Észak-Magyarország, 1995. február (51. évfolyam, 27-50. szám)

1995-02-13 / 37. szám

10 A HÉTVÉGE SPORTTÁ . .................... Eredmények - Tudósítások 1995, Február 13., Hétfő M ádon játszik az Encs Nagykálló (ÉM) - Megtartották az NB III-as labdarúgó-bajnokság Tisza csoportjának liga­értekezletét, amelyen a Szerencs-Balox VSE és a Mátészalka képviselőin kívül valamennyi együttes vezetői megjelentek. * Samu Gyula, a versenybizottság elnöke érté­kelte a csapatok őszi teljesítményét. Kiemelte: hazai környezetben nagyszerűen szerepelt a Nyírbátor, továbbá idegenben a Szerencs. A fegyelmi helyzet a pályákon javuló tendenci­át mutatott, viszont a szurkolók sok gondot okoztak a fegyelmi bizottságnak. Ezért úgy döntöttek, hogy a jövőben szigorú szankciókat foganatosítanak a renitensekkel szemben. A versenybizottság arra kéri a klubokat, hogy szurkolói ankétokon kérjék fel közönségüket a sportemberhez méltó viselkedésre. * A felnőttek sportszerűségi versenyét a Kisvár- da vezeti, a nyírségiek ifjúsági együttese vi­szont az utolsó helyen áll. Ezzel éppen ellenté­tes eredményt ért el a Mátészalka, hiszen ifi gárdájuk első, felhőtt csapatuk pedig az utol­só. Megyénk felnőtt együttesei közül a Sze­rencs és az Ózd került az élbolyba, viszont az utolsók között tanyázik az Encs és az Edelény. * Egyeztették a tavaszi mérkőzések időpontját, és elkészítették a sorsolást is. A csapatok közül he­ten szombaton, kilencen pedig vasárnap vívják hazai összecsapásaikat. Érdekesség, hogy az Encsi VSC első három hazai összecsapását - pá­lyabetiltás miatt - Mádon rendezi meg. ÍA rész­letes menetrendet keddi lapunkban közöljük.) Indul az NBA bajnoka Egy látványos jelenet az NBA-küzdelmekből: a kansasi Billy Thomas (12-essel) elviszi a lab­dát ellenfele mellett Phoenix (UPI) - A Nemzetközi Kosárlabda­szövetség (FIBA) régóta fáradozik azon, hogy létrehozza az öt kontinens legjobb klubcsapa­tainak csúcstalálkozóját, amit világbajnoki küzdelemsorozatként jegyeznének a verseny- naptárba. David Stern, az amerikai profi ko­sárlabda-szövetség (NBA) komisszárja beje­lentette, hogy a világ legerősebb bajnokságá­nak idei győztese részt vesz az október 19-21. között megrendezésre kerülő McDonald’s-via- dalon. Az 1987-ben útjára indított, s azóta minden évben megrendezett nemzetközi tor­nán első alkalommal Ausztrália férfi bajnok- csapata is szerepel. Az 1995-ös McDonald’s-bajnokság London­ban kerül megrendezésre, az NBA bajnoki sze­zon nyitányát megelőző előkészületi mérkőzé­sek ideje alatt. Az amerikai bajnokcsapat mel­lett Ausztrália legjobb férfi klubja, a klubcsa­patok Európa-bajnokságának győztese, az an­gol liga legjobbja és további két európai sztár­együttes lesz a résztvevő. Cantona ismét rúgott London (AP) - Szinte hihetetlen, de a Man­chester United labdarúgócsapatának francia idegenlégiósa, Eric Cantona ismét erőszakos cselekedettel hívta fel magára a közvélemény figyelmét. A hangulatilag is robbanékony játé­kos - új színhelyen - megismételte azt a kung- fu-rúgást, amelyet január 25-én a Christal Pa­lace elleni angol Premier League-mérkőzés közben, kiállítását követően