Észak-Magyarország, 1995. március (51. évfolyam, 51-77. szám)
1995-03-11 / 60. szám
ÉM"interjú A rendszerváltással kapcsolatban gyakran hangoztatott vélemény, hogy a politikai fordulat nem hozott lényegi változást az emberek életében. II. oldal ÉM-riport _________________ N agy hullámokat vet a határainkhoz közel lévő mochovcei (mohi) atomerőmű építésének befejezése kapcsán kialakult, nemzetközivé terebélyesedett vita. III. oldal Műhely _____ A műteremben hatalmas kép készül Vonzza a tekintetet, ismerős tájakra visz, és zavarba ejt. Hisszük is, meg nem is. VII. oldal Évszakváltás Fotó: Fojtdn László A hét embere Stehlik Ágnes aki huszadszor szervez 1848-as megemlékezést Lévay Györgyi gyökerei mélyen diósgyőriek. A dédapa, a nagyapa, az apa vasgyári, gépgyári történetei, emlékei beépültek kislánykori mesevilágába, megrajzolták a maguk évgyűrűit Stehlik Ágnes lelkében. Mostanában is élénken figyel az ottani eseményekéi bántják a sikertelenségek, örül, ha a nemzeti lobogót tűzik a kéményre.- A történelem, különösen a jUagyar történelem mindig érdekelt. Amióta csak olvasni tudok vagy még előtte is. Izgatott, uogy mi mindent temettek a lóid alá az elműlt évszázadok. A gégészetet egészen misztikus tudománynak képzeltem el, ^erettem volna régész lenni. Megtudni, mit rejt a diósgyőri, a Ujiskolci föld, hogyan éltek itt a *®gi emberek. Naivitásom akadályozott meg abban, hogy régészetet tanuljak: nem voltam Gég ügyes rajzoló, úgy gondol- ta«i, nem tudom majd lerajzolni a 'eleteket. Bécsi rokonai felajánlották óéin, menjen ki, és iratkozzék be arra az egyetemre, amelyre tet- ??'k. Nem tudta elhagyni a szü- °városát, azt mondja, ideiglene- Sen Sem tudna másutt élni. Ma- gyar-történelem szakon tanult uz Egri Tanárképző Főiskolán, aid népművelői diplomát is ^érzett a Kossuth Lajos Tudo- • utiyegyetemen. Egy hirdetésre |e entkezett a miskolci Múvésze- v ?'s l^’epuganda Irodába, fel is -t, ct-lék propagandistának.- Nem igazából akartam tanár lenni, mert tudtam, hogy nincs annyi türelmem a gyerekekhez, mint pedagógus édesanyámnak, és nem éreztem magamban annyi tehetséget, mint amennyit az általam ismert legjobb tanároknál tapasztaltam. Egyszer ugyan majdnem elcsábított a pálya, de akkor meg úgy éreztem, nem hagyhatom itt. az irodát, amely annyi segítséget adott a tanulásomhoz. Egészen fiatal voltam mikor Miskolcon rendeztük meg az AICS Nemzetközi Filmfesztivált. Olyan sikerrel. hogy külföldön még ma is emlegetik. Csodálatos volt látni, hogy ha valami nagy történik a városban, akkor mindenki összefog. Négy évvel ezelőtt átszervezték Miskolcon is a közművelődési intézmények rendszerét, megszűnt korábbi munkahelye. Munkanélküli lett. Munkanélküliségének hónapjaiban elvégzett egy angol rendszerű menedzserképző tanfolyamot, vizsga- dolgozatát Londonban bírálták, és jónak minősítették. Közben létrejött Miskolcon a Belvárosi Kulturális Menedzser Iroda, és az önkormányzat pályázatot írt ki az igazgatói tisztre. Erős mezőny indult, ötször szavazott a közgyűlés, végül Stehlik Ágnes nyert. Az idén vesz részt huszadszor a történelmi ünnepségek megszervezésében. Március 15. Másmilyenek voltak a régebbi ünnepségek. Az emberek dolgozni mentek, mint akármely szürke hétköznapon. Csak az iskolákban volt tanítási szünet. Voltak, kik nem vették jó néven, ha a sok ember találkozott a Petőfi-szo- bornál. Voltak, kik még a diszkrét kokárdára is furcsa szemmel néztek. Mégis, minden évben virágok díszítették a pósz- tamenseket.