Észak-Magyarország, 1995. február (51. évfolyam, 27-50. szám)
1995-02-01 / 27. szám
8 ÉSZAK^Magyarország Kultúra 1995. _APROPÓ Márk Dobos Klára Nekem már alig maradt mit írnom. Kollégám itt „mellettem" a koncertkritikában szinte mindent leírt, amit Karsai Márkról, a 13 éves zongoristáról, illetve hétfő esti produkciójáról le lehet. Csak hogy kollégám nem tud a kézfogásról. Talán csak egy-két páholyból eshet úgy a tekintet, hogy beláthattunk a függönyök mögé, s részesei lehettünk a jelenetnek, melyben Deák András karmester kezét nyújtja a fiatalembernek, aki éppen elkápráztatni készül a közönséget. (Ezt persze előre nem tudhattuk.) Úgy tűnt, mintha a feszültség - ami azért minden művészben benne van fellépés előtt - a kézfogás után kiszaladt volna a kisfiúból. Mit jelenthetett neki a kézfogás? Hogy „emberszámba" veszik? (Úgy értem, felnőtt- számba.) Vagy valami atyai biztatást vélt felfedezni benne? Ki tudja. A lényeg, hogy játszott, ahogy játszott (fantasztikusan!). Hogy válláig érő szőke haja még művészi allűrök nélkül, természetesen lobogott, ahogy gyer- mekujjai futottak a billentyűkön; szeme a semmibe révedt, arca is „eltűnt"a zenében, teljes átszellemültséget tükrözött. Ő már csak tudja, mi a zene... A karmester mintha mondott volna neki valamit a kézfogás pillanatában, illetve mikor befejezve a koncertet többször is „visszazavarta" a kis legényt a közönséghez. Nagyon kíváncsi vagyok, mit lehet mondani egy ilyen gyereknek, aki nyár túl van a szavakon -, hiszen Debussy szerint a zene ott kezdődik, ahol a szó hatalma véget ér. De hol „ér véget", és hol „kezdődik" a gyerek? Hinni szeretném, hogy volt azért benne gyermeki dac, hogy utálta, mikor sokadszor is vissza kellett mennie a fölnőttek elé, s ha nem is mondta, legalább gondolta: én megtettem a magamét, most már hagyjatok békén! _ÉM-portré Miskolc (ÉM - DK) - Három dolgot mond, ami nélkül ugyan lehet élni, de nem érdemes: a művészetek, a sport, illetve a szeretetteljes és támogató emberi kapcsolatok... Viszont akad egy dolog, ami nélkül szerinte nem lehet élni, ez pedig a munka. Aradi Mária (aki orosz-magyar szakos tanári diplomája után szociológusi diplomát is szerzett) ezért választotta mostani munkájául éppen a munkanélküliség elemzését. „Érdekelt, hogy néz ki egy olyan világ, melyben a munka sokáig becsület és dicsőség dolga volt, majd feleslegessé vált. Érdekelt, hogyan néz ki az élet egy olyan faluban, ahol minden második család segélyből él. Mit kapnak itt, mit tanulhatnak a gyerekek?!...” Jelenleg a Megyei Fejlesztési Ügynökség stratégiai igazgatója. A munkanélküliségről szóló felmérések mellett most azt a feladatot vállalták el, hogy kidolgoznak egy megyei fejlesztési stratégiát, hat fő szempont alapján, mintegy száz szakértő részvételével. A kulturális terület ugyan ebben nem szerepel, mondja, a pénz, amit kaptak, most nem erről szól... De ő maga igen. Egyik legnagyobb sikerének például azt tartja, hogy tokaji párttitkársága idején sikerült a városnak egy jó főépítészt találnia Bodonyi Csaba személyében. Ettől kezdve Tokaj sorsa megfordult. Hiszen egy ilyen városra nagyon kell vigyázni, nem szabad „szétverni”, tönkretenni... Arról is beszél, hogy jó lenne átgondolni a kultúrához való viszonyunkat. Ki kell-e termelni egy gazdag közép- osztályt, amely meg tudja fizetni a kultúrát, vagy kitalálni a régi és a piacmodell keverékét, s erőteljesen támogatni ezt a területet. „Elpusztulok, mint kultúrahordozó réteg. Nem tudok például könyvet venni. Pedig én jól keresek...” S miért találkozhatunk vele annyi rendezvényen? Miért van ott a könyvheti