Észak-Magyarország, 1995. február (51. évfolyam, 27-50. szám)
1995-02-03 / 29. szám
8 ÉSZAK^Magyarország Kultúra 1995. Február 3., Péntek _APROPÓ Emelem föOeqem Gyarmati Béla „A Terméfzet rendit tartó és annak útyát őriző állat hát az Afzfzony, és tsak arról tartom, hogy e jó útból kibotlott fajzat, a ki úgy ízületik ugyan Afzfzonytól, mint embertől, de magát nem vifeli ofztán úgy, mint emberséges ember..." A fenti sorok néhány napja jelentek meg lapunk családi oldalán. A családot megtartó gazdasszony dicséretének szánt néhány hasábot Brackó István, miközben régi forrásokból is merített. Ettől a „fűszertől" sajátos zamata lett az írásnak. De jól olvassuk-e az 7 800-ban nyomtatott -s most betűhíven visszaadott-szöveget? Nem biztos, mert a beszélt nyelv ugyan nem változik a felismerhetetlenségig kétszáz év alatt, de az írásmód... Legyen elég annyi, hogy magyar nyelvterületen soha senki nem mondott Afz- fzonyt-t! Persze nem is írt. Csupán arról van szó, hogy a betűmetszők „s"-e hajdan más formájú volt, mint manapság. Nagyon hasonlította mostani „kis f-re". Régi nyomtatványokat lapozgatva bárki meggyőződhet erről. Ezt a betűt találjuk például M. Tótfalusi Kis Miklós 1695-ben napvilágot látott Aranyas Bibliájában is. „És fzüle a' Háda a'Jábált: ez volt találója minden fá- torban lakozónak, és a barom tartásnak mefterségének..." Mint látjuk, van már olyan „s" is, mint a mai betűcsaládban, de az asszonyt Kis Miklós is úgy szedi, amint azt a fenti idézetben láthatjuk. Vagyis:„Afzfzonyiállat". Mindez semmi gondot nem okozott a korabeli olvasónak. Vagy mégis? Nos, félreolvasásnak köszönhető egyik - ma már közkeletű - szavunk. Valamely li- terátus ember ugyanis ezt látta kinyomtatva: „föveg"- így lett a süvegből föveg, mint az Balassa József szótárában (1940) is olvasható. Idézem: „Calepinus szótárában (16.sz.) a söveg, süveg szót fövegnek szedték: ebből lett a 19. sz. elején a föveg szó. Jelentett mindenféle fejrevalót." Hát ennyi. Egyebekben pedig tisztelettel emelem meg a fövegem, (amin ugyan nincs nemzetiszín rózsa) mind az afzfzo- nyok, mind a szép nemet annyira tifztelő fzerző előtt... Sebesvízi fotók Miskolc (ÉM) - Második évtizedét kezdi a Bükki Nemzeti Park területén, Sebesvízen a Nemzetközi Fotóművészeti Alkotótábor. A tematika a környezet kínálta lehetőségekből és a workshop hagyományaiból adódóan: természet, akt, portré a fotóművészetben. Az első csoport július 24-30., a második augusztus 1-7., a harmadik pedig augusztus 9-15-ig dolgozhat majd Sebesvízen. A csoportokat Jung Zseni és Eifert János fotóművészek vezetik, a referensek: Varga Éva szobrászművész, Vécsy Attila, Dozvald János és Bállá András. Azok számára ajánlják ezeket a kurzusokat, akik a portré-, akt- és természetfotózásban illetve az audiovizuális (diaporáma, multivízió stb.) alkotómunkájukban olyan ötleteket, tanulmányokat szeretnének megvalósítani, amelyek igénylik az alkotói szituációk gazdag kialakítását, a szakmai eszmecserék és bemutatók intenzív meglétét, az alkotói miliőt. Lehetőség nyílik egyrészt az egyéni munkára, az önálló ötletek megvalósítására, melyhez a tábor vezetői segítséget nyújtanak, másrészt a csoportos bemutató foglalkozásokon való részvételre, amelyek tréning jellegűek, és itt mindenki készíthet tanulmányképeket. A workshop munkáját nyolc-tíz aktmodell segíti. A közös munkát képelemzések, művészettörténeti előadások, bemutatók, kirándulások egészítik ki. Az érdeklődők a következő címen jelentkezhetnek: Halmai László, AV-ART Stúdió, 3524 Miskolc, Adler K. u. 32. telefon, fax: 365-840 Hagyomány már, hogy a nyári táborok anyagából a következő év januáijának utolsó szombatján kiállítás nyílik Miskolcon. így most a Miskolci Nemzeti Színház galériájában láthatják az érdeklődők a sebesvízi alkotótáborban készült fotókból rendezett kiállítást. Eduard Reininger alkotása Lelki és szellemi összhangban Két kitüntetett tanítónő véleménye a tanítóképzésről Sárospatak, Budapest (ÉM - M.L.) - A pedagógusok munkájuk sikerességét általában azoknak tulajdonítják, akiket tanítanak. A gyerekeknek. Önmagukról nem szívesen beszélnek. Talán ezért is volt nehéz szóra bírni azt a két tanítónőt is - L. Nagy Ilonát és Jarecsny Júliát -, akik egész életüket a gyermeknevelésnek szentelték. Több évtizedes szakmai munkájukért egyikük Apáczai Csere János-díjat, másikuk pedig Karácsony Sándor-díjat vehetett át a kultúra napján rendezett ünnepségen a Parlamentben. A két tanítónő pályafutásában sok hasonló vonást fedezhetünk fel. Mindketten a sárospataki Comeni- us Tanítóképző Főiskola Gyakorló Általános Iskolájának voltak szakvezetői. Kartársi, barátnői kapcsolatukat az is erősítette, hogy a neveléssel, oktatással kapcsolatos elképzeléseik közel álltak egymáshoz. Sőt, az úgynevezett kisfelmenő rendszerben - ami azt jelenti, hogy az általános iskola első és második, valamint harmadik és negyedik osztályban más-más tanító tanítja a gyerekeket - Júlia nénitől Ilonka néni vette át az~ osztályokat. Éveken, évtizedeken1‘keresztül. Napi munkájuk mellett pedig a rájuk bízott „kistanítókat” is ellátták szakmai tanácsokkal. Életüket és munkájukat lehetetlen néhány sorban összefoglalni., Ezért inkább arról faggattuk őket, milyennek látják az egykori és a mostani tanítóképzést? Miként és miért változhatott meg a társadalomnak a pedagógusokról alkotott véleménye? L. Nagy Ilona - akit Apáczai Csere János-díjjal tüntettek ki - Nyíregyházán a Református Tanítóképzőben szerezte képesítését.- Az egyházi intézmény kimondottan erős lelki hatást gyakorolt diákjaira, és ez táptalaja volt mindannak, amely szerint a későbbiekben dolgoztunk. Ha a képzésnek az emberi, lelki oldalát nézzük, az mindenképpen más volt, mint egy állami tanítóképzőben. Mielőtt 1951-ben Sárospatakra kerültem volna, kilenc évig falusi iskolában tanítottam. Ez szintén erősítette az elszántságot, így más pálya gondolata fel sem merülhetett az emberben. A sárospataki képző 1951-58 között még középfoAmikor még együtt tanított a Comenius Tanítóképző Főiskola Gyakorló Általános Iskolájában L. Nagy Ilona és Jarecsny Júlia ’ Fotó: ÉM-archív kú intézményként működött. A tizenéves tanítójelöltek ekkor még - éppúgy, mint mi - jobban kötődtek nevelőikhez. Miután 1959-ben beindult a felsőfokú képzés, lazult a hallgató és az oktató közötti viszony. Ez pedig hatott magára a képzésre is. Megváltozott a világ. A gyerekek érettebb személyiséggel, magasabb szintű tudással kerültek ide, és megváltozott az intézmény szerepe is. A hallgatóknak az ismeretek sokaságát kellett nyújtani, az emberségre nevelés pedig kissé háttérbe szorult. Nem könnyű a mai tanítóképzésről beszélni, hiszen már tizenhetedik éve nyugdíjban vagyok. Annyi azonban bizonyos, hogy fontos a sokoldalú emberképzés. Talán az lenne igazán jó, ha az egykori képzés lelki tartalmait összhangba lehetne hozni a mai képzés szellemi, tudományos ismeretközlésével.