hajtott végre egy szurkoló kárára. A nyaralását jelenleg a Ka- rib-szigeteken töltő középpályás ezúttal egy televíziós riporter ellenében „harcművészkedett”. Amint arról az ITN brit televíziós csatorna beszámolt, riporterük, Terry Lloyd a tenger­parton kereste fel a családjával üdülő Canto- nát, aki igencsak nehezményezte, hogy sza­badsága ideje alatt is korábbi sportszerűtlen megmozdulása okán zaklatják. A riporter ar­ról kívánt érdeklődni, hogy miért nem jelent meg a rendőrségi kihallgatáson Cantona, aki erre dühbe gurult, és lemásolta a küzdősport­ból kölcsönzött, két héttel előbbi nagyjelene­tét. Némi összpontosítás után nekifutott, ug­rott, majd rúgott, aminek következtében Terry Lloyd mellkassérülést szenvedett. A földön fekvő riportert még megfenyegette az immá­ron visszaeső verekedővé átminősült labdarú­gó, hogy megöli... Kikapott a Diósgyőr, nyert a MEAFC Miskolc (ÉM - KT) - Felemásra si­keredett a miskolci NB I-es kosár­labdacsapatok hétvégi szereplése. A diósgyőri nők vereséget szenvedtek, az egyetemi férfiak viszont nyertek. MTK - DKSK-SeM 84-70 (46-36). Budapest, Hungária körúti csar­nok, 500 néző. Vezette: Král, Valo- vics. Rájátszás, az 1-8. helyért. DKSK: Eördögh (5/3), Rausch (16), Head (18/3), Rátvay (3), Mosley (17). Csere: Sitkéi (6), Takács (6). Edző: Király Sándor és Áron Ba- lázsné. Az MTK legeredményesebb játékosai: Körmendi (18), Suhajda, Seres (14-14), Meskó (12), Bíró (10). Nagyszerű mérkőzést vívott a két régi rivális. A vendégek csupán a találkozó elején vezettek, később azonban a remek játékkal kirukko­ló MTK irányított és gyűjtött jelen­tős előnyt. A kék-fehérek elsősor­ban a DKSK két kulcsembere, Mos­ley és Head kikapcsolására töreked­tek, s ez a taktika be is jött. A diós­győriek végig az eredmény után fu­tottak, s bár lelkesen küzdöttek, ezúttal nem tudtak átlendülni a holtpontokon. Összességében a jobb egyéni teljesítmények döntöttek a budapestiek javára. Jók: Rausch, Mosley. Miskolci EAFC - Pécsi VSK 91-84 (60-47). Pécs, városi sport- csarnok, 400 néző. Vezette: Rátvay, Ebergényi. NB I-es férfi mérkőzés, a 21-28. helyért. MEAFC: Fejes (20/6), Vukicsevics (7), Hill (32), Kamrás (7), Cservék (14/6). Csere: Sitkéi 6 pontja ezúttal kevésnek bizo­nyult a sikerhez Fotó: Szabó István Bene (2), Kovács (4), Szabó Z. (5). Edző: Drahos László és Kovács Péter. Kovács, Cservék és Fejes bete­gen szerepelt, s ez Kovács teljesít­ményén érződött is. A hazaiak ener­gikusan kezdtek és a 7. percben 24-15-ös előnyt szereztek. Ezután viszont a MEÄFC javított védekezé­sén, továbbá Hill és Fejes percei kö­vetkeztek, így a 12. percben az egye­temiek már 33-28-ra vezettek. Ötle­tesen támadott a miskolci gárda, ezt a hatvan pont is bizonyította. A folytatásban mindent egy lapra tet­tek fel a hazaiak, akik kitámadtak és felzárkóztak. A vendégek azon­ban Cservék eredményessége révén tartották előnyüket. Ä 36. percben alakult ki a legnagyobb különbség (89-74). A hajrában következtek az eredményes hazai triplák, de ezek is csak hátrányuk csökkentéséhez voltak elegendők. Jók: Hill, Fejes, Cservék, Szabó. Drahos László: - Az elején ránk