megnyitón és a hangversenyeken? „Egyrészt a személyes találkozás élménye miatt, másrészt ott kell lenni, mert így demonstrálunk, hogy akarjuk a kultúrát, szükségünk van rá. Sokunknak kell demonstrálnunk, hogy ez életünk fontos része...” Zongorista és karmester - Karsai Márk és Deák András Fotók: Dobos Klára Ifjú zongoraművész bemutatkozása Karsai Márk és a Miskolci Szimfonikus Zenekar hangversenye Bánhegyi Gábor Miskolc (ÉM) - A Miskolci Szimfonikus Zenekar Deák András vezényletével Haydn C-dúr (A medve) szimfóniáját, Mendelssohn g-moll zongoraversenyét - Karsai Márk közreműködésével - és Brahms I. c-moll szimfóniáját játszotta el hétfőn este a Miskolci Nemzeti Színházban. Nagyon kevesek mondhatják el magukról, hogy jelen voltak Kocsis Zoltán, Ránki Dezső vagy Jandó Jenő pályafutásának indulásánál. A nagy zenészegyéniségeket általában már „készen” kapjuk, legfeljebb halvány fogalmaink lehetnek arról, mit tudhattak, mire voltak képesek tizenévesen. Hétfőn néhány száz koncertlátogatónak megadatott az a szerencse, hogy szem- és fültanúja lehetett a tizenhárom éves Karsai Márk első nagyzenekari koncertjének. Amikor Karsai Márk a karmester kíséretében a színpadra lépett, az a megelőlegezett bizalmat jelentő udvarias taps fogadta, ami kijár minden szólistának, és amiből hiányzik a nagy, befutott művészt körülölelő „szeretetáradat”. Mert Karsai Márk még nem tud úgy megjelenni a színpadon mint egy nagy művész. O még nem tudja, hogy kell úgy meghajolni, hogy közben szempillája alól végigfurkéssze a páholyokat, miként kell magabiztos, fölényes mosolyát alázatossá szelídíteni. Karsai Márk még csak úgy tud megjelenni, mint egy tizenhárom éves fiatalember, aki teljesen úgy néz ki, mint tíz hasonló korú társa közül körülbelül tízen, azzal a különbséggel, hogy neki történetesen vállig érő szőke haja és hatalmas ábrándos szemei vannak. Ennek megfelelően a nézőtérről is érezhető volt egyfajta leereszkedő biztatás, feltételezve, hogy ez a félszegségét közönybe palástoló fiatal művészpalánta bizony a teljes kétségbeesés határán lebeg. Pedig Karsai Márk egyszerűen csak játszani akart, megmutatni azt, hogy birtokában van egy olyan képességnek, ami minden kétmillió ember közül csak egynek adatik meg, hogy ő és a zene végérvényesen egymásra találtak, és tulajdonképpen egyelőre majdhogynem egyre megy, hogy a szenvedélyének egy gyakorlóteremben vagy egy koncertpódiumon él. Karsai Márk számára a közönség még nem „eszköz”, akiknek egy darabig önzetlenül, később pedig némi önös szándékot is mellécsempészve adni akar. Számára a nézők csak a koncert előtti és utáni pillanatokban léteznek, a kettő között az ő világában csak a zenének jut hely. Karsai Márk színpadi jelenléte alatt legalább négyes szerepkört töltött be a színpadon, amelynek csak egyik eleme volt az, hogy egy csodálatos zongoraversenynek miként kell igazán megszólalnia a színpadon. Bámulatos precizitással és könnyedséggel mutatta meg, hogy tökéletesen birtokában van a műnek, olyannyira, hogy - különösen a második tételben - már megengedheti magának szólama magához igazítását. Ebben a zongorajátékban nyoma sem volt a modorosságnak, a mesterkéltségnek, az szólalt meg, amit Karsai Márk gondol a világról, fittyet hányva annak a felnőtti téveszmének, hogy egy tizenhárom éves fiú legfeljebb még csak kiskamasz szinten képes működni. Ezzel egyidőben pedig az értelmetlen szavak közé űzte a „csodagyerek” kifejezést, mert Karsai Márk „csak” egy teljesen átlagos tizenéves fiatalember, aki valamely oknál fogva csodálatos képességek birtokában van. Rajta kívül bizonyára még jó néhány