- Mi az irodában úgy beszéltünk erről, hogy a hála szervezetlen (virágai virulnak a talapzatokon. Az én időmben azért mindig volt valamilyen szervezett ünnepély is. Fáklyás felvonulás, csendes megemlékezés... Merevre sikerült főhajtások, de voltak. Kevés résztvevővel. Most egészen más. Két hónapja készülünk az évfordulóra. Vagy ötvenen dolgoztunk azért, hogy minden rendben legyen, és semmi, de semmi ne zavarja meg az ünnep méltóságát. Gyönyörű munka, most is azt érzem, hogy ilyenkor összefognak az emberek. A diákok, az utcatakarítók, a technikusok, a kellékesek. De, ha százszor lenne alkalmam március 15-i ünnepséget rendezni, százszor izgulnék. Pedig nem is ez az ünnep áll a legközelebb hozzá.- Augusztus 20. a kedvenc dátumom. Egyrészt azért, mert a középkor a kedvenc korom, és az államalapítást csodának tartom. Másrészt pedig azért, mert az a nap családi ünnep is nálunk, akkor esküdtek a szüleim. Az iroda munkája szerteágazó. Könyvkiadás, a görömbölyi és a szirmai közösségi ház szakmai felügyelete, a Miskolci Műsorkalauz szerkesztése, kiadása, a Minigaléria, a Miskolci nyár zenei esték sorozata, ezen belül az orgonaesték megszervezése, a Komolyzenei Klub, a nyári térzenék megrendezése.- Egyik kedvesebb, mint a másik. Á munkám ezer örömöt ad. Ha mégis elfáradok, olvasok. Vagy édesapámmal teszek- veszek a ház körül, mivel én vagyok a családban a fiú és a lány egyszemélyben, mert nincs test- vérem. A százéves házunkat, amit a dédapám épített a Szarkahegyen, sajnos nem tudtuk megmenteni. Nem a kora miatt, hanem mert vizesedéit. Nyugdíjas szüleimmel új házat építettünk. Amikor eljött a tervező, csak annyit mondtam neki, hogy' a pince és a körtefa között épüljön fel a ház. A pincét az ősök ásták, a fát ók ültették. Jókedvünk tavasza Gyöngyösi Gábor Nem tudom, hogy van-e, lehet-e még nekünk jókedvünk vagy se, mint ahogy azt sem tudom, van e még egyáltalán valamink, vagy már mindenben külföldi segítségre szorulunk. Persze tudom, kaptunk mi régebben is segítséget - akkor is, ha nem kértünk - a nagy Szovjetuniótól, de az néha olyan volt, hogy ha valaki rosszat akart kívánni a másiknak, valami olyasmit dörmöghétett az orra alatt, ha mert, „Segítsenek meg téged az oroszok!". Most meg az úgynevezett alapszerződési dilemmáink közepette becsapott a hír, hogy a legnagyobb utódállammal Oroszországgal kötött alapszerződést parlamentünk is ratifikálta, miután az orosz - mert már ilyen is van, csak dumának nevezik - hosszas huzavona után szintén bólintott rá. A magyar-orosz alapszerződést tehát életbe lépettnek tekinthetjük (a hét elején már ki is cserélték az okmányokat), és azért ez megnyugtató. Mert ha a nagy Szovjetunió legnagyobb utódállama az orosz - hosszas gondolkodás után -, de mégiscsak hajlandó volt elismerni, hogy 1956-ban bűnt követett el a magyar nép ellen, s azért most megkövet bennünket, nos akkor a román, a szlovák demokrácia is lehet annyira belátó, amit szocialista-diktatúráik elkövettek az ottani magyar lakosság ellen, azt valamilyen módon igyekeznek jóvátenni. Nem bocsánatot kérni, mert az csak „duma", hanem olyan életteltételeket teremteni, amely az ottani magyar lakosságnak is megfelel. /\ külföldön élő magyar nemzetiség legnagyobb baja ugyanis nem az, hogy egy adott pillanatban számszerűen több vagy kevesebb az iskolája, (ha van elég), hogy hány nyelven van kiírva a falu neve vagy, hogy a törvény előtt érvényesítheti-e egyénenként személyiségi jogait vagy se (hogyha kollektív jogai nincsenek) hanem az, hogy olyan közegben él amely tőle úgyszólván mindenben eltérően gondolkodik. Másként szervezi gazdaságát, társadalmát, más történelem, más kultúra ismeretét