- A pedagógusokról alkotott vélemény korábban vitathatatlanul jobb volt, mint manapság. Akkoriban egy falu, egy kisközösség szellemiségének meghatározói voltak. A felhalmozott ismeretekről ma a médiából mindenki tájékozódhat, így a tanítók szerepe is megváltozott. Munkájuk értékelése viszont változatlanul annak függvénye, milyen szellemben oktatnak. Ha él bennük a kötelességtudat, a gyerekek iránt érzett felelősség, megbecsülésük ma is változatlan. Jarecsny Júlia - aki a Karácsony Sándor-díjat vette át - tizennégy éve Budapesten él, de még ma is tanít: váltott műszakban, olvasási nehézséggel küszködő gyerekeket. A mostani az ötvenedik tanéve.- A képzőt az esztergom-vízivá- rosi irgalmas nővéreknél végeztem, akik lelkiismeretes, felkészült oktatóim voltak. Sárospatakra akkor kerültem, amikor a képző főiskolává vált. Ottlétem harmadik napján már a „mélyvízbe dobtak”, mint a többi szakvezetőt, áld akkoriban került oda. Amikor a ’60-as, ’70-es években a hallgatói létszám felfuttatása volt a cél, ez, sajnos, együtt járt a minőség romlásával is. Mi, akik még a középfokú képzőt jártuk, kimondottan hivatástudattal és jó tanulmányi eredménnyel kerültünk be az iskolába. Számunkra a pedagógusi hivatás megalapozott döntésen alapult. Talán ez a leglényegesebb különbség a régi és a mostani képzősök között. Ez természetesen nem azt jelenti, hogy ne lennének a mostaniak között elhivatottak. A tanítóképző főiskolát azonban gyakran csak ugródeszkának használják. Ma az oktatási módszerek diadalát üljük: a hallgatók is sokfélét megismernek, de egyikben sem tudnak igazán elmélyülni. A gyakorlat ezért jelenthet sokuknak kudarcot. Korábban erre nagyobb súlyt fektettek. Júlia néni munkája megbecsülését ma is változatlanul érzi. A gyerekeket is olyannak találja, mint évekkel ezelőtt: éppen úgy barátkoznak vele, ragaszkodnak hozzá, mint egykori tanítványaitól azt megszokta. Marasztalnák is mostani iskolájában, azonban év végén - úgy döntött - végleg átadja a stafétabotot... A magyar folklór „huncutságai” Gömöri adomák és furcsa esetek Ujváry Zoltán új kötetében Az ilusztrációkat Szilágyi Imre készítette Debrecen (ÉM - DK) - Menyecske a kemencében (Világjáró palóc adomák és huncutságok), illetve Adomák Gömörből címmel már olvashattunk néhányat az Ujváry Zoltán néprajzprofesszor gyűjtötte adomákból. Mindkét kötet igen kapós volt. Most még többet ismerhet meg a történetek közül, aki hozzájut az év elején Debrecenben megjelent könyvhöz, melynek címe: Huncut adomák Gömörből (Szilágyi Imre rajzaival). Úgy tűnik, ez a kiadvány nem a nagyközönséghez szól. Ezt a következtetést egyetlen tényből vontam le, mégpedig abból, hogy az elegáns kiadvány mindösszesen ötszáz példányban jelent meg. Persze