Észak-Magyarország, 1995. február (51. évfolyam, 27-50. szám)
1995-02-18 / 42. szám
ÉM-Swftergú Szidták. Veres Pétert. Azt a huncut úristenit! Hát én nem mehetek el tg}' innen! Hallgassák Veres Péter szavait! És hajtsanak főt előtte! II. oldal ÉM-rjgori _________ E tetjük, mozgatjuk., tornáztatjuk, fürdetjük., beszélünk, hozzá, mesélünk neki. Ez így' van a kezdettől A mi életünk azóta a betegágy mellett zajlik. III. oldal iMheh Ma egyre többet visszajárok. Put ttokra — a gyermekkori hangulatok, kedvéért. Nagyapám, dód-, iik- és szépapám s az ő eleik, bölcsőhelyére... VII. oldal ' ______[______ f otó: Dobos Klára A hét embere Sáfrány László újonc katona szülőknek ugyan nem volt már szándékukban újabb gyermeket a világra hozni, de a mai napig is áldják a teremtőt azért, hogy megszületett, s most, amikor már a hetvenes éveikben járnak, még mindig van értelme az életüknek: szeretnék megérni, meglátni kisunokáju- kat, László gyermekét. A család Benjáminja a szülőfalujában járta ki az általános iskolát. Minden álma az volt, hogy autószerelő legyen, imádott bütykölni, ismerte az autók, a motorok minden apró alkatrészét, funkcióját. Az élet azonban úgy hozta, hogy nem vették fel erre a szakmára, így aztán jobb híján bánya-elektro- lakatosként végzett a kazincbarcikai Lékai János Szakmunkásképzőben. Akkoriban még jól prosperált a bánya, ám amikorra megszerezte szakképesítését, fordulat következett be, kezdték leépíteni, bezárni a bányaüzemeket, aknákat. Lászlót azonban nem abból a fából faragták, akit ez megrémít, kétségbe ejt, visszatért eredeti szerelméhez, az autókhoz. A létező összes jogosítványfajtát megszerezte, s beállt sofőrnek. Tizennyolc éves korától kezdve járta a világot, Europa szinte valamennyi országát megismerte először buszvezetőként, majd kamionosként. Időközben megjelent egy újabb szerelem is, Erzsiké személyében, akivel huszonegy éves korában kötött házasságot, de a kamionozást, a vándoréletet nem adta fel. A motiváció azonban akkor már nem a kalandvágy volt, sokkal inkább az új család jövőjének, anyagi helyzetének megalapozása. Nem volt. könnyű időszak, előfordult, hogy havonta csak nyolc-tíz napot töjthetett együtt a fiatal pár. László azonban tudta, mit akar: „Valamit, valamiért” - mondogatta gyakran magát is, környezetét is győzködve életfilozófiájának helyességéről. Előrelátása, gondoskodása mindenki számára nyilvánvalóvá tette, hogy megbízható és felelösségtudó emberré cseperedett. Nem vetette meg a munkát,, napi 6-700 kilométert is levezetett. Mindig volt munkahelye, a jelenlegibe is visz- szavárjak egy’ év után, s szerinte aki igazán dolgozni akar, az még a mai világban is talál magának kereseti lehetőséget. Ötéves házasság után aztán a legifjabb Sáfrányéknál is beköszöntött a gyermekáldás, március 28-ára várják a kis jövevényt. László hazai munkát vállalt, hogy többet lehessen együtt várandós feleségével, s nyomon követhesse az apróság fejlődését. Annak idején, amikor elkezdte a pilótáskodást, halasztást kért a katonaság alól a külföldi munkavállalás okán. Meg is kapta akkor tizennyolc évesen, s őszintén szólva nagyon bízott abban, hogy elfeledkeznek róla. Aztán néhány hete mégis megkapta a behívót. A lehető legrosszabbkor jött - mondja ugyanis közösen akartak „szülni”, ő is segédkezni kívánt a baba világra jövetelénél. Mint kiderült, ennek nincs akadálya, ilyen alkalmakra eltávozást kaphat a katona. Ráadásul akkorra már a katonai esküt is leteszi - folyik bele a