Elképzelem, hogy március 15-én kis zászlócskák fognak lenge­dezni síijukon és felcsendül a dal: Kossuth Lajos azt üzente... Amíg elmélkedtem, elment a napfény, felhők kergetik egymást, és hűvös szél borzolgatja a kifakult virágokat, a sírok díszeit. Bódis István né Aggtelek Aprók farsangja Városi méretű rajzpályázatot hirde­tett a Miskolci Óvodavezetők Szö­vetsége és a Borókás Népzenei Egyesület. A sok-sok pályamunkát kiállítás keretében mutatták be, amelyet egy nagyszabású bál követett. Á szép műveket Végvári Lajos művészet- történész, egyetemi tanár méltatta. A bál védnöke Zámbó Tiborné, a miskolci közgyűlés kulturális és sportbizottságának elnöke, vala­mint Horváth Ottóné, az oktatási és ifjúsági bizottság elnöke volt. A rendezvényen rengeteg apróság és szülő volt jelen, akiknek szinte percről percre új programokat nyúj­tottak a szervezők. Volt dudaszó, körtánc, válltánc, ügyességi játé­kok, majd meglepetésként túrók­rém, fánk és pogácsa. Szülők, gyermekek és a vendégek illetve a sok lelkes óvónő együtt tán­colt a Központi Leánykollégiumban. Csodás nap volt ez rohanó világunk­ban, talán egymástól már lassan el­forduló napjainkban. Mindez nem jöhetett volna létre, ha nincsenek a gyermekeket szerető, lelkes támogatók, akik személyes jelenlétükkel is megtisztelték a ren­dezvényt. Reméljük, hogy jövőre, farsang idején újra találkozhatunk. Támogatóink voltak: Borsod Tej Kft., Buda Zsolt kültéri játékkészí­tő, Chio Magyarország Kft. Miskolci Kirendeltsége, Colonia Biztosító, „Júlia” népművészeti ajándékbolt, Kézműves Kamara Miskolc, Kiss Péter önkormányzati képviselő, Kossuth Könyvkiadó, Központi Le­ánykollégium igazgatónője, Kővári Zoltán egyéni ügyvéd, „LE-SI” élel­miszer-nagykereskedés, Lénárt és Társa Kft., Méterárú — Bató-ház, Mini Metró Bt. játéknagykereske­dés, Mohácsi Gábor - Black Gold Kft., Pepex, Stúdió Galéria 2001 Bt., Szignál Kft., „Zsuzsi”, játék­ajándékbolt. A szülők nevében. Pásztor Lajosné, Lantos Ottóne Juhász Imre Támad a tbc 1991 óta folyamatosan nő a tbc-s megbetegedések száma — nyilatkoz­zék az illetékesek. Egyik oka az el­szegényedés: a hajléktalanok, az alultápláltak, a fütetlen, rossz la­kásban lakók „tálcán kapják” a gü- mőkór bacilusait. A másik ok: a tée­szek megszűnésével tönkre-(szét) mentek a nagy tehenészeti telepek, ahol állatorvos (a Köjál alkalman­ként) ellenőrizte rendszeresen az állományt, és levágatta a megbete­gedett tehenet. A nagy állomány, nagy szervezet elbírta a vesztesé­get. De a család a kettő-három te­hénkéből nem fogja levágni azt, amelyiket kellene, mert nem bírja el a 60-90 ezer forintos veszteséget. A kiskereskedő, aki „bögrecsárda” módjára méri szét a napi 150-250 li­ter tejet, szintén nem ellenóriz(tet) - tisztelet a kivételnek -, mert eset­leg bezárhatja a boltját. Megvárja hát az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Intézet határozatát, míg annak tudomására jut esetleg több tíz új megbetegedés után a fer­tőző góc léte és útja. Talán ismerő­sebbek régebbi nevükön: Köjál. De ha népegészség és egészségügy nincs igazán, legalább intézete le­gyen, akkor is, ha annak létszámát 25%-kal leépíti, míg feladatait egy- harmaddal megnöveli a kormány­zati bölcsesség. Valamikor az volt a jelszó: Legfőbb érték, az ember! Ma legfőbb érték a haszon, meg a kisvállalkozás. Jó né- hányan kiírhatnák a cégtáblájukra: Tejárusító és kórházellátó vállalkozás! (Név és cím a szerk.-ben) Szerkesztői üzenet Szabados Ferencné, Sajóbábony: Köszönjük bizalmát, de levelét, melyben 4 év fáradságos, odaadó munkáját köszöni meg az egyik miskolci gimnázium tanárainak, nem áll módunkban közölni. Nem azért, mert nem érdemesültek rá, hanem azért, mert nem lenne eti­kus csupán őket kiemelni a nagy­szerű szaktanárok sokaságából. Jogsegélyszolgálat Ma, március 13-án, hétfő délután 4-8 óra között jogsegélyszolgálatot tar­tunk Miskolcon, a Sajtóház If. emele­tén, a 214-es számú irodában. Felvi­lágosítást ad Demeter Lajos ügyvéd.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents