Észak-Magyarország, 1995. február (51. évfolyam, 27-50. szám)

1995-02-16 / 40. szám

1995. Február 16-, Csütörtök Hírek - Tudósítások ÉSZAKIM AGYARORSZÁG 3 A magyar—szlovák alapszerződésről Budapest (MTI) - Befejeződött szerdán a magyar-szlovák szakértői tárgyalások budapesti fordulója. A következő fordulót a tervek szerint február 27-én és 28-án Pozsonyban rendezik. A háromnapos budapesti egyeztetésen a két ország szakértői a magyar lel által február 6-án át­adott szövegtervezetet tekintették át, de szó volt a szlovák lél szövegja­vaslatairól is. Egyes kérdésekben közeledtek az álláspontok, de - első­sorban a kisebbségi ügyekkel kap­csolatban - a megközelítésben még jelentős különbségek vannak. MSZP-s nem akar Fodorral dolgozni Debrecen (MTI) - Csintalan Sán­dor szerint az MSZP és az SZDSZ koalícióját az országért érzett fele­lősség alapozta meg, azonban a két Párt politikusai még mindig nem képesek „koalíciósként viselkedni”. Á szocialista párt országos ügyveze­tő alelnöke szerdai debreceni sajtó- tájékoztatóján azt is elmondta, a közös kormányzati munka tapasz­talatait a miniszterelnök kezdemé­nyezésére a közeljövőben értékelik, és törekednek a pártok közötti köz­vetlen kapcsolatok fejlesztésére is. Csintalan úgy véli, a politikusok ál­tal túlreagált koalíciós feszültségek öiegoldódni látszanak. Kérdésre vá­laszolva cáfolta, hogy az MSZP-ben öem lenne alkalmas szakember a 'Művelődési minisztérium politikai államtitkári posztjára, ám egy szo­cialista politikus sem kíván együtt dolgozni Fodor Gáborral, ezért ad­ják át a helyet az SZDSZ-nek. A MÁV térjen vissza a tavalyi alkuhoz Budapest (MTI) - A Vasúti Dolgo- zók Szabad Szakszervezete szerint a MÁV Rt. vezetése veszélyezteti az elmúlt év decemberében megkötött Megállapodást, az akkor helyreállt Munkahelyi-társadalmi békét - _de- ^dl ki szerdai nyilatkozatukból. 'félték meg, a kollektív szerződés fái’gyalása során a vezetés időhú­zásra törekszik, veszélyeztetve az üj szerződés március 31-éig való Megkötését. Ezért felszólítják a MÁV Rt. vezetését: térjen vissza a decemberi megállapodás szellemi- hegéhez, és tartsa be kötélezettsége- 'f- Ha ezt nem teszi, a VDSZSZ ezt ^egállapodásszegésnek tekinti. A kisebbségi költségvetésről Budapest (MTI) - A gazdasági ka­binet szerdai döntése értelmében a kormány a jövő héten vitatja meg a kisebbségi önkormányzatok költ­ségvetésével, finanszírozásával, il­letve vagyonhoz juttatásával kap­csolatos rendelettervezetet — mond­ta Tabajdi Csaba, a Miniszterelnöki Hivatal politikai államtitkára. Be­jelentette azt is, csütörtökön Lász- Péróval, a Kisebbségi Keré­kasztal elnökével tárgyal, majd hét­ién az érintett tárcák képviselői ta­lálkoznak a kisebbségi szervezetek­kel. Az államtitkár álláspontja sze- r'nt a rendeletnek biztosítania kell a helyi és az országos kisebbségi ön­kormányzatok autonómiáját, és le­hetőleg el kell kerülni a bürokrácia, növekedését is. Az új, kompromisz- szunios javaslatnak az a lényege, hogy a települési önkormányzatok esak szolgáltatnak a kisebbségi ön- kormányzatoknak, de nem szólhat­nak bele a pénzek felhasználásába. Védtelen asszonyt raboltak ki Hdelény, Taktaharkány (ÉM) - 1 aktaharkányban egy 52 éves 'Angdjjas féi-fi, kiváltképp pedig 4300 forintja vált rabló áldozatává hétfőn délután. A példaszerűen gyors rendőri intézkedésnek kö­szönhetően