ijesztettek a fiatal pécsiek, de aztán összeszedtük magunkat, és gyors játékkal valamint pontos támadá­sokkal sikerült fordítanunk. A szü­net után már csak az eredményre vigyáztunk. Ettől többre lesz szük­ségünk a következő fordulókban. Miskolci Egyetem - Juhász Gyula Tanárképző Főiskola 7Í-67 (28-32). Miskolc, egyetemi csarnok, MÓL Rt. magyar egyetemi és főiskolai férfi bajnokság. Pont­szerzők: Deák (31/6), Bárdi, Novot- ni (10-10), Mészáros (8), Hatvani (7/3), Szabó P. (5/3). Nagykőrösi KK - Mezőcsáti DSE 82-52 (48-25). Nagykőrös, NB II női. Pontszerzők: Varga (22), Szűcs (14), Tóth (8), Nagy (6), Bar­na (2). Kecskeméti Bolyai - Mezőcsáti DSE 92-46 (55-23). Kecskemét, NB II női. P.: Varga (19), Barna (6), Nagy (5), Szűcs, Kiss (4-4), Bajor, Tóth (3-3), Berki (2). , Jutalomeső” a játékvezetői évzárón Miskolc (ÉM - KT) - A Miskolci Egyetem éttermében tartotta meg hagyományos évzáró-évnyitó össze­jövetelét a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Labdarúgó-szövetség játék­vezetői bizottsága. Kurmai Zoltán elnökhelyettes köszöntötte a megje­lenteket — köztük Nagy Miklóst, az MLSZ JT elnökét és Égervári Fe­rencet, az országos küldőbizottság vezetőjét -, majd Bognár István jb- elnök értékelte a síposok tavaly végzett munkáját. Kiemelte, hogy tagjaik helytálltak a zöld gyepen és a teremtornákon is. Több mint ezer mérkőzést dirigáltak, általában köz- megelégedésre. Nagy gondot fordí­tottak a továbbképzésre, az után­pótlás-nevelésre és eredményes kapcsolatot alakítottak ki a labda­rúgó-szövetségekkel valamint a szom­szédos megyék fekete ruhásaival. Tavalyi munkája alapján Zvo- lenszki Lászlót, Vantal Dezsőt, Stenczel Istvánt, Juhász Sándort, Lénárt Gézát, valamint szponzora­ik közül Barsi Lászlót és Barsi Ti­bort részesítették tárgyjutalomban. Elismerést kapott továbbá Sze­mén Imre, Csorba László, Galanics László, Jakab Tibor, Szelényi Tibor, Csibrik József (akik 10 esztendeje dirigálnak), Bozsóki Sándor (15), Molnár II. József, Pecze István, Mozgó Tibor (20), Baranyi Sándor, Benkő Sándor, Kormos István, Czirba Sándor (25) és Paksi András (35). Negyedszázados tevékenysé­géért Bognár István és Kurmai Zol­tán aranysípot vett át. Az Év legjobb megyei játékve­zetőjévé az NB Il-es keretbe felke­rült Bukovics Józsefet választották meg, míg a 30 éven aluliak Kelemen Kupáját Ortó Gyula kapta. Magabiztos játék, fölényes ózdi siker Ózd (ÉM - Hl) - Magabiztos játék­kal fölényes sikert aratott az Ózdi KC NB I-es férfi kézilabdacsapata. A piros-kékek idei második győzel­müket szerezték meg. ÓKC - Hort SE 26-17 (16-8). Váro­si sportcsarnok, 2000 néző. Vezette: Dzsipoff, Szalai. ÓKC: Rapovec - Jakab 2, Ördögh 2, Kerekes 2, Fejes 5, Krasznij 11, Bialaszek 4. Csere: Grandjean (kapus), Fuják, Vitális. Edző: Závodszky István. Meglepően sokan voltak kíván­csiak az alsóházi „rangadóra”, igaz, a közönség megérezte, hogy jó játé­kot lát majd. Csak az első percek­ben vezettek a vendégek, a tizedik­ben már 6-4-es, később pedig 12-6- os hazai előnyt mutatott az ered­ményjelző. Jól játszottak, zártan vé­dekeztek és támadójátékuk is ered­ményes volt. A szünet után egyér­telművé vált az ózdiak fölénye, Grandjean is nagyszerűen védett, így a jelentős hazai előny végig megmaradt. A látottak alapján ilyen arányban is teljesen megér­demelt az ózdiak győzelme. Jók: Grandjean, Bialaszek, Krasznij, Fejes. Závodszky István: - Végig fölény­ben voltunk. Kitűnő napot fogtunk ki, minden tekintetben felülmúltuk ellenfelünket. Remélem, hogy ez a diadal önbizalmat ad a fiúknak a folytatáshoz. Meola otthon marad New York (UPI) - Kalandos kité­rők után ismét labdarúgóként foly­tatja pályafutását az Egyesült Álla­mokban rendezett világbajnoksá­gon kitűnően szerepelt házigazda együttes kapusa, Tony Meola. Azu­tán, hogy belekóstolt a tengerentú­lon oly népszerű amerikaifutballba, majd színészként is kipróbálta te­hetségét, ismét a hálóőri teendőket részesíti előnyben. A 25 esztendős kapus nem a brazil Botafogo együt­tesét erősíti a jövőben, hanem a Long Island Rough Riders csapatá­hoz igazol. Amint arról üzleti mene­dzsere, Steve Rosner beszámolt, Meolának nem is állt szándékában áttelepülni Rio de Janeiróba. Ma­rad tehát az Egyesült Államokban, de mielőtt új csapatával megkezde­né a felkészülést három mérkőzés erejéig még a profi teremlabdarúgó­bajnokságban szereplő Buffalo Bliz­zard gárdáját erősíti. Henry Maske megvédte címét Frankfurtban hazai közönség előtt védte meg az IBF profi ökölvívó-szerve­zet félnehézsúlyú bajnoki címét Henry Maske a kanadai kihívó, Egerton Marcus ellen. A 31 esztendős német ökölvívó pontozással győzött. Sike­res fellépéséért 1 millió márkát kasszírozott, míg a vesztes 300 ezer már­kával gazdagodott. Fotók: AP Nigéria nem rendezhet junior vb-t Lagos (AP) - Nigéria fővárosában, Lagosban a helyi rádió megszakítva adását jelentette be, hogy a Nem­zetközi Labdarúgó-szövetség (FI­FA) megvonta az afrikai országtól az idei junior (20 éven aluliak) vi­lágbajnoki döntő rendezési jogát. A nemzetközi szervezet indoklása sze­rint az egészségügyi jelentések vég­érvényesen megkérdőjelezték a há­zigazda szerepkört. A döntés nyo­mán általános felháborodás lett úr­rá Nigériában. Emeka Omeruah, a Nigériai Labdarúgó-szövetség elnö­ke például rasszizmussal és elfo­gultsággal vádolta a FIFA vezérkarát.- A FIFA politikai döntést ho­zott. Egyszerűen nem akarják, hogy fekete bőrűek országa is világver­senyt rendezzen a népszerű sport­ágban. Afrika első alkalommal ad­hatott volna otthont a 20 éven aluli­ak seregszemléjének, de megalapo­zatlan egészségügyi fejtegetésekre hivatkozva a FIFA meghiúsította ezt - nyilatkozta Emeka Omeruah. A FIFA fennállása során ez volt a második olyan egészségügyi okok­ból hozott döntés, amelynek értel­mében az eredetileg kijelölt hely­szín helyett más rendezőt kerestek. A 17 éven aluliak világbajnokságá­nak résztvevőit 1991-ben Ecuador fogadta volna, de kolerajárvány mi­att Olaszország lett végül a házi­gazda. Remek eredmények Glasgow (Reuter) - Colin Jackson és Linford Christie gondoskodott a jó eredményekről a Nagy-Britan- nia-Franciaország fedettpályás at­létikai viadalon. Colin Jackson 7.39 mp-cel a világ idei legjobb eredmé­nyét érte el 60 m gáton, nemes bosz- szút állva ezzel honfitársán, Tony