utánnyomás lehetséges... „Mintegy három és fél száz adomát, tréfás történetet, viccet, megtörtént és kitalált esetet teszek közzé ebben a kötetben - írja bevezetőjében a szerző. - Helyszínen, falusi közösségekben, népi előadóktól gyűjtött anyagomból válogattam ki azokat a példákat, amelyekkel a gömöri magyar folklórnak erről a műfajáról lehetőség szerint minél megfelelőbb, a témakört jellemző áttekintést igyekszem nyújtani.” * Nincs is, van is Egy legény a szeretőjéhez ment, Rozsinkához. Selyemcukrot tett a nagykabátja zsebébe, hogy majd megkínálja vele. Útközben le kellett ülnie a félredolgára. A nagykabátja úgy hajlott, hogy belekakált abba a zsebébe, amelyikben a cukorka volt. Feláll, megkötözködik, hátra néz, így szól: - Szartam, s nincs! Mikor Rozsinkához ér, akarja megkínálni, nyúl a zsebébe a cukorkáért... nézi a kezét, így szól: - Nem szartam, s van! Rádió - rá dió Elrendelték egyszer, hogy össze kell írni, kinek van rádiója. Akkor még kevés embernek volt, de az összeíró minden udvarba bekiabált, meg beszólt az ajtón, ablakon, kinél hol. Éppen dél volt, amikor a sokgyerekes kocsis házához ért. Galuskát evett a család csak egy kis zsírral, szalonna nélkül, szóval nyögvenye- lő volt ebédre.- Van-e rádió? - kiált be az írnok.- Van az apád tokit! Nem látod, hogy csupaszon esszük? Lehet, elnézést kellene kérni a kiválasztott részletekért, mert akadhat, aki nem tartja ide illőnek. De ez a könyv erről szól, és ez is a folklór része. Nem is volt könnyű (bár olykor nagyon szórakoztató) kiválasztani a több százból az itt közölt történeteket. Ám a többi adoma még „ilyenebb”... A könyvből azonban nemesük a történeteket ismerhetjük meg, hanem a műfaji jellemzőkről is sok mindent megtudhatunk - persze, ha nem ugorjuk át a bevezető tanulmányt. Nem csak szórakozhatunk tehát, de tanulhatunk is. Kiderül, mi is tulajdonképpen az adoma, vagy mit jelent az élményadoma fogalma, kik a szereplői és miért. A történetek egy része a falu ismert, a közösségi életben gyakrabban megjelenő alakjaihoz kapcsolódnak, szerepelhet benne például a tanító, a bíró, a kocsmáros, a pásztor vagy a pap. Szinte minden faluban akad egy- egy tréfacsináló, akinek mindig „a huncutságon jár az esze”. A huncut humor semmit nem tisztel. íme például egy sírvers: „Ki itt nyugszik egy ingbe-gatyába, Az volt a falunak hűséges csordása. De a szilaj bika hátulról ment neki, Örök világosság fényeskedjék neki.” Egy-másfél évtized alatt jegyezte le ezeket a történeteket a gyűjtő. Mint írja: ,A gömöri palóc folklór rendkívül kedvelt műfaja az adoma. A kisnemesi falvak lakosságának az irodalom felé ható szellemi szükségletét elsősorban ez elégítette ki. A huncutságokról, tréfás esetekről, pajkos históriákról szóló történetek jellemzik a prózai hagyományt.” Áriaest Miskolc (ÉM) - Kincses Veronika és B. Nagy János zenekari áriaestje lesz február 6-án, hétfőn este fél 8- tól a Miskolci Nemzeti Színházban. Közreműködik a Miskolci Szimfonikus Zenekar, vezényel: Kovács László. Az iskoláért Miskolc (ÉM) - A 12. Sz. Általános Iskola - az iskolaszék és a szülők kezdeményezésére - 1994 őszén létrehozta a Miskolci 12. Sz. Általános Iskola Tanulóiért Alapítványt. Céljuk a tanulmányi