beszélgetésbe a század parancsnok, aki időközben érkezett a helyiségbe. Persze ennek együk előfeltétele a jó magaviselet. László nem rémül meg a fegyelemtől. Tudja, megtanulta, hogy csak azt az embert becsülik meg, aki akkor is elvégzi a rábízott feladatot, ha - mint mondja - a kutya a kovászba mászik. Ráadásul itt, a katonaságnál is azt fogja csinálni, amit szeret: sofőr lesz. A családért sem aggódik, hiszen összegyűjtött any- nyi tartalékot, hogy egy évig nyugodtan megélhessenek belőle. Real Mangalitza Priska Tibor Vatamelyest mégiscsak ismerős lehet a címben jelzett akármi! A reálhoz is kötődhet valami, a mangalitzához is, főként, ha úgy írjuk, hogy: mangalica. Igen, igen az a bizonyos, nehány évtizede még olyannyira népszerű turcsiorrú, melyből öleskor két bödön zsír is kisült, a húsa meg talán éppen emiatt volt különlegesen jó ízű. A fehér, göndör szőrű, lapátfülű mangalica fajtájú disznóról van szó, mely az ántivilágban nem hiányozhatott a legszegényebb ember óljából sem. Később kiszorította őt a nagyobb termetű, angol sertésnek nevezett jószág, mely kevesebb zsírt, több húst ad, ma is ez uralja a piacot. Nemrég viszont a népek emlegetni kezdték a turcsiorrút. Egyrészt az olaj árának következetes emelése, másrészt pedig talán az egyszerűbb tartás okán is. És íme! Most az emő- di István-majoriak nekiveselkedtek a turcsiorrú visszaho- nosításának! Hiszen itt volt a mangalica évszázadok óta hazánkban, úgyannyira, hogy mi tenyésztettük ki - hírlik - szerb területekről idehozott sertések és már itt lévők keresztezésével. Valahogyan tehát a mi találmányunk, a saját kivitelezésünk a mangalica, melyet most Real Mangalitza névvel vásárolhatunk majd meg - Spanyolországból. Ezért reál és ezért mangalitza. így most már szakasztott olyan, mintha teljesen ott találták volna ki, mi soha nem is hallottunk volna róla. Nyilván eszerint is kell megfizetnünk. Egyszerű ez ugye? IKeresgélhetünk más egyebet is, mi valaha itt termett, a miénk volt, de kicsurgott a kezünkből. Hozzáértők bizonyára el tudnák sorolni név szerint is azt a sokféle krumplit, mit valaha termesztettünk, amíg valamennyit ki nem szorította a ma egyetlen rózsaszínű. Ma már csak néhány fiatal emberpróbálkozik kísérletképpen a sárga krumplival - a nevét is elfeledtük -, mely pedig a sütőben a legporhanyósabb, a bográcsban is kiváló, mivel nem szaíonnásodik. Par éve a csupán sütnivaló kiflikrumpli is fel-feltűnt, de már ezzel sem bíbelődik senki. Vagy: megszállott emberek évekkel ezelőtt kezdték kongatni a vészharangot - okkal - ősmagyar kutyafajtáink érdekében. Adódott már rá példa, hogy külországi tenyésztők nemzetközi kiállításon mutatták be általuk kitalált, saját tenyésztésű fajtaként például a mi kuvaszunkat. De életterének csökkenése miatt (tanyák, birkanyájak) fogyóban a komondor, a puli, a pumiról, a pudliról meg legtöbben soha nem is hallottak. Arról talán már igen, hogy például a kuvaszunk nagyszerűen megfelel Ausztráliában kenguru hajkurászására, pedig ezt nem gondolta volna róla senki. Esetleg évek múltán majd innen vásárolhatjuk vissza, mint a mangalicát. Most nálunk a dogoknak, bulldogoknak, buli- terriereknek, harcikutyák sokféléjének van itt az ideje, leginkább azoknak a nyugati fajtáknak, melyek napjaink hangulatához illően egy harapással el tudják roppantani karját, nyakát a „csibésznek". A mieinkre meg majd lassan hideg vizet ihatunk. Bort viszont nem. Legalábbis az eleddig megszokott tokaj- hegyaljai bort nem, melyről amúgy meghatottan, könnyes szemmel szoktuk volt mondani, hogy a Himnuszunkban is benne foglaltatik! így igaz! Mármint, hogy benne foglaltatik. Meg királyok bora, meg borok királya, meg ilyesmi. Mára viszont kiderült, hogy mégiscsak jobb lesz hanyagolva nemzeti érzékenységünket átengedni azt az egész tájat Nyugatnak, ottani szőlészeknek, borászoknak, kereskedőknek, akik jobban értik a csíziót és el is adják ami itt terem. Viszont ezentúl akként is kell termelni, bőit érlelni, csinálni, miként ők mondják. Ez természetes. Ostobaság persze arra gondolni, hogy évek múltán majd valamely nyugati gyűjtő pincéjéből kunyerálunk el egy butélia tokajit, itthon elemezzük az összetevőit, és megkíséreljük mi is ugyanezt előállítani. Itthon mindig is marad nehány kuruc, ki csakazértis- ből csinálja a régi szerint, legalábbis egy kicsinyke területen. Csupán szokásból. Szokásaink, ja, igen a szokásaink! Az anglománia oly erővel nyilvánul meg, hogy szinte lesöpör mindent. A gyerekek már régóta a gazdag kacsának szurkolnak, Disneyland rózsaszínű habjában fürdőnek, rambó-tőrrel játszanak, nem hallottak Hüvelyk Matyiről, Szépmezőszárnyáról, nem érdekli őket Fanyűvő, Kőmorzsoló, de Babszem lankó is hogyan vehetné fel a harcot akár Zorróval is! Csudás szokásokat, hagyományainkat, éppen gyökereinket őrző, megjelenítő jeles napjaink sokadalma összegyűjtve, feldolgozva várja, hogy legalább táncházakban, művelődési otthonokban, ilyen-olyan összejöveteleken életre keljen, de mi Valentin- napért lelkesedünk, a Szentiván éji tűzgyújtásért, tűzugra- tásért vagyunk oda. Holott számos helyünkön él a hajnali lűzugratás lakodalmakban, csakis napkeltekor, csakis különleges mézespálinka kóstolásának idején, nemcsak a mi, északi részeinken, Borsodban, Hevesben, Nógrádban él, hanem Zalában is, de... Kicsurognak kezünkből, elvesznek valahol szokásaink is. Akárcsak elvesznek majd lassan mesterségőrző szavaink, jelentés nélkülivé válnak céhjelvé- nyink, mert a vállalatok nevei már angolul íródnak... Hátha valahol, valamely hobbis ember megőriz ezekből valamit! Csak úgy unalmában! Es akkor ugye... Egyik, általunk előállított értékünket, a mangalicát mindenestre most visszavásároljuk. Hátha valahol, valakik megőrzik majd számunkra a többit is. Kovács Judit Szolidan lezser öltözete és viselkedése is arra utal, hogy első Perceit tölti a mezőcsáti lakta- nVa falai között. Mosolyogva kö- !5ön ,jó napot”, s nyújt kezet. Hangjában nyoma sincs a feszültségnek, a szorongásnak, !jem kér engedélyt, hogy beléphessen, nem vágja haptákba joagát a szobában tartózkodó, Jövendő felettese előtt. Annyira uJ°nc, hogy civil ruháját sem v°lt még ideje felváltani a bakaival. Szerdán vonult be a katonasághoz. Ritka áldása a természetek, ami rá osztatott: oly’ ha- ear és oly’ könnyedén oldódik e* egy teljesen idegen környezetben és a számára teljesen ismeretlen emberek között, mintha legalábbis ezzel a képességgel született volna a világra. Ahogy azonban életéről me- selni kezd, egyre nyilvánvalóbbá válik, nem a véletlen műve eroe adottsága, hiszen egész ed- ! h'gi élete - amely ugyan még csak huszonhat évet számlál - arra késztette, kényszerítette, hogy feltalálja magát mindenkor mindenhol és minden helyzetben. Bár az is igaz, ezt az eletutat saját maga jelölte ki önmaga számára. Sajókazán született kései gyermekként. Édesanyja negyvennégy esztendős volt, mikor a szíve alatt hordozta, bátyja pern aKk°r már a huszonnegye- chk évét taposta. A középkorú