Jarret-en, aki a közelmúltban le­győzte őt. Linford Christie 6.56 mp- cel nyerte a 60 métert, ez a világ idei második legjobbja. A válogatottvia­dalt 155:122-re a britek nyerték. Coppi a legjobb Milánó (APA) - Noha 2000-ig még öt év van hátra, a Gazzetta dello Sport című lap már most meghir­dette az „Évszázad olasz sportolója” című versenyt. A szavazásnál bél­és külföldi újságírókat, szakembe­reket és sportolókat kértek fel a sor­rend megállapítására. Ennek alap­ján a kerékpáros Fausto Coppi ér­demelte ki a megtisztelő címet a sí­elő Alberto Tómba előtt. Az alpesi síkirály Tómba mellett egyébiránt csak a 20. helyezett labdarúgó, R berto Baggio foglal el helyet jelenleg is aktív sportolóként a rangsorban. Az „Évszázad olasz sportolói”: 1- Fa- usto Coppi kerékpáros, 2. Alberto Tómba síelő, 3. Enzo Ferrari autó- versenyző. Diákolimpiák Miskolc (ÉM) — A Szikszói Általá­nos Iskola 3-as számú épületében február 14-én, kedden 9 óra 30-tól rendezik meg az első, második es harmadik korcsoportos sakk diák­olimpia Borsod-Abaúj-Zemplén me­gyei döntőjét. Február 15-én, szerdán 9 órától pe­dig a kazincbarcikai városi műjég­pálya ad otthont a gyorskorcsolya diákolimpia megyei felkészítő és vá­logató versenyének. Felkészülési torna Miskolc (ÉM) - Az Avasi Gimnázi­umban folytatódott a Kerekes János-Menyhért László felkészül6' si kézilabda-emléktorna. A 3. fordu­ló eredményei: Sárospatak - Bocs (férfi) 23-6. Miskolci Honvéd-Kór­ház - Kazincbarcikai Kinizsi (női/ 22-12. Felsőzsolca - Kos DSK (fér») 18-18. Bocs - Miskolci EAFC (férfi) 17-31. Bocs - Miskolci Honvéd-K61"' ház (női) 10-30. Sárospatak - Alsó* zsolca (férfi) 23-15. Coca-Cola Kupa Miskolc (ÉM) - A Földes Ferenc Gimnázium és a Sulik Bt., a Nagy- váthy és a Fazekas utcai Általános Iskolában rendezte meg a Coca-Co­la Kupa nemzetközi középiskolás fiú kosárlabdatornát. A végeredmény: 1. Kazincbarcikai Irinyi Középiskola (testnevelő: Gaszper András), 2. Földes Gimná­zium (testnevelő: Murinkó István), 3. Tiszaújvárosi 106-os Középiskola (testnevelő: Vass Mátyás), 4. And- rássy Középiskola, 5. Epeijesi Gim­názium, 6. Eperjesi SPS, 7. Eperjesi SLS (mindhárom szlovákiai), 8. Sá­rospataki Árpád Vezér Gimnázium- Különdíjak, a legjobb pontszerzők: Jávorszky Gábor (Tiszaújvárosi 106-os) 123, Tóth Gábor (Kazinc­barcikai Irinyi) 120, Kurucz Tamás (Földes) 90. A legtöbb hárompontos kosárszerző: Jávorszky (Tiszaújvá- ros) 39, Kurucz (Földes) 30. A leg­jobb center: Tóth Gábor (Irinyi). A legjobb játékos: Kurucz (Földes). Jeges győzelem Miskolc (ÉM) - Vendégként ara­tott győzelmet az országos utánpót­lás jégkorongbajnokságban szereplő miskolci együttes. Miskolci Jegesmedvék - MAC 7-5 (3-1, 4-0, 0-2). Budapest, előké­szítő korcsoport. G.: Bodnár (3), Bárczi (2), Hutter (2). Foctszilánk Milánó (Reuter) - Az olasz labda­rúgóliga fegyelmi bizottsága eluta­sította az A3 Roma óvását, amelyet a 3-0-ás vereséggel végződött, Ju­ventus elleni mérkőzés kapcsán nyújtott be. A klub vezetői szerint a játékvezető, Stafoggia igen részre- hajlóan bíráskodott, s döntően befo­lyásolta az eredményt. j­/"t-\

Next

/
Thumbnails
Contents