a támadó - 16 eszten- os, foglalkozás nélküli fiú - hama­rosan rács mögött tudhatta magát. , aJát lakásában támadtak rá egy 39 eyes asszonyra Edelényben. A mák- yiragok - két férfi és egy nő — közös «nvellefogtáka sértettet, és kikap- esolták, illetve zsebre tették arany ulbevalóját. A rendőrség sem sokat e ietóriázott: 24 órán belül elfogta a gyanuSÍtottakat) akik közül R Gá_ ói t (27) és ß Sándort (19) őrizetbe e tek, míg a 24 esztendős R. Gábor- e szabadlábon védekezhet. MDF-KDNP-csúcs: lesz folytatás A polgári szövetség csak helyi szinten lehet működőképes Budapest (MTI) - Az MDF és a KDNP korainak tartja közös szervezet kialakítását; szerin­tük a polgári szövetség is csak helyi szinten lehet működőké­pes. A két párt együttműködé­sét a parlamenti frakciókban, az önkormányzatokban és párt­közi ügyekben lehet megvalósí­tani - hangsúlyozták azon a saj­tótájékoztatón, amelyet az MDF és a KDNP szerdai csúcstalálko­zója után rendeztek. A pártok vezetői úgy7 döntöttek, hogy két hét múlva folytatják - immáron a részletkérdésekről - tanács­kozásukat. A csúcstalálkozón a meghívó fél tár­gyalódelegációját Für Lajos pártel­nök vezette. Az MDF-et még Szabó Iván ügyvezető elnök, frakcióveze­tő, Boross Péter, Lezsák Sándor és Gémesi György alelnök, valamint Balaton Péter választmányi elnök képviselte. A KDNP-delegáció veze­tője Giczy György pártelnök volt. A küldöttség tagjai: Füzessy Tibor ügyvezető elnök, frakcióvezető; Gáspár Miklós alelnök; Szilágyiné Császár Terézia és Pálfi Denes par­lamenti képviselő. Giczy György a tanácskozás utá­ni sajtótájékoztatón megemlítette, hogy a két párt kapcsolatában - kü­lönösen a ’94-es választások után - voltak félreértések. A találkozón ezeket igyekeztek tisztázni. A KDNP elnöke azt reméli: ez az első lépés ahhoz, hogy új alapokra helye­ződjék a két párt együttműködése. Arról is meggyőződtek, hogy az MDF vezetői is koráinak tartják a közös szervezet kialakítását. Kérdésre válaszolva a KDNP el­nöke elmondta: a megbeszélésen a két párt vezetői minden ellenzéki párt felé kifejezték nyitottságukat. A polgári szövetségről kifejtette: so­ha nem arról volt szó, hogy a KDNP elutasította volna az együttműkö­dést, a „szervezett formát utasítja el”. Véleménye szerint szövetségiül csak a kővetkező parlamenti vá­lasztások előtt lehet szó, hiszen ma­gától érthetődé, „ha egy párt belső megújulás előtt áll, nem keres rög­tön szövetségest.” Für Lajos, a demokrata fórum el­nöke kiemelte, hogy a két párt együttműködésének alapja csak az egyenrangúság és az egyenjogúság lehet. Szerinte ez azt jelenti, hogy egyik sem törekedhet vezető szerep­re, és mindegyiknek meg kell őriz­nie saját arculatát. Béremelés teljesítményektől függően Az újhelyi Elzett-Certa miatt a Budapest (ISB - D.Zs.) - Az Álla­mi Vagyonkezelő Részvénytár­saság (ÁV Rt.) igazgatósága leg­utóbbi ülésén meghatározta, hogy a hatáskörébe tartozó vál­lalatok milyen feltételekkel emelhetnek munkabért, 1995- ben. A döntésről Lascsik Attila vezérigazgató tájékoztatta a közvéleményt. kormányhoz fordult az ÁV Rt. Az 1995. évi bérfejlesztést az az alapgondolat határozza meg, hogy a fizetések csak a teljesítményekkel összhangban növekedhetnek. Ebből következően az adóskonszolidáció alatt nem álló cégeknél legfeljebb 15 százalékos átlagkereset-növeke­dést tart elképzelhetőnek az AV Rt. igazgatósága. A