Észak-Magyarország, 1995. február (51. évfolyam, 27-50. szám)
1995-02-27 / 49. szám
12 ÉSZAKIM AGYARORSZÁG Hirdetés 1995. Február 27., Hétfő, A NAGY BEVETÉS 1994-ben a PIONEER új minőségi felfogást vezetett be a magyar piacon. Bejelentette, hogy ezentúl hibridkukorica vetőmagjainak csírázási százaléka 93%, vagy afeletti lesz. Ez egyértelmű nyereségnövekedést jelent a vásárlók részére, hiszen az egyenletes termés jóval olcsóbbá és hatékonyabbá teszi a betakarítást. A PIONEER termelésre ajánlott hibridjeit széleskörűen, a legváltozatosabb körülmények között éveken át teszteli Magyarországon. A PIONEER hibridjeit 1994-ben 1500 kisparcellás, reális termelési körülmények között zajló összehasonlító kísérletben vetették össze a versenytársakkal. Az 1500 összevetés hozzávetőleg 70%-ban erős, a PIONEER számára komoly versenytársat jelentő hibridek szerepeltek. 30%-ban kisebb jelentőségű, gyengébbnek tartott ellenfelek. A kísérletek eredményei minden éréscsoportban azt mutatták, hogy a Tavasz a PIONEER-nél A PIONEER közel húsz éve ismert Magyarországon. Elfogadtatta magát a hazai piacon. Ma piacvezető. De hű marad nevéhez és alapfilozófiájához, sohasem elégszik meg az elért eredményekkel. Mindig tovább lép, mindig új csúcsokat akar meghódítani. PIONEER hibridek jelentős terméstöbbletet, és még ennél is nagyobb arányú többletjövedelmet hoznak. • A mellévetéses vizsgálatok mellett 128, üzemi körülmények között végzett kísérletben vizsgálták, és bizonyították a tavalyi év során a hibridek kitűnő agronómiái jellemzőit. A PIONEER fajtaválasztéka minden igényt kielégít. Megtalálhatók benne a legszélsőségesebb ökológiai viszonyokhoz is jól alkalmazkodó stressztűrő hibridek, amelyek átfogják a hazai kukoricatermesztés teljes spektrumát. A PIONEER hibridek értékmérő tulajdonságai magas termőképesség kiemelkedő termés stabilitás rendkívül gyors éréskori vízleadás nagy szárazságtolerancia 1880 MELLÉVETÉSES KÍSÉRLET FAO 200-500, Magyarország, 1993-94 Az egyes éréscsoportok vezető hibridjei minden összehasonlításban a legjobb eredményeket érték el versenytársaikhoz képest. FAO 200 HELGA — Az éréscsoport leggyorsabb vízleadású, legnagyobb termöképességü hibridje. Intenzív kezdeti fejlődés jellemzi és eredményesen termeszthető közepes tápa- nyagellátottságú talajon is. Korán vethető és kiváló állóképessége lehetővé teszi a kései betakarítást. FAO 300 STIRA — Termőképessége, termésstabilitása, szárerőssége és öntözési reakciója kiváló. Kezdeti fejlődése igen gyors. Kiemelkedő teljesítmény és szárazságtürés. FAO 400 MARISTA — Éréskori vízleadása alapján az ország egyes termőtalajain egy éréscsoporttal korábbi hibridként viselkedik. Termőképesség terén versenyképes még a nála hosz- szabb tenyészidejű hibridekkel szemben is- Eredményesen termeszthető a közepes tápanyag és vízellátottságú talajokon is. FAO 400 COLOMBA — Tavaly még csak fajtajelölt volt, idén már az éréscsoport kiemelkedő hibridje a termőképességét és a termésstabilitását tekintve. Jellemzői a kivételesen erős szár, a kiváló szárazságtürés és a kedvező szem-csutka arány. Túlérésben is szárszilárd. FAO 500 FLORENCIA — A legnagyobb termőképes' ségű államilag minősített hibrid. Kiváló szárazságtürés és vírusbetegségekkel szembeni kivételes ellenállóképesség jellemzi. Öntözéses termesztés esetén rekordtermést ad. PIONEER, Új ÉV ÚJ KARRIER 10 ÚJ RAKTÁRÁRUHÁZÁT NYITUNK Nemzetközi Kereskedelmi Vállalatunk 10 új raktáráruházát ' nyit ebben az évben. Keresünk munkatársakat a legkülönbözőbb területekre a raktározástól az igazgatásig. Ha Ön 18^40 év közötti és HAVI 38 500 NETrÓ KEZDŐ KERESETTEL egy BIZTOS JÖVŐT garantáló állást szeretne, í hívja rögtön Ágit. g Tel.:46-367-822. FIGYELEM! A TABAK Üzletlánc Kft. bérleményként olyan raktárhelyiséget KERES Miskolc területén, melynek alapterülete kb. 350 m2, melyben 40 — 50 m2-es eladótér kialakítására is lehetőség van. Ajánlatokat várja napközben: Ambrus György a i 46/342-690-es telefonszámon. PÁLYÁZATI FELHÍVÁS házas ingatlanok megvásárlására Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzata nyilvános, egyfordulós pályázat keretében értékesíti az alábbi ingatlanjait: Az ingatlanok adatai: Címe Helyrajzi száma Telek területe Közművesitettsége Funkciója Épület Befiz. bánatpénz Jelige Megtekinthető Megjegyzés Mályi, Berki Géza sétány 731 1367 m? víz, villany, sz.víz üdülő 67 m!