fiatalember rendelkezik hasonló vagy más irányú kivételes képességekkel, de ő egy azon kevesek közül, akik nemcsak tudatában vannak ennek, de azt is tudják, hogy a tehetség önmagában semmit sem ér, ha nem párosul szívós, néha bilincsbeverően kegyetlen, az önsanyargatással határos munkával. Karsai Márk gyerekként jött a színpadra, művészként muzsikált, majd az utolsó akkord elhangzása után rögtön visszaváltozott gyerekké, aki már szeretett volna minél hamarabb kint lenni, aki egyre kevésbé akart sokadszorra is visszajönni meghajolni, aki még nem tulajdonított jelentőséget annak, hogy nyolcszor tapsolták vissza, mert talán titokban érezte, , hogy a közönséggel csak húsz percig tudta elhitetni, a művészet nem feltétlenül életkorhoz kötött. Végezetül pedig elnézés kéretik mind a zenekartól, mind pedig a dirigenstől, Deák Andrástól, hogy „hiába” nyújtottak ezen az estén kiváló teljesítményt mind a Haydn-, mind pedig a Brahms-szimfónia megszólaltatásakor, de - és remélhetőleg az érintettek nem érzik sértve magukat - ez a hangverseny igazán akkor kezdődött, amikor Karsai Márk a színpadra lépett, és akkor fejeződött be, amikor az ifjú művész kiment a színpadról. „Szalonképes” grafika vándorúton Miskolc (ÉM) - Makói Mappa - 1995 a címe a Miskolci Galériában hétfőn megnyílt vándorkiállításnak. A Makói Grafikai Művésztelepen készült alkotások itt igazi otthont találhatnak, hiszen az elképzelések - és a jelenlegi lehetőségek - szerint Miskolc a sokszorosító grafika „fővárosává” válhat. A tárlatot Szepes Hédi művészettörténész ajánlotta a közönség figyelmébe. A kiállítás címe egyfelől a Makói Grafikai Művésztelepre utal, amely 1977 és 1990 között működött, új fejezetet nyitva a magyar sokszorosító grafika történetében. Másfelől arra, hogy az annak idején Makón járt művészektől nem csupán akkor készült művek kerülnek a közönség elé, hanem friss, az utóbbi években készült alkotások is. S nem feltétlenül grafikák: festmény is, alkalmazott művek is, ki mivel foglalkozik mostanában. Mi az aktualitása ennek a kiállításnak? A Makói Művésztelep egy évtizeden át a magyar grafika egyik legfontosabb műhelye volt, ám ez még abban az időszakban történt, amikor mindenfajta progresszív művészeti törekvés a hivatalos megtűrtség határvidékén lavírozott, így fontosabbnak tartotta a fennmaradást, mint a precíz öndokumentálást. Hiába tehát, hogy a makói grafikai szimpozion karnyújtásnyira van a jelentől, mégis, szinte régészi - muzeológusi kutatással kell elóbányászni a müveket, a makói tevékenység dokumentumait. Rudnay Gyulára, a két háború „Jelenet" a kiállítás megnyitójáról közti, romantikus lelkületű alföldi mesterre hivatkozva 1971-ben kezdődött művésztelep-szervezés Makón. Ebből, a Marosmenti Művésztelepből nőtt ki a Makói Grafikai Művésztelep. Szerepe volt ebben a makói születésű Kocsis Imre helyzetfelismerésének, a magyar grafika - sokadik - virágzásának, a szimpozion- mozgalom megélénkülésének, és Makó kultúrateremtő szándékának. Kocsis Imre, a szerveződés művészeti vezetője 1977-től datálja a Makói Grafikai Művésztelep létét: ez az év, amikorra már kialakultak a meghívás - működés játékszabályai, a művek bemutatásának lehetőségei, ez az esztendő, amikor először jelent meg minden résztvevő egy-egy ofszetlitó lapjával Makói Mappa. Ma már nehezen érzékelhető, miféle szakmai-politikai ellenállással kellett megküzdenie az új sokszorosító eljárásoknak és a koncep- tualista gondolkodás helyi gyakorlatának, hogy Budapesttől távoli művésztelepeken és rövid életű alternatív galériákon kívül is falat kapjon, a közönséghez fordulhasson. A Makói Mappa kiállítás nem is politikai összefüggések taglalására vállalkozik, hanem azon fontosabb tendenciák és müvek kiemelésére, amelyek máig sem vesztettek aktualitásukból. Február 1-, Szerda Pedagógusbál Miskolc (ÉM) - Immár 12. alkalommal rendeznek Miskolcon pedagógusbált. A farsangi időszak hagyományos programját ebben az évben február 11-én este 7 órától a Palotaszállóban tartják. Asztalfoglalás, jegyigénylés a Gábor Áron Műszaki Középiskolában lehetséges, érdeklődni a 370-130-as telefonszámon lehet. Impresszió Miskolc (ÉM) - Lehoczky Alfréd Endre: Impresszió címmel rendezett kiállítását ma, szerdán este 6 órakor Holbusz István, a Szemere Bertalan Gimnázium, Szakmunkásképző Intézet és Szakközépiskola igazgatóhelyettese nyitja meg a miskolci Vian-klubban (a Tokaj szolgáltatóház mellett). Sanzonest Miskolc (ÉM) - Anne Pekoslaws- ka, lengyel származású francia énekesnő február 7-én este 7 órától Edith Piaf dalokat énekel Miskolcon a Csodamalom bábszínház színháztermében. Előadása nem csak egyszerű sanzonest, de színházi produkció is. A legjobb francia énekesnők között tartják számon, aki ráadásul jól szaxofonozik. Madame című műsorában nem utánozni akarja a nagy énekesnőt, hanem próbál új színt vinni a régi, híres számokba. Jean-Lou Descamps (hegedű) és Cecile Muguet (zongora, szintetizátor) lesznek a kísérői. Az előadást az Alliance Francaise szervezi, jegyek a Kulturális Menedzser Irodánál illetve a Filharmóniánál vásárolhatók. A diákgalériában... Miskolc (ÉM) - Andrássy Judit és Bodnár László munkáiból nyílik ma, szerdán délután 4 órakor kiállítás a Teleki Tehetséggondozó Kollégium Diákgalériájában. A tárlatot Homonna György képzőművésztanár nyitja meg. Jó helyesírók Abaújszántó (ÉM) - A napokban rendezték meg az Implom Józsefről elnevezett országos helyesírási verseny megyei elődöntőjét, amelyen három kategóriában ötvenegy Borsod megyei középiskolás indult. A szakmunkás, szakközépiskolai, ih letve gimnáziumi diákok legjobbjai képviselik majd megyénket az országos döntőben. Az elődöntő eredménye: A gimnazisták közül: Dobai Szidónia (Herman Ottó Gimnázium, Miskolc), Dudás Györgyi (Avasi Gimnázium; Miskolc), Nagy Ágnes (Bocskai Gimnázium, Szerencs). A szakközépiskolások kategóriájában: Murányi Lívia (József A. Gimn. és Eü. Szakközépiskola, Ózd), Tóth Bernadett (105. Sz. Szakmunkás és Szak- középiskola, Kazincbarcika), Orosz Viktória (Irinyi J. Műszaki Középiskola, Kazincbarcika). A szakmunkások kategóriájában: Rendecki Renáta (106. Sz. Szakmunkásképző és Szakközépiskola, Tiszaújváros), Takács Tamara (Ferenczi S. Eü. Szak- középiskola és Szakiskola, Miskolc), Demkó Edit (Gyors- és Gépíró Szakiskola, Szerencs). Színházi per Szabadka (MTI) - A szabadkai Népszínház vezetősége bírósági pert indított a városi önkormányzat ellen, s követeli, hogy a polgármesteri hivatal fizesse meg 380 ezer dináros „tartozását”. A pert azután indították meg, hogy a városi önkormányzat 15 hónapja egy dinárral sem járult hozzá a legnagyobb szabadkai kulturális létesítmény működtetéséhez. Kasza József polgármester szerint a támogatás azért késik, mert az önkormányzat és a színház igazgatója nem tud megegyezni a színház koncepciójáról, míg a rendező azt állítja, hogy az önkormányzat a támogatás felfüggesztésével politikai nyomást akar gyakorolni a színházra. ,Azért indítottuk meg a pert, mert az önkormányzat önkényesen és törvényellenesen hozott határozataival megélhetési gondokat okozott a színház alkalmazottjainak, s a minimálisra korlátozta a színház művészi tevékenységét is” - mondta a színház jogásza. A szociológus