nyereségesen gaz­dálkodó vállalatoknál a bérfejlesz­tés meghaladhatja a, 15 százalékot, de a felső határt az Érdekegyeztető Tanácsban (ÉT) elért megállapodás határozza meg. Az adóskonszolidá­ciót igénybe vett, valamint a jelen­tős köztartozásokat felhalmozott (tb-, adóhátralék) társaságok elvi­leg nem hajthatnak végre bérfej­lesztést. Ugyanez vonatkozik a veszteségesen gazdálkodó szerveze­tekre is, egészen addig, amíg nem javítják működésük hatékonyságát. Mindezek a megszorítások a kere­settömegre vonatkoznak. Vagyis, ha a vállalat létszámát csökkentik, akkor az így felszabaduló bérek a dolgozók között szétoszthatók. A fi­zetésemelések mértékét a mérleg­A régi galvanizáló. A fejlesztésre most nincs több pénz. Fotó: ÉM-archív beszámolók elfogadása után az éves közgyűléseken határozzák meg a szervezetek. Ez azt jelenti, hogy ja­nuár helyett márciusban tudhatják meg a dolgozók, mire számíthatnak egész évben. Lascsik Attila remé­nyét fejezte ki, hogy az intézkedés hatással lesz a magánszektorra is... Az igazgatóság számos konkrét vállalati ügyben is döntött. így töb­bek között a sátoraljaújhelyi Élzett- Certa Zárgyártó, Présöntő és Szer­számkészítő Vállalat felszámolása kapcsán elhatározta, hogy tájékoz­tatja a kormányt a tényállásról. Mint ismeretes, az ÁV Rt. 1,5 milli­árd forinttal támogatta a vállalat fejlesztési terveit. S bár az italdo­boz- és repülőgépmotor-gyártás tel­jes kifejlesztése még nem ért véget, a vagyonkezelő szervezet nem tud több pénzt fordítani erre a célra. Mi­vel az ügyben olasz üzleti körök is érdekeltek, körültekintően kell ren­dezni a vállalat sorsát. Ezért fordul az AV Rt. a kormányhoz. Tunéziával kiegészítjük egymást Budapest (MTI) - Magyarország és Tunézia nagyon sok területen együttműködhet, mivel nem egy­más versenytársai vagyunk, hanem kiegészítjük egymást, és ezért tér­ségünkben a hídfő szerepének be­töltésére is alkalmasak vagyunk - mondta Göncz Árpád, amikor szer­dán fogadta Habib Ben Yahia tuné­ziai külügyminisztert. A köztársasági elnök kitért arra, hogy Tunézia az arab térségben sta­bilizáló, a szélsőségeket elvető or­szág, amely megbízható kiegyensú­lyozó tényező a régióban. Ezért cél­szerű és szükséges a magas szintű találkozások rendszeresebbé tétele. Göncz Árpád utalt arra is, hogy egy sor területen - így például az Éuró- pai Unióhoz való kölcsönös közele­désben - azonos terveink, érdeke­ink vannak. A magyar-tunéziai kapcsolatokról szólva a köztársasá­gi elnök kiemelte, hogy politikai kontaktusaink zavartalanok, és fontos feladat a kereskedelmi kap­csolatok bővítése. Magyar részről kölcsönösen előnyös együttműködé­si területként tartjuk számon a köz­lekedési eszközök mellett a mező- gazdaságot és az olaj- és vízkuta­tási Felgyorsulhat az alkotmányozás Nyíregyháza (MTI) - A kormány­pártok jelentős engedményt kíván­nak tenni az ellenzék számára az alkotmányozás területén, így min­den remény megvan arra, hogy a csütörtöki hatpárti egyeztetésen megállapodás születik a parlamenti politikai erők között. Ezt Hack Pé­ter, az SZDSZ ügyvivője jelentette ki szerdán. Mindez azt eredményez­heti, hogy felgyorsulhat az új alkot­mány elkészítése. Az engedménnyel kapcsolatban elmondta: a kormány­pártok egyetértenek abban, hogy az alkotmányba csak az kerülhet, amit legalább öt párt támogat. Újragondolják a büntetési rendszert