-es főépület 3 db 16 m!-es faház 300 000 Ft „Pályázat Mályi” 1995. 03.21,, 8-12-ig Miskolc, Hadirokkantak u. 50. 6771 574 m3 összközműves terület filmszínház volt, de más intézményi funkció is elhelyezhető tsz. +1 emeletes összesen 774 m* 1 000 000 Ft „Pályázat Fáklya" a MIK Rt II. HK-vel egyeztetett időben 1998. 02. 28-ig a földszintből 338 m* bérlővel terhelt, a szerződés átcedálásra kerül A pályázaton való részvétel feltételei: ✓ a megjelölt bánatpénz befizétése a kiírónak az OTP-nél vezetett 641-472004 elszámolási számlájára. (A bánatpénz a nyertes pályázónál a vételárba beszámít és foglalóként funkcionál, a többi résztvevőnek az eredményhirdetést követő 15 napon belül visszafizetésre kerül.) ✓ a pályázónak vállalnia kell, hogy a vételárat egy összegben, az adásvételi szerződés aláírását követő 8 napon belül megfizeti. A pályázatnak tartalmaznia kell: a pályázó nevét, címét, aláírását, a megajánlott vételárat + áfát, a bánatpénz befizetésének igazolását, fedezetigazolást, nyilatkozatot a feltételek elfogadásáról, cégkivonatot, illetve magánszemély pályázó esetén személyi igazolvány számát, születési időpontját. A pályázatot zárt borítékban kérjük benyújtani a jelige feltüntetésével. A pályázatok benyújtásának:- Időpontja: 1995. március 30., 10-11 óráig ✓ Helye: Polgármesteri Hivatal Miskolc, Petőfi S. u. 1-3.1. em. tárgyalója. A pályázatok bontására közjegyző jelenlétében kerül sor 1995. március 30., 11 órakor. Eredményhirdetés 1995. április 25-én, 10 órakor a beadás helyszínén. Eredményes pályázat esetén a legmagasabb vételárat kínáló pályázó nyer. (A kiíró fenntartja a jogát, hogy a pályázatot eredménytelennek nyilvánítsa.) Az ingatlanokat ismertető részletes pályázati információkat tartalmazó tájékoztató 1995. február 27-től vásárolható meg a polgármesteri hivatal vagyonkezelő és vállalkozói osztályán (Miskolc, Városház tér 8.) 1 000 Ft+áfa egységáron. -x További információk beszerezhetők S a 46/327-211 /353-as telefonon. | PANNON AAAAAAA GSM ▼▼▼▼▼ Az élvonal.1------------------A PANNON GSM MISKOLCON 1994. novemberétől a miskolci polgárok is élvezhetik a Pannon GSM Távközlési Rt- ál' tál kiépített 900 MHz-es mobiltelefon-szolgáltatást. Magyarországon az észak-keleti régió távközlési helyzetének megoldása hosszú évek óta nem biztosított, ezért a gazdasági és üzleti élet fejlődéséhez elengedhetetlen, hogy ez a terület is felzárkózhasson Európához a fejlett telekommunikációs infrastruktúra révén. A Pannon GSM rendszeréhez az előfizetés megvásárlásával lehet csatlakozni. Bucja' pesten a bemutatóteremben, amely a XIII. kér. Váci u. 37. szám alatt található, valamint a hivatalos viszonteladók üzleteiben - Budapesten és vidéken egyaránt - van lehetőség a hálózathoz csatlakozásra. A szerződés megkötéséhez szükség van magánszemély esetén a személyi igazolványra, cég esetén pedig a cégbírósági bejegyzésre, az aláírási címpéldányra, valamint az adó bejelentkezési lapra és bankszámla szerződésre is. Előfizetést vásárolni készpénzzel (budapesti bemutatótermünkben Eurocard, Mastercard hitelkártyával is), valamint cég esetén lízinggel, magánszemély esetén pedig részletfizetéssel lehet. A lízingszerződés a vásárló és az Argenta Kft. közötti jogi kapcsolat keretében teszi lehetővé az adózás szempontjából kedvező fizetési konstrukciót. Az előfizetési szerződés megkötésével egyidőben kiválasztható a Pannon GSM és viszonteladói által forgalmazott hét féle mobil telefon közül az, amely leginkább megfelelő a vásárló számára, mind árban, mind pedig funkciójában. Ennek eldöntéséhez kérje ki a Pannon GSM munkatársaink, vagy szerződéses partnereinek véleményét, akár telefonon, akár személyesen. Miskolcon a következő viszonteladók állnak az érdeklődők rendelkezésére: WONDEX KFT. 3526 Miskolc, 1 ,, Szeles u. 21. MŰSZERTECHNIKA 3501 Miskolc, Vörösmarty u. 35. Tel.: 46/411 -416; Fax: 46/411-619 NETEX KFT. 3530 Miskolc, Corvin út 4. EAST AND WEST KFT. 3525 Miskolc, Kossuth L. u. 2. VIDEOTON SZERVIZ KFT. 3535 Miskolc, Kis-Hunyad u. 52. Tel.: 46/346-039 Fax: 46/346-039 Amennyiben további kérdései vannak a szolgáltatással kapcsolatban, hívja a Pannon GSM nonstop ügyfélszolgálatát a 270-4120-as budapesti, vagy Pannon GSM készülékéről díjtalanul a 030-as telefonszámokon. Tel.: 46/349-414 Fax: 46/349-413 Tel.: 46/411 -094 Fax: 411-094 Tel.: 46/412-811 Fax: 46/412-811