versenyeken, vetélkedőkön részt vevő gyerekek díjazása, kulturális, szabadidős programok szervezése, valamint a nyelvtanulás és a külföldi cserekapcsolatok létesítése, segítése. A korábbi tanévekben az intézmény szűkös anyagi helyzete miatt e tevékenységeket csak pályázatok révén elnyert pénzekből tudták finanszírozni. A Miskolci 12. Sz. Általános Iskola Tanulóiért Alapítvány február 10-én, pénteken hét órától az iskola épületében alapítványi nyitóbált rendez. Céljuk az alapítvány tőkéjének további gyarapítása, hogy ebből a tanulók szélesebb körét tudják támogatni. A bálra tisztelettel hívják a város vállalatainak vezetőit, továbbá mindazokat a magánszemélyeket, akiknek módjukban áll a nemes célra áldozni. Alapítványuk számlakezelője a Kereskedelmi és Hitelbank Rt. Számla- számuk: 276-150097674. Hrabal, a jelölt Prága (MTI) - Ismét irodalmi No- bel-díjra javasolja Bohumil Hrabal világhírű cseh írót - a tavalyi év után - a Nemzetközi PEN-klub cseh centruma. A Svéd Királyi Akadémia Nobel-díj Bizottságához elküldött javaslatot ezúttal a cseh író- szövetség is támogatja. Hrabal 45 évi munkássága alatt mintegy 80 regényt, elbeszélést, költeményt és esszét írt. Az ajánlók konkrétan Hrabal három művét, az „Őfelsége pincére voltam”, a „Szigorúan ellenőrzött vonatok” és a „Pacsirták cérnaszálon” című regényeket említik.- Hrabal egyedülálló mestere a reális elemeket mágikus elemekkel vegyítő prózának. Egyebek között ez az oka - hangoztatja a javaslat hogy 23 nyelvre lefordított könyveit világszerte olvassák. Kulturális fórum Győr (MTI) - A kultúra szerepe a változó világban címmel tudományos konferenciát rendez március 9-én és 10-én Győrött a Művelődési és Közoktatási Minisztérium. A tanácskozáson a szakemberek áttekintik a kultúra társadalmi vetüle- teit, s megkísérlik az elmélet szintjén újrafogalmazni a kultúra és a társadalmi-gazdasági átalakulás összefüggéseit. Csonka Miklós a szakmai találkozónak helyet adó Bartók Béla Művelődési Központ igazgatója az MTI tudósítójának érdeklődésére elmondta: Fodor Gábor művelődési miniszter felkérését számos neves elméleti szakember, szociológus, esztéta, antropológus fogadta el. Egyebek között Ágh Attila, Bőhm Antal, Hankiss Elemér, Szinetár Miklós fejti ki véleményét társadalmunk átalakulásának jellegéről, az egyetemes és helyi kulturális mintákról, valamint a műveltség és életstratégia kérdéseiről. Á tanácskozásra a kutatókon, az elméleti szakembereken kívül gyakorló könyvtárosokat, muzeológusokat, pedagógusokat és közművelődési szakembereket is várnak. Az országos tanácskozásra február 10- ig lehet jelentkezni a Bartók Béla Művelődési Központban. (9002 Győr, Pf. 10.) Az elméleti konferenciához kapcsolódva a szervezők pályázatot hirdettek egyetemi és főiskolai hallgatók, illetve harminc év alatti pályakezdő szakemberek számára. Á pályázók a konferencia valamely témájával kapcsolatban fejthetik ki állásfoglalásukat. A legjobbnak ítélt pályamunkákat tízezer forintos díjazásban részesítik, s szerzőik lehetőséget kapnak a konferencián a pályamunkák nyilvános bemutatására. A pályázatokat a Művelődési és Közoktatási Minisztérium Közművelődési Főosztályára kell beküldeni- Cím: 1884 Budapest, Pf. 1.