Kormányprogram készül a cigányság helyzetének kezelésére Budapest (MTI) - Várhatóan az első fél év végére elkészül a kor­mány programja a cigányság válsághelyzetének kezelésére - hangzott el a szocialisták szoká­sos szerdai sajtóbeszélgetésén, amelyen ezúttal a frakció embe­ri jogi, kisebbségi és vallásügyi munkacsoportja adott áttekin­tést tevékenységéről. Egy, a múlt héten közzétett ameri­kai emberi jogi jelentés elmarasz­talja hazánkat a cigányellenesség jelenségei, valamint a romák élet- körülményei miatt. Tóth Pál képvi­selő rámutatott, hogy a magyar ro­matársadalom döntő része 1991-92-ben viharos gyorsasággal lecsúszott, és azóta is marginális helyzetben van. Meglátása szerint a jelentésnek az az üzenete, hogy a koalíció vegye komolyan a kor­mányprogramot, amely átfogó meg­oldást ígér a népcsoport problémái­nak kezelésére. A válságprogram kidolgozását a Nemzeti és Etnikai Kisebbségi Hivatalban megkezd­ték, ám nehéz a megoldás, hisz a különböző kormányhivatalok ese­tenként homlokegyenest ellenkező nézeteket vallanak. Többen felve­tik: kell-e egyáltalán cigánypoliti­kát folytatni, míg mások úgy vélik, a kormánynak kötelessége külön is foglalkozni a romák gondjaival. Más kérdés ugyanakkor, hogy hazánkban milyen a cigányság megítélése. Jakab Róbertné beszá­molt arról, hogy a helyhatósági vá­lasztásokon több mint másfél mil­lióan szavaztak kisebbségi jelöltek­re, és csaknem 900 ezren adták vok- sukat cigány kisebbségi önkor­mányzatok létrehozására. A képvi­selő ennek alapján arra következte­tett: a magyar társadalom általá­nosságban nem romaellenes. Ugyanakkor kétségtelen - fűzte hozzá Tóth Pál - hogy egy meghaj­szolt, fáradt társadalom igen lele­ményes az előítéletek gyártásában. Szót ejtettek arról is, hogy az Al­kotmánybíróság kiseperte a ma­gyar jogrendből a halálbüntetést, ugyanakkor felhívta a figyelmet ar­ra is: miután a büntetési rendből ki­esett a legszigorúbb szankció, újra kell gondolni az egész büntetési „tarifarendszert”. Az Igazságügy Minisztérium javaslatot dolgoz ki a büntetési rendszer módosítására. A cél az, hogy az emberek garanciákat kapjanak arra: a bestiális bűnöket elkövetőknek esélye se legyen cse­lekményük megismétlésére. _A PARLAMFNTRŐT. Átvilágítóbírák és EU-integráció Budapest (MTI) - Az Országgyűlés tegnap nem tartott plenáris ülés, viszont a bi­zottságok többsége folytatta munkáját. Az Országgyűlés Alkotmányügyi, Tör­vényelőkészítő Igazságügyi Bizottsága az átvilágító bírák ügyének további vizsgálatára albizottságot hozott létre szerdai ülésén. A grémium a Nemzetbiztonsági Bizottság doku­mentumainak átvizsgálása után határozati javaslatot teijeszt elő. A testület ülésén meg­hallgatás céljából megjelent Solt Pál, a Legfel­sőbb Bíróság elnöke, Bárd Károly, az Igazság­ügy Minisztérium helyettes államtitkára, Eig­ner József, Tan- György és Botos Gábor a há­rom átvilágító bíró. A képviselők és főként az ellenzék tagjai hosszasan faggatták Solt Pált: miért adta hozzájárulását a bírák kinevezésé­hez. A Legfelsőbb Bíróság elnöke leszögezte: a bírák nyilatkozatot írtak alá, hogy nem hoztak a semmisség hatálya alá tartozó ítéleteket, és ő ezéi't adta beleegyezését. Solt Pál arra is fel­hívta a bizottság figyelmét: az ügy eldöntése céljából - mármint hogy a bírákat visszahívja- e a parlament vagy sem - mindég)', hogy ő té­vedett-e. Eigner