és gyakorlását tudja fontosabbnak, sót még az ünnepeit is máskor tartja. Ez a különbözőség pedig egy-két kisebbségi jog megadásával nem oldható fel, nem törölhető el. Sem a gazdasági, sem az úgynevezett kulturális, művelődési szférában. Ezen csak a sokat vitatott nemzetiségi autonómia megteremtése segíthet, amin keresztül az emlegetett államokban élő magyar lakosság teljesebb értékű, talán nagyobb hasznot is hozó állampolgára lehetne az illető országnak, mint eddig. A kérdés most már csak az, kinek érdeke ez? A külföldön élő magyaroknak bizonyosan, hiszen ők a teljesebb értékű személyiségi, állampolgári jogok birtokában olyan távoli országokban is fel tudták találni magukat, ahol nem is élnek sokan egy tömbben. Nos, ezt a magyar jó tulajdonságot azokban az országokban is nagyon jól ismerik, amelyek mereven ellenállnak minden magyar autonómia-törekvésnek. A határok sérthetetlenségének elismertetése, kimondatása mögé azt a félelmüket bujtatják, hogy magyar autonóm területek, vállalatok, kulturális intézmények szaporodhatnak el országaikban. Ez ugyanis nekik egyáltalán nem lenne jó. Egy más, a magyar ízlésnek megfelelőbb jogviszonyokra alapozott gazdasági, társadalmi, kulturális szer\'ezettség-amely semmilyen ellentmondásba nem kerülne az ottani demokratikusnak deklarált alkotmányokkal sem - nagyon rövid idő alatta többségiekénél sokkal nagyobb eredményeket tudna felmutatni (már csak a munkahelyi feszültségek hiánya miatt is), ami nyilván erősen irritálná a gyorsabb haladásra képtelen környezetet. Az autonómia védelme alatt - a magántulajdon szentségét sértetlenül hagyva - tovább nem lehetne senkit számára hátrányos döntések elfogadására kényszeríteni. tíz pedig már komoly akadálya az autonómia megvalósíthatóságának, hiszen ha megvalósulna, ékes bizonyítéka lenne annak, hogy Európának ezt a táját bizony Trianonban nagyon elfuserálták. Elfuseráltak azzal, hogy egy viruló, népeinek errefelé azóta sem látott jólétet biztosító birodalmat, az osztrák-magyart, feldaraboltak, és sokmilliós tömegeket kényszerítettek olyan új országokba, amelyekben mindmáig nem tudtak otthonra lelni. De nem találtak igazán otthonra azok a most többségben lévő tömegek sem, amelyek nyertek a fel- darabolással, hiszen generációk sorát mozdították el szülőhelyükről a románositás, szlovákosítás, oroszosítás, délszlá- vosítás megvalósíthatatlan vágyálmával ugyanazok a vezetők és követőik, akiknek a javára a trianoni döntések annak idején történtek, s akik azóta már szét is váltak. Alapállásuk a féltés, gondolkodásmódjuk a bizalmatlanság lett. Úgy látják, hogy amit érdemtelenül kaptak, azt bármikor visszave- hetik tőlük. Nem mi, hanem azok, akik ezeket a területeket és magyar néprészeket nekik ítélték. Az ottani magyarok pedig szenvednek. Nem. értik, és soha nem fogják megérteni, milyen bűnt követtek el az isten ellen, hogy olyan országokban kénytelenek élni, ahol sosem akartak, ahova nem vándoroltak be, és be se kéredzkedtek. Alapszerződéseket kötni helyettük és nélkülük, jókedvünkben sem lenne szabad. Ők sokkal jobban ismerik azt a közeget amelyben élnek, tudják mi mellett, meddig tarthatnak ki, miről mondhatnak le, és azért mit kaphatnak cserébe. Mi, Trianonban egyszer már lemondtunk róluk. Ki, és mivel kényszeríthet most bennünket arra, hogy ismét megtegyük? Ettől még nem lenne rendezettebb a viszonyunk ezekkel az országokkal! Mert ha most, gazdasági, katonai, kereskedelmi téren nem az, akkor mondja meg már valaki, hogy miért nem. De akkor valóban arról beszéljünk, amiben nem rendezett, és ne másról. I