József kiemelte: azt a bizo­nyos nyilatkozatot ma is aláírná, miután ál­láspontja szerint csak a koncepciós perekben való részvételt firtatták. Az Országgyűlés Európai Integrációs Ügyek Bizottsága ülésén az európai ügyek felelősségi rendszeréről volt szó. Egyelőre nincs napirenden az európai integrációs mi­nisztérium létrehozása, a társulási intézmé­nyek ugyanis kialakultak, működésük jól biz­tosítható - mondta Soós Károly Attila, az Ipa­ri és Kereskedelmi Minisztérium politikai ál­lamtitkára. ifi Az Országgyűlés Idegenforgalmi és Tu­risztikai Albizottságának ülése a termál- és gyógyvizek hasznosításával kapcsolatosan — 10 pártoló és eg)' tartózkodó szavazat mellett - állásfoglalást alakított ki. Az albizottság tag­jai azon a véleményen voltak, bog)' az idegen- forgalmi és turisztikai albizottság a témára ki­emelt fontossága miatt az év folyamán még egy alkalommal téljen vissza. * Az Országgyűlés Honvédelmi Bizottságá­nak ülésén az MSZP egyik parlamenti képvi­selője megkérdőjelezte a Magyar Honvédség keretén belül működő katolikus tábori püs­pökség legitimitását. Sebők János az alkot­mányt idézve felhívta arra a figyelmet: a hon­védelmet érintő nemzetközi szerződéseket tör­vényben kell megerősíteni és nyilvánosan ki­hirdetni. A képviselő emlékeztetett arra, hogy tavaly az év elején a magyar állam a Vatikán­nal nemzetközi szerződést kötött a katonai or- dinariatus - tábori püspökség - felállításáról. Ezt követően április 15-én Vatikán városban kicserélték ugyan a megerősítő okiratokat, de ez csak a parlamenti ratifikálás után történ­hetett volna meg. Ilyen elöteijesztést azonban sem a korábbi, sem pedig a mai kormány nem nyújtott be az Országgyűléshez. A tábori lelkészi szolgálat hálózatának kialakítása egyébként várhatóan még idén befejeződik _A NAP KÉRDÉSE ______ M i a következménye az adókésedelemnek? Miskolc (ÉM - ME) - Fontos nap volt a teg­napi - legalábbis az adózás szempontjá­ból - a gazdálkodó szervezetek, egyéni vállalkozók számára. Tegnap járt le ugyanis az adóbevallások és -befizetések határideje. A megyei Adó és Pénzügyi El­lenőrzési Hivatal igazgatóhelyettesénél az után érdeklődtünk, milyen következ­ményekre számíthatnak azok, akik „lekéstek” a február 15-i határidőről.- Tegnap éjfélig kellett postára adniuk a gaz­dálkodó szervezetek képviselőinek a 9403-4- es, egyéni vállalkozóknak a 9407-es, illetve 9453-as, az áfát visszaigénylőknek pedig a 9408 és 9453-as bevallási nyomtatványt az adóhivatalhoz - mondja Király Józsefhé. - Akik ezt nem tették meg, azok a bevallási ké­sedelem miatt mulasztási bírságot kötelesek fizetni. Ennek mértéke 15 napon belül a bevallott adó összegének 5 százaléka, 15 és 30 nap kö­zött húsz százaléka, harminc napon túl pedig a 30 százaléka, de nem több mint 100 ezer forint. Aki egyáltalán nem adja be az adó­bevallását, az szintén 100 ezer forintig bün­tethető. Itt szeretném megjegyezni, hogy a mező- gazdasági kistermelők és az egyéni vállalkozó­ként mezőgazdasági tevékenységet végzők kö­zül sokan nincsenek tisztában azzal, hogy ha gázolaj-felhasználás miatt 1994-ben útalap visszaigényléssel éltek, akkor teljesíteniük kell - pontosabban kellett február 15-ig - az útalappal kapcsolatos bevallást is a 9419-es nyomtatványon. Ha ezt nem tették meg, kér­jük, rövid határidőn belül pótolják.

Next